El sem hiszem, mi történt velem. Most kész vagyok. Ugyanis Kylo Ren nem jelentkezett délig, és.. tudod, megfogadtam... Kellett nekem megfogadni ilyeneket. Betettem a lábam a sárkány barlangjába, Ren szobájába. Hát, nem teljesen így képzeltem, de azért volt egy sejtésem.. Jobb, ha elölről kezdem a történetet.

Reggel - a szabadnapom ellenére - ugyanakkor keltem fel, mint szoktam. Nem így terveztem, mert a reggeleket egyébként is nehezen viselem, most pedig főleg, hogy a szokottnál is kevesebbet aludtam. De nem tehettem másképp, erre állt rá a bioritmusom az évek alatt, amikor minden áldott nap ugyanakkor kellett magam kiimádkoznom az ágyból.

Úgy döntöttem, most, hogy van időm saját magam megcsinálni, nem fogom a kantin a fostól talán csak sűrűségében különböző kávéját inni. A lakosztályom nem éppen fényűző, egy egyszerű tiszti lakás. Van hozzá egy kis konyha, amit nagyon ritkán használok, de most kapóra jött.

Idegesen tettem-vettem, már csak azért is így, mert nem tudtam az idegességem okát. Valahol azért kapizsgáltam, de ettől csak fokozódott az idegállapotom. Időről időre az órára pillantottam, aminek a kék vibrálása egy idő után rendesen próbára tette az idegrendszeremet. Kapcsolgatni kezdtem a színét, a feketét keresve. Hirtelen ráébredtem, hogy fekete fény nincs, ezután pedig azon kaptam magam, hogy a konyhapultba verem a fejem. Ezt gyorsan abbahagytam, és próbáltam a lassan kihűlő kávémra fókuszálni, ami egy bögrében várt arra, hogy belekortyoljak. Megtettem. Kár volt. Ennél pocsékabbat a kantinban sem főznek. Egy mozdulattal kiöntöttem a kagylóba, és jobb ötlet híján megfeszített figyelemmel követtem a folyadék útját a lefolyóba.

Igen, elmehettem volna edzeni, de ez a mindennapjaim részét képezi, és egyben a munkám is, mert a rohamosztagosokkal együtt csinálom, ez pedig egy szabadnap volt. Valahogy úgy képzeltem el az ilyet, hogy semmit nem úgy csinálsz, ahogy egyébként szoktad.

Tehát visszamentem a hálószobába, felvettem valami kevésbé egyenruha látszattal bírót, és úgy döntöttem, sétálni megyek a hajó abba a részébe, ahol ritkán járok. Csakhogy ezek a helyek olyanok voltak, mint mondjuk a hangár és a szemétzúzó, tehát amikhez nem vonzódtam teljes szívemből. A hangár és az ott sorakozó TIE-vadászok gondolatától elfintorodtam, és ösztönösen a parancsnoki híd felé indultam.
Páran tisztelegtek nekem útközben, én pedig intettem nekik. Szétnéztem, hogy mit csinálnak az emberek, amikor nem én irányítom őket. Semmi újat nem láttam.

És nem láttam Kylo Rent.

Összeszorult a gyomrom, ahogy egy órára pillantottam, ami fél 12-t mutatott. A biztonság kedvéért egy másikon is ellenőriztem, de pontosan tudtam, hogy nem lesz eltérés. Az Első Rendnél az időt századmásodpercre pontosan veszik, és ez részben az én érdemem.

Szeretem a pontosságot. És talán pont ezért utálom Kylo Rent. Ő az a típusú vezér, akinek nem a pontosság a fontos, hanem az a hatékonyság, amit ő annak gondol, és ha az idő szemléletében nézzük, a pontosság számára csak egy fogalom, ami kívül esik a komfort zónáján.

Magamban fohászkodtam Darth Vaderhez, hogy ha most elintézi, hogy Kylo Ren elhagyja a szobáját, ezentúl isteníteni fogom. Még nem fordult elő velem, hogy halottakhoz beszéltem volna, de sokszor reméltem, hogy ilyen dialógus még lesz köztem és Kylo Ren között.

