Azt az érzést Pansy nem igazán tudta volna leírni, ami akkor fogta el, mikor a Mardekár-Griffendél meccs napján egy, a reggeli miatt kihalt folyosóra befordulva megpillantotta Harryt és Dracót.

Nem lepődött volna meg nagyon azon, ha csak simán beszélgettek volna, mint a barátok. Ahhoz már hozzá kellett szoknia, bármennyire is nehéz volt neki - részben azért, mert a barát szó gondolatára is már borsódzott a háta, részben mert nem volt mindegy, ki is az a két ember, aki barátkozni akar.

De nem, nem ez volt a baj, hanem hogy nem úgy viselkedtek, mint a barátok.

A barátok nem simogatják egymás karját lágyan, miközben félig a falhoz nyomva a másik testét, egymás szemébe nézve pár centi távolról beszélgetnek. Vagy csak ő nem volt elég jártas a baráti kapcsolatokban?

Egyszerre szeretett volna pofátlanul odamenni hozzájuk, és rohadtul kérdőre vonni Dracót - utólag belegondolva tök jogtalanul - és elsüllyedni.
Végül bölcsen az utóbbit választotta, mert már elege volt abból, hogy a büszkeségét állandóan lerombolja mások előtt. De mivel sajnos rendesen elsüllyedni lehetetlen lett volna, egyszerűen arrébb sétált pár folyosót, amíg elég nagynak érezte a távolságot, majd a falnak dőlve üveges tekintettel lecsúszott a földre. Kínjában már nem tudott mit csinálni, és elnevette magát.

Ugyan, Parkinson, tedd már túl magad rajta! Ő sosem szeretett, meg sem érdemli, hogy ennyit sirasd - gondolta Pansy.

Granger... Ő vajon tudja mi folyik kettőjük közt?

Amint eszébe jutott a griffendéles lány, még frusztráltabb lett. Péntek óta egyre többször találta magát szembe Hermione arcával a gondolataiban. Hogy is ne lett volna ez, hiszen hosszú idő óta ő volt az egyetlen, aki kedvesen szólt hozzá. És Pansynek ezt nehezére esett feldolgoznia.

Sokszor hibáztatta magát, hogy miért kellett olyan gyengének lennie, hogy ténylegesen megnyíljon annak az embernek, akit ő évekig bántott. Ő a lány helyében biztos, hogy kihasználta volna, hogy ennyi gyenge pontját felfedte. Visszaadta volna azt a sok rosszat, és ezért még csak nem is hibáztathatta volna őt, mert ennyi elégtétel igazán járt volna neki.

,,Nem ezt érdemled" - hallotta magában újból Hermione hangját. Már hogy ne érdemelte volna ezt? Ilyet senki nem mondott volna neki komolyan: innen is tudta, hogy csak szórakozhatnak vele.
Mindenesetre Pansy megfogadta, hogy nem fogja direkt a kezébe adni a lehetőséget a bosszúhoz, szóval kerülni fogja őt. Vagy ha Hermione menne oda hozzá, nem fog megint elgyengülni.

Nem is tűnt ez nehéznek, egészen addig, míg egy röpke tíz perccel később a szinte teljesen kiürült nagyteremben mintegy mellékesnek tervezett körbepillantás közben meg nem látta Hermionét.

***

- Na és mit kapok tőled, ha én nyerek a mai meccsen? - kérdezte Draco Harrytől alig pár centire állva. - Hmm, mondjuk biztos, nagyon elégedetlen leszel a helyzettel. Lehet, inkább nekem kéne adom valamit, hogy kiengesztelődj - tette keresztbe karját magabiztosságot sugározva.

- Azért lassíts, még nagyon is messze vagy a győzelemtől - mosolyodott el Harry. - Nehogy túl nagyot puffanjon az édes kis feneked, amikor az orrod előtt kapom el a cikeszt.

- Ne reménykedj, az a bizonyos édes kis fenekem nem fog puffanni, mert felkészültem rád - mondta Draco, mire Harry szeme elkerekedett egy kicsit. - Ne nézz így! Elég sokat gyakoroltam idáig. Még nyáron is.

- Mire is pontosan? - köhintett a gondolataiban kissé megzavart Harry.

- Természetesen a kviddics meccsekre! - kiáltott fel Draco ártatlan felháborodott arcot vágva, miközben elfordult, hogy elinduljon a nagyterem felé. - Egyébként visszatérve a tegnapi szóváltásunkra... - tekintett hátra menet közben Harryre. - Ugye tudod, hogy nem oldhatod meg minden problémád azzal, ha lekapod az embert? Oké, hogy attól kevésbé lesz képes beszélni, de ez akkor sem megoldás. Remélem, nem így próbálsz meg mindig kijönni a szarságaidból.

- Nos, lehet, hogy igazad van, de egyszerűen, ha elkezdesz velem vitatkozni arról, hogy hogy lehetek akkora idióta, hogy még sosem hallottam arról a fura könyvről...

- Ami alapműveltség része volna.

- ...egyszerűen nincs más lehetősége az embernek. És ne csinálj úgy, mintha olyan nagyon ellenálltál volna. Valld be magadnak, hogy talán egy fokkal szívesebben csókolózol velem, mint szapulsz.

- Őszintén szólva egál a kettő.

- Azt mondod? - nevetett fel Harry sejtelmesen, majd megragadta az előtte sétáló mardekáros kezét, és magához rántotta. Draco meglepettségében kicsit felnyikkant, és egy hangyányit megakadt a lélegzete, ahogy a griffendéles magabiztosan felültette egy ablak derék szinten lévő keskeny párkányára. A hátát óvatosan az üveghez döntve odalépett hozzá. Eléggé közel.

- Te idióta, bármikor jöhetnek erre - mondta Malfoy hosszú másodpercek után, mire összeszedte gondolatait.

- Ó, igen? Pár perccel ezelőtt nem járt ilyen a fejedben, mikor te csináltad ugyanezt.

- Már elnézést, de én nem lesből támadtam és állhattál a két lábadon. Meg nem is nyomultam hozzád ilyen közel - mondta mindentudó hangon a szőke.

- Uhum, akkor valahogy így? - kérdezte Harry, és kezét a másik derekára vezetve még közelebb húzta magához. Mindeközben végig önelégült mosollyal a szemébe nézett.

- Neked szövegértési problémáid vannak? - kérdezte Draco miközben tartotta a szemkontaktust.

- Tudod, hogyha sértegetsz csak még jobban beindulok, ugye? - Malfoy arcán erre egy féloldalas vigyor jelent meg, és átkulcsolta a lábát Harry dereka körül.

- Azt hiszed nem ismerlek? - hajolt a nyakába. Harry ezt egy ideig hagyta, aztán kezét a tarkójára simítva finoman arcát az övéhez terelte, és összeérintette az ajkaikat. Draco amíg nyelvét lassan átvezette a griffendéles szájába, kezével hátranyúlt, és tenyerét a derekáról a fenekére igazította. És Harry imádta, hogy a vászon nadrágnak milyen vékony az anyaga.

***

A mardekáros lány még mielőtt észbe kaphatott volna, ott találta magát Hermione előtt. Épp egy könyvet olvasott, és annyira elmerült benne, hogy még fel sem pillantott. A mellette lévő tányéron heverő fél szendvics is arról árulkodott, hogy most mindent egybevéve az olvasás volt a prioritás.

Egy percig állhatott Pansy a lány előtt észrevétlenül, mikor épp meggondolta magát, és megpróbált óvatosan eloldalazni, csakhogy beleütközött pár hollóhátasba. A közeli ,,Hé, nem tudsz vigyázni!?" felkiáltásra már Hermione is felfigyelt, majd tekintetét feljebb vezetve meglátott egy nagyon ingerültnek kinéző zavarodott mardekáros lányt. Amint Pansy pillantása találkozott a griffendélesével, lesütött szemmel próbálta magát láthatatlanná összehúzni - inkább kevesebb, mint több sikerrel.

