Már az összes diák a nagyteremben várta, hogy beosszák az elsősöket, és végre elkezdődjön a vacsora.

Harry pár griffendélessel beszélgetett, legalábbis hallgatta, hogy milyen izgalmas dolgokat csináltak a nyáron.
Közben fel sem tűnt neki, hogy a bólogatások közepette a tekintete folyton a mardekárosok asztalát kereste. Ott is csak egy személyt.

Malfoy Pansy Parkinson mellett ült fél kézzel átkarolva őt. A szőke beszédét figyelte mindenki, aki hallótávolságon belül helyezkedett el. A másik kezével nagyban gesztikulált, többször majdnem orrba is vágta a mellette lévő Monstrót, de a fiú egy szót sem szólt.

Harry, ha csak visszagondolt arra a pillanatra, mikor Malfoy megérintette a száját, hányingere lett. Étvágya már végképp nem volt.

Amikor Pansy megpuszilta az arcát, akkor legszívesebben kiment volna a teremből, hogy ne kelljen ugyanabban a helyiségben lennie velük. Mert tudta, hogy amíg ott ül, nem fogja bírni levenni róla a szemét.

Harry számíthatott volna rá, hogy a szőke előbb-utóbb észreveszi, hogy bámulják, mégis mikor találkozott vele a tekintete, elpirult. Elpirult.

Malfoy erre elmosolyodott, bár ezt a griffendéles nem láthatta, mert gyorsan elfordult. A szőke megvárta, hogy elteljen elég idő, hogy Harry újra felé nézzen, és akkor odahajolt a barátnőjéhez, hogy megcsókolja.

Ezt direkt csinálná?

Harry még sosem örült meg ennyire Dumbledore-nak. Amíg beszédet tartott, volt mi elvonja a figyelmét, mégsem bírt koncentrálni rá. Csak várta, hogy végre kiléphessen a teremből, és egyedül lehessen valahol. Bár még nem tudta, hova tudna menni.

Kell találnom egy csendes helyet, ahol nincsen senki.

- ...ünnepélyesen megnyitom az évet! - fejezte be végre Dumbledore professzor.

Harry felpattant, és elsőnek hagyta el a nagytermet.
Még a tömeg előtt elsietett, de mégis merre? Nem igazán tudta, csak ment, amerre a lába vitte. Egymás után hagyta el az emeleteket, majd egy folyosón kötött ki. Amikor zsákutcába ért, megtorpant. Idegességében fel-alá sétált, és közben azt mondogatta magában, hogy szüksége van egy helyre, ahol egyedül lehet.
Egyszer csak a semmiből az addig üres falon megjelent egy ajtó.

Mi a...?

Harry nem tudta, hogy benyisson-e, fogalma sem volt, hová vezet, de lépteket hallott a közelben, szóval döntött.

Belépett, és gyorsan bezárta az ajtót. Egy szoba fogadta őt, ami nagyon hasonlított egy kisebb klubhelyiséghez, mégsem volt kifejezetten egyik házhoz sem köthető. Volt ott egy kanapé, két fotel és egy szőnyeg leterítve a földre, más bútor nemigen.
Egy szintén kisebb ablak nézett a birtokra, amiből most szinte semmi sem látszott a sötétség miatt.

Harry nem tudta, hova lyukadt ki, de mivel úgy látta, egyedül van, fáradtan levetette magát a heverőre, és elkezdte masszírozni az orrnyergét. Kezdett fájni a feje.

Mi ez az egész perverziója, hogy piruljak el, ha rámnéz?! Mégis miért akarná ezt?! Nincs ennek semmi értelme!
És ahogy megcsókolta azt a lányt? Mintha direkt csinálta volna. De miért csinálná direkt? Mintha féltékennyé akarna tenni, ez őrület!

Harryt pár nyugodt perc heverészés után ajtócsapódás zavarta meg, mire ijedten felpattant a kanapéról. Már azt hitte, hogy a szoba tulajdonosa érkezett meg, azonban csalódnia kellett. Még Friccsnek is jobban örült volna annál, mint aki akkor jött be. Malfoy volt az. Már megint.

- Hát megtaláltad a Szükség Szobáját - mondta a szőke, miközben lassan lépett párat előre.
Harrynek fogalma sem volt, miről beszélt, még sosem hallott ilyesmiről. Viszont a név tökéletesen illet rá. Pont szüksége volt egy szobára.

- Követtél? - kérdezte a griffendéles kicsit felháborodottan.

- Sikerült elérnem a célom. - Nem válaszolt a kérdésre. - Pontosan azt tetted, amit kértem - mondta, miközben leült az egyik fotelbe. Harry azonban állva maradt.

