1 héttel később

Nem kerestem Luke-ot.
Igaz ő mindennap írt,hívott,de én nem reagáltam semmit. A suliban is mindig odajött,hogy beszélhessen velem,de szerencsére Cam és Dasy mindig ott volt és elküldték. Megkell értenie,hogy nekem most idő kell.
Hogy miért nem mentem a rendőrségre? Mert szeretem őt. Sosem akarnám,hogy börtönben végezze.

-Héé,Hope! Figyelsz te ránk?-csettintgetett szemem előtt Cam.

-Ohhh,tessék?-tértem vissza a valóságba.

-Megyünk haza. Jössz te is?-kérdezték szinte egszerre.

-Nem,nem. Menjetek csak.-mosolyogtam rájuk.

-Hát jó. Holnap találkozunk.-intettek felém majd elmentek.

Utam a szekrényemhez vezetett,amiből kivettem bőrdzsekimet és a deszkámat.

-Viszlát!-köszöntem el a portás bácsitól.

A kapu előtt deszkámra álltam és elindultam. Kb. 10 perc múlva már otthon is voltam. Ledobtam magamról a cipőm és bementem a konyhába.

"Dolgozni mentünk,csak holnap érünk haza. Kaja a hűtőben!
Puszi: Anya és Apa"

-Ki gondolta volna?!-fújtattam haragomban.

Sosincsenek itthon. Már azt is mondhatnám hogy egyedül élek.

A hűtőben meg is találtam a kajám,amit minden bizonnyal még reggel dobott össze anyám.
Gyorsan befaltam és felmentem a szobámba.
Úgy döntöttem,hogy valami kényelmesebb ruhába bújok,így a szekrényem elé álltam.
Elővettem egy szürke Nike mackót és egy teljesen egyszerű fekete pulcsit.

Lefeküdtem ágyba,magam elé vettