- Á, Malfoy! Beszállsz te is? - kérdezte egy lány, mikor a szőke fiú belépett a klubhelyiségbe.

- Nem, én nem játszom.

- Na, légyszi, soha nem szoktál! Most az egyszer! Tetszeni fog! - kérlelték páran.

- Nem - jelentette ki egyszerűen Draco, és leült egy kanapéra. - Én csak nézem.

- Mindig ezt csinálod! - forgatta meg szemét a lány. - Hát rendben - nyúlt a pálca után, hogy megpörgesse. - Á, Parkinson! - kiáltott fel, mikor a pálca megállt végével a fekete lány felé. - Mondj valami titkot Malfoyról! Te ismered közölünk a legjobban.

Pansy félénken a szőkére pillantott. Mióta a fiú elküldte, sokkal csendesebb lett.

- Ezt inkább kihagynám - mondta a lány.

- Ugyan már, Pansy! Csak nem félsz, hogy Malfoy megharagszik rád? - kérdezte gúnyosan egy diák.
Ez így is lehetett volna, csakhogy nem ez volt a lány gondja. Eddig bele sem gondolt, de semmi bizalmasat nem tudott volt barátjáról, pedig ő a szőkének a legtöbb féltett titkát elmondta. Szóval nem bízott benne...
Pansyre úgy tört a felismerés, ahogy a könnyek, ezért gyorsan felpattant, és próbálva arcát takargatni elrohant.

- Fura - rántott vállat egy srác, majd újból a pálcáért nyúlt.

- Edison! Mondjuk... szerinted mi lenne, ha elsőben Pottert a Mardekárba osztják?

Erre Malfoy is felkapta a fejét.

- Hmm, valószínűleg ő és Malfoy közösen uralnák a Mardekárt! - nevetett a lány. Páran erre kuncogva bólogattak.

- Te mit gondolsz erről, Malfoy?

- Mondtam, hogy nem játszom.

- Csak úgy játékon kívül megkérdeztem - rázta a fejét egy fiú.

- Nem hinném, hogy képes lennék Potterrel barátkozni...

Ahhoz képest még öt éve te nyújtottál nekem kezet, és én utasítottam vissza! - nevetett magában Harry a köpenye alatt.

-És mit mondtál ma neki, hogy úgy elkerekedett a szeme? - kérdezte egy merészebb fiú.

Harrynek leolvadt az arcáról a vigyor, ahogy visszagondolt a reggeli szópárbajukra.

Szégyen...

Viszont ahogy Harrynek leolvadt, Malfoynak úgy kúszott játékos mosoly az arcára.

- Azt csak ő és én tudhatom...

***
Már elég későre járt, mire Harry visszaért a tornyához. Senkit nem látott a klubhelyiségben, viszont tudta, hogy valaki volt ott: a kandallóban még égett a tűz.
Lépett kettőt előre, és csak akkor látta meg a szőnyegen olvasó barátját.
Biztos volt benne, hogy Hermione rá vár, nem mehetett fel szó nélkül a hálójába.

- Miért nem alszol? - vette le magáról a köpenyét.

- Harry! Végre! Tudod mennyi az idő? - szólt rá kicsit ingerülten.

- Nem tudom, éjfél múlt?

- Fél órával! De mindegy is - váltott hirtelen hangnemet. - Mondd, hogy mi volt!

- Mi lett volna?

- Ugyan már! Egyedül mentél sétálni, mi? - forgatta meg a szemét.

- Hát igen! - háborodott fel Harry igazából alaptalanul. - Legalábbis tényleg azt terveztem - halkult el.

- Persze - húzta száját mindentudó mosolyra a lány.

- Esküszöm! Elindultam, már az ajtónál voltam, mikor meghallottam két mardekáros diákot.

- És?

- És követtem őket - sütötte le szemét Harry.

- A Mardekár klubhelyiségébe?!

- Igen.

- Jézusom, Harry! Minek?! - pattant fel a földről a lány.

- Csak kíváncsi voltam... - vakarta meg tarkóját a fekete.

- Kíváncsi. Mégis mire?

- Tudod te azt, Hermione - forgatta szemét.

- Komolyan belógtál csak azért, hogy megkukkold Malfoyt? - nevetett, mire Harry arca egy egészen vöröses árnyalatot vett fel.

- Nem gondoltam teljesen végig, oké?

- Na és láttál vagy hallottál valami érdekeset? - ült le Hermione egy fotelba kényelembe helyezve magát a mesére.

- Hát...

- Jaj, ne csináld már, Harry! Most én lettem kíváncsi!