- Ó, szia, Pansy! - mosolygott rá Hermione a lányra. - Reggeliztél már? Ha még nem, csatlakozhatsz hozzám - ajánlotta fel, miközben még a könyvét is becsukta.

És ebben a pillanatban pattant el valami Pansyben. Végül is hogyan is máshogy lehetne reagálni egy kedves gesztusra, mint támadással?

- Jézusom, Granger, te tényleg bolond vagy! Vagy csak nagyon alantas. Igen, ez valószínűbb. Én vagyok az idióta, amiért nem bírok magammal, és most is idejövök hozzád, ahelyett hogy elkerülnélek téged az alattomos hátsó szándékoddal együtt. Mondjuk magamat ismerve megint meg fogsz tudni törni, mert tökéletesen kihasználod a mostani időszakomra jellemző gyengeségem. - Amint elhallgatott, észrevette, hogy körülöttük hatalmas csend uralkodik, és rengeteg szempár szegeződik rá, köztük Hermionéé is. A göndör lány eléggé megszeppent arcot vágott a kis monológ végére, és hirtelen fogalma sem volt, hogy mit kéne reagálnia. - Ezt mind kimondtam hangosan? - kérdezte Pansy már sokkal halkabban. Égő arcát nem is lett volna érdemes takargatnia. Inkább nem volt kedve megvárni senkinek a reakcióját, ezért egy utolsó pillantást vetve Hermionéra kirohant a teremből.

A griffendéles egy kis hezitálás után utána indult.

Pansy kimenekült a kastélyból egy félreesőbb fa alá. Remélte, hogy itt nem lesz szem előtt. Leült a fűbe és arcát a kezébe temette.

Ennél kínosabb már tényleg nem is lehetnék! - gondolta.

Nem sokkal később Hermione megtalálta a lányt, viszont ahogy megpillantotta, megtorpant. Egy vastagabb fa takarásában maradva pár pillanatig figyelte csak a mardekárost. Látva, ahogy a lány térdét átölelve, fejét lehajtva kuporog, a griffendélesnek összeszorult a szíve. De nem akart odapofátlankodni. Tudta, hogy Pansy nem szereti, ha mások előtt gyengének kell látszania. Otthagyni azonban meg sem fordult a fejében. Kis idő tétovázás után ötlete támadt: a táskájából elővett egy pergament, azt kisebb darabokra tépte, majd egyesével színes pillangókká bűvölte őket. Az egyikre írt egy rövid üzenetet is. Még sosem csinált röptető bűbájt ennyi különálló dologgal, de remélte, hogy jól fog elsülni.
Ahogy a pillangók felemelkedtek, szárnyaikkal lágyan verdesve elindultak a keserves mardekáros lány irányába. Amint az egyik elsuhant Pansy füle mellett, a lány felkapta a fejét, és megpillantotta a többit. Gyorsan körülnézett, de Hermionét nem vette még észre. Egyszer csak egy lila pillangó az ölébe hullott, ekkor látta meg a rajta lévő üzenetet. Amint elolvasta, gyengén elmosolyodott, majd újra szétnézett.

,,Szerintem se alantas, se bolond nem vagyok. Csak úgy tudtam, hogy létezik második esély."

- Márpedig bolond vagy, Granger, ha tényleg képes vagy megbocsátani nekem - kiáltotta Pansy, még mielőtt kiszúrta volna Hermionét. A griffendéles nem válaszolt, csak egy óvatos mosollyal odasétált a másikhoz.

- Leülhetek melléd?

- Úgyis le fogsz.

- Igaz - nevetett visszafogottan Hermione.

- Miért kéne magam biztonságban érezni melletted?

- Nézd, őszinte leszek veled - kezdte a griffendéles, miközben kényelmesen elhelyezkedett a fa tövében a lehullott levelek közt. - Tekintve, hogy nem ismersz, tökéletesen hiheted azt is, hogy csak megjátszom magam. Biztos sok ilyen emberrel találkoztál már. De én sosem csinálnék ilyet. Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy megpróbálsz nyitott lenni és bízni egy kicsit abban, hogy még vannak önzetlen emberek.

