Dupla bájitaltan a mardekárosokkal és Pitonnal. Nincs is nagyobb motiváció, mint ez a gondolat reggel ébresztőnél.

A három jó barát éppen a pincébe tartott. Nem volt ínyükre két órát eltölteni az általuk leginkább nem kedvelt személyekkel, de ha muszáj, akkor nincs mit tenni.

Harry utoljára tegnap látta Malfoyt, ugyais a szőke nem jelent meg a reggelinél.

Lehet, hogy órára sem fog jönni?

Mikor belépett a pinceszobába egyből megérezte Malfoy illatát, mire a szívverése hirtelen felgyorsult. Az egész szoba tele volt a szolid púder illattal, igaz, keveredett egy kis fás aromával meg a melaszos torta illatával, de egyértelmű volt, hogy mi dominált.
A szőke fiú már az asztalánál ült két gorillájával, Pansyvel és még egy mardekáros diákkal.

Hogy töltheti be az egész szobát az illata? Máskor csak akkor éreztem, ha elég közel álltam hozzá.

- Jó reggelt! - hallatszott egy rideg, mély hang az ajtóból, amint leültek. Hermione egy kicsit meg is borzongott.

- Jó reggelt, Piton professzor! - zengték kissé lelkesebben a mardekárosok.

- A mai órán ezt - mutatott Piton az asztalán lévő üstre - fogjátok elkészíteni. Valaki tudja, mi ez?

Csak Hermione keze lendült a magasba. Piton körülnézett, de még véletlenül sem pillantott volna a lányra. Eltelt pár másodperc, és még mindig csak Hermione tudta a választ.

- Granger - ejtette ki a nevet szinte megvetően.

- Amortentia. A legerősebb szerelmi bájital. Mindenki olyannak érzi, amilyen illata van annak, amit az illető vonzónak tart.

- Helyes - reagált a professzor.

Harryt ezt egy kicsit megütötte.

Még hogy hozzá vonzódom a legjobban!

- Azonban hozzáfűzném, hogy nem alakít ki igazi szerelmet, mindössze egyfajta mániákus kötődést. A történelmünk során még soha senkinek nem sikerült olyan szerelmi bájitalt készítenie, amely igazi szerelmet váltott volna ki a fogyasztóból - mondta Piton.

Harry egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne próbáljon meg óvatosan hátrafordulni, mire az a tökéletes arc nézett vissza rá szürke szemekkel, szögegyenesen hátrafésült hajjal és pirosas orcával.

Pirosas orcával? Mégis mi történhetett, hogy most ő is ilyen helyzetbe került?

- Te mit érzel, Draco? - kérdezte mosolyogva Pansy. - Én púder aromát egy kis fémes hatással.

- A natúr szappan és a régi könyvek furcsa keverékét egy kis gyümölccsel.

- Ó. - Tekintve, hogy a lány csokis-mézes tusfürdőt használt, eléggé rosszulesett neki, de nem szólt érte.
Eközben Malfoy továbbra is tartotta a szemkontaktust, és ebből a boszorkány semmit nem vett észre. Még szerencse.

- Nyissák ki a könyveiket a tizenkettedik oldalon. Ott megtalálják a receptet. Lássanak munkához, mindenkiét le fogom osztályozni.

Harry visszafordult, és egy kis mérgelődés közben, hogy első órán egyből osztályoz, fellapozta a könyvét. Csendben hozzáfogott a bájital elkészítéséhez. Óra alatt néha ránézett Hermionééra; az övé olyan volt, mint Pitoné, azaz rózsaszín, viszont Harryé inkább hajlott a narancssárgára.

Jól indítom az évet...

***

Eltelt a csütörtök meg a péntek. Harry próbálta kerülni a konfliktusokat Malfoyjal, de egy-egy pillantást sosem úszott meg.

Szombaton Harry a megbeszélt időpontban találkozott Chóval, majd együtt sétáltak le Roxmortsba.
Egy ideig egyikük sem szólt egy szót sem, ami elég kínosan hatott, amikor meg a lány megkérdezte, hogy milyen volt az első hete, csak rátett egy lapáttal.