- De eléggé hosszú, és már későre jár...

- Mintha érdekelne téged - forgatta meg megint barna szemeit.

- De tényleg nem olyan izgalmas!

- Harry! Mi történt, amit ennyire nem akarsz elmondani? Ha csak rád és Malfoyra tartozik, akkor eltekintek a részletes beszámolótól, bár kétlem, hogy ott felfedted volna magad.

- Jól van na, elmondom - ült le Harry is. Belekezdett, és el is mondott mindent. Vagyis majdnem mindent; azt, hogy követte a szobájába inkább kihagyta, végül is nem történt ott semmi érdemleges, meg nem is nagyon volt rá büszke.

- De ugye nem gondolod, hogy az a pletyka igaz?

- Őszintén? Fogalmam sincs.

- Azt a lányt elküldte, meg mit is mondott, hogyan fogalmazott?

- ,,Ha igaz is lenne a pletyka"- idézte fel Harry.

- Igen!

- Jó, tudom, de mi van ha csak szórakozik? Lehet, hogy csak ki akar csinálni.

- Figyelj, Harry! - szorította meg Hermione bátorítóan barátja kezét. - Nem gondolod, hogy ha csak játszadozni akarna, akkor elfogadta volna annak a lánynak az ajánlatát?

- Lehet, hogy nem volt hozzá gusztusa - vágott undorodó képet. - Azért neki is van ízlése, és el tudom képzelni, hogy viszolyog az ilyen... lányoktól.

- Lehet, bár szerintem más van a háttérben. Minden esetre legyél óvatos!

- Ja, óvatos! Láttad, mennyire féltékeny lettem reggel? - fogta fejét a fiú. - Szégyellem magam!

- Hidd el, egy kívülállónak pont ugyanúgy hatott a kis szócsatátok, mint a régebbiek! Mondjuk én nagyon jót szórakoztam - nevetett Hermione. - Te jó ég! Malfoy eléggé... - kezdett bele, de inkább nem fejezte be a mondatot. Nem szokott ilyenekről beszélni. - Hidd el, az a fiú nem lenne ilyen feszült, ha minden nap más lány tenne a kedvére, hogy szépen fejezzem ki magam - kuncogott.

- Mi a Merlin, Hermione?! - kerekedett el Harry szeme, mire a lány nevetése csak erősödött.

- Istenem! Ha látnád az arcod! - fogta már a hasát.

- Örülök, hogy jól szórakozol rajtam, de ha most megbocsátasz...

- Ugyan már - tette egyik kezét barátja vállára Hermione. - Csak még egy perc! - röhögött tovább, amin már Harrynek is mosolyognia kellett.

- Na jó, gyere! - vetette át a lány kezét saját vállán, majd együtt felálltak. - Segítek feljutni a szobádhoz.

- Mi? Harry, ne! - kiáltott Hermione, de túl későn eszmélt fel, mert már a harmadik fokon álltak, mikor a lépcső egyszer csak lejtővé változott, és mindketten elestek. Legurultak a lejtős lépcsőn, mire Hermione Harryn kötött ki. Belenéztek egymás szemébe, és nem bírták tovább. Kitört belőlük a nevetés, tetejébe még mozdulni sem bírtak. Észre sem vették, hogy a lépcső már vissza is alakult eredeti állapotába, aztán Hermionének végre sikerült feltérdelnie Harry elé.

- Elfelejtettem - fogta fejét a fiú egy fájó ponton.

- Tudod, Harry, ha nem tudnám, hogy meleg vagy, roppant kínosnak éreztem volna ezt a helyzetet - nevetett kedvesen a lány, és megveregette barátja mellkasát.

- Mert így nem?

- Nem, így csak vicces.

- Ti meg mi a francot csináltok?! - hallatszódott egy meglepett, de sokkal inkább dühös hang a fiúk hálója felől. - Komolyan, Harry?! Komolyan, Hermione?! Nem találtatok jobb helyet a klubhelyiség kellős közepénél?! - kelt ki magából Ron, hisz ő csak annyit látott, hogy Harry egy kisebb terpeszben fekszik, Hermione meg a két lába között térdel. Hát igen, eléggé kompromittáló helyzet.

- Ron, nem, mi nem! - pattant fel a lány. - Várj!

- Minek?!

- Nem csináltunk semmit! - állt fel Harry is.

- Nem, mi?!

- Nem! Hermione csak lent olvasott, én meg nemrég értem vissza.

- Hülyének néztek?!

