Piton távozása után pár percig még csend uralkodott. Malfoy visszacsukta a szemét, Harry meg próbálta a tekintetét máson nyugtatni, mint a szőke arcán.

- Mióta fekszem itt? - kérdezte egyszer csak egy kicsit fáradt hang.

- Körülbelül egy órája.

- És te mióta vagy itt?

- Szintén egy órája.

Most a mardekároson volt a sor, hogy nagyot dobbanjon a szíve. Egy pillanatra úgy érezte, mintha fontos lenne Harrynek, de jobbnak látta elhesegetni ez a gondolatot. Az álmosság beszélt csak belőle. Tényleg nem voltak barátok. Bár egy olyan ember sem volt itt, akit Malfoy annak tudott volna nevezni. Ezeket átgondolva el kellett fordítania a fejét.

- Valami baj van?

- Nincs semmi különös, csak fáj a fejem - válaszolt lassan a szőke.

Borzalmasan szokatlan volt a helyzet. A felismerés, hogy ő igenis aggódott érte, felért egy képzeletbeli hidegzuhannyal.

Javasolta, hogy kérjen gyógyszert Madam Pomfreytól, de erre csak az volt a reakció, hogy el fog múlni.

- Jól játszottál - szólalt meg Harry pár néma perc után.

- Persze, mert a jó játékosok leesenek a seprűjükről... - hallatszódott tőle egy fanyar nevetés.

- Nem emlékszel, mi történt?

- Nem, hogy a francba emlékeznék, beütöttem a... - ahogy Malfoy feljebb emelte a hangját, belenyilalhatott a fájdalom a fejébe, mert odakapta a kezét. Harry inkább elhallgatott. Nem akarta felhúzni, pihennie kellett. - Valaki lelökhetett - tette hozzá már nyugodtabban.

El kéne terelnem a figyelmét. Jobb lenne neki, ha másra gondolna.

- Mikor lesz az első meccsetek?

- Egy hónap múlva. Veletek. - Harry biccentett, mire a szőke folytatta: - Úgy el foglak verni, hogy a saját seprűdet sem fogod megismerni.

- Azt majd meglátjuk - forgatta meg szemét. - De egyszer lejátszhatnánk. Csak mi ketten meg a cikesz.

- Nem is rossz ötlet - bólogatott. - De semmi jóra ne számíts - bökte meg a griffendéles karját.

- Álmodik a nyomor, Malfoy - bökött vissza. A mardekáros persze nem hagyhatta ezt annyiban, csakhogy ő most a másik arcát érintette meg a az ujjával. Harryt ezt kissé váratlanul érte, főleg mikor az a vékony, hosszú ujj végighúzódott az orcájától az ajkáig. A fekete belenézett a másik szemébe, ami tökéletesen viszonozta a pillantását. Harry odanyúlt a csuklójához, de ahelyett, hogy eltolta volna a kezét, óvatosan végigvezette ujjai végét az egész karján.

- Malfoy - ejtette ki a halkan, száraz torokkal a nevét csillogó szemébe nézve -, most mi... mik vagyunk?

- Nem tudom, adj neki nevet - eresztette lejjeb a kezét, hogy a másik állához nyúljon.

- Barátok azok nem...

- Nem, azt tényleg nem mondanám - kuncogott egyet.

- Barátok nem hagynak egymáson ilyeneket - húzta félre egy kicsit a gallérját Harry.

- És nem is vágynak rá, hogy még több olyat adjanak...

A griffendéles feszülten nyelt egyet, majd megszólalt: - Mennem kéne...

- Itt vagy, amíg alszom, de elmész, amint felébredek? Ugyan, ennek mi értelme? - vezette lassan ujjait a másik tarkója felé.

- Én... nem...

Malfoy egyre közelebb hajolt, kicsit feljebb is ült, hogy elérhesse a másik arcát. Harry érezte, hogy ajka éppen csak súrolta a bőrét, ahogy az a füléhez emelkedett, aztán a szőke suttogni kezdett: - Maradj még, kérlek! - A fekete minden porcikáján átfutott a hideg, főleg mikor Malfoy egy apró puszit is lehet a füle előtti kis részre.

- A barátok ilyet sem csinálnak - mondta rekedtesen Harry.

- Kell még bizonyíték?

Hirtelen léptek hallatszódtak a folyosóról, mire a két fiú gyorsan elhajolt egymástól. Valaki a gyengélkedőre tartott. Összenéztek, majd a mardekáros egy ágyra mutatott a fejével. A fekete felpattant, hogy háttal Malfoynak lefeküdhessen a szomszédos ágyra, és nyakig betakarózhasson. Nyilván ha Piton jött volna vissza, semmi értelme nem lett volna az egésznek, sőt még elég kínos helyzetbe is kerülhettek volna. Na meg a köpenye is ott volt vele, de azt most nem tartotta volna jó ötletnek.

Nyílt az ajtó, de Harry nem láthatta, ki jött be, a fülére kellett hagyatkoznia.

