A keskeny ablakokon alig szűrődött be valamicske fény a folyosókra. Még csak októberben jártak, de már sötétek voltak a reggelek. Az ég tegnap óta nem tisztult ki, ugyanolyan sötétszürke viharfelhők borították el a teret, mint azon az ominózus estén. Az eső folyamatosan szakadt, és a nap sugarai is épp hogy csak átütöttek a vastag felhőkön. Minden szürkének és ridegnek látszott. Az embernek elszívta a kedvét, mint a dementorok, akik ha el is mentek, a reménytelenség érzését itthagyták a levegőben.
A kastély teljesen elhagyatottnak tűnt. Nem lehetett az üveget verő esőcseppeken kívül hallani mást, csak Harry és Hermione cipőjének kopogását.
Hamarosan nyitották a gyengélkedő ajtaját, ahol még mindenki mélyen aludt. A két jövevény leült vörös barátjuk ágya mellé.

- Szerinted mikor ébrednek fel? - kérdezte suttogva Harry.

- Nemsokára biztosan...

Hermione teljes testével Ron felé fordult, és közelebb húzta székét az ágyához. Kezével kisimított egy tincset a homlokából. Ahogy ránézett ragyogott a szeme, és egy őszinte mosoly jelent meg az arcán.
Harry tekintetét a szemben lévő fiúra, Dracóra emelte. Figyelte lélegzetvételeit, ahogy lassan megemelkedett, majd visszasüllyedt a mellkasa. Kócos haja összevissza állt, nem úgy nézett ki, mint ahogyan mindig szokott. Biztos feszélyezni fogja, hogy ennyi ember előtt kell gyengének és tökéletlennek látszania, főleg, hogy a fele társaság griffendéles. Nem mintha a sajátjaiban annyira megbízna, ő senkiben sem bízik. Ha tehetné, akkor senki előtt nem mutatná magát sebezhetőnek. De Draco nem egy robot. Nem egy humanoid, aki mindössze kábelekből és egy kis elektronikából áll. Bár néha több érzelmet mutat ki egy ilyen találmány, mint Draco Malfoy, az elvileg érző emberi lény.

Harry fülét egy halk motyogó hang ütötte meg. Hermionere nézett, azt hitte, hogy ő mondott neki valamit. De nem. A lány a szőke mardekárost figyelte, és még csak meg sem szólalt.

- H-H-Harry... - rebegte dadogva, úgy, hogy éppen hogy csak lehetett hallani. Hermione szája egy kedves kis mosolyra húzódott, amit próbált elrejteni. Aranyosnak találta a helyzetet. Harryre pillantott, majd jobbnak találta visszafordítani fejét a vörös felé. A fekete fiú arca teljesen elvörösödött, és rettentő kínosan kezdte érezni magát. Próbált tudomást sem venni mellette ülő, gyermekien bazsalygó barátjáról, és csak figyelni a szőkét.
Draco nem volt még eszméleténél, csak magában beszélt. Fejét ide-oda kapkodta álmában, és verejtékezni kezdett. Ez már nem tűnt olyan aranyosnak, sokkal inkább ijesztőnek... Talán egy rémálom?
Harry riadtan barátjára tekintett, aki még mindig halkan nevetett.

- Hermione - suttogta.

- Hmm? - kapta fel a fejét a lány.

- Ez nem vicces, nézd! - mutatott Malfoy felé.

A szőke már egész testével remegett, de úgy, hogy még az ágy is belerázkódott. Harry odasietett a mardekároshoz, és tenyerét a mellkasára tette. Szabad kézzel is lehetett érezni az szapora szívdobogásokat. Mintha ki akart volna törni a helyéről.
Hermione is odament. Arcára most már aggodalom ült ki.

- Hermione, mi történik? - kérdezte kétségbeesetten Harry.

- N-nem tudom - pislogott nagyokat a lány.

Harrynek hirtelen éles fájdalom hasított a homlokába.

