2020 feb
A gyermeteg karaktereinket tegyük egy kissé félre és lessük meg őket , hogy mit tesznek egy tanulás érdekében... :3

...nyomokban tartalmazhat nagykorúaknak való jelenetet --> ezt persze csak azok higgyék el, akik a pörkölt mogyorót visszaviszik a boltba reklamálni, hogy nem találtak benne pörköltet :D

***

Ochako már évek óta érlelte magában a gondolatot, hogy megteszi azt a lépést az ő bozótfejű imádottja felé, hogy előrelépjen egyet az önmegvalósítás útján. Minden sejtje reszketve várta a dolgot, s végül a közelgő Valentin nap végre megadta neki azt a lehetőséget, amire oly rég óta várt. Elhatározta, hogy összeszedi minden erejét, amit bár kiskorú volt a barátai megszupportáltak őt egy kevés alkohollal is. Értsd, addig szopogatták a kollégiumba becsempészett szakét, míg el nem határozták, hogy márpedig pontot tesz a Midoriya Izuku identitását taglaló kérdésekre. S ki más tehetné ezt, mint az, aki odáig van érte. Nyílt titok volt ugyanis a lányok körében már egy ideje, hogy a levitálás képességével megáldott leányzó nemhogy fülig, de a lábujjától a feje búbjáig bele van esve az elszánt és mániákusan bajba keveredő Midoriyába.
Fene egye a jó szívüket - gondolta a lány a hasában kellemes melegséget generáló ital által hajtva, s kettesével szedte a lépcsőfokokat, hogy a második emeletre lejtsen a szívecske mintás póló és kisnadrág párosítású, „Be my Valentine" célzású pizsijében. Abban a pillanatban valahogy nem volt ciki egy szál pizsiben rárontani a feltehetőleg alváshoz készülődő srácra. Reszkető lábai automatikusan vitték a már jól ismert ajtó elé, ami mögött nagyon is jól tudta, hogy az osztálytársa a lefekvés előtti erősítéseit tudja le, még a takarodó előtt.
Gyors leltár a mogyorószemű kritikus rendszere által.
Végignézett magán, pizsi pipa, nyuszis papucs pipa. Ezt is csak azóta favorizálta, mióta Dekut először megpillantotta a nyuszifülekre hajazó maszkjában. Utána valahogy nem tudott a nyulakról, nem rá asszociálni. Hirtelen olyan kedvesek és puhák voltak, mint a gondolataiban forgó fiú.
Megigazgatta a frissen mosott és szárított haját, pipa. Erre a részletre egyébként is mindig kényes volt, mert a régi iskolájában a sufnidohányos libák cikizték valami miatt. Borzalmas volt, hogy mindenfelé elbújtak és szívták azt a borzadványt. Utána persze büdösek voltak, és agyon parfümözték magukat, az elegy pedig valami hányingerkeltő szaggá keveredett körülöttük.
Belelehelt a tenyerébe, elhúzta a száját, de azért pipa. Lehet egy fogmosás nem ártott volna a csajoktól kiszabadulva. De legalább az alkoholt nem érezni rajta.
Csillogó mogyoróbarna szemek. Hát, erre nem tudott mit felelni a belső énje, aki rendszerint kivágta őt a kényes helyzetekből. Ez van. Elégedett volt önmagával. Mert miért ne? Nem sok tinédzser mondhatja ezt el magáról, nemde?
Bekopogott.
Mit is akartam? - kapott az agya egy villámgyors áramszünetet, miközben hallotta, hogy az ajtó mögött koppan a kézi súlyzó és léptek szűrődnek ki. Ja, megvan, s megszorította a kezében tartott anyagot. Ennek sikerülnie kell.
Az ajtó nyílt s voilà, ott állt a résben a szívébe zárt kelekótya srác, és zavartan nézett végig rajta, hogy mit akarhat ez idő tájt, amikor a klikkesedés és az önálló foglalkozások úgy zajlanak a szobákban mintha az kötelező volna. Azért az elmaradhatatlan zavarodott mosoly kiült az ajkára, amit már oly jól ismert az érte rajongó nőstény. Pizsama gyanánt egy két számmal nagyobb pólót és a combja közepéig érő shortot viselt. Vagy inkább egy alsónadrág volt?
