Mikor beléptem az ajtón összekuporodva leültem elé. Nem tudtam,hogy hogyan tehette ezt velem. Tudta hogy fáj.

Ledobtam magamról a kabátom,lerúgtam a cipőm és felrohantam a szobámba. Anyámék még mindig nem voltak itthon,így úgy tehetek kárt magamban,ahogy csak szeretnék. Bementem a fürdőmbe kinyitottam az egyik fiókot és kivettem belőle a legnagyobb pengémet(igen több is van). Kezemhez emeltem és egy mély vágást ejtettem rajta,amit követett a többi szintén mély vágás.

Nem tudom hányadik vágásnál járhattam,mikor hirtelen dörömbést hallottam az ajtón.
-Hope engedj be!-hallottam meg Luke ijedt hangját.
-Takarodj innen utállak!-ordítottam keservesen és egyszercsak minden elsötétült.

Másnap egy korházban ébredtem. Lassan,óvatosan nyitogattam ki a szemem és mikor már nem égette ki az a szokásos erős korházi fény megláttam Luke-ot az ágy melletti széken.
Szemei felvoltak dagadva és vörösek voltak. Sírt? Biztos nem,hisz már nem érdeklem az a kurva kell neki.

Köhintettem egyet,hogy felébredjen és elküldhessem.
Hirtelen kipattantak szemei és oda ugrott hozzám.
-Hope,úristen! Hogy érzed magad? Jól vagy?-bombázott idióta kérdéseivel.
-Először is,hogy kerülök ide..másodszor TE,hogy kerülsz ide?!-hangsúlyoztam a te szót.
Luke félve a kezemre pillantott,amit utána én is megtettem.
Bevolt kötözve..már emlékszem. Könnycseppek gyűltek a szemembe,hisz ez mind Luke hibája,ő tehet az egészről.

-Menj el innen,kérlek!-mondtam halkan továbbra is a kezemet nézve.
-Nem,nem megyek sehova. Megkell beszélnünk.
-Mit akarsz megbeszélni Luke? Hogy itt hagytál és a tudtom nélkül visszatértél egy szőke picsával?-emelte rá tekintetem és mégcsak most vettem észre,hogy ő is sír.
-Sajnálom..nem láttam más megoldást.
-Sosem álltam készen arra,hogy itt hagyj.-könnyeim elhomályosították látásomat.

-Muszáj volt,nem bírtam.-csak a földet nézte.
Amikor ezt kimondta Cameron rontott be a szobába és rohant az ágyamhoz.
-Úristen Hope,mit tettél?-nézte szörnyűlködve a bekötözött kezem.
-Honnan tudtad,hogy itt vagyok?
-Luke hívott.-nézett Lukera.
-Cam,én annyira sajnálom,tudom,hogy megígértem,de nem bírtam.-mondtam utat adva könnyeimnek.
Cam leült az ágy szélére és szorosan átölelt,de mikor vissza akartam ölelni éles fájdalom nyilalt a kezembe.
-Bocsi,nem tudtam,hogy ennyire fáj.-nézett rám bocsánat kérően.
-Semmi baj.-próbáltam biztatóan mosolyogni,majd Luke felé fordultam.
-Mostmár elmehetsz.-néztem méllyen azokba gyönyörű szemekbe.
-Rendben. Még látjuk egymást.-megakart ölelni,de elfordultam.
-Sajnos.-motyogtam nem létező bajszom alatt.

2 nappal később

Ma engednek ki a korházból és Cameron eljön értem.

-Szia Hope!-szélesen mosolygott.
-Szia Cam.-néztem magam elé.
Mégmindig magam alatt voltam,és ez így is lesz egy darabig.

Cam kirakott a kapunk előtt és azt mondta,hogy holnap átjönnek Dasyvel,hogy ne legyek egyedül. Megköszöntem neki és bementem a házba.

Tudtam,hogy nem szabadna,de levettem a kötést. Tudni akartam hogy nézki.
Mikor megláttam rájöttem,hogy ilyen súlyos még sosem volt. Rengeteg varrás tarkította a kezem.

Vissza raktam a kötést és felmentem a szobámba. Lefeküdtem az ágyra,mert elég fáradtnak éreztem magam.
Nem sokkal később el is nyomott az álom.

/ Remélem tetszett nektek ez a rész is!🤗💕 Következő rész hétfő este várható,addig is jó olvasást nektek!😘/