- Mit mondott neked Malfoy? - kérdezte Ron, amikor kicsit arrébb húzódhattak a nagy tömegből.

- Mi? - kérdezett vissza Harry. Hallotta, hogy barátja mondott valamit, de nem értette mit. Még nem tért teljesen magához.

- Mondom, mit mondott neked Malfoy?!

- Mi, mikor?

- Haver, neked meg mi bajod? Hát, amikor a szemed egyik pillanatról a másikra úgy kipattant.

- Ja, akkor? Semmi, semmit - hebegett a fekete.

- Aha. Tehát a semmitől lepődtél úgy meg, hogy nem tudtál mivel visszavágni. Értem.

- Aha...

- Na jó, haver! - állt Harry elé Ron. - Nagyon el vagy varázsolva. Minden oké?

- Ja, Ron, ne haragudj, figyelek.

A vörös segítségkérően Hermionere pillantott. Ő már egy ideje próbálta visszafojtani előtörni készülő nevetését, de Harry arcát nézve ez roppantul nehéznek bizonyult.

- Ron, hagyjuk most őt. Nehéz neki, hogy ő veszített - mondta a lány nagy nehezen.

- Hát jó - nézett még egyszer kétkedőn barátaira, aztán elfordult.

- Nem mondott semmit, amikor másodjára hajolt oda hozzád, ugye? - suttogta Hermione a feketének.

- Mi? Honnan tudod?

- Akkor eltaláltam... Egyébként egy kicsit még nyálas a füled...

Harry gyorsan odanyúlt, hogy letörölje, de az kicsit sem volt nedves.
Harmione nem bírta tovább, halkan, de elröhögte magát

- Hermione... Nem is volt nyálas a fülem, igaz?

- Nem - rázta a fejét a lány. - De ezek szerint ráhibáztam a történtekre!

***
Harry éppen Dumbledore irodája felé tartott, mivel vacsora előtt McGalagony professzor félrehívta őt, és mondta, hogy az igazgató beszélni szeretne majd vele.
Kicsit izgatott volt. Szinte biztosan tudta, hogy a dementortámadásról lesz szó. Rengetegszer elgondolkozott azon, hogy hogyan juthattak be a lények a birtokra a rengeteg védőbűbáj ellenére.

Az iroda előtti főnixmadár most nem állta útját Harrynek. Rálépett a lépcsőre, mire az emelkedni kezdett, és a madár is visszakerült a helyére. Az ajtó elé érve egy pillanatig tétovázott, majd bekopogott.

- Szabad - hallatszódott az idős hang. Harry lenyomta a kilincset, és belépett a szobába.

- Jó estét, professzor úr! Hívatott.

- Ó, igen! Ülj csak le!

A fiú helyet foglalt a Dumbledore asztala előtti széken, majd az igazgatóra nézett. Már nagyon kíváncsi volt, amit a tekintete el is árult.

- Szerintem mindketten tudjuk, hogy miről szeretnék beszélni veled, Harry.

- A hétvégi dementortámadásról.

- Pontosan.

A fekete hallgatott egy darabig. Nem ő akarta kezdeni a beszélgetést. Várta, hátha Dumbledore magától mond valamit.

- Mindenek előtt meg szeretném köszönni, hogy megmentetted diáktársaidat! Az, hogy egy ilyen pillanatban meg tudtad idézni a patrónusodat, ráadásul ennyire fiatalon, az rendkívül dicséretreméltó! Persze, már sokszor bizonyítottad rátermettségedet.

Harry válaszul csak biccentett.

- Bizonyára már nyugtalanított, hogy nem tudsz semmit a történtekről.

- Professzor úr, hogyan jutottak be a birtokra?

- Nem lehetek benne biztos, de van egy elképezelésem.

- Igen? És mégis mi lenne az, ha szabad megkérdeznem?

- Sajnálom, de nem gyanúsítgathatok kollégát, főleg nem egy diák előtt!

- Egy tanárra gyankszik?!

- Én ilyet nem mondtam - mondta, miközben kicsit félretekintett.

Egy tanár?! Egy tanár segített volna bejuttatni a dementorokat?! De mégis ki? Piton! Biztosan Piton volt az! Vagy... talán Umbrige? Abból a nőből is simán kinézem, hogy ilyet tegyen.
Először az első sötét varázslatok kivédese óran láttam. Fel sem tűnt, hogy az idei év első vacsorájánál bemutatkozott, annyira el voltam foglalva... mással.
Csak Hermione mesélte el a beszédét. ,, ... a Minisztérium küldöttje ... ", ,, ... Caramel, az okos, intelligens és elővigyázatos miniszter, aki vigyáz a varázsvilágra, és nem hagyja, hogy fölöslegesen eluralkodjon a pánik... "
Na meg, az az idióta, semmire sem való oktatási rendszer! Persze, tanuljuk passzívan, tankönyvből, hogyan kell védekezni! Ugyanúgy homokba dugja a fejét, mint Caramel vagy mint a minisztériumból mindenki, aki tétlenül hagyja, hogy Voldemort újra felemelkedjen!
De várjunk csak! Ha Umbridge beengedte a dementorokat...akkor ő... Voldemort oldalán állna?!

- Harry, úgy látom, egy kicsit elkalandoztál - monda halkan és nyugodtan Dumbledore.

- Professzor, gondolja, hogy Umbridge tette?

- Ó, fiam, én ezt meg végképp egy szóval sem mondtam! - emelte fel két kezét maga elé védekezésképpen. - És Umbridge professzor - hangsúlyozta ki az utolsó szót.

- De Dumbledore professzor, egy valamit még mindig nem értek.

- Csakugyan? És mi az?

- Nem értem, hogy miért állna érdekében valakinek, hogy a dementorok megtámadják a Roxfort diákjait.

- Hmm, nagyon jó kérdés! Talán nem azért lettek beengedve, hogy megtámadjanak titeket, csak nem bírtak magukkal. Ennyi fiatal lélek...

- De akkor miért? Miért lettek beengedve?

- Azt jómagam sem tudom, Harry.

Kilépve Dumbledore irodájából Harrynek még mindig furcsábbnál furcsább gondolatok cikáztak a fejében Umbridgeról.
Nem volt kedve visszamenni a klubhelyiségébe, egy séta jólesett volna neki.
A bökkenő csak ott volt, hogy nem nagyon díjazzák, ha egy diák vacsora után ki akar menni a kastélyból, de ezt is meg lehetett volna oldani a láthatatlanná tévő köpeny segítségével. Csakhogy a köpeny éppen nem volt nála, hanem a hálójában lévő utazóládában pihent.
Vonakodva ugyan, de végül elindult a tornya felé.

- Miseri nocte - mondta a Kövér Dámának. Megpróbált a lehető legészrevétlenebbül besurrani a klubhelyiségbe, onnan pedig fel a hálójába, csakhogy ez szinte lehetetlen, ha a barátaid tűkön ülve várnak rád, és minden ajtónyitódásra odakapják a fejüket.

- Harry! Végre! - pattant fel Hermione és Ron egy kanapéról.

- Miket mondott? - kérdezte a vörös.

- Halkabban! - kiabálta suttogva, és intette le őket Harry. - Gyertek fel! - mutatott a háta mögé, a hálószobájuk irányába.
Gyorsan körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a szoba üres lesz. Neville leckét írt, Dean és Seamus pedig egy varázslósakk meccset nézett, így felmentek, bár Hermione egy kicsit félve lépett be.
Nem tudta, hogyan képzeljen el egy szobát, amit öt tizenhét éves fiú lakik. Ahhoz képest nem volt túl nagy rendetlenség. Jó, hevert egy-két ruhadarab a földön meg nem volt bevetve minden ágy és talán szellőztetve is régen volt már.

- Nyugodtan ülj le, Hermione! - mutatott Ron az ágyára, ami kivételesen rendbe volt rakva.

- Figyeljetek - kezdte Harry -, Dumbledore szerint valaki belülről segített beengedni a dementorokat.

- Hogy mi?! De mégis kicsoda? - kiáltott fel Hermione.

- Biztos az a görény Malfoy volt! Hát persze, hisz az apja is halálfaló! Ez tökéletesen egybevág!

- Ron, csak azt felejtetted ki, hogy Dra... Malfoyt is megtámadták - mondta Harry kissé idegesen. Már nagyon kint akart lenni!

- Ja, tényleg.

- És amúgy sem hiszem, hogy Malfoy meg tudna törni egy ilyen erős varázslatot - érvelt Hermione.

- Egyébként én Umbridgera gyanakszom - mondta a fekete.

- Dehát ő a Minisztérium embere! - hüledezett a lány.

- És mi van, ha Umbridge is halálfaló?! Voldemortnak pont kapóra jön, hogy nem tanulunk rendesen védekezni! Én is csak annak köszönhetem, hogy megmenekültem, hogy rendesen tanították a sötét varázslatok kivédését! Különben már nem lennék itt...

- Nem is tudom, Harry... - rázta a fejét a lány. - Van valami abban, amit mondasz, de... És Dumbledore csak ennyit mondott?

- Igen. Viszont, ha most nem bánjátok, én elmennék sétálni - lépett Harry a ládájához.

- Biztos, haver? Úgy értem, lehet, hogy egy kicsit most veszélyes így egyedül a birtokon.

- Ugyan már! A dementorokat kiiktatták, és sokkal erősebb lett a biztonsági rendszer.

Hermione szemöldökráncolva nézett Harryre. Ő sem örült, hogy barátja ilyen későn akar egyedül mászkálni a kastélyon kívül, csupán nem volt benne biztos, hogy a fiú igazat mond-e, és tényleg csak egymagában fog sétálni.
Harry a köpennyel a hóna alatt lépett ki a hálóból, magára hagyva barátait.

- Hát ez fura - mondta Ron. - Te mit gondolsz erről?

- Hát nem hittem volna, hogy Umbridge a másik oldalon állna, de tényleg minden... - mondta Hermione, de Ron közbevágott:

- Nem, nem arról beszélek. Mi van Harryvel? Annyira furcsán viselkedik mostanában.

- Hát igen, ja, fura... Nem tudom, miért.

A lánynak nagyon nehezére esett hazudni. Mindig az őszinteséget preferálta, de ebben a helyzetben nem volt benne biztos, hogy az igazság megmentené a helyzetet.
Ron iszonyúan gyűlölte Malfoyt, és ha rájönne, hogy a legjobb barátja nemhogy csak a saját neméhez vonzódik, de még pont a legfőbb ellenséghez is... Ebbe még belegondolni is rossz!
De egyszer el kell majd neki mondani.
Hermione felpattant az ágyról, és az ajtó felé nézett.

- Máris mennél? Mármint... - vakarta meg tarkóját Ron - ha gondolod maradhatsz még, ha szeretnél. - Hangja kicsit remegett, és a füle is kezdett vörösödni.
A lány is zavarba jött kissé. Kettesben maradni, úgy igazán, hogy senki nincs rajtuk kívül a szobában...

- Hát jó...

Ron ledobta cipőjét, és törökülésben helyet foglalt az ágyon, amiben a lány is követte. Egymással szemben ültek, és egy ideig nem szóltak semmit.
Hermione zavarában a szoknyájával matatott, a fiú meg kihasználta a lehetőséget, hogy megnézze az arcát.
Kicsit izgatott volt, nem tudta, hogy mit kéne mondania, hogy oldja a feszültséget.

Kérdezzem meg, hogy mit gondol Umbridgeról? - gondolta magában. Vagy arról, amit Dumbledore mondott? Áh, ezek nem jó témák...

- Te nem gondoltál még rá, hogy kviddicsezz?