- Ha-hali - kapott észbe és nyögött fel vékony hangon a barna hajú, s várta, hogy amaz reagáljon valamit. Végül Midoriya pislogott kettőt és bólintott a köszönésre.
- Szia Uraraka. Miben segíthetek?
A kérdezettet elfutotta a pír. Nah, most, hogy is adja elő neki a dolgot? Ja igen, előbb csapdába kell csalnia, szóval jöhet a beetetés.
- Am - harapott az ajkába, s egyik keze gondolkodás nélkül kúszott a vállát verdeső hajtincséhez, hogy azt idegesen az ujjai köré csavargassa. Szélesen elmosolyodott, majd szemérmesen félrepillantott. - Sze-szeretném a segítségedet kérni ahhoz, hogy megtanuljak valamit.
Nagy kerek zöld szemek meredtek rá értetlenül, majd összevonta a szemöldökét.
- Nem hiszem, hogy jól választottál. Momo éltanuló, mié...
- Tudom, de ehhez te kellesz! - vágott a szavába illetlenül a folyosón ácsorgó. - De ha elfoglalt vagy... - A szomorú és tétova félrepillantás megtette a hatását. Deku hírhedt lelkiismerete feltámadt, és arcára kiült az aggodalom. Uraraka csüggedten elfordult s még abban a pillanatban hallotta a marasztalást az ajtóból.

- Várj! Szívesen segítek - mosolyodott el Midoriya segítőkészen úgy, ahogy csak ő tudott.
A lány kételkedő pillantást vetett az elgyengült fiúra.
- Nem akarlak feltartani.
- Butaság, rád mindig van időm - „Deédes" - olvadozott tőle Ochako belső énje.
- De ugye ígéred, hogy segítesz nekem? - Deku türelmetlenül sóhajtott, de mit sem sejtve bólintott a lánynak, aki valami oknál fogva elégedetten elmosolyodott.
- Persze - nyitotta ki az ajtaját, hogy beengedje rajta az osztálytársát. Uraraka megmarkolta a kezében tartott anyagot és olyan fejjel lépett be a szobába, mint egy jóllakott macska. Hol van már az a végletekig szerény kislány, aki megszólalni is félt? A lányokkal egymás között olyan szabadon beszélték ki a srácokat, hogy sikeresen magára szedett egy kicsi önbizalmat. Eleinte pirulva merültek bele a témába, majd szépen lassacskán már azt is kibeszélték, hogy kinek milyen élményei voltak az ellenkező nemmel, vagy éppen a saját testük reakcióit taglalták. Alaposan kitárgyalták a zöld hajú esetét is, aki szinte már vaksi módon nem akarta észrevenni a női nemet. Hősnőnk legnagyobb kétségbeesésére már az is felmerült bennük, hogy Bakugohoz vagy Shoutahoz vonzódik a szóban forgó egyed. Deku eddig mindenkivel baráti viszonyt ápolt, s minden lány közeledését mosolyogva, barátian fogadta. Elképzelni sem tudta, hogy esetleg egyesek többet akarnának tőle, mint barátkozni. A lány mégsem tudta nem elkapni a vörösödő arcát vagy a vizslató tekintetét, amikor közös munkára fogták őket, vagy épp edzettek. Egy alkalommal véletlenül a fenekéhez ért, s utána zavarában elvétette a feladatot, s a végén egy falnak csapódott az edzőpályán. Fújhatták le az aznapi terepgyakorlatot. Ez valamicskét Uraraka gyanúját igazolta. Deku vele másképp bánik, mint a többi lánnyal. Az elmúlt évek alatt a srác kissé megnyúlt, a technikái finomodtak, az alkata ruganyosabb és izmosabb lett, ám az arca mit sem változott. Talán picit szögletesebb lett, de a tény, hogy észrevette-e a másik nemet valahogy rejtély volt. Hiába mondhatta el magáról Ochako, hogy bizony ő is nőtt pár centit itt- ott, a csípője kigömbölyödött és két számmal nagyobb melltartót hordott, mégsem zsebelhette be imádottja nyílt elismerését. Deku ugyanis nem vette ki a részét mindabból, amiből az osztály fiú tagjai felváltva de sportot űztek. Nem volt kibeszélés, hogy melyik csajnak melyik testrésze jön be, nem füttyögött, nem tett utalásokat a lányoknak, hogy mennyire szívesen megmutatná az AllMight -os ágyneműjét, alsónadrágját, vagy szívesen megnézné az övét. Semmi. Csak a mélázó réveteg tekintet, a magában motyogás és az udvarias mosoly, ha valaki kizökkentette mindezekből.