- ...Draco... - mondta egy zord, érzelemmentes hang, aminek gazdája vele szemben ült, egy nagy fekete karosszékben. Szőke hosszú haja vállát érte, amin alig lehetett észrevenni az ősz szálakat világossága miatt. Arca ráncos volt és meggyötört. Szeme alatt sötét karikák húzódtak. A férfi vállán pihent egy vékony, csontos női kéz. Pillantását tulajdonosa arcára irányította, akinek látszólag ugyancsak nehéz hetek vagy hónapok, esetleg évek voltak a háta mögött, amire a korai őszülés és a ráncok engedtek következtetni. Ugyanolyan világos haja volt, mint a férjének, csak az ővé szigorú konytba volt fogva. Mindkét sovány alak feszülten, kihúzott testtel, már kellemetlenül mereven tartotta magát.

- Mit akartok? - kérdezte ugyanolyan ridegen ő, vagyis ő nem ő volt. Nem Harry volt, hanem Draco. Draco Malfoy. Az ő fejében történt az egész.

- Tudod, fiam... - mondta remegő hangon a nő.

- Nem! - kiáltotta Draco. - Nem akarom! - visszhangzott a szobában.

- Ez nem az akaratod kérdése! Nincs más választásod! - mondta emelt hangon a férfi, egyre jobban szorongatva kezében tartott sétapálcáját.

- Én mégis szeretnék dönteni a saját jövőmről!

- De Draco... tudod, hogy ha ellenállsz... - mondta keserves hangon az anyja.

- Inkább meghalok, mint, hogy...

- FEJEZD BE! - ordította Lucius, úgy, hogy még a falon lévő képek is megremegtek. - Ezt te sem gondolod komolyan! Csak meggondolatlanul beszélsz... Most pedig menj fel a szobádba!

- Apám...

- MENJ!

Ő, vagyis Draco hirtelen felpattant. Ideges volt. Egész teste remegett az elfojtott dühtől és indulattól.

- Igenis én fogok dönteni! - mondta keserűen, minden önuralmát bevetve. - Te, apám, pedig gyáva vagy!
Lucius felállt. Egy ideig csak nézte fiát, aztán felemelte a kezét, és pofon vágta gyermekét, mire ő egy kicsit elvesztette egyensúlyát.

Harry egy kis sikolyra eszmélt fel. A földön találta magát. Összeesett. Hermione tágra nyílt könnyes szemekkel nézte őt. A fekete fiú gyorsan felpattant, és a szőkéhez lépett. Ő még mindig remegett.

Talán fel kéne ébreszteni...

Két kezét a vállara tette, és próbálta visszatartani.

- Disaudio - motyogta Hermione, és pácájával körbeintett maguk körül.

- Malfoy! - kiabálta Harry. - Malfoy, kelj fel!

Semmi. Nem hatott semmit a kiabálás.

Talán...

Harry engedett a szorításból, és fejét a szőke füléhez emelte.

- Draco... - suttogta lágyan, és hüvelykujjával finoman simogatni kezdte a fiú arcát. - Draco...

A mardekáros megnyugodott. Nem remegett, nem rángatózott tovább, és a szívverése is lassult. Arca még sápadtabb volt, beesett és szeme karikás. Néhány izadtságcsepp folyt végig lassan a homlokán és a halántékán, amit Harry egy mozdulattal vigyázva letörölt. Megremegtek a szemhélyai, egy pillanatra úgy tűnt, hogy fel fog ébredni, de végül nem nyitotta ki a szemét.
Harry csak figyelte a fáradt arcot, és a szíve fájdalmasan lángolt a látványtól.
Minél tovább gondolkozott, minél tovább agyalt azon, hogy melyik döntése lenne a helyes, annál jobban nyomta az a bizonyos súly a mellkasát.
Hermione vele szemben állt, Draco ágyrácsát fogva. Végignézte az egész folyamatot, ahogy barátja ráteszi kezét Draco mellkasára, fájdalmasan a homlokához kap, aztán pár perc múlva elesik.

- Harry - hallatszódott a lágy, aggodalmas hang. A fiú felemelte fejét, és a lányra nézett segítségkérő, mélyzöld tekintetével. - Mi a baj? Mi történt? - tette fel a lehető legtapintatosabb, leggyengédebb hangon Hermione.