Az óra 12-t jelzett, és én az említett személy ajtaja előtt álltam. Még egyszer megátkoztam magam, vettem egy mély levegőt, majd hármat kopogtam, és vártam. Hogy mire? Hát, mondjuk hogy elteljen egy kis idő, és nyugtázva, hogy "hát ez meghalt", megkönnyebülten távozhassak. De nem sokkal később nyöszörgő hangot hallottam, és közeledő léptek neszét.
- Ki az? - hallatszott.
- Hux.
Pár másodperc dermedt csend, aztán az ajtó kinyílt, és egy pizsamás, karikás szemű, döbbent Kylo ácsorgott mögötte. A látványtól elakadt lélegzetem. Még soha nem láttam maszk nélkül. Egy darabig bámultam, aztán észbe kaptam, és becsuktam a szám, aztán megint kinyitottam, hogy mondjak valamit, de a torkomról szörtyögősen és akadozva jöttek elő a szavak.
- Igaz-zán..ne-nem a-akarom za-zavarni..
- Akkor menjen innen - tanácsolta Ren egy lesújtó pillantás kíséretében. Ez meghozta a bátorságomat.
- Nem fejeztem be! - mondtam idegesen. - Tehát nem akartam zavarni a nagy semmittevésében, csak gondoltam megkérdezem, hogy jól van-e - érdeklődve vártam a reakciót.
Ren arcán először őszinte meglepetés tükröződött, aztán feltűnt a gyanú is rajta. Felhúzta a fél szemöldökét.
- Miért érdekli ez magát, Hux? - kérdezte nyúzott hangon, és az ajtófélfának támaszkodott.
Éreztem, hogy az arcom pár árnyalattal pirosabbra vált, és minden erőmmel azon voltam, hogy kitaláljak valami hihetőt.
- Hát.. Tudja.. Tegnapelőtt kicsit feldúltan érkezett, és azóta nem is mutatkozott, és azért mégiscsak munkatársak vagyunk, szóval...
Még mindig furcsán nézett rám, ahogy én is tettem volna a helyében, úgy nézett ki, mint aki gondolkodik, és már azt a pillanatot vártam, amikor megunja helyzetet és elküld az édesanyámba, ám ekkor tett egy mozdulatot befelé, és valami olyasmit dünnyögött, hogy "jöjjön be", majd megfordult, én pedig nyeltem egy nagyot, és követtem. Az ajtó bezárult mögöttünk.

Elővigyázatlanul léptem párat, amikor is megcsúsztam egy..valamin a földön, és egy halk sikollyal az éppen hátraforduló Kylo Ren karjaiba estem.
- Jól van, tábornok? - kérdezte pimaszul. Gyorsan összeszedtem magam.
- Mi a... - de nem fejezhettem be, mert elém tárult a lovag szobája.
Ruhák, zsebkendők, ételmaradék, chipseszacskók tömege és még ki tudja mik hevertek halmokban a be nem vetett ágy körül. Egyetlen szó jutott az eszembe: trágyadomb.
- Úgy gondolja? - biggyesztette az ajkát Ren, mire idegesen felkaptam a fejem.
- Ne turkáljon a gondolataimban!
- Miért ne? - kérdezte, és az Erő segítségével egy mozdulattal bevetette az ágyat és megtisztította az oda vezető utat. - Foglalj helyet, Huxy!
A megnevezés hallatára elkerekedett a szemem.
- Hogy.. hogy hívott? És mióta tegeződünk? - kérdeztem hisztérikusan.
- Nyugodtan tegezhetsz, Huxy, nem fogok haragudni érte. Azért kedves, hogy megkérdezted. Na, leülsz?
Vissza akartam vágni, de nem tudtam. Kelletlenül megindultam a felkínált ülőhely felé, miközben éreztem Ren önelégült tekintetét a hátamon. Helyet foglaltam a frissen bevetett ágy szélén, és nemsokára "vendéglátóm" is így tett.

Kényelmetlen csend állt be köztünk. Már legalább háromszor megbántam, hogy betettem ide a lábam, amióta megtettem. Most azon gondolkodtam, hogyan tudnék a leggyorsabban kijutni. A hallgatást Ren törte meg.
- Tehát.. mit szeretnél tudni? - nem hagyta abba a tegezést. Agyonlövöm magam.
- Mindig ilyen mocsokban élt? - kérdeztem kis gondolkodás után.
- Attól függ, mit hívsz annak.
- Ezt - jártattam körbe a tekintetem a helyiségen, végül megállapodva őrajta. - Vagy csak újdonsült depressziójában csinálja ezt? Csak mert.. - aprót sóhajtva beismertem: - nem így képzeltem el.
Ren szája halvány mosolyra húzódott.
- Elképzelted a szobámat, Huxy? - emelte meg a szemöldökét sejtelmesen, mire elvörösödtem.
- Nem, Ren! Nem képzeltem el a szobáját! - magyarázkodtam dühösen. - Ez csak egy szófordulat arra, hogy meglepődtem, hogy a Finalizer egyik szállása helyett egy szarrakás tetején lakik!
Megrázta a fejét, és felállt.
- Kérsz egy bögre teát? - udvariaskodott, de én még éreztem sajnos a reggeli DIY kávém ízét a számban.
- Nem, köszönöm, inkább kihagyn..
- Máris csinálom - a sarkán megpördülve a kis konyhába libbent. Ennek nincs is semmi baja.. Vagy ennyire feldobta volna a jelenlétem?

Kis időre egyedül maradtam a gondolataimmal és a hirtelen jelentkező sokkommal Kylo Rennel kapcsolatban. Igaz, hihetetlen ostobán viselkedett velem, mégis a külseje volt az, amivel tele volt a fejem. Szívesen közöltem volna vele, hogy legyen szíves visszavenni a maszkját, mert kiég a retinám, de a fenébe is, jól nézett ki. Nem nagyon, de elfogadhatónak nyilvánítottam magamban. Ahogy visszatért a teámmal, összerezzentem, mert attól tartottam, hogy megint a gondolataimban olvasott.