- Nem tudatosan, elhiheted!

- Szóval a tested magától reagál rám. - A szőke alig láthatóan elmosolyodott.

- Én nem úgy értettem! - csattant fel.

- Akkor hogyan? - nevetett.

Erre nem válaszolt. Nem tudott mit.

- Miért csinálod ezt?!

- Mégis mit? - vágott ártatlan arcot, és egy kicsit oldalra döntötte a fejét.

- Ezt... ezt az egészet. Megőrülök tőled!

- Szóval megőrülsz tőlem. Pedig igazán nem ez lenne a szándékom. Inkább az, hogy értem.

Harrynek a lábai megint leblokkoltak. Ráadásul érezte, hogy felforrósodik az arca.

Nem! Már megint!

Amint ezt Malfoy is észrevette, elmosolyodott.

- Ilyen egyszerű téged zavarba hozni, Potter? - kérdezte, miközben felállt, hogy közelebb léphessen hozzá. Harry, ha akart volna sem tudott volna megmozdulni. Még jó, hogy esze ágában nem volt meghátrálni Malfoyjal szemben. Nehogy azt higgye róla, hogy megrettenne tőle.

- Ezt ki fogom használni. - Megállt előtte olyan közel, hogy még pont szembe nézhessenek. Malfoy direkt kereste a zöld tekintetet, amit Harrynek muszáj volt állnia.

- Menj a francba, Malfoy! - mondta Harry élesen.

- Na! Csak nem vagy rám mérges?

- Csak a szád nagy, nem tudsz tenni ellenem semmit!

- Ó, de még milyen nagy!

Harrynek kedve lett volna felpofoznia magát, amiért képes volt ilyen félreérthetően fogalmazni. De nem csak az ő hibája volt, hogy ez lett belőle. Malfoynak is egyértelműen erre járt az agya.

Most ezzel próbál majd meg bosszantani? Ilyen megjegyzésekkel akar kihozni a sodromból? A legrosszabb, hogy sikerül neki.

- Hozzám nem lesz elég az a nagy szád! - mondta határozottan.

- Hmm, azt majd meglátjuk - lépett egyet hátra. Most még elégedettebnek látszott, mint a nagyteremben.

Bármennyire is vágyott rá egész nyáron, hogy láthassa, most frusztrálta a jelenléte. Bármennyire is szeretett közelről belenézni a szürke szemébe, így hogy ilyen flörtölés-szerűen próbált incselkedni, nagyon is kényelmetlenül érezte magát.
De miért? Ennek a fajta Malfoynak örülnie kellett volna, nem?

Harry nem várta meg míg a szőke kimegy az ajtón. Lányos zavara mostanra eltűnt, és egyszereűen kikerülte a mardekárost, hogy szó nélkül otthagyja őt.
Úgy döntött, hogy visszamegy a klubhelyiségébe, más ötlete már nem volt. Azonban Kövér Dáma előtt állva rájött, hogy nem tudja a jelszót. Lemaradt ennek közléséről, amiért lelépett.
Ezért ülhetett le a portré alá, és várhatott, hátha jön majd ki vagy be egy diák.
Pár perc után már hallott is lépteket, amikhez nemsokára beszéd is tartozott.

- Biztos nem mondott neked semmit? - kérdezte idegesen Hermione.

- Nem! Menjünk vissza, nézzük meg a klubhelyiséget...

- Harry! - kiáltott kicsit túl hangosan Hermione, mikor meglátta a fiút. A lány odarohant hozzá, míg Ron csak fejrázva közeledett.

- Tudod, mennyit kerestünk, haver?-mondta a vörös.

- Bocs, csak kiszellőztettem a fejem.

- Mármint kimentél a kastélyból?-kérdezte hevesen a lány.

- Igen, de tudod... a köpenyben -Hermione kérdőn nézett Harryre. Nem hitt a fiúnak, de lathatóan Ron bevette a mesét. A lány gondolta, hogy a köpenye a ládájában van, és bent még nem járt.
Kinyitották az ajtót, és mindhárman bementek rajta. Hermione meg Ron leült egy kanapéra, de Harry egyből a hálóba vette az irányt.

- Máris lefekszel? - szólt utána Ron.

- Ja, eléggé fáradt vagyok - intett nekik Harry.

Fent még senki nem volt a szobában, mondjuk ezt egy kicsit sem bánta. Nem igazán vágyott társaságra. Átöltözött, majd lefeküdt az ágyára.

Aludni viszont aligha tudott. Malfoy és a tettei még most is ott motoszkáltak a fejében.