- Veszélyes így éreznem. Nem szabad engednem, hogy felülkerekedjen rajtam ez az... egész - suttogta.

- Mi? Miért gondolod ezt? - vágott értetlen arcot. - Az nem elég bizonyíték neked, hogy rólad álmodik?! Én sem voltam eddig biztos abban, hogy nem csak átverni akar téged, de ez... ez volt élete egyik, ha nem az egyetlen, legőszintébb gesztusa.

- Te nem láttad, hogy miről álmodott. Nem rólam...

- Akkor? Miről?

- A szüleivel beszélgetett. Valamit rá akartak erőltetni. Valamit, aminek ő nagyon ellenállt.

- Hogy mi?! De várjunk csak... Az addig rendben van, hogy én nem láttam az álmát, de te hogy a francba csináltad?!

- N-nem tudom... Beleláttam a fejébe...

- Ez nagyon érdekes -merengett el Hermione. - Na de visszatérve - rázta meg a fejét.

- Szerinted lehetséges, hogy ez nem csak egy álom volt, hanem egy emlékkép? - nézett tágra nyílt szemekkel Harry Hermionééba.

- Hát... persze, lehetséges

- De ha emlék, akkor mit akarnak rákényszeríteni?

- Nem tudom...

***
- Nem, Harry, ez nem helyes, az, hogy hány napig érleled... - Hermione abbahagyta a bájitaltan magyarázását, ugyanis ajtónyikorgás zavarta meg. Valaki olyan lépett be, akit Harry és Hermione még a hátuk közepére sem kívánt: Lavender Brown.
Hermione némán, kifejezéstelen arccal nézte végig, ahogyan a lány lassan Ron ágyához sétál, és megáll a végénél.

- Nézd, Granger, én sajnálom! Nem kellett volna úgy viselkednem legutóbb. Tudom, hogy a barátja vagy, nem küldhetlek el mellőle. Viszont nekem, mint barátnőjének ugyanúgy jogom van itt lenni. Biztos vagyok benne, hogy örülne, ha engem látna meg először. És most Ron érdeke lényeges, nem másoké - mondta fontoskodva Lavender.

Hermione arra a mondatra, hogy Ron azt a libát akarná először meglátni, elmosolyodott. Talán kínjában vagy talán így akarta visszatartani az elfojtott düht. Lehunyta a szemét, összeszorította a fogait, és vett egy mély levegőt.

- Persze, Lavender - nyitotta ki a szemét -, természetesen senki nem küldhet el. És én is biztos vagyok benne, hogy Ron boldog lenne tőled. - Az utolsó szóra Hermione már úgy szorította a könyvét, hogy a keze teljesen fehérré vált.

- Örülök, hogy ezt így gondolod! - mondta, és láthatóan nem fedezte fel az iróniát.
A lány mindenféle kérdés nélkül odatolakodott Ronhoz, így Hermione kénytelen volt arrébb húzódni székével.

- Semmi baj, Won-Wonom - simogatta meg az arcát. - Minden rendben lesz! Itt vagyok veled - suttogta, majd megpuszilta a homlokát. Úgy tűnt, hogy Ron, ha csak álmában is, de érezte. Értelmetlenül motyogni kezdett.

- Látjátok, a megismerte a hangomat! - mondta Lavender lelkesen.

- Ja, tök jó, hogy felkeltetted... - mormogta Harry, de valószínűleg a lány nem hallotta, legalábbis nem reagált.

- Her-Hermi- motyogta a vörös.

- Mi? Mit akar mondani? - hajolt közelebb Lavender.

- Harry... - hallatszódott most már tisztán egy szó. Az említett fiú barátja felé fordult.

- Ron?

A vörös hajú szemei szépen lassan kinyíltak.

- Harry, hol vagyok? - kérdezte rekedtes hangon.

- A gyengélkedőn.

- Won-Won! De jó, hogy felkeltél! - mondta, majd barátja szájára tapadt.

- Jézus, Lavender! Megfojtod! Még csak most kelt fel! - forgatta meg szemeit idegesen Hermione.