Az ajtó és egyben a csapda bezárult mögöttük.
- Mégis mihez kellek pont én? - lépett mögé a srác idegesen, s egyik csupasz lábfejével idegesen megvakarta a másikat. Kezei esetlenül lógtak a teste mellett, s bárgyú tekintettel várta a választ a kérdésére. Miután Uraraka ki csodálkozta magát, hogy mennyire könnyedén bejutott az áldozata kuckójába. Örömteli mosollyal vizslatta végig a srác nem kis akciófigura gyűjteményét. Eleinte, csak az első számú hősért volt oda betegesen, később a többiek hatására lelkesen szerezte be mások kicsinyített mását is, hogy az íróasztalon s további polcokon sorakozzanak.
- Anatómia! - pirult el. - Csapnivaló vagyok belőle - mosolygott élvetegen a meglepetten pislogó srácra.
- Ah. Oké - forgatta meg a szemeit amaz, s a polchoz fordult, hogy levegye a tankönyvet, amiből oktatták őket. Hisz az emberi test anatómiai ismerete mégiscsak egy olyan dolog volt, amit mind megmentendő, mind legyőzendő körökben jó ha ismert az ember. Ha már a hősi pályára készült. Tétován nézett vissza a polctól, hisz a lánynál nem látott semmilyen eszközt, leszámítva azt a rózsaszín anyagot, mit érkezése óta szorongatott. - Nem hoztál könyvet! - jegyezte meg óvatosan, miközben ujjai futólag megérintették a papírköteg gerincét. Ochako szórakozottan dugta ki a nyelve hegyét, s halk kacagást hallatott.
- Tudom. Máshogy terveztem tanulni - emelte föl a hozott segédeszközt. A partnere értetlen pillantásokkal méltatta a mozdulatot, szóval besegített neki. - Csapnivaló a memóriám. Sajnos vizuális ismeretekkel tanulok jobban. Gyere ide! - fogta meg a kezét, s a szoba közepére vezette, nem törődve azzal, hogy az áhított könyvet a srác véletlenül a padlóra ejtette. - Fejet fel, kezeket a test mellé! - hangzott az utasítás, és a meglepett osztálytárs engedelmeskedett neki. A lány mögé állt s a hozományról kiderült, hogy egy sál, amit hátulról lazán a várakozó fiú fejére kötött, majd elé állt és mosolyogva húzta a le puha textilt a homlokáról a szemére. Ez meglepte a srácot, s kérdőn emelte föl a kezét, hogy kikandikáljon alóla. Bár nem látszott, a szemöldöke is följebb csúszott egy egész centit.
- Nem értem ez, hogy segít a tanulásban. Nem látok semmit!
- De nem ám - örvendezett a lány, s arra gondolt, hogy legalább az ő zavart arckifejezésére nem derül majd fény. Előzékenyen visszaigazgatta a félrehúzott szemfedőt a helyére, s azon merengett hogyan kellene hozzáfognia a dologhoz. - Azt hiszem le kéne venned a pólódat - javasolta fennhangon, ezzel mérhetetlen zavart okozva az addig mit sem sejtő alanynak, aki újfent felhúzta a látását korlátozó eszközt.
- E-ez most komoly?
Uraraka szemrehányó pillantást vetett rá a mozdulat miatt.
- Azt mondtad segítesz! - Hangjából olyan csalódottság sugárzott, hogy a csapdába sétált srác kénytelen volt visszahúzni a szemére a takarást s engedelmesen kibújt a felsőjéből. A készséges lelkiismeretét pedig a pokolba kívánta, hogy mindig sikeresen találja magát olyan szituációkban, ahová épeszű ember nem tenné a lábát. A póló lágyan hullott a földre, s egykori viselője kifejezetten idegesen fújta ki a levegőt a tüdejéből.

- Nem értem ehhez miért épp én kellettem - adott hangot a bosszúságának, majd összerezzent, mert a lány meleg tenyere a karjára simult s ügyesen mozgásra bírta a végtagot, hogy megcsodálhassa rajta a bőr alatt hullámzó izmok játékát. Nem mintha nem làtta volna màr annyiszor, hogy minden egyes sebhelyènek a pontos helyèt ès szerzèsi körülmènyèt ne ismerte volna.
- Tudod nem szívesen kérném meg Bakugot, Shoutat, Iidat, vagy bárki mást arra, hogy segítsenek, mert...
- Mert? - keltette fel a zöld hajú kíváncsiságát a válasz. Izgatottan nyelt egyet és remélte, hogy ez a gesztus nem volt túl látványos a külső szemlélőnek.
Uraraka eközben elmosolyodott és ujjaival szórakozottan rajzolt végig néhány heget a fiú karján és kézfején.
- Nos, téged jobban kedvellek, és te nem küldesz el a fenébe, oktatsz ki, vagy robbantod szét a fenekem, amiért hozzád fordultam segítsègèrt. Ràadàsul őszintèn beleadsz mindent, hogy a màsiknak jó legyen - a maradék gondolatát megtartotta magának, ám a szája szélét óvatosan megnyalta. Deku bőre apró puklikat növesztett az érintése hatására, amit mókásnak vélt. A fiú feltűnően elcsendesedett, ezért elővette a legpuhább hangot, amit csak meg bírt ütni vele szemben. Azt màr csak magàban tette hozzà, hogy ezt szereti benne a legjobban.
- Lássuk csak. Ez itt a...
Valójában tudta volna a megnevezést, de nem jöttek a szavak a szájára. Csak állt, kezében azzal a bal karral, melynek minden ívét és sérülését ezerszer látta már.
- Extensor digitorum - érkezett a válasz a fiú szájából, ezzel teljesen zavarba hozva a nézelődőt.
- Hát persze - jegyezte meg halkan s hosszan végigsimította a karon az említett izomzat lágy vonalait, hogy figyelmet szentelhessen a felkaron is az egyik szépen kidolgozott csomónak.
- Biceps Brachii - szólalt meg újra a srác oktató jelleggel. Még nem jött rá, hogy a tanulás csak ürügy volt az ő megfigyelésére. Uraraka pedig kiélvezte, hogy az alany csak áll és felel neki, mint egy jó diák. A fiú meleg bőre szinte mágikus hatással volt rá. Szerette volna megölelni, simogatni, hozzábújni, s ezek a gondolatok zsáknyi halacskaként fickándoztak a gyomra tájékán, édes sóvárgásra kárhoztatva őt. Ujjai körberajzoltak néhány újabb heget majd megtalálták a következő területet amit jelezhetett a gazdájának a beazonosításra.
Deku érezhetően nehezebben lélegzett a kezdés óta, s arcszíne is enyhén vörösbe fordult, de tűrte a további vizslatást.
- Deltoideus...Trapezious...Splenius Capitis - sorolta fel a kezek által érintett váll és tarkó közötti területeket, további borzongással küzdve, hisz úgy érezte az ujjacskák a hajába is beletúrtak egy pillanatra. A kósza érintéstől még a lélegzete is elállt, majd elhessegette a tévhitnek vélt buta gondolatokat arról, hogy az osztálytársa ürügyként használja a tanulást arra, hogy molesztálhassa őt.
Míg ő néma merengésbe vonult, a társa már mögötte járt és lassan simított végig a háta egy külső ívén.
- Latissimus dorsi - búgta halkan a fiú fülébe, mivel az még mindig a lélegzés nehézségeivel küzdött. Ezzel az akcióval sikeresen érte el azt, hogy a hátán is felálljon a szőr a bőrén megérezve a lány forró leheletét. Gyomra görcsben rángott és egy- egy érintésnél bukfencet is vetett. Lábai meg- megremegtek, és lassan kezdte azt érezni, hogy ez a segítségnyújtás nem volt a legjobb ötlet részéről. Bele kellett volna kalkulálnia, hogy veszélyes lehet rá nézve, ha az a lány kezdi el nyíltan inzultálni, aki már az első találkozásukkor önmagáért állt vele szóba, s azóta is folyamatosan teljes emberként kezelte, nem holmi selejtként. Persze már sokak elismerését kivívta, de nagyon kevesen voltak az első pillanattól teljes szívvel mellette. S ezt az őszinteséget értékelte a legjobban a lányban. Nem akkor lett barátságos vele, amikor megmutatkozott az ereje, hanem már jóval előtte. Kissé összezavarodottan vonta föl a szemöldökét. Aztán ráeszmélt, hogy ezzel a mozzanattal sikeresen feljebb került a szemfedője. Épp csak egy kis rés keletkezett és kilátott lefelé, persze azzal nem sokra ment, hogy a padlót leshette. Ekkor lépett elé két hamvas rózsaszín lábacska. Úgy fest a nyuszis papucsok valahol lekerültek róla - gondolta, s megcsodálta a formás kis vádlikat, térdeket, combokat. Feljebb is kúszott volna az èhes tekintete, de az átkozott anyag takarta a maradék kilátást. Nagyot nyelt, s arra összpontosított, hogy az alant mocorgó testrésze ne árulja el, hogy mennyire élvezi a borzongató játékot, amit már egy ideje űznek vele. Abban azért biztos volt, hogy mielőbb kitessékeli az osztálytársát és vesz egy zuhanyt. Jéghideget. Jeges fürdőt. Aztán beköltözik a jégszekrénybe és ott marad... vagy lerendezi puszta kèzzel, ahogy szokta. Hogy a fenébe forralhatja fel a vérét ennyire, hisz ez csak tanulás!
Ez csak tanulás!
Ő csak segít valakinek, és nincs ebben semmi erotikus, csak a mocskos fantàziàja jàtszik vele.
Egyàltalàn nem erotikus ahogy a puha ujjak végigsiklanak a bőrén. Ahogy a fülébe súgott - na attól még egy halott is megugrott volna. Ahogy a hajába túrt.
Basszus!
- Pectoralis Major - hallotta, s a mellkasára két tenyér simult rá, körberajzolva az említett izomcsoport látható határait. Lehetetlen, hogy nem árulta el magát azzal, hogy a szíve akaratlanul is hevesebben kezdett el pumpálni a kezektől alig pár centiméternyire. Aztán a hasfala összes kockának nevezett kitüremkedésén játszott el míg végig futtatta a körvonalain a kíváncsi kis ujjacskáit
- Rectus abdominis? - kérdezte tőle a lány, s a próbababa nagyot nyelve bólogatott. Még egy alig hallható reszketeg sóhajt is megeresztett a mennyezet felé fordított fejjel. Türelme meglehetőst fogytán volt.
Uraraka határtalanul boldog volt, hogy nem látható az a kifejezés, mellyel az arcán véghezvitte mindazt, ami pillanatnyilag az eszébe jutott. Volt egy pillanat, amikor azt gondolta, hogy meg fog futamodni, de aztán eszébe jutott, hogy ha már odáig el merészkedett, nincs vissza út. Vagy hallgathatja azokat a végtelenségig ismételt és memorizált latin megnevezéseket, amelyekre abszolút nem kíváncsi. Hisz a kisujjában van mind. Azt mondta tanulni jött, s azt is tette. Megtanulta, hogy melyek azok a részei Dekunak, amelyeken végigsimítva hangosabb sóhajt vált ki belőle. Mosolygott. Veszettül mosolygott, mert a fiú nem volt tudatában, hogy látta hányszor harapott az ajkába, hogy szája reszketését csitítsa, és a mocorgó alsónadrágját is az első pillanattól észrevette, ahogy a teste mellett az ökölbe szorított kezeit is. Mosolygott rajta, hogy ekkora hatalma van felette, uralkodik rajta, mialatt ő uralkodni próbál saját magán.
- Transversus abdomini - nyalta meg a szája szegletét Ochako, mert ehhez a csípő táji részhez érkezvén már kiszáradt a szája, s nem mellékesen arasznyival alatta már élénk érdeklődés jelezte, hogy a játékon már leheletnyivel túl ment. Gyomrában úgy fickándozott az izgalom, mint a hálóban ragadt halacskák. Teste fájó lüktetéssel jelezte, hogy a szervezete vágyik arra, hogy vele is foglalkozzanak, de idegesen próbálta elnyomni ezt az érzést, hogy az előtte „álló" feladatra koncentrálhasson. Hallotta, hogy Dekunak elakad a lélegzete, s fölpillantva látta, hogy arca lángol a zavartól. Tudta, hogy a fiú már tud róla, hogy ő látja a reakcióját, s az mégis csak állt és mélységes zavarával küzdött. Vagy egyszerűen megfagyott és nem tudja mitévő legyen? Ezen elmosolyodott, s erőt adott neki, hogy megtegye azt a lépést, amiből végre leesik majd neki, hogy itt most nem anatómiai felelés eseménye forog fenn már hosszú percek óta. Egyértelműen, de reszkető kézzel markolta meg azt a dudort, amely az ő munkássága nyomán keletkezett arasznyival a srác köldöke alatt.
Ekkor támadt aztán nagy riadalom. Izuku az érintéstől halálra váltan ugrott hátra és nekitántorodott az asztalnak, s meg kellett kapaszkodnia annak a szélében ahhoz, hogy talpon tudjon maradni. Fenekével a lapnak dőlt s laza terpeszben pihegett riadtan, hogy összeszedje a maradék józan eszét és fel merje tenni azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatta. Az erekciót már kár lett volna takargatni, elég egyértelműen meredt és követelte a figyelmet magának.
- U-Uraraka?
- Hm?
- Miért vagy itt?
- Mondtam, hogy tanulni - válaszolta őszintén a lány de a válasza félre lett értve. Vagyis nem a megfelelő szempontból lett megközelítve.
- Valójában, miért vagy itt? - fogalmazta meg pontosabban és tagoltabban a kérdését Deku.
- Tanulni - érkezett a kissé rejtélyes hangnemű felelet, aminek az értelmén már kénytelen volt elgondolkozni.
Az viszont Ochako szerint jót jelentett, hogy a srác nem tépte le a szeméről a kötést és nézett vele farkas szemet. Megeshet, hogy nem lett volna rá képes, vagy biztonságban érezte magát a látásától megfosztva. A dolgokat csak egyetlen úton tudta kideríteni. Közel lépett hozzá, egészen abba a pár centis zónába, ahová egyébként nem merészkedett volna, s mikor már csak centire volt a támasztéka miatt alacsonyabbá váló srác arcától, halk figyelmeztetést adott neki. Eldönthette, hogy mit reagál a dologra.
- Orbicularis oris.
A srác ajka megremegett, hisz előre közölték vele, hogy a következő célpont hol található, de nem mozdult. Feszült figyelemmel várakozva kapaszkodott továbbra is az asztalba, mintha mást nem is tehetne. Így nem érte váratlanul, amikor a lenti résen kilesve látta, hogy a szívecskés póló közeledik felé, majd jóleső melegség árad szét az ereiben annak a hatására, hogy előbb felső majd alsó ajkát illette a lány egy lágy puszival. A kis Deku meg persze már majd átszúrta az alsónadrág anyagát, annyira szerette volna, ha vele is foglalkozna a két fiatal. Vagy legalább az egyik, mert a másiknál sanszos, hogy fatal error állt be a programban.
Reakció híján Ochako lehunyt szemmel megkóstolta a ledermedt fickó ajkait, ujjaival belefésült a hajába is, majd a csípőjébe furakodó nemi szervre irányult minden figyelme. Az legalább foglalkozott vele, az ijedten reszkető gazdájával ellentétben. Megvonta a vállát, hiszen ha már itt van és élete egykori megmentője nem bánja, megmutatja neki, hogy mit tanult a lányoktól. Mert a lányok bizony kibeszélték egymás között a sikereiket s azt is, ha kudarcot vallottak. Jirou például a lelkükre kötötte, hogy a mentolos ràgót hanyagoljàk szopàs előtt. Kisüléses győzelem volt a duettjük eredménye, amikor Denkinèl próbàlkozott vele. Momo csak pirult, s elmesélte, hogy Shouta figyelmes vele, de attól még spontán jegesedik itt-ott izgalmában. Szerencsére Dekunál nem áll fenn ezekhez hasonló veszély. Merészen helyezte hát kezét a hasfalára és lassan becsúsztatta addig a pontig, ahol a gyűrűzve göndörödő szőrzet alatt megérinthette végre az ott lapuló kemèny testrészt. Ujjait ráfonta a hengeres, puha bőrrel bevont, vérrel tele pumpált farokra, s mentálisan felsikoltott. A partnere száján kiszaladó nyögésből azt sejtette, hogy nem bánja a dolgot, szóval elmosolyodott.
Deku meg akart sülni a saját bőrében. Fogalma sem volt, hogy a szégyenlősségtől lángol vagy attól az érintéstől, amelyet előre látott a szemfedő keskeny résén át. Nem volt ellenére a dolog attól függetlenül, hogy nem tudta mitévő legyen. Most csinálnia kellene valamit? Visszacsókolni? Ölelni? Mi a csudát csináljon? Merengeni nem jutott sok ideje, mert a kémlelőnyíláson át meglátta a térdre ereszkedő tanulópartnerét, aki az alsónadrágja gumis derekát lejjebb húzva napvilágra tárta az ő izgatottan ágaskodó nemi szervét. Tiltakozni akart, mègis lélegzet visszafojtva figyelte ahogy az egyik ujját megnyálazza, míg a másikkal gyengéden felhúzza a bőrt, hogy a nedvesített ujjával felingerelje az előtűnő fejét a pénisznek. Ekkor kuszálódtak össze szegény Zöld hajúnk gondolatai, ugyanis a gyomra borsószemnyire zsugorodott az izgalomtól - az agya feltehetőleg még kisebbre - s hangos nyögéssel jutalmazta ezt a produkciót is. Még kiheverni sem volt ideje az attrakciót, máris érezte, hogy a legérzékenyebb testrészét körbeöleli a forróság, ami a lány szájából áradt. Lepillantott a résen át, s a látványtól az erei még jobban kitágultak, s még több vért engedtek a már amúgy is vègletekig duzzadt testrészébe. Azt hitte már lehetetlen fokozni azt az édes- kínos, feszítő érzést, amelytől legszívesebben hullámozni kezdene a lány kezei és ajkai között. Egyéb értelmes gondolat híján csak erősebbet markolt a szerencsétlenül járt asztal szélébe. Gyanús volt, hogy reszkető végtagjai előbb utóbb felmondják a szolgálatot, de ebbe nem mert bele gondolni. Igazából semmire nem akart gondolni. Megpillantotta alant Ochako elégedett hunyorgását, s ahogy a feje előremozdult, hogy mélyebbre tolja szájában az ő legérzékenyebb testrészét. Hátravetette a fejét és hangos, reszkető sóhajba fulladt a légzése. Érezte, hogy a mozdulat újra és újra megismétlődik és ő megmásíthatatlanul fel fog robbanni attól az egyre csak gyűlő érzéstől, amit ez az ismétlődő mozgás generált a testében. Puha, meleg nyelv és ajkak ingerelték újra eleresztve majd ismét mélyre merülve.
