Harry egy hatalmas villámcsapásra riadt fel, mégis szinte megnyugvás volt neki hirtelen ébresztése. Tiszta víz volt a haja, pólója, párnája és lepedője; mindez egy újabb rémálomtól.

Felnézett a falon ketyegő órára: fél hat. Ilyen korán a Roxfortban még sosem kelt fel, főleg szombaton, de nem akart már visszaaludni, nem érzett álmosságot a szemében. Eszébe jutott, hogy még pont el tudna menni lezuhanyozni, anélkül, hogy bárki megzavarná. Sőt a prefektusi fürdőt is használhatná, hisz tudja a jelszót Ron jóvoltából. Harry erre a vörös barátja ágya felé pillantott, hogy megnézze, aludt-e még.

Tényleg, Ron a gyengélkedőn...

Harry gyorsan összeszedte a cuccait, kiosont a portréajtón, és már a fürdőhöz vezető folyoson is volt. A legtöbb festmény még szerencsére aludt.

- Spumam lotus - monta, mire a falon megjelent egy kilincs. Benyitott. Az egész helyiség kihalt volt, egy lélek sem zavarhatta most őt.

Voltak kisebb zuhanyzók meg egy nagy, szinte már medence méretű fürdő a szoba közepén. Odament a széléhez, és lerakta holmijait a földre, majd megnyitotta a csapokat. Egyikből meleg víz folyt, a másikból hideg, a harmadikból szappan és a negyedikből habfürdő.

Harry ezek után vetkőzni kezdett. Hozzálátott vörös hálóingének gombjaihoz; lassan csinálta, nem sietett sehova. Egyik gomb, majd a másik és nemsokára az utolsó. Komótosan lehámozta magáról felsője ujjait, végül a ruhadarab a földön landolt; felsőteste immár teljesen fedetlen volt.
Őt sem lehett éppen sötét bőrűnek mondani, de azért nem volt olyan fehér, mint Draco.

Következett a nadrág. Kihúzta az összekötött madzagot, mire a derék szorítása megszűnt. Így már csak egy apró löket kellett, mert szinte az alsó magától leesett. Könnyedén kilépett belőle, mire egy újabb darab került a földre.

Már csak egy utolsó textildarab fedte Harryt: az alsónadrág. Kezével megfogta a felső gumis részét, aztán tolni kezdte lefelé, míg végül az is lekerült róla. Nem volt túl izmos teste, de egy tizenhét évesnek minek legyen? Azért, igazán halványan látszódtak a vonalak a hasán.

A csapok maguktól záródtak el, mikor megtelt a medence. Harry óvatosan beleemelkedett a forró vízbe. A habok kitakarták egész testét, csak a feje és a mellkasa látszódott ki.

- Á! Harry Potter a prefektusi fürdőben! - hallatszódott egy hang, úgy tíz perc elteltével. Egy kísértetiesen ismerős hang.

Cedric?

Harry körbenézett, és az ajtóban megpillantotta a fiút.

- Cedric? - hüledezett a griffendéles.

- Csatlakozhatok? - kérdezte ugyanolyan mosollyal az arcán, mint mikor előző évben az ötletet adta az aranytojással kapcsolatban. Harry kissé zavarba jött, de bólintott egy aprót.

Házcímerével ellátott talárját levetette a válláról, aztán kezdte kigombolni az ingét. Eléggé kidolgozott felsőteste volt. Harry próbálta levenni a szemét róla, de egyszerűn nem bírta, és ez mintha Cedricet sem zavarta volna.

Mikor nadrágja derékrészéhez nyúlt, hogy végül az is lekerülhessen róla, Harry kezdett elpirulni, de a szemét még mindig pofátlanul a fiún tartotta.

Következett az alsónadrág, aztán már teljes Ádámkosztümben állt Harry előtt. A mosoly az arcáról nem tűnt el. Lassan beleereszkedett a vízbe, a griffendélessel szembe.

- Mi az, Harry? Egy kicsit mintha zavarban lennél. - Harrynek nem jött hang a torkára, csak megrázta a fejét.

- Te hogyhogy itt vagy? Te...

- Meghaltam, még tavaly, igen - fejezte be a mondatot.

- De...?

- Attól még itt lehetek, nem? - nevetett.