- Jó, azt hiszem. Neked?

- Nekem is - bólogatott.

Harrynek szerencsére mire leértek, sikerült egy olyam témát feldobnia, amiben mindkettőjük érdekelt: a kviddics.

Éppen az előző évi bajnokságról volt szó, miközben a keskeny utcákon sétáltak, mikor egy röhögő hang hallatszódott a hátuk mögül.

- Chang és Potter! Milyen romantikus! - nevetett Pansy Parkinson, miközben fél kézzel Malfoy kezét, a másikkal meg a hasát fogta.

Harryt perzselte a szürke tekintet, ahogy egész teste végig lett mérve, de most nem látszódhatott volna, ha elpirul, mert a séta már amúgy is megtette a hatását.

Malfoy arcán is bújkált a gúnyos mosoly, de nem nevetett rajtuk.

- Ha nincs ló, jó a szamár is? - kuncogott tovább a mardekáros lány. Chót ez a beszólás láthatóan borzalmasan felkavarta, míg Harrynek először le sem esett. De amikor igen... Harry már majdnem nagyon durván kikelt volna magából, de Malfoy gyorsabb volt.

- Menjünk innen, Pansy! - mondta a szőke, mire a lány értetlenül fordult barátja felé. Ilyen jó lehetőséget ő mikor hagyott volna ki Harry gyötrésére?

- Menjünk innen, Cho - érintette meg Harry a napon először a lányt, mikor megragadta a karját, hogy lelépjenek. Kimondhatatlanul ideges volt.

Cho javaslatára beültek egy kávézóba, viszont a kikért italukat csak csendben iszogatták, mert most fejben teljesen máshol jártak mindketten. Addig sem érezték úgy, hogy életük legjobb beszélgetését folytatták, de a pansy-s eset után a hangulatuk nagyon mélyre zuhant.

Tíz hosszú néma perc után Cho már nem bírta tovább.

- Vissza kéne mennem, sok a tanulnivaló - mondta erőltetett mosollyal az arcán.

- Ó, értem - bólintott Harry, majd Cho felállt az asztaltól, lerakta kávéjának az árát, és már indult is volna.

- Várj, meghívlak - szólt után a griffendéles.

- Ugyan, Harry, nem szükséges - legyintett.

- De ragaszkodom hozzá!

- Hát rendben. - Cho visszatette a pénzt táskájába, utoljára elköszönt Harrytől, majd ténylegesen távozott.

Szegény lány nem valami ilyesmi randira számíthatott.

A legrosszabb, hogy Harry még megvigasztalni sem tudta őt, mert hasonlóan fájtak neki is azok a szavak.

A fiú egy mély sóhaj után lerakta rendelésük árát az asztalra, és kilépett az ajtón.

Tudta, hogy két barátja is biztosan Roxmortsban van, és volt is egy sejtése, hogy pontosan hol.
Egyből meg is találta őket az első helyen, a Három Seprűben, ahogy Deannel és Seamus-szel beszélgettek egy asztalnál vajsörrel a kezükben.

- Harry! Neked nem itt kéne lenned! - mondta Hermione, mikor meglátta a fiút.

- Hát nem hiszem, hogy lesz második alkalom - mosolyodott el kicsit keserűen. - És a kávé sem volt finom - ült le melléjük.

- Olyan béna voltál? - kérdezte roppant együtérzően Ron. Nem mintha Harryt emiatt olyan nagyon sajnálni kellett volna.

- Mondhatjuk - rántott vállat.

- Nem viselt meg túlságosan, ahogy látom - ráncolta szemöldökét Hermione.

- Túlteszem magam rajta valahogy - válaszolt. Próbált lazának tűnni, de nem volt olyan egyszerű.

Pár percnyi beszélgetés után Ronékkal, újra nyílt a kocsma ajtaja, amin Malfoy és kedvenc barátai léptek be.

Harry hazudott volna, ha azt mondja, hogy Pansy látványa nem dühítette fel. Nem volt tovább kedve ott maradni a többiekkel beszélgetni. Szüksége volt egy kis levegőre.

- Mindjárt visszajövök, maradjatok csak - mondta, és kiment.