Hozzám lépett, és a kezembe nyomott egy kibaszott Darth vaderes bögrét a benne fortyogó azonosíthatatlan folyadékkal együtt. Vonakodva elfogadtam, de aztán majdnem elejtettem, mert tűzforró volt. Sziszegve leraktam a földre, míg ő újra leült mellém, és óvatos pillantásokat vetett rám.

Ez az egész helyzet Kylo Rennel, a szobájával meg a vaderes bögre teájával hirtelen kezdett nagyon kényelmetlen lenni, úgyhogy elhatároztam, hogy gyorsan megkérdezem, amiért jöttem, aztán elhagyom a nemkívánatos terepet, és soha többé nem térek vissza.
- Tehát, miért kellett tönkretenned egy egész gépet és mindenki lelki békéjét tegnapelőtt? - észre sem vettem, és letegeztem. Ez többször nem fordulhat elő.
Kylo Ren arcáról lehervadt az öröm. Ez valamiért elégtételt jelentett számomra. Kényelmetlenül mocorgott, aztán nagy sokára halkan megszólalt.
- Tudod, Huxy, ez egy megrendezett csetepaté volt. Én rendeztem - felém pislantott, de nem sok külső jelét adtam meglepődésemnek. Az ilyesmit simán kinéztem belőle.
- Miért?
- Nyugi, nyugi, azt akarom... Szóval kifejezetten egy emberrel beszéltem meg találkozót, a forradalom keretében. A "felbujtókat" lefizettem - na jó, megzsaroltam, és így a nagy kavarodásban senkinek sem tűnt volna fel, hogy beszélünk egymással. De nem jött össze - Ren reszketegen sóhajtott, és lehajtotta a fejét.
- Nem volt ott? - kérdeztem, és a bögréért nyúltam, hogy elkerüljem Ren fájdalmas pillantását.
- De, ott volt, csak őt nem tájékoztattam az egész forradalmas színjátékról, és... - nem tehettem róla, kibukott belőlem a kuncogássá tompított röhögés.
- ..valaki lelőtte? - találgattam, mire  a mellettem ülő mérgesen rázta a fejét.
- Nem, Huxy, nem érted. Őt nem lehet csak úgy lelőni, oké? Egyszerűen nem tetszett neki az ötletem, mármint szerinte nem kellett volna egy egész városnyi embert kinyírnom azért, hogy feltűnésmentesen tudjunk beszélni, és.. - szipogott, mire odanéztem, mert érdekelt volna, hogy milyen az, amikor Kylo Ren sír.
- És..?
Világfajdalommal és könnyekkel a szemében felém fordult.
- Szakított velem.

Nevetnem kellett. Nagyon. A szart is ki tudtam volna röhögni magamból. Kylo Rennek van - vagy hát volt - valakije?! Ez abszurd. De mégsem nevettem, mert megláttam az egyik szemétkupacban egy banánhéj alól kikandikálni Ren fénykardját. Meg hát.. Mindenki tudja, hogy egyikünknek sincs szíve, de azért mégsem akartam bunkó lenni. Úgyhogy belekortyoltam a csak nekem készített teába, de sajnos nem gondoltam az ezzel járó veszélyekre, és a következő pillanatban két helyen is távozott az említett "ital", a számon, mert ihatatlan volt, és az orromon keresztül, mert mégis kibuggyant belőlem a röhögés. Előre hajoltam a törökülésben, hogy az ágy helyett inkább a padlóra menjen, aminek mennie kell. Aztán ahogy ürült a szájüregem, Kylo Ren elképedt és undorral vegyes arckifejezésével kellett találkoznom. A szemében ráadásul még egy könny is megcsillant.

- Bocsánat. A szobájának mondjuk már mindegy. Látom, nagyon felkavarta a ... dolog - próbáltam kiiktatni a nevetést, viszonylag hatásosan. Most komolyan néztem a magát mindjárt elsírni készülő férfira.
- Te ezt nem értheted! Huxy - sejtésem nem csalt, a könnyek előtörtek a szeméből. - , Huxy, figyelsz te rám? - megrázott a vállamnál fogva, mire a "tea" a nadrágomra löttyent. Jobbnak láttam gyorsan visszatenni oda, ahonnan elvettem.
- Persze, Ren - motyogtam, és próbáltam tartani a távolságot, sikertelenül, ugyanis a következő pillanatban a vállamra omlott, és zokogásban tört ki.
- El-hagyott.. Nem-nem sze-ret..
- Jó, de ki? - csitítottam.
- P-poe Da-dameron!

Hosszú fejezet, huh.. Több ilyenre ne nagyon számítsatok, egyszerűen csak elfutott velem a ló.. öö a tauntaun.