- Hát... gondolom igen...

- Itt vagyok, a fejedben. Tudom, hogy sokat gondolsz rám...

Harry hirtelen nem tudott lélegezni, nem kapott levegőt; a víz alatt találta magát. Gyorsan kiemelte fejét a habok közül, végre oxigénhez juthatott. Odanézett, ahol eddig Cedric ült, de a fiú már eltűnt.

Mi volt ez? Hogy aludhattam el a kádban? És mi történik a fejemben...? 

Mindenkinek vannak olyan álmai, amiket sosem fog elmondani senkinek, mert annyira abszurdak vagy személyesek. Ezt csak ő élhette át. Senki más. De nem igazán értette, miért álmodik ilyeneket.

Teljesen mindegy. Jelentéktelen, nem?

Még csak fél hét volt, de Harry már a klubhelyiség egyik kanapéján ült. Nem jutott be túl sok fény a szobába a behúzott függönyök miatt, így a fiú a félhomályban bambult maga elé. Egyszer csak tűz ropogását lehetett hallani, mire a kandalló felé pillantott. Magától meggyulladt.
Ez egy átlagos ember számára ijesztő lehetett volna, viszont itt az ilyen meglepő dolgok mindennaposak voltak.
Ez arra volt jó, hogy Harry most már nem a semmibe, hanem a tűzbe meredt.

- Harry, hát te ilyen korán? - jött le Hermione a lányok hálójából könyvekkel a kezében.
A fiú felé tekintett, és csak bólintott egyet.

- Mióta vagy fent?

- Nem sok ideje...

- Én hétvégenként mindig ilyenkor kelek, hogy tanulhassak - lépett az asztalhoz Hermione, majd Harryre sandított. Látta, hogy valami nincs rendben. - De most ez még ráér! - vágta le nehéz könyveit az asztalra, majd levetette magát barátja mellé. - Amúgy is álmos vagyok még. Nem nagyon tudtam aludni az éjjel...

- Miért? - kérdezte Harry.

- Hát, szerintem Lavender most képes lenne megfojtani egy kanál vízben is - nevetett fel Hermione, de Harryből még csak egy mosolyt sem sikerült kicsalnia; komoran bámult tovább a tűzbe. - Figyelj - kezdte a lány. Hangulata egy pillanat alatt megváltozott. Kezét Harry karjára tette. - Mi a baj?

-Semmi. Tényleg - próbált meggyőzően beszélni.

- Megváltoztál... Más vagy nyár óta. Jó ideje nem láttalak nevetni. Valami bánt, igazam van?

Harry nem válaszolt semmit, csak belenézett a lány szemébe. Azokba az aggódó, mégis gyönyörű gesztenyebarna szemekbe. Nem bírt megszólalni.

- Nézd, sajnálom a hétfőit. Nem lett volna szabad úgy neked esnem. Eszméletlen kellemetlen helyzetbe hoztalak. Kérlek, bocsáss meg!

Nem kéne hagynom, hogy ő érezze magát rosszul... Ez nagyon alantas dolog...

- Hermione, kérlek ne kérd a bocsánatom, nem érdemlem meg!

- Te meg miről beszélsz?

- Arról, hogy akinek itt bűntudata kell, hogy legyen, az én vagyok.

- Mi? Miért?

Harry elfordult, most nem bírt azokba az őszinte szemekbe nézni.

- Hermione... én tényleg... vonzódom a fiúkhoz... - mondta a minden egyes szót artikulálva.
Mintha az idő elkezdett volna lassabban telni, mintha beleragadtak volna egyetlen pillanatba. Egy másodperc most egy órának látszott. Végtelen hosszúnak tűnt Hermione töprengő arcát nézni, de nem volt rajta egy csöpp undor sem.

Vajon most mit gondol rólam?

- És? - fakadt ki a lány. - És akkor mi van?

Harry összezavarodottan pillantott újból a szemeibe.

- Na jó... Ezt már sejtettem, de akkor sem volt okos döntés ott és akkor rád rontanom.

- De Hermione! Amit én csináltam?! Az okos döntés volt?! A vonaton is lehordtalak meg pár hete ugyanitt és hétfőn is! Pedig mindig igazad volt! - kelt ki magából Harry.

