Ó te jó ég, mondd, mi lesz ebből? Hogy történhetett ez? Hogyan juthattam el idáig? Hogyan juthattunk?

Általában nem szokott érdekelni a kockázat, nem szoktam félni semmi ilyesmitől, de ez a helyzet kifejezetten ijesztő. Most folyton csak a kockázatok lebegnek a szemem előtt.

Milyen hülyeség ez, nem? Egész nyáron rá gondoltam, arra vágytam, hogy ezeket mondja nekem, most viszont, hogy megkaptam, nem akarom mégsem. Milyen dolog ez? Inkább csak élvezném ki a helyzetemet, és hagynám, hadd fogdosson csak kedvére!

De nem bízhatok benne...

Harry a kanapén ülve gondolta mindezeket végig, míg Malfoy előtte állva nézte őt.
A griffendéles nem értette mi van vele, de egyik pillanatról a másikra égetni kezdte a szőke érintése az arcát. Arrébb kellett lépnie tőle, és lába remegését érezve leült.
Lehettek már pár perce ebben a helyzetben.

A mardekáros kezdte kicsit kínosnak találni, hogy egy helyben állva görcsösen csak őt nézi, ezért inkább leült ő is a kanapéra, de eléggé távol a másiktól.

- Nem kellett volna ezt mondanom - monda egészen halkan. - Megijesztettelek.

Sajnos igaz...

Harry lassan ráemelte a tekintetét. Még sosem látta ilyennek őt. Minha el lett volna keseredve.

- Én csak... - kezdte a fekete, de nem jutott tovább. Amint meglátta a keserűen csillogó ezüstös szempárt, elszállt belőle minden gondolat. Szinte fájt neki az a látvány.

Hirtelen ötlet volt, lehet, hogy nem kellett volna ezt tennie, de be akarta bizonyítani, hogy ő nem fél az érzéseitől. Legalábbis el akarta hitetni.
Közelebb húzódott hozzá, megfogta a kezét, és a saját arcára tette. Most nem törődött vele, mennyire égett ott a bőre, csak el szerette volna tüntetni azt a keserves pillantást a másik szeméből.

Malfoy egy kis hezitálás után másik kezével megfogta Harryét, és most ő tette a saját arcára.

- Kérlek, utálj - mondta a szőke csendesen.

- Nem tudlak. - Harry akkor nem is gondolt bele, hogy azokat a szavakat még mennyire megbánhatja.

Malfoy elmosolyodott, de mintha egy kicsit keserű lett volna.

- Pedig jobban járnál vele - vette le Harryéről kezét, hogy a derekára tehesse. Közelebb húzta őt magához, és fejét a vállára hajtotta.

Harry egyszer csak megérezte a másik nedves ajkát a bőrén, mire keze akaratlanul a szőke tarkójára ugrott. Meg kellett támaszkodnia maga mögött, ahogy a másik egyre csak dőlt.
Gondolhatta volna, hogy Malfoy nem olyan. Nem fog lelkizni, ha nem muszáj, így is többet mutatott a kelleténél az érzelmesebb oldalából.

Bárcsak igaz lenne legalább az a kevés...

Azok az ajkak olyat hagytak ott Harry nyakán, amilyet még sosem kapott. Abban a pillanatban bármennyire is idegen volt neki az a helyzet, bármennyire is azt mondta a józan esze, hogy húzódjon el, nem hallgatott rá, csak hagyta. Hagyta, mert élvezte.
Mikor Malfoy elhajolt, Harry nyakát egy ponton megcsapta a levegő, mire végigfutott a hátán a hideg. A másik meleg lehelethez képest így hűvösebb volt.

- Végre nem ő néz vissza rám - suttogta, majd elengedte a fekete derekát. - Most mennem kell.

- Oké. - Ilyen nehezére még sosem esett megszólalni, de nem is csoda. Most kezdett csak tudatosulni benne, hogy mennyire a feje tetéjére fordult így vele minden.

Belépve a portréajtón egy percig sem lehetett nyugta, mint ahogy azt eltervezte. Csak fel szeretett volna menni a hálójukba, és alvást színlelve próbálni összrakni a fejében, hogy tulajdonképpen mi az édes Merlin is történt vele. De persze ezt nem tehette, ugyanis két barátja egyből észrevette őt, akik egyébként érkezése pillanatáig a szoba két külön végében foglaltak helyet.

-Harry, hol voltál? - kérdezte Hermione.

-Csak... sétáltam - válaszolt a fekete, miközben türelmetlenül a szobájuk felé pillantgatott.

- Sétáltál - ismételte meg szkeptikusan.

- Hé, haver, és séta közben valaki rádmászott? - emelgette szemöldökét Ron, majd a nyakára mutatott.

-Mi? Micsoda? - Harry odakapott, majd pár tapogatás után megérzett egy kis duzzanatot.

Istenem, Malfoy!

A vörös csak vigyorgott, miközben Hermione eléggé csúnyán nézett rá.

- Mégis kivel sétáltál? - kérdezett újra Ron.

- Csak egy lánnyal!

- Azt rögtön gondoltam, de mégis melyikkel?

- Egy hugrabugossal, nem ismeritek...

Így megy a hazudás?

- Hamar váltottál - mondta a lány hűvösen.

- Dehát Cho óta egy hónap eltelt!

- Az nem sok idő - fordította el a fejét. - És mi a neve?

- Dorothy Musso - mondta Harry kis habozás után.

- Majd azért bemutathatnád!

- Igazából még nem túl komoly...

- Ahhoz képest otthagyta a nyomát - vetette oda Hermione. Harry egy kényszeredett vigyor után végre feljuthatott a szobájába. Éppen dőlt volna le az ágyára, mikor az ablakból megpillantotta a már ismerős zöld kis alakokat.

Tehát edzésre sietett.

Végül Harry az ablakban ülve kötött ki, nem az ágyában, és figyelte, ahogy a mardekárosok edzenek. Malfoy elég ügyesen játszott, jobban, mint előző évben.

Ha le szeretném majd győzni, nem szabad lazítanom.

Egyszer csak nyílt az ajtó; Ron lépett be rajta, majd vágódott le az ágyára.

- Húú, haveer...

- Igen?

- Nagyon komoly az az izé... tudod - mutatott a vörös a saját nyakára, bár ezt Harry nem látta, mert direkt az ablakra szegezte a tekintetét. Eléggé kínosan érezte magát, nem tudta, mit kellett volna reagálnia. Ha Ron tudta volna, hogy nem az a bizonyos Dorothy csinálta azt, nem lett volna ennyire bezsongva. Inkább bele sem akart gondolni, hogy mi lett volna barátja reakciója, ha tudta volna az igazságot. Dühös lett volna vagy undorodott volna tőle.

- Hogy vagytok Lavenderrel? - terelt. Most még ezt a témát is jobbnak látta.

- Jól, jól... csak tudod, nem beszélgetünk olyan sokat - húzta száját az ágy tetejét bámulva Ron. - Az a lány állandóan csak a számra van tapadva! Jó, nem mintha nem élvezném, de előbb-utóbb már kezd unalmassá válni... Sőt eléggé idegörlő egy idő után, ha mást nem akar csinálni... Legalább kapnék olyanokat, mint te!

- Ennyire féltékeny vagy? - nevetett kínosan Harry. - Nem olyan nagy dolog ez.

Bár igaz lenne. Még sosem éreztem olyat, mint akkor. Vajon milyen lehet, ha megcsókol...?

- Kérdezhetek valamit? - ült fel Ron az ágyon. Most a hangja kicsit megváltozott, mire Harry is felé fordult. - Szerinted Hermione még mindig levelezik Viktorral?

Ez a kérdés nem biztos, hogy jót jelent Lavenderre nézve - mosolyodott el egy kicsit a fekete.

- Nem tudom, kérdezd meg őt! - vágta rá, majd kipillantott a tájra.

- Megpróbáltam, de valamiért...

Harry a többit már nem hallotta. A pulzusa egy pillanat alatt ugrott fel a kétszeresére, amint meglátta, hogy a hetes mezű, szőke, zöld alak a földön fekszik. Nem tudta, mi történt, de azonnal ott akart lenni. Még ideje sem volt átgondolni, hogy lehet, nem túl jó ötlet hozzá rohanni; gyorsan felugrott az ablakpárkányról, és a ládájához lépve hóna alá csapta a láthatatlanná tevő köpenyét.
Egy szó nélkül hagyta ott a kérdezősködő Ront, csak rohant a kviddicspálya felé. Még Dudley elől sem futott ilyen gyorsan soha.
Amint a pálya közelébe ért, magára vette a köpenyt. Látta, hogy Malfoyt éppen Crak cipeli a kastélyba Piton kíséretében. Harry persze követte őket, nyilván a gyengélkedőre tartottak.

- Mi történt, Mr.Crak? - kérdezte Piton még ilyenkor is kimérten.

- Nem tom', nem láttam.

Láthatólag a fiút nem hatotta meg túlságosan, hogy állítólagos barátja eszméletlenül fekszik. Amint látta, hogy nem kérdeznek tőle semmit, le is lépett.

- Madam Pomfrey! - szólt élesen Piton.

- Máris, máris - hallatszódott ki egy női hang a nagy szobához tartozó kisebbikből. Nem telt bele egy-két pillanatba, és megjelent a gyógyító talárt viselő, helyenként ősz hajszálas asszony.

- Jó napot, Perselus! - A nő alig vetett egy pillantást Pitonra, egyből Malfoy ágyához sietett. - Jaj, csak nem leesett edzés közben a seprűről? - kérdezte egy leheletnyit aggódva. Tudta, hogy ezt neki semmiség lesz meggyógyítani, de elég empatikus volt.
Oda is lépett egy kis szekrénykéhez, elővett belőle egy üveget, majd a szőke melletti éjjeliszekrényre varázsolt egy poharat, hogy önthessen bele egy kicsit a gyógyitalból.

- Jöjjön, Perselus, segítsen! - Ketten felültették a mardekárost, és megitatták vele a pohár tartalmát. - Ettől majd rendbe jön. Egy-két óra és magától felkel. Esetleg ha nem olyan súlyos, akkor fél óra.

A professzor biccentett egyet, megköszönte a segítséget, aztán távozott. Madam Pomfrey szintén visszament a szobájába, így a láthatatlan Harry és az eszméletlen Malfoy kettesben maradtak. A griffendéles csak pár perc várakozás után merte levenni magáról a köpenyt, és utána csak állt a szőke ágya mellett. Nem tudta, mit csinálhatna.

Tulajdonképpen most milyen kapcsolatban is vannak ők? Tekinthetőek még a történtek után ellenségeknek?
Lehet, csak most igazán...

- Disaudio - motyogta a biztonság kedvéért a javasasszony szobája felé mutatva a pálcájával, majd leült egy székre. Nézte csendesen a fehér arcot, mire nem is olyan régi emlékek villantak fel előtte. A vonat, a mosdó, a szoba... Harry még sosem érezte magát ennyire tanácstalannak.

Meg szeretném fogni a kezét...
Mi akadályoz?

Furcsán félve érintette hozzá óvatosan az ujjait a másik most hűvös kezéhez. Nemrég még ez égette úgy...
Így telt el tíz, aztán húsz, majd harminc perc. Egy kisebb haborún kivűl a griffendélesben semmi nem történt. Egyetlen egy biztos dolgot viszont eldöntött magában:

- Nem megyek sehová, amíg fel nem ébredsz - suttogta.

A semmiből egyszer csak a fekete háta mögött kitárult az ajtó, mire megállt benne egy pillanatra az ütő. Nem hallott lépteket, így csak a kezét tudta elkapni. Piton lépett be.

- Potter! Maga? - A professzor bizonyára üvöltött volna vele, ha nem a gyengélkedőn lettek volna. Mindeközben hangja tükrözött meglepettséget, aggodalmat és undort egyszerre.

- Én...

- Azonnal takarodjon a tornyába!

- Miért, professzor? Tudtommal semmi nem tiltja, hogy itt legyek! - pattant fel Harry idegesen ültéből.

- A végén még megmérgezi Malfoyt!

- Én nem...

- Ne vitatkozzon!

- Piton professzor, kérem! - Elképesztő nehezére esett egy kicsit is visszafogni hangnemét vele szemben, de kényszerítette magát.

- Mit akar itt, Potter?

- Én csak...

- Mi történt? - vágta félbe egy gyenge, rekedtes hang. A levegő megfagyott. Mindketten az ágyban fekvő szőkére meredtek; felébredt.

- Kviddicsezés közben leestél a seprűdről - mondta lassan Piton, amint kapcsolt.

- Hát megnéztél...? - mosolyodtt el halványan a mardekáros szavait Harrynek címezve.

A griffendélesnek a másik felfele görbülő halvány ajkát látva dobbant egy nagyot a szíve.

- Jó, hogy itt vagy...

Egy pillanatra, míg egymás szemébe néztek, megfeledkeztek a melletük álló Pitonról, majd egy köhintés megszakított mindent.

- Megtudhatnám, mi folyik itt? - kérdezte, miközben higgadt próbált maradni.

- Barátok vagyunk - fordult Draco a professzor felé.

Barátok?!

- Barátok?! -kérdezett vissza hitetlenül ő is.

- Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem kívánjuk egymás halálát annyira - nézett pillái mögül egy másodpercig a griffendélesre.

- Ez nem túl bíztató...

- Nem lesz semmi gond, professzor - mondta Malfoy.

- Ez esetben maradhat. - Bizonyára ezeket a szavakat ugyanolyan rosszul esett kiejtenie, mint Harrynek tisztelettel beszélni vele. - Viszont - folytatta Piton, miközben közelebb lépett a griffendéleshez - ha bármit is csinál vele, ismétlem, bármit, akkor nem biztosíthatom, hogy befejezheti a tanulmányait - mondta hidegen, majd távozott.