Eltelt egy pár óra amióta Han elaludt. Hyunjinnal beszélgettünk az élet nagy dolgairól és közben nagyon sokat nevettünk. Éppen egy gyerekkorában hallot viccet szeretett volna közölni velem ha nem jött volna be egy álmos, kócos Han.

-Jó reggelt! - Köszönt.
-Han nincs még reggel. - Mondtam neki kuncogva.
-Mi?!? Hány óra van?!
-Hajnali 3 - Mondtam.
-Elnézést nem akartam zavarni. Megyek vissza és alszok. Nem akarok démonokkal találkozni. - Mondta kicsit rémülten miközben hátrált.
-Han nyugi nincsenek szellemek se démonok! - Nyugtatta Hant Hyunjin.
-De vannak!
-Honnan tudod? Találkoztál már eggyel? - Kérdeztem.
-Nem. De tudom hogy vannak!
-Honnan? - Kérdeztem ujra.
-Láttam videót. - Felnevettünk Hyunjinnal.
-Most min nevettek?
-Te ezeket komolyan beveszed? - Kérdezte Hyunjin.
-Igen mert igazak!
-Jó Han figyelj rám! Ilyen természet feletti lények nem léteznek! Tudosok nem tudták még bizonyítani. Ezeknek a Youtubeosoknak pedig ne higy mert nem mindig mondanak igazat!
-Akkor az unikornisok se léteznek? - Kérdezte boci szemekkel. Hyunjinra néztem majd ezt feleltem.
-De! Azok léteznek!
-HUHUUU! EZAZZ! TUDTAM! JUHUU! - E csodás válasza után ugrándozva vissza ment a kanapéra és aludt tovább.

-Bazdki! Tényleg mintha a gyerekünk lenne. - Mondta Hyunjin.
-HAHHAHA Tényleg kicsit olyan. - Mondtam nevetve.

Ezen még egy picit nevetgéltünk majd folytattuk beszélgetésünket a semmiről. Amikor már ugy éreztük hogy kellőképpen elfáradtunk a nappaliba fáradtunk és álomra hajtottuk fejünket.