Pansy agya nagyon kattogott, ahogy a griffendéles szavain gondolkodott. Direkt a távolba meredt, mert nem akart a szemébe nézni. Így is kicsit zavarban volt, ahogy érezte magán a pillantását. Végül nagy nehezen felé fordult.

- Rendben. Megpróbálok hinni neked - mondta, de elhatározta, hogy még sokat fogja figyelni Hermionét, hogy ténylegesen megnyíljon előtte. És remélte, hogy ezt a tervét már jobban betartja.

***

Eljött az ideje a Griffendél-Mardekár meccsnek, amit talán a legjobban várt mindenki. A két leginkább egymás riválisainak mondható ház küzdelme. Bár most, hogy egyre jobban terjedt, hogy Harry Potter és Draco Malfoy barátok, kicsit mindenki összezavarodott. Lehet, hogy eddig is voltak ehhez hasonló barátságok, de az senkit nem érdekelt. Valahogy Harry nagyobb befolyással bírt a többiekre, nem is érteni, miért. Meg hát Draco sem volt csak egy egyszerű mardekáros. Nemigen segített például a házát övező sztereotípiák eloszlatásában. Ezért is izgatott ez a dolog kettőjük között annyi embert.

- Nem látjátok valahol Hermionét? - kérdezte Ron az öltözőjük ajtaján éppen kilépő Angelinát, Fredet és George-ot. Miután - tőle teljesen szokatlan módon - villámgyorsan átöltözött, kiállt az öltözőjük elé, és hosszú percekig várt.

- Mi van öcsi, már így összenőttél vele? - bokszolta vállon George Ront.

- Ha nincs itt, hogy adjon egy szerencsepuszit, már nem is fogsz tudni őrizni? - szállt be Fred.

- Hagyjátok már srácok! Ti még sosem voltatok szerelmesek? - próbált Angelina vicceskedve Ron segítségére kelni, viszont ez volt csak a hab a tortán. Fülig elpirult, és hirtelen azt sem tudta, mit mondjon.

- Csak egy egyszerű kérdést tettem fel, nem tudtatok volna simán válaszolni? - duzzogott.

Nem sokkal később a csapat többi tagja is megjelent, így elkezdtek bemelegíteni. Ron eközben nem adta fel a lelátók pásztázását, és csak fél füllel hallgatta, ahogy a többiek hülyéskedtek és egymást bátorították.

***

- A manóba, már ennyi az idő?! A meccs már elkezdődött! - pattant fel Hermione a karórájára pillantva, és gyorsan leporolta a szoknyáját. - Pedig Ronnak megígértem, hogy sok szerencsét kívánok neki előtte! - csapott homlokára. - Jössz? - pillantott Pansyre.

Körülbelül háromnegyed órát beszélgettek. A griffendéles próbálta törni egy kicsit a jeget, míg Pansynek minden percben emlékeztetnie kellett magát az elhatározására, nehogy ellazuljon.

- Te menj nyugodtan, én inkább kihagynám.

- Jaj, ne csináld, jó lesz! Utána Harryékkel tervezünk lenézni a Három seprűbe, te is jöhetnél velünk. - Erre Pansy felröhögött.

- Tuti hogy nem látnának szívesen - ingatta a fejét, de azért elindult Hermionéval.

,,Harryék..."

Pansynek hirtelen eszébe jutott a reggeli eset. Úgy döntött, megpróbálja ezt szóba hozni.

- Tudod, kicsit fura még nekem Malfoy és Potter barátsága - hangsúlyozta ki az utolsó szót.

- Hát igen, erre nem sokan számítottak.

- Elég közel kerültek egymáshoz ez alatt a pár hét alatt.

- Ezt hogy érted? - A feszültség a griffendéles hangjában érezhető volt.

- Sokat látni őket együtt. Fura, mert Malfoyt tartózkodóbb embernek ismertem meg. Nem szokott mindenfele barátokkal mászkálni. - Hermione nem mondott semmit. Majd Pansy megint felnevetett kínosan. - Mondjuk vicces, hogy azt hiszem, hogy ismerem.

- Mindenki változhat.