- Ron, mi tényleg nem csináltunk semmit! - mondta kétségbeesetten a lány. - Valamin annyira nevettünk, hogy alig bírtam lábra állni. Aztán Harry megpróbált felkísérni, csak a lépcső, tudod...

- Örülök, hogy jól szórakoztatok! Nem is zavarnék - fordult meg a vörös, és már félig a szobájában volt, mikor Harry utánakiáltott.

- Várj! Mondanom kell valamit.

Hermione elképedve nézett fekete barátjára.

- Nincs szükség erre - formálta a szavakat ajkával némán, de Harry csak megrázta a fejét. Döntött. Nem akart megint úgy összeveszni barátjával, mint tavaly, arról nem beszélve, hogy már eléggé itt volt az ideje, hogy Ron megtudja az igazságot. Vagyis az igazság egy részét...
Nagyot sóhajtott, majd leült egy kanapéra.

- Lejönnél? - nézett a vörösre, akinek most már düh helyett értetlenség tükröződött az arcán. Látva két barátja kifejezését eléggé megijedt. Helyet foglalt ugyanazon a kanapén, mint Harry, csak jóval távolabb. Hermione is leült egy fotelbe, miközben felváltva kapkodta a tekintetét két barátja közt.

- Mi történt? - ráncolta szemöldökét Ron.

- Figyelj, én nem mondtam még el valami... valami fontosat.

- Hogy?

- Én nem... nem a lányokhoz vonzódom - mondta ki egy szuszra.

- Te nem a lányokhoz vonzódsz - ismételte Ron fátyolos tekintettel, mire Harry nehezen bólintott.

- Ja, oké, értem én, ezzel nincs semmi gond - bámult bele a tűzbe. - Semmi gond - mondta még egyszer.

- Ron?

- Igen? - nézett lassan Hermionéra.

- Jól vagy?

-Ja, nincs semmi gond... - meredt vissza a kandallóba.

Tényleg rémisztően festett ilyen kifejezéstelen arccal. Mint aki nincs magánál, mintha transzba esett volna. Harry és Hermione aggódva összenéztek, majd újra barátjukra. Nem erre a reakcióra számítottak.

- És akkor én most - nézett végre Harryre, miközben ujjával hol magára, hol pedig a feketére mutogatott - bejövök neked?

- Nem - ráncolta szemöldökét Harry.

- Ja, jó. Mármint... - meredt maga elé.

- Ron, minden oké? - lépett Hermione a vöröshöz kezét a hátára téve.

- Figyelj, ezzel nem változik köztünk semmi. Én ugyanúgy tekintek rád, mint pár éve. Te vagy a legjobb barátom, és ezen nem változtat a tény, hogy a saját nememhez vonzódom, érted? - mondta Harry.

- Persze, értem - rázta meg a fejét a vörös, mire kezdett visszatérni az értelem az arcára. - Ne haragudj, Harry, ez egy kicsit fura így elsőre, de... majd megszokom - erőszakolt magára egy mosolyt.
Harry végre kifújhatta az addig benntartott levegőjét, fellélegezhetett. Rendkívül megkönnyebbült.

- Kösz, haver! - mosolygott őszintén, bár tudta, hogy itt még nem végeztek. Kihagyott egy ,,kisebb" részletet. Arra biztosan nem így reagált volna, nem fogadta volna ilyen jól. Bár az elején ijesztő volt, az utolsó mondata rengeteget jelentett Harry számára. Örült, hogy nem undorodott meg tőle, azt nem bírta volna ki.
Lenézett Hermionére, aki könnyeivel küszködve guggolt Ron mellett.

- Minden rendben, Hermione? - kérdezte halkan Harry.

- Persze - szipogta, és állt föl hátat fordítva a fiúknak, miközben arcát törölgette.
Ron is felállt, és lassan a lány mögé ment. Kezét óvatosan a vállára tette, mire Hermione megfordult, és szorosan átölelte a fiút.
Harry csak nézte őket, miközben fejét rázta. Bármi történt, ezek ketten mindig találtak okot, hogy megölelhessék egymást. De nem zavarta, csak mosolygott rajtuk.
Aztán a lány Harryhez lépett, és ültében átkarolta.

- Rendben, ideje aludni. Holnap átváltoztatástan dolgozattal kezdünk - mondta még gyengébb hanggal, miközben újra felegyenesedett. - Szeretlek benneteket! - suttogta alig hallhatóan, majd felrohant a hálójába.
Mikor a lányok szobájának ajtaja becsapódott, Ron szólalt meg bárgyún mosolyogva: - Azt mondta szeret!

- Nekem is - nevetett rá Harry.

- Ne rontsd el! - bokszolta vállon a vörös barátját.