- Ó, Draco! - szólalt meg egy vékony, keserves hang. - Hallottam, hogy leestél a seprűdről, jól vagy?

Nem érkezett válasz, Malfoy valószínűleg bólinthatott.

- Nagyon megijedtem! Jaj, Draco, de jó, hogy nem esett semmi bajod! - A lány óvatosan átölelte a szőkét, bár ezt Harry nem láthatta. Malfoy egy ideig hagyta ezt, aztán eltolta magától a boszorkányt.

- Kedves vagy, hogy aggódtál, de remélem tudod, hogy már nincs köztünk semmi.

Pansy szeme még mindig rendkívül vörös volt. Pár könnycsepp most is csordogált az arcán lassan, minden bizonnyal a héten már nem először.

- Én csak... csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e - szipogott.

- Jól vagyok, láttál.

Hallatszódott a szőke hangjában, hogy mindent megtett, hogy ne beszéljen ingerülten. Bár a mondandójából elég jól lejöhetett volna Parkinsonnak, hogy jobban járt, ha most távozott volna.

- Draco? - kezdte, miközben egy zsebkendővel letörölt pár könnyet.

- Igen?

- Miért szakítottunk?

Malfoy hangosan felsóhajtott: - Istenem, Pansy!

- Van valakid? Mondd meg, ha igen! Tudni szeretném, miért nem vagyok már elég jó neked! - tört ki a lány az előző hangneméhez képest sokkal idegesebben.

- Ha ennyire tudni szeretnéd, igen, van! - vágta hozzá már Malfoy sem finomkodva. Harry gyomra ezt hallva kissé görcsbe rándult.

- És ki az?

- Ezt kettőtök érdekében nem mondom el.

A lány két kezével eltakarta az arcát. Lehetett hallani a rendezetlen lélegzeteit, amit egyértelműen nagy könnycseppek követtek.

- Mit tud ő? Miben más, mint én? - sírta.

- Pansy, kérlek menj el! - mondta Draco most furcsán nyugodt hangon.

- De...

- Légy szíves! Ez egyikünknek sem jó.

A lány pár másodperc hallgatás után elindult az ajtó felé, már a kilincsen volta a keze, mikor hirtelen visszafordult.

- Édes Merlin! Rájöttem! Csak nem az a sárvérű Granger?!

- Micsoda?! Elment az eszed?!

- Azt hiszed, nem láttam, hogyan néztél mindig Potterék felé?! Ezért kötöttél mindig beléjük, nem igaz?! Viszont el kell, hogy szomorítsalak, mert az a hír járja, hogy ők járnak.

- Kik?

- Hát Potter meg Granger!

- Pff, ez nem igaz - nevetett gúnyosan Malfoy.

- Akkor eltaláltam! Granger az!

- Nem! Komolyan azt hiszed, hogy bármikor ránéznék egy sárvérűre?! Sosem lennék véráruló! Hogy képzeled?!

A lány a felismerésre elfehéredett. Hebegett még valami bocsánatfélét, aztán ténylegesen kisietett a szobából.

Harry csak pár hosszú másodperc után ült fel lassan az ágyon. Mielőtt a szőkére nézett volna, kitekintett az ablakon; időközben eleredt az eső, de csak csendben verte az ablakot. Az ég mindeközben sötétszürke volt. Ez most pont illett a hangulathoz.

- Malfoy...

- Ne mondj semmit!

- Tényleg így utálod a nem tiszta vérű varázslókat?

- Én... csak... ne beszéljünk most erről!

Mit vártam? Hisz tudtam, miket gondol a ,,sárvérűekről". Ez miért változott volna?

Harry mereven maga elé nézett, majd felpillantott a szőkére. Mikor látta, hogyan nézi őt a másik szomorkás, kíváncsi szemével, ismét összeszörult a szíve.

Kérlek, ne nézz így!

A griffendéles gondolkozni kezdett, mit mondhatna, hogy újból elterelhesse a figyelmét, mikor egyszer csak beugrott neki Parkinson pár másik szava. Erre el kellett mosolyodnia.

- Na és ,,hogyan néztél mindig Potterék felé?"

- Azt kell, hogy mondjam, Parkinson mégsem volt annyira buta, ha valamit észrevett - görbült felfele most a mardekáros ajka is. - Bár azt hinni, hogy Grangert figyeltem annyira, mégsem vall túl sok észre.

- Szóval figyeltél? Mennyi ideje? - ugrott le az ágyról, hogy Malfoyénak szélére üljön. Nem számított rá, hogy a másik is felül, majd ujját Harry csuklójától a válláig végighúzza a karján, hogy aztán gyengéden az arcára helyezze a tenyerét.

- Nem is gondolnád, mióta - hajolt mai nap már másodjára ugyanahhoz a ponthoz, de most csak egy óvatos puszit hintett rá.

Még hányszor ébreszti fel bennem ezt az érzést? Ezt a hihetetlen és csodálatos érzést a tapintásaival, az illatával és a szavaival...?