- Na persze. Ezt reméled tőlem is, ugye?

- Nem csak remélem, tudom - nevetett fel szelíden a griffendéles. - Ha nem lennél más, szóba sem állnál velem.

- Pocsék embernek érzem magam - szólalt meg egy kis hezitálás után Pansy. - Hogyha Malfoy nem szakít velem, még mindig egy utálatos picsa lennék hamis barátokkal körülvéve. És még mindig semmibe vennélek téged. Pedig ha igaz, amit mutatsz magadból, egy csodálatos ember vagy. Hihetetlenül kedves - rázta fejét fintorogva. - Én ilyenre sosem lennék képes. - Hermione arcára pillantva látta, hogy mosolyog. Ez - számára meglepő módon - elöntötte egy kis melegséggel belül. Halványan ő is elmosolyodott. Aztán elgondolkozott azon, ahogy nemrég Hermione szóba hozta Ront. Ezzel kapcsolatban is akart kérdezni, de még az előző kérdésére sem kapott választ. Végül egy-két perc csöndes séta után megszólalt.

- Láttam őket majdnem csókolózni. - Hermione nyugodt, derűs arca egy pillanat alatt vált feszültté. Hirtelenjében nem is tudta leplezni zavarát.

- Kiket?

- Ahogy látom, tudod kikről beszélek. Potter és Malfoy.

- Amm, mit értesz majdnem csókolózás alatt?

- Most komolyan? Mutassam meg? - Pansy megállt, és a másik felé fordult. - Hát így álltak egymáshoz rohadt közel - mondta, miközben a kezével is próbált szemléltetni. - Olyan idétlen mosollyal a fejükön beszélgettek szinte egymás szájában - folytatta nagy lendülettel. - És nem tudom, miről lehetett szó, de a testtartásuk alapján valami olyasmit mondhattak, hogy... - eközben Dracót próbálva utánozni egy fatörzshöz hajolt rettenetesen nevetséges pozícióban, és az arcára egy csábosnak szánt vigyort varázsolt. - ,,Potter, olyan szexi vagy, mikor Bájitaltanon a legegyszerűbb kérdésre is úgy válaszolsz, mint egy komplett kretén, hogy legszívesebben helyben letépném rólad az összes ruhát."

Hermione fejéből a kis előadás miatt ki is ment, hogy most márpedig feszkós a helyzet, és nevetni kezdett. Pansy felé fordult, és választ várva nézte őt.

- Figyelj, ezek alapján nincs is kérdésed - szólalt meg a griffendéles.

- Jó, egyértelműbbek tényleg nem lehettek volna, de biztos akartam lenni.

- És hogy érzed magad emiatt? - kérdezte már komolyabbra véve a szót Hermione.

Pansy igazából nem tudta, mit válaszolhatna. Nem volt dühös, se csalódott, se féltékeny. Talán egy kicsikét megkönnyebbült. De azért kellemesnek sem mondta volna azt, amit átélt. Egy valamiben viszont biztos volt; így értelmet nyert néhány furcsaság.

- Már egy jó ideje szemet vethetett rá - nevetett, mint ahogy a kellemetlen viccen szoktak az emberek.

- Sajnálom - mondta Hermione, és óvatosan megérintette a mardekáros felkarját. Pansy a távolról a lány kezére vezette a pillantását, aztán az arcára. Fura volt neki ez.

- Nem kell. Rájöhettem volna korábban is. Csak gondolom direkt tagadtam magamban a kis jeleket.

- Pansy...

- Igen?

- Utálom, hogy ezt kell mondanom, de kérlek szépen, titokban tudnád ezt tartani?

- Pff, nem terveztem senkinek elmondani. Úgy sem nagyon hinnének nekem. A hülye pletykálkodásokat meg utálom. Már utálom...

- Köszönöm - öltött magára a griffendéles egy hálás mosolyt. Pansy nem értette, hogy tud valaki ennyit mosolyogni. És hogy milyen jól tud állni ez az embereknek. Valahogy ez alatt a kis idő alatt, amíg a társaságában volt, az ő kis világa is világosabb lett egy picit. - Majd beszélnem kell velük - sóhajtott Hermione, és újra elindultak a pálya felé.