- Ömm, nem igazán. Inkább csak nézem és szurkolok, meg amúgy sincs üresedés a csapatban...

***
Harry magán a köpennyel sietett le a hosszú lépcsőkön. Már az utolsó fokot ugrotta át, és a nagy tölgyfaajtó előtt állt, mikor megtorpant. Ennek oka pedig nem volt más, mint hogy hangos beszédet hallott balról.
Pár pillanat múlva ki is derült, hogy két mardekáros diák cserélt eszmét ilyen hangosan. Elindultak a pince felé, bizonyára a klubhelyiségükbe tartottak.
Ekkor Harrynek egy hajmeresztő ötlete támadt; követhetné őket! Eléggé kockázatos, de mikor érdekelte őt a kockázat?
Ment utánuk, egészen a bejáratig.

- Superbus miles - mondta az egyik, majd az ajtó kinyílt. Majdnem rácsapták a portrét a köpenyére, de szerencsére elég gyors volt, és sikerült besurrannia.
Körbenézve a szobában ugyanarra jutott, mint amikor először járt itt. Nem változott semmi. Ugyanolyan alacsony volt a mennyezet, ugyanúgy nem fedte semmilyen tapéta a durva kőfalat és ugyanúgy láncokról lógtak a zöld lámpák. Barátságtalannak és ridegnek érezte az egész helyiséget.
Tekintetével egyből Malfoyt kezdte keresni. Könnyen kiszúrta, eléggé kitűnt a tömegből, mert ha voltak is rajta kívül szőkék, olyan világos árnyalatúak, mint ő, nem.
Egy hatalmas dívány közepén ült egyedül, és könyvet olvasott. Látszólag senki nem merte vagy legalábbis nem akarta megközelíteni indok nélkül, és ez abból látszott, hogy a többi kanapé tömve volt, sőt páran inkább álltak vagy a földön ültek. Pedig ott volt a hely Malfoy mellett.
Harry gondolta, és tudta is, hogy a fiút nagyra tartják a házán belül, de hogy ennyire tartanak tőle és le sem ülnek mellé az meglepte.

Vajon ezt élvezi?

A griffendéles szorosan a falhoz állt, hátha ott nem fogja senki útját keresztezni, ráadásul pozíciójából tökéletes szögből figyelhette Dracót.
Tíz perc elteltével már kezdte magát kicsit unni, mert azon kívül, hogy a szőke néha lapozott, és a többi diák vagy tanult, vagy beszélgetett nem történt semmi. Már agyalni kezdett, hogy hogyan tudna kijutni a folyosóra, mikor belépett a szobába, valószínűleg a lányok hálója felől az a barna hajú lány, aki Dracót fogdosta legendás lények gondozása előtt.
Ő nem volt félős, simán odament, és leült a szőke mellé. Talán már túl közel...

- Szia, Draco! - mosolygott a lány, és füle mögé tűrte haját.

- Cynthia - biccentett, de ki sem pillantott a könyvéből.

- Nem volt még alkalmam megjegyezni - tette Malfoy vállára kezét, mire a fiú nagyon lassan megfordította fejét, és először a vállán pihenő kézre, aztán az arcára nézett. Azonban az ezüstös szemekből csak unottság tükröződött-, hogy milyen ügyesen lealáztad Pottert!

- Kösz - kúszott gúnyos mosoly az arcára.

- És arra gondoltam - húzódott még közelebb a lány, mire a lábuk teljesen összeért, ráadásul a kezét is levezette a szőke combjára. Draco nem ellenkezett, azonban nem is jött túlságosan izgalomba a lány közeledésétől. Egy arcizma se rándult, és ugyanolyan unott fejjel nézett maga elé -, hogy ma este segíthetnék neked én - hangsúlyozta ki a szót - megkönnyebbülni - csúsztatta kezét a szőke belső combjára, egészen közel az ágyékához.
Dracóból még ez a mozdulat, sem a hallottak nem váltott ki semmi reakciót.