Odakint befordult egyből a kocsma melletti utcába, majd az egyik épület beugrójának falának támasztotta a hátát, és próblta magát lenyugtatni.

- Rosszul sikerült a randi, Potter? - hallott meg egyszer csak egy hangot maga mellől, amit bármikor felismerne.

Most csak ezt ne.

- Remélem, ti legalább jól éreztétek magatokat - vágta hozzá a szavakat mérgesen, ahogy felugrott. - Bár nem tudom elképzelni, hogy hogyan tudtok ti ilyenen szórakozni!

Malfoy erre felrenézett és elfintorodott.

- Pansynek ezt ténlyeg nem kellett volna felhoznia - mondta halkan a mardekáros.

Harrynek hirtelen egy pillanat alatt eltűnt a mérge a meglepettségtől. Erre aztán nem számított.

- Ezt jól hallottam? Draco Malfoy tényleg ezt mondta?

- Gondolkoztál már azon, hogy mi tetszhet benned a lányoknak?

Harrynek egy kicsit el kellett magát nevetnie ezen az éles témaváltáson.

Csak nem kényelmetlen Malfoynak egy kis bocsánatkérés?

- Te úgy vetted észre, hogy olyan sok lány legyeskedik körülöttem?

- Hidd el, még ha nem is tudsz róla, de elég sokan odavannak érted. Végülis ez magától értetődő. Harry Potter, a kis túlélő, aki legyőzte a Nagyurat, biztosan jó parti lehet.

- Mert az biztosan nagyon imponál a lányoknál, hogy egyéves koromban milyen szerencsés voltam - forgatta meg szemét.

- Igazad van, egészen más miatt foghatod meg őket - tekintett fel az égre a szőke, mintha gondolkodna.

- Mint például? - Harry nem tehetett róla, elkezdte érdekelni, hogy mit fog mondani a másik.

- Hmm, nem is tudom - tett pár lépést Harry felé Malfoy. - A hősiességed. Hogy képes lennél értük feláldozni a saját életedet - mondta kissé szarkasztikusan. Nem állt meg előtte, hogy a szemébe nézzen, helyette ellépett mellette. - Esetleg az a helyes kis arcod is felkeltheti a figyelmet - kerülte meg, hogy hátulról is végigmérje. Még jó, így nem láthatta, ahogyan Harry zavarba jött. - Na meg ott van az ennivaló feneked. Az sem utolsó - nevetett. - Bár nekem mind közül a személyes kedvencem az, mikor felhúzod magad azon, amiket mondok neked.

Mi a...?

- Az az érzes semmihez sem fogható, amit te gerjesztesz bennem, mikor próbálsz rám dacosan nézni, de a hangod mégis elcsuklik egy kis érintéstől.

Most jött el a pillanat, hogy Harry köpni-nyelni nem tudott. A lába már megint leblokkolt a szavak hallatán, még otthagyni se lett volna képes Malfoyt. Hallotta maga mögül, hogy egyre közelít hozzá.
Meg kell fordulnia. Rá kell parancsolnia a lábára, hogy legalább ennyit tegyen érte.

- Kérlek, nézz rám megint úgy, és próbálj meg valami sertőt mondani! - lépett olyan közel, hogy még pont a szemébe tudjon nézni.

- Malfoy, te...

Hallatszódott, hogy a Három Seprű ajtaja becsapódott, és egy hangos társaság jött ki rajta.
Tompán értehtő volt a beszélgetés, amiből kiderül, hogy az a pár mardekáros Malfoyt kereste.

- Majd máskor... - lopott egy utolsó pillantást, majd elindult a hangok felé.

Ekkora káosz Harry fejében talán még sosem volt.
Vajon Malfoy pont ezt akarja elérni? Hogy teljesen összezavarodjon és belebolonduljon az hazugságaiba?
Úgy gondolja, hogy így megtörheti Harryt?

Majd öt percig állt még azon az utcán mozdulatlanul, mire feleszmélt, hogy vissza kéne mennie.
Bár benyitni már nem tudott, mert Hermione jött ki éppen a Három Seprűből könnyeivel küszködve.