Aztán egyszer csak mintha egy lufi pukkant volna ki, úgy könnyebbült meg a teste a rajta átcikázó mámortól, s ott állt lihegve, mert egyszerűen hihetetlen volt számára az elmúlt pár perc történése.

Hosszú másodpercek teltek el, mire ki merte nyitni a szemeit s erejét lassacskán visszanyerő térdeinél megpillantotta Ochakot, ahogy magáról törölgeti a lefelé folyó ejakulátumot. Elernyedő - s fázni kezdő - testrészét visszarejtette az alsójába s egy oldalazó lépéssel nyúlt fel a polcra, hogy leemelje az ott tartott papír zsebkendős dobozt. Sebtében letérdelt mellé s néhányat kihúzott, hogy felajánlja neki a tisztításhoz. Csendesen fogta meg a kezét, törölgette körbe aprólékosan, majd a camembert szagú ruhához is előhúzott vagy két kockányit, hogy arról is leáztassa a ráfröccsent anyagot.
A lány lassú mozdulatokkal, némán törölte le az arcát, a nyelvét, majd újra a kezeit. Elégedetten mosolyodott el a fiú előzékenységén, majd futólag megölelte, csak míg kioldozta a fejére kötött sál csomóját. Alanya segítőkészen hajtotta le a fejét, hogy jobban hozzáférjen az oldozandó területhez. Ujjai ismét élvetegen markoltak a huncutul kanyargó hajkupacba. Mélyet sóhajtott, hisz az ő vágya cseppet sem csökkent. Ugyanannyira vágyott a fiú csókjára, érintésére, ölelésére, mint annak előtte. Deku enyhén emelte meg fejét s alulról félszegen pillantott föl szenvedései és megváltása okozójára.
- Nekem úgy tűnik semmi szükséged nem volt a tanulásra - adott hangot az éppen folyamatban lévő gondolatainak. A lány rejtélyesen elmosolyodott. Igazat kellett adnia neki, hisz az egész lexikont kívülről fújta már egy ideje.
- Valójában kiváló eredményt értem el a dolgozatban - vallotta be neki s szégyenlősen harapott az ajkába. Mogyoró barna szemeivel enyhén hunyorgott a kegyes hazugság miatt.
Deku sejtelmesen mosolyodott el. Arca pírja már halványodott, s a légzése is visszaállt a normálisra, mégis érezte, hogy az estének még nincs vége. Óvatos mozdulattal fogta meg a vele szemben térdeplő lány hajtincsét, hogy vissza igazgassa a füle mögé.
- Az remek, ugyanis az én pontjaim elég gyengék lettek. Különösen a női anatómia rész volt csapnivaló - sóhajtott föl, hogy az áldozata vegye a célzást, de az csak a fejét csóválta. - Milyen szerencse, hogy a tied kiváló volt, és épp átjöttél, hogy átvegyük az anyagot.

***

Remélem azért tetszett ^^' - a közepén a rajzocskám tudom, hogy nem korrekt--- rám férne egy kis anatómia tanulás :DDD nemde?

Én azt hittem nem sokan rajonganak ezért a párosért, de kellemesen kellett csalódnom. Ettől függetlenül mindenkinek nagyon szépen megköszönöm, ha adott környezetében vagy online felületen is megemlíti a munkásságom, vagy reklámozza azt <3 <3 <3 köszi mindenkinek...

A kissé erősebben 18+ tartalom után lazítok egy kicsit és elmesélem nektek, hogy vajon mi lehet Deku legidegesítőbb szokása... szerintetek?