- Tudod, szoktam hallani - próbált szemkontaktust felvenni Cynthia -, hogy néhány naponta más lányok mehetnek veled fürdeni...

Harry nem akart hinni a fülének! Úgy érezte, mintha valami fojtogatni kezdte volna.

- Ha még igaz is lenne ez a pletyka - kezdte rezzenéstelen arccal-, te képes lennél beállni a sorba? - kérdezte undorodó grimasszal.
A lány arcáról leolvadt a mosoly. Nem hitte, hogy vissza fogják utasítani.

- De... - pirult el az egész arca, majd inkább felállt, és elrohant a szobájába.
Harry valamelyest megkönnyebbült, de rendkívül idegesítette a lány utolsó mondata.

,, ... szoktam hallani, hogy néhány naponta más lányok mehetnek veled fürdeni ... "

Nagyon remélte, hogy tényleg csak pletyka.
Minden mardekáros lány odáig volt a Malfoy fiúért, amit Harry meg is tudott érteni. Borzasztóan jóképű, gazdag, nemes családból jött és mindemellett még okos is! Egyetlen egy hátránya csupán annyi volt, hogy igencsak nagy volt a képe. Legalábbis a legtöbb mardekáros lány szerint csak ennyi. Azonban az a nemes család nem volt túl szent...

Draco egyszer csak becsukta a könyvét, felállt, és elindult a hálója felé.
Harrynek csupán pillanatok álltak rendelkezésére végiggondolni a történteket. Egyértelműen azért lógott be, hogy ,,megnézhesse" Malfoyt. Mi értelme lenne az után maradnia, hogy a fiú elment? Gyorsan kellett döntenie, és talán meggondolatlanul cselekedett, mikor követni kezdte.
Óvatosan kikerülgette a diákokat, próbált szorosan Malfoy után menni, és nagy nehezen sikerült a szőke mögött beosonnia. Szemügyre vehette Draco meg még pár másik mardekáros diák szobáját.
Itt már nem volt csupasz a fal, zöld és ezüst tapéta fedte. Hasonló ágyak voltak itt is, mint fent, a Griffendél-toronyban, csak a skarlátvörös bársonyfüggönyök helyett zöldek lógtak. Minden ágy előtt volt egy utazóláda meg egy kisebb szekrény, pont, mint Harryéknél. Az egyetlen fényforrást csak a nem túl magas mennyezetről függő lámpa jelentette, mivel természetesen nem voltak ablakok. A hideg színek meg a homályos fény miatt Harry ugyanolyan barátságtalannak érezte a hálót, mint a klubhelyiséget.
Nem volt még senki a szobában rajtuk kívül.

Vajon most mit fog csinálni?

Ahogy egy kicsit belegondolt, rájött, hogy tulajdonképpen rettenetesen kínos helyzetbe hozta magát és a másikat is. Malfoy tudatán és akaratán kívül őt figyeli, ezzel eléggé kiszolgáltatott helyzetbe hozva őt.

Hogy csinálhattam ilyet?! Hogy fordulhatott meg a fejemben, hogy követem a hálójába?! Mi van, ha... ha mondjuk nekiáll vetkőzni?! Miért is ne tenné, hiszen minden normális ember levetkőzik alvás előtt! Ezt rohadtul nem gondoltam át...

Malfoy viszont nem kezdett el vetkőzni, hanem csak leült az ágyára, és hátradőlt, ami segített Harry vérnyomását visszaállítani a helyére.
Alig pár perce feküdhetett, mikor a klubhelyiség felől zaj hallatszódott be. Nevetés és hangos beszéd, egy-egy kiabálás.
Draco lassan felkelt, és az ajtóhoz lépett. Harry mögé settenkedett, hogy ki tudjon majd vele menni, ha a szőke úgy dönt. És úgy döntött. Visszamentek a helyiségbe, ahonnan a zsivaj jött és ahol a diákok egy nagy körben ültek, középen egy pálcával.