- Szívesen lennél a helyemben, mi? De kérlek, Granger, ne féltékenykedj ilyen fektűnően! És főleg ne mondd meg, hogy mikor csókolózzak a barátommal! - váltott arrogáns hangnemre.

- Lavender, túllősz a célon!

- Mi van? Csak nincs igazam? Rohadtul féltékeny vagy, erről van itt szó! De igazán leállhatnál! Nem örülsz annak, hogy Ron boldog?!

Hermione teljesen zavarba jött, és az arca egyre jobban vörösödött.

- Hermione, ez igaz? - nézett tágra nyílt szemekkel Ron.

- Hát, hogy ne lenne igaz?! Csak nézz rá! Szánalmas! - mondta kárörvendő hangon a lány.

- Szánalmas?! - szólt közbe emelt hangon a vörös, ugyanolyan kipirult arccal, mint Hermione. - Hogy mered ezt mondani rá?! Ő a világ legbátrabb, legokosabb, legkedvesebb, legempatikusabb és legszebb lánya! Semmi szánalmas nincs benne! Az szánalmas, aki bántja őt, mint az a rohadék Malfoy - Harry ezekre a szavakra egy kicsit összerezzenve a szőke ágya felé pillantott; Draco már ült, és határozottan ébren figyelte a műsort - az aranyvérű dumájával vagy mint az előbb te!

- Mi?! Te most azt mondtad, hogy szánalmas vagyok?! És, hogy Hermione...?! Won-Won, mi ütött beléd? Lázas vagy? - tette a kezét Ron homlokára.
Harry próbált figyelni, de a szeme megragadt Dracón.

Felkelt!Végre felkelt, de nem mehetek oda hozzá! Lehet, hogy nem is akarná...

A szőke észrevette magán a pillantást. Tekintetük összetalálkozott, mire Harrynek egy másodpercre görcsbe rándult a gyomra.
Malfoy halvány mosolyt próbált rejtegetni, hisz számára igencsak szórakoztató lehetett a jelenet. Nem gúnyos vigyor volt, amit általában feléjük mutatni szokott. Mintha csak egy régi jóbarát lett volna, aki kineveti a haverját egy kínos szituációban. Semmi rossz szándék nem volt benne. Vagy ezt csak Harry képzelte bele? Na meg az, hogy Ron megjegyzésére nem szólt vissza, még jobban meglepte a griffendélest.

- De Ron, most komolyan elküldesz? - kezdett picsogni Lavender.

- Nem bírom, ha valaki bántja Hermionét!

- Szóval így allunk! Legyetek boldogok együtt! - tört ki belőle, majd sírva kisietett a szobából.
Ron Hermionére nézett. Még mindig ideges volt.

- Ne haragudj, Hermione! Tudom, hogy nincs szükséged rá, hogy megvédjelek - kért bocsánatot, láthatóan komolyan. Kezdett lenyugodni, de az arca még mindig égett.

- Ronald - kezdte Hermione lesütött tekintettel -, köszönöm - mondta lassan, és a szemébe könnyek szöktek. Odalépett barátjához, és átölelte. De nem mert nagyon közeledni, csak a válluk ért össze. Ron először hezitált, majd viszonozta. Sőt ő teljesen magához vonta a lányt, így szinte egész testükkel egymáshoz simultak, és mivel Ron még félig-meddig feküdt, Hermione kénytelen volt egészen ránehezedni barátjára. Hermione a fiú nyakához hajtotta a fejét, Ron pedig a lány hajához. Kezével óvatosan simogatni kezdte a hátát, mire Hermione csak még erősebben megszorította őt.
A kívülállók számára már-már kínosan hosszú volt az idő, amit egymás karjaiban töltöttek, de ők láhatóan egyáltalán nem érezték magukat kellemetlenül... egy ideig.

- Ron - suttogta Hermione - mondd, hogy rosszul érzem...

-Hmm?

-Ugye nem a... nem azt éreztem?! - engedte el barátját a lány. Arca teljesen kipirult, és talán most még nagyobb zavarban volt, mint mikor Lavender megjegyzést tett rá.

- Ömm, Hermione, kérlek bocsáss meg! Csak tudod... reggel van, és...