- Jó, bocs.

- Te figyelj, haver! - szólalt meg pár másodperc gondolkodás után Ron. - Nem tom', hogy működik ez a dolog... szóval akkor, ha én vagy Dean vagy Seamus, tök mindegy... mondjuk félmeztelen, és te úgy látod, zavarba jössz és feliz...

- Mi?! Nem! Dehogyis! Nem!

- Nem? Ja, bocs, nem akartam bunkó lenni, csak érdekel, hogy milyen...

- Semmi baj! Nyugodj meg, nem fogok rád úgy nézni soha!

- Talán nem találsz elég vonzónak? - emelgette szemöldökét.

- Nem! Vagyis de! Mármint nem úgy! - jött zavarba Harry.

- Jól van na! - röhögött Ron. - És hogyan jöttél rá, hogy a lányok már nem játszanak?

- Tudod, voltak fiúk, akiket... megnéztem, és a lányokban... már nem láttam... úgy... semmi vonzót... - füllentett. Bár az igaz volt, hogy a lányokat már nem találta vonzónak, de a Roxfort expresszes incidens óta, mikor Malfoy direkt produkálta magát a barátnőjével az ölében, azóta egyáltalán nem és előtte sem nagyon nézett meg fiúkat. Mondjuk egyszer álmában tüzetesebben végignézett Cedricen...

- És akkor mi van Chóval? A tavalyit csak megjátszottad?

- Szerintem csak össze voltam zavarodva. - Ron megértően hümmögött egyet.

- Tényleg későre jár, menjünk, feküdjünk le! Mármint nem úgy!

- Ne már! - nevetett Harry. - Értettem!

- Jó, jó, szar vicc, bocs - mosolygott Ron is. Elindultak, azonban a vörös hirtelen megtorpant. - És akkor ki az a Dorothy?

- Ja, hogy ő? - vörösödött el a fekete. - Hát tudod, van egy srác...

- Mi? Van pasid és nem is mondod?

- Nem, ő nem a pasim, csak... néha beszélgetünk... na mindegy - rázta fejét eléggé kínosan érezve magát. - Bocs, hogy hazudtam.

- És mi az igazi neve?

- Ömm, szerintem ő még nem akarja elmondani a dolgot senkinek... érted.

- Ó, igen, persze.

Felmentek, és mindketten lefeküdtek.
Ronnak sikerült igen hamar elaludnia, viszont Harry csak a plafont tudta bámulni. Annyira tele volt a feje! Behunyta a szemét, és az agya képtelen volt kikapcsolni a történtektől. Ott volt reggeli akciója Dracóval, a Dumbledore-ral való beszélgetés, a szőke, ahogy Cynthia fogdossa, ahogy a fülébe suttog, a pletyka, a vallomás Ronnak és az a rohadt átváltoztatástan dolgozat sem hagyta nyugodni.

Azt a reggelit csak simán el kell felejteni, jobb rá nem is gondolni...

Umbridge...? De miért lett volna jó neki, ha a dementorok észrevétlenül bejutnak a kastélyba?

Draco ennyire kihasználná a hatalmát? Minden alkalommal mással... végeztetné el a piszkos munkát? Simán megtehetné. Megvan minden adottsága, hogy elcsábítson egy lányt. Főleg, ha azokat kérni sem kell, odamennek maguktól. Csak lehet valami igazságalapja annak a pletykának, nem?! Mondjuk én tudhatom a legjobban, hogy ezek legtöbbször hazugságok...

Örülök, hogy Ron ilyen jól fogadta a hírt. Bár a kérdései és a humoros poénjai... Igaz, inkább így viselkedjen, minthogy kerüljön engem.

Az a dolgozat meg... Igazából tanultam rá! Egy keveset...

Harry gondolatai már éppen kezdtek lenyugodni, hogy végre kipihenhesse az előző nap fáradalmait, mikor hirtelen a tudata legmélyebb pontjából előjött egy név: Cho.

Istenem, Cho! Mindenképpen beszélnem kell vele! Valahogy meg kéne győzni, hogy az csak egy vicc volt. Egy szar vicc. Egy rohadt szar vicc.
Nem szívesen hazudozom, de inkább valami kitalált sztori, mint az igazság... legalábbis jelen esetben.
És ha belegondolok, hogy még most sem mondtam teljesen igazat Ronnak... Inkább nem gondolok bele!

Ez segített Harrynek végre elaludni, hogy nem gondolt bele. Túlságosan fáradt volt már ahhoz, hogy kitalálja minden problémájára a megoldást. Már csak az álom segíthetett rajta.