—H–u–r–t–s––L–i–k–e––H–e–l–l—

×~ו•°°••–·*·–••°°••×~×

Éjfél.

Csend.

Magány.

Hideg.

N É L K Ü L E D

Jonathan félt. Szégyellte magát érte, de félt. Rettegett azon az éjszakán. Nem tudta, hogy mi lesz vele azután, mi lesz vele akkor, ha megteszi azt a dolgot, amit a szíve diktált már hónapok óta. Mi vár rá? Lesz ott valaki? Vigyáz rá majd egy ismerős a másik oldalon? Szeretett volna ebben hinni. Ez a világ túl szörnyű és gonosz volt vele, habár valószínűleg azért is, mert maga Jonathan sem bánt vele úgy, ahogy kellett volna. Nem a becsület és a jó oldalát választotta, hanem inkább a sötétség fegyverét vette magához. Rossz döntés volt persze, de akkor erősnek és legyőzhetetlennek érezte magát. Olyan embernek, aki ezreket vezethetett volna csatába. Olyannak, akit a harcosok követnének. Hősnek. Embernek... De Jonathan Morgenstern más volt. A rúnák ugyan ott kanyarogtak a bőrén, de az angyalok vérét már régen elnyomta benne egy sötét, megfékezhetetlen démoni energia. Olyan valami, amit senki sem értett igazán, de mindenki félt tőle. Pedig milyen szép és kellemes lett volna, ha a fiú inkább olyan, mint a többiek. Lojális katona, akit semmilyen gonosz erő nem tud elcsábítani.

How can I say this without breaking?

A csillagok csodásan fénylettek az égen. Régebben Jonathan imádta azt a rengeteg, apró fénypontot figyelni, miközben az esetlen és reménytelenül elrontott múlton rágódott. Eleinte mindig egyedül volt, de az elmúlt pár hónapban a frissen megtalált húga is vele töltötte az idejét. Persze, hiszen nem teljesen tudta, hogy milyen ember is ő valójában. Hogy milyen szörnyű démonok munkálkodnak a sápadt bőr alatt. Nem is sejtette a lány, hogy az az ember, aki a bátyja, s akinek az lenne a dolga, hogy megvédje mindentől és mindenkitől, valójában nem más, mint egy szörnyeteg. Szinte egy olyan démon, ami ellen az árnyvadászok nap nap után küzdenek. Talán őt is csak le kéne vadászni? Végigdöfni rajta egy szeráfpengét? Jonathan érezte a törött és reszkető lelke legmélyén, hogy beszélni akart. Megkeresni a húgát, s elmondani neki mindent. A rossz álmoktól kezdve, a rengeteg szörnyűségen át, amiket az évek során tett, egészen odáig, hogy az elmúlt napokban többször is véget akart vetni az életének. Csak elvágni a fonalat, s hagyni, hogy a sötétség magához ölelje. De végül nem tett semmit, mivel félt, hogy azonnal összetörne.

How can I say this without taking over?

Tehát így állt a helyzet. Jonathan minden nap eljutott arra pontra, hogy nem állította le a gondolatait. Megállt az út szélén, vágyakozva nézte a hídról az alatta hömpölygő vad folyót, vagy csak szimplán a lakóházak tetejéről bámult lefelé, egyre vonzóbbnak találva a betont. Először még megijesztették a tények, de aztán megbarátkozott a gondolattal. Valami megkönyebbüléssel töltötte el. Egy rég nem érzett békével, amit már nagyon hiányolt az évek során. Ahogy teltek a napok, úgy vágyott egyre jobban erre az ismeretlen nyugodtságra. Elmerülni a semmiben, s nem törődni végre a világ értelmetlen gondjaival. Túl csábító volt számára. Sosem akart feladni mindent. Régen még úgy gondolkodott, hogy küzdeni fog idővel, s megmutatja mindenkinek, hogy ő is ér valamit. Ő is lehet ember.

How can I put it down into words?
When it's almost too much for my soul alone...

Jonathan egyedül állt a régi, lepukkant szoba közepén. A falakról pókháló lógott lefelé, az ablakok előtt pedig lyukas, minden pontján koszos függöny lengedezett. A helyiségekből már kihordták a bútorokat, csak egy rokkant és recsegős szék maradt a néhai nappali poros magányában, meg egy megsárgult pergamen, amiről ha volt is rajta valamiféle írás, már régen lekopott róla. A tető törött, hiányos és korhadt gerendái között besütött ugyan a Nap gyenge sugara, de a hideg és zord szél miatt ebből semmit nem lehetett érzi. Pedig ha Jonathan meglátja azt az apró boldogságot, akkor talán mindennek másmilyen vége lett volna. Elsősorban könnyebb és boldogabb. De a szívét lassan elsorvasztó és éhesen marcangoló démonok sokkal erősebbek voltak, s nem engedték be az apró szépségeket a lelkébe. A sötétség hatalma egy percre sem ingott meg, erősen tartotta magát.

I loved, and I loved and I lost you

A kék tintás toll hegye halkan futott végig a foszladozó pergamen utolsó maradványain.

I loved, and I loved and I lost you

A Nap sápadt sugara újra eltűnt a vastag felhők mögött, ezáltal az utolsó reményt is kiszorítva Jonathan remegő lelkéből.

I loved, and I loved I lost you

Jonathan csak egyetlen dolgot akart, de azt teljes szívével, s igazán őszintén. Egy valamit, ami talán megmenthette volna, de sajnos túl messzi volt tőle, s nem is akarta látni őt. Clary...

And it hurts like H E L L

Érezte, ahogy a karmos ujjak szép lassan tépték darabokra a szívét. Elvették minden olyan kincsét, amit az elmúlt pár hónapban gyűjtött össze valahogy. A boldogságot, az emlékeit, a... Mindent, ami reményt adhatott volna számára az utolsó pillanatban.

Yeah, it hurts like hell

Jonathan nem tudta, hogy merre tovább. Az utolsó szavai már a pergamen sárgáján kanyarogtak, a teste pedig már készen állt az utazásra. Egyedül a lelke volt az, ami még némi ellenállást tanúsított. Küzdött a világ megmaradt, elrejtett boldogságaiért. Vagy inkább csak Clary volt az, aki ide kötötte még? Egyedül a húga tudta volna megmenteni? A fiú nem ismerte a válaszokat, s nem tudta, hogy mi lenne a helyes döntés. Szenvedni tovább, vagy feladni a harcot és végre pihenni?

I don't want them to know the secrets

Mindenki azt hitte róla, hogy már semmi jó sincs benne. A saját húga akarta a halálát, mikor a lelkéből felszálltak a démonok. Végezni akart vele, de Jonathan megszökött, s azóta is csak menekült. A városokban maximum egy-két napot mert tölteni, utána már sietett is tovább. A sötét és eldugott helyeket kereste. Azokat a romos és lepukkant házakat, ahová ép lélek már nem is akart volna menni, még talán akkor sem, ha muszáj. Neki ezek a helyek tökéletesen megfeleltek. Olyanok voltak, mint ő maga. Romosak és összetörtek, de belül még szépek.

I don't want them to know the way I loved you

Mondhatott bárki bármit, Jonathan Morgenstern az utolsó hónapjaiban szerette a húgát. Vágyott arra, hogy Clary meglássa benne azt a testvért, akit titkon a lány is szeretett volna. Azt a fiút, aki megjárta a poklot, s mégis akart még jó lenni, csak ezt senki sem hitte el róla. Mindenki azt gondolta, hogy ő már nem tud megváltozni. Ő már a szeretetre sem képes. Ő csak úgy van, s élvezettel öli azokat, akik éppen a szeme elé kerülnek. Ez szerencsétlen és magányos fiú csak arra vágyott, hogy valaki végre felnyissa a sötét tetőt a lelkén, s meglássa a fényt, amit ő maga nem tudott már megmutatni. Azt akarta, hogy Clary legyen a fonala, ami kivezeti a gonoszság labirintusából.

I don't think they'd understand it, N O

Meg sem hallgatták. Nem is adtak neki esélyt arra, hogy tisztázza magát. Egyszerűen ki akarták végezni és eltörölni a világról, hogy még az emléke se maradjon fent. Azt akarták, hogy maradjon csendben. Hallgasson el, s ne hozzon fel semmit a védelmére. Szinte törődjön bele abba, hogy meg kell halnia. Egy dolog volt, amit ők nem tudtak, amit a Klávé még csak nem is sejtett. Jonathan Morgenstern meg akart halni.