- Ron, ez nagyon kínos helyzet, de... mégis vicces - tette homlokára kezét nevetés közben a lány.
Ron füle vörösebbé vált, mint a haja, miközbén próbálta a takarójával takargatni feléledt férfiasságát.
Ez a helyzet még akkor is felettébb kellemetlen lett volna, ha Harry és Draco nem nézi végig, de mindenki szerencsétlenségére mindhárman szemtanúi lehettek Ron reggeli merevedésének.
Harry újra a mardekáros felé pillantott, de mikor tekintete odaért, észrevette, hogy Draco végig őt nézte. A szőke féloldalas mosolyra húzta száját, és egy picit benedvesítette nyelvével.
Harrynek egy pillanatra félre kellett néznie, de nem bírta sokáig. Szeme visszatáncolt Draco ajkára. Az az arcjáték mocskosul vonzó volt!
Szemével, direkt feltűnően végigmérte Harryt, mire ő legszívesebben odament volna hozzá, hogy felpofozza, mondván miért próbálja csábítgatni folyamatosan, és aztán megragadhassa a tarkójánál, és megcsókolhassa.
De nem, ezt most nem tehette meg. Ha egymaguk lettek volna, sem próbálta volna ki, hogy mi lesz a következménye. Bár ahogy egyre tovább játszott a gondolattal, ahogyan a helyzet hevében, egészen véletlenül ledönti az ágyra, és ahogy Draco csöppet sem ellenkezik, és ahogy újra a nyakára tapasztja a tökéletes, nedves ajkát...
Na jó, erre inkább csak nem is gondol, mert a végén annyira nem fog bírni magával, hogy élőben is kipróbálna a fejében látottakat.

- Valaki elmondaná, hogy miért vagyok itt? - törte meg a csendet meg Harry gondolatait Draco Malfoy tökéletes hangja.

- Leestél a seprűdről, mert játék közben megtámadtak minket a dementorok.

- Hogy mi?! - akadt ki Ron. - Dementorok?! A Roxfortban?! Engedély nélkül?! Hogyan jutottak be?!

- Nem tudjuk. Semmit sem tudunk.

- Á, szóval ezért vagyunk itt ennyien! De te, Potter, te is játszottál. Téged hogyhogy nem támadtak meg? - kérdezte a mardekáros.

- Tudod, Malfoy, én tudok patrónust idézni. Nem emlékszel? Harmadikban te is kaptál belőle - húzódott cinikus mosolyra Harry szája.

- Ja, tényleg, miután elájultál a vonaton - vette fel a stílust Malfoy.
Mindketten majdnem elröhögték magukat, Hermione is visszafolytott vigyorral figyelte a jelenetet, Ron pedig, komolyanvéve az egészet, mert ő volt az egyetlen, aki nem tudott semmiről, dühös arccal fixírozta a szőkét.

- Te sírva fakadtál volna, ha akkor téged támad meg az a dementor! Bömbölve hívtad volna anyucit!

Malfoyt ismerve, biztosan lett volna valami sértő visszavágása, de nem válaszolt. Harryre pillantott, majd vissza Ronra, de végül nem szólt semmit.
Hermione pontosan értette, hogy miért; Draco nem akarta megsérteni komolyan Harry barátait. Meg persze őt sem. Ennyire megváltozott volna?

- Na jó, én akkor megyek is, és veszek egy zuhanyt - állt fel Draco az ágyáról, és indult kifelé.

- Senkit sem izgatsz, Malfoy - vetette oda Ron.

- Ez egészen biztos? - fordult vissza az ajtóból. Határozottan Harryre nézett, egy őrülten kihívó mosoly kíséretében. Pár pillanatig elidőzött a griffendéles paradicsompiros arcán, aztán kiment a szobából.

- Hát ez fura volt - mondta Ron összevont szemöldökkel.

- Aha, fura - ismételte Hermione. Majdnem tátva maradt a szája. Láthatóan nagyon nem akart hinni a fülének, de közben a nevetését is vissza kellett folytania.
Harry pedig csak arra tudott gondolni, hogy kimondhatatlanul szívesen csatlakozna ahhoz a zuhanyhoz.