- Szóval, akkor igaz? Hogy ott a vonaton Malfoy nem veszekedni jött? Hogy nem Dorothyval sétálgattál, amikor eltűntél? Hogy Malfoy hétfőn nem megtámadott?

Harrynek kiszáradt a szája, égett a torka és lüktetett a halántéka. Kövér izzadtságcseppek jelentek meg a homlokán, és folytak le lassan a sebhelye vonalán. Hangja egy kicsit elváltozott a tömérdek feszültségtől.

-Igen, igaz...

Hermione levette kezét Harry karjáról. A fiú azt hitte, hogy barátja most feláll, és otthagyja őt. De nem így lett. A lány kinyújtotta karjait, és lassan átölelte a feketét. Harry közelebb húzódott a lányhoz, és viszonozta a gesztust. Úgy érezte, mintha a súlyból, ami eddig a mellkasára nehezedett, most egy kicsit Hermione leemelt volna. Végre elmondhatta valakinek. Kiadhatta magából a titkolózás kínját. A teher kisebb lett, viszont a probléma még mindig ott volt.

Mit tegyek ezzel a helyzettel?

- Hermione - húzódott el óvatosan Harry a lánytól, hogy aztán a szemébe nézhessen -, köszönöm!

- Harry, remélem tudod, hogy azzal, amit érzel nincsen semmi baj. Megvan a jogod hozzá, hogy azt szeress, akit csak akarj. Legyen az fiú vagy lány, vagy szőke vagy barna. Ez a te döntésed, és senki sem ítélhet el emiatt.

- De nem csak ezzel van a baj...

A lány kérdés nélkül tudta, hogy mire gondolt a fiú, aki zavarában éppen a szőnyeget vizslatta.

- Malfoy arrogáns és lenéző - folytatta Harry.

- Ugyan, ez biztos csak a felszín, a látszat.

- Gondolj már bele, hogy milyen lekezelő stílusban beszél mindenkivel! Az elmúlt négy-öt évben, ha hozzánk szólt az is csak rosszindulatú megjegyzés volt. Ráadásul, ami a legjobban bánt, hogy téged sárvérűnek, Ront és a családját, pedig vérárulónak hívja. Arról nem is beszélve, hogy Malfoy... Malfoy két halálfaló gyermeke. - Hangja bizonytalanul csengett, eltűnt az indulat. - Voldemort oldalán áll, és minden bizonnyal ő is az lesz majd - fejezte be végül, de minden egyes szóval meg kellett küzdenie, hogy ki tudja ejteni a száján.

- Idefigyelj, Harry! Attól még, mert a családja azt az eszmét vallja, még nem biztos, hogy ezt ő is úgy látja. Sőt valószínűleg nem úgy gondolkodik, mivel közeledik feléd. Ráadásul nem akárhogyan. Jó, nyilván hatalmas nyomás lehet neki az apja és a Nagyúr, de ha igazán szeret, úgyis téged fog választani.

- Ugyan, Hermione... Nem mondj olyat, hogy szeret! Nem hiszem, hogy szeret. Alighanem csak egy fellángolás, amit irántam érezhet.

- És felőled? Neked ő nem csak egy fellángolás?

- Nem tudom... Lehet. De ezt most biztosan nem tudnám megmondani.

- Egyébként szerintem ő nem olyan, mint az apja - mondta Hermione azért, mert Harry ezt akarta hallani. Ezt akarta hallani, el akarta hinni, de nem volt valószínű, hogy ez az igazság.

- Nem kéne tőle távol maradnom?

- Igazából... nem tudom mennyire megbízható. Tudsz vele őszintén beszélni?

- Keveset beszélgettünk eddig, de akkor szerintem őszinte volt...

- Az a lényeg.

Harry aprót bólintott.
Eszébe jutott az a délután, amikor Malfoy egy hónap után felhívta őt a szükség szobájába.

Talán az, amit ott mondott, azt komolyan gondolta? Nem lehet, hogy Voldemort vagy Lucius ötlete volt az egész? De hát honnan tudták volna, hogy nem a lányokhoz vonzódom?

- Nem megyünk le a gyengélkedőre? - szakította meg Harryt a gondolkodásban a lány. - Megnézhetnénk, mi van a többiekkel...