***

A mérkőzésből már pont annyi idő telt el, hogy Harryt frusztrálhassa, hogy nem látja a cikeszt. Alatta a hajtók, a terelők és az őrzők folyamatosan mozgásban voltak, miközben Jordan állandóan más és más kommentárt üvöltözött be.

- Százharminc-száz a Griffendél javára!

Miért nem látom még sehol a cikeszt?! - bosszankodott Harry végig pásztázva a környezetét, mikor is a másik csapat fogója egyszer csak mellette termett.

- Hát te? - kérdezte Dracótól.

- Te sem látod a cikeszt, mi? Ez idegesítő - mondta, mire a griffendéles bólintott.

- Szerinted valaki észrevenné, ha most elkezdenénk csókolózni? - szólalt meg újból teljesen közömbös hangon.

- Hogy mi? - kapta oda azonnal Harry a fejét hitetlenkedve. Ezt most jól hallotta?

- Rohadt izgalmas lenne - úszott közelebb hozzá a levegőben, és egy pillanatra a karjuk is összeért.

- De Draco, az emberek alattunk...

- Persze, tudom, tudom. Csak fantáziálgattam. Mindegy is - rázta meg fejét. - Na és ebéd után tanulunk együtt? - sandított fel egy kacérnak tűnő mosollyal az arcán. - Mármint nem a könyvtárban, kettesben minden bizonnyal jobban menne.

- A tanulás - ismételte Harry, mintha számára nem ez a szó lett volna a megfelelő a szövegkörnyezetbe.

- Mhm, tanulnánk - jelentette ki Draco azon az édes hangján, amit csak ritkán használt, de mikor igen, Harryben mindig átfutott a borzongás.

A tanulás része a tanulós randinak már az első kósza gondolatokban kezdett fakulni Harry elméjében, míg végül oda nem jutott, hogy teljesen elkalandozott. De úgy tényleg, messzire.

Pedig az első években olyan nagyon foglalkoztatta a Kviddics! Állandóan az ezzel kapcsolatos gondolataiba volt merülve órákon, miközben az elkövetkező meccseket játszotta le magában. Most meg... most is állandóan másmilyen gondolatok jártak a fejében órákon, de legtöbbször nem a kviddicsről. Jó, azért tényleg nem mindig Dracón járt az esze, annyira azért nem volt szerelmes tini.

Szerelmes?

Ki tudja, hol van a határ? Hogy mikortól beszélünk arról?

Na de az egy picikével relevánsabb kérdés volt jelenleg, hogy miért nem volt Harrynek már időben gyanús, hogy Dracónak ez előbbit pont az élesben folyó meccsük közepén kelljen megbeszélnie.

A választ erre most nem tudjuk, az viszont biztos, hogy Harry már csak arra eszmélt fel, hogy Draco gőzerővel üldözi a cikeszt. Azt sem vette észre hosszú másodpercekig, hogy a vörös színben szurkoló játékosok egyszerre kántálták a nevét, hogy térjen már magához, és kezdjen ő is bele a hajszába. Eléggé abszurd látvány lehetett, ahogy Harry egy helyben ült a seprűjén, és meredt maga elé még azután is, hogy Draco hirtelen elrepült mellőle.

Mire Harry rendesen magához tért, már mindegy volt. Pár másodperc múlva Draco elkapta a cikeszt, ezzel győzelmet biztosítva a Mardekár csapatának.

Nehezen leírható, hogy Harry mennyire ideges volt. Miután leszállt, egyből beviharzott az öltözőbe, és megfejelte a szekrényt.

Mi a Merlin van velem?!

Haha, heló, még én is létezem. Sajnálom ezt a laza két év kihagyást, a gimi kicsit betett🥴 Megpróbálom a folytatást hamarabb hozni, de én már inkább nem ígérek semmit. Nagyon jólesett, hogy ezidő alatt is jöttek aranyos kommentek, köszönöm, hogy még mindig itt vagytok, puszi❤🌻