I don't think they would accept me, no

Senki sem hitt már benne. Senki, még Clary sem. A lány elfordult tőle. Nem küzdött érte. Valójában meg sem próbált. Tulajdonképpen Jonathan már azt sem tudta, hogy melyik oldalon áll. Egyáltalán ki ő? Sebastian? Jonathan? Mi az igazi neve? Mi a valós személyisége? Élt ő valaha normális emberként? Vagy mindig démonok falták a szívét? Túl sok kérdés támadta a lelkét, s egyik sem kapott választ.

I loved, and I loved and I lost you

A szív döntött, a test pedig már készen állt. Csak annyi kellett, hogy elinduljon az ösvényen. Egy lökés, s vége mindennek.

I loved, and I loved and I lost you

Bizonytalan volt, de már nem amiatt, hogy megtegye vagy sem. Azt nem tudta még eldönteni, hogy szóljon-e Clarynek. Értesítse-e őt. Jonathan két erő között vergődött.

– I loved, and I loved and I lost you – suttogta halkan a fiú, a halvány csillagoknak az égen, amik lassan eltűntek a közeledő hajnal miatt. Az éjfél elmúlt, s elindult az új reggel, de egy olyan, aminek Jonathan Morgenstern már nem lesz a része.

And it hurts like H E L L

A szeráfpenge hidegen csillant fel a kezében, miután a fiú elsuttogta az angyal nevét. Egy pillanatra megremegett a kezében, de aztán már újra erősen tartotta a fegyvert. Tudta, hogy mit kell tennie.

Yeah, it hurts like hell

A hajnal rózsaszín ujja áttörte az éjszaka sötétjét, s bátran indult előre. Boldogan vágott neki az új napnak, az új reggelnek, de hiába. Jonathan már nem látta a csodát. Ő már nem figyelte, nem várta.

Dreams fight with machines
Inside my head like adversaries
Come wrestle me free
Clean from the war
Your heart fits like a key
Into the lock on the wall

A poros szobában már nem volt élő lélek, csak egy nyugodt, békés Jonathan, akinek semmi kapcsolata nem akadt már a világgal. Fáradtan, de már boldogan feküdt a földön, valami olyan kifacsart pózban, ami egy másik esetben kényelmetlen lett volna. De Jonathan már nem érzett semmit.

I turn it

I turn it

But I can't escape

I turn it over

I turn it over

A szeráfpenge halkan csörrent a padlón. Az egykor hidegen fénylő fegyveren vörös vér csillogott. Jonathan lelke szépen lassan elhagyta a valóságot. Tudta jól, hogy az árnyvadászok meg fogják találni őt, de mire megérkeznek, már nem tehetnek semmit. Akkor már késő lesz.

I loved, and I loved and I lost you

Clary szinte megfagyott az ajtóban, mikor megérkezett a régi, elhagyott házhoz. Mellette ott állt Jace és Alec is, de ez nem számított semmit. Ő csak azt látta, ami a padlón volt. A sápadt, valószínűleg már kihűlt testet. A vért a pengén, és a földön is. Jonathant holtan. A testvérét, akit újra elveszített, s most nem tehetett semmit érte. Most már nem...

I loved, and I loved and I lost you

Clary,

Tudom, semmit nem akarnál látni és olvasni, ami tőlem van. Egy szörnyeteg vagyok, s ezt el is fogadom. Szerettem volna tovább küzdeni, de minden olyan nehéz, hogy kiderült ehhez én már nem vagyok elég erős. Magam maradtam, de ne legyél szomorú, mert ez nem a te hibád. Te a jó szerint cselekedtél, s ezért én büszke vagyok rád. A húgom vagy, aki azzá válhatott a családban, akivé én sosem tudnék. De te jó vagy, s nekem csak ez számít. A te boldogságod. Mivel én elintéztem az ügyet, téged már semmi gond nem fog érni miattam, ezáltal boldog lehetsz. Arra kérlek, hogy legyél az. Csak boldog.

Jonathan

I loved, and I loved and I lost you...

And it hurts like H E L L

Jonathan nem várta meg a hajnalt. Nem érezte Éósz gyengéd érintését. Még azokat a csillogó könnyeket sem látta, amik Clary szemeit hagyták el, miközben a bátyja mozdulatlan teste felett térdelt. A lány nem azt a szörnyeteget látta, amiről mindenki beszélt. Nem a keresett démont és bűnözőt. Csak egy fiút a földön, aki már nem láthatta a világ szépségeit. Soha többé.

Hajnal.

Csend.

Család.

Szeretet.

B O L D O G

×~ו•°°••–·*·–••°°••×~×

Jonathan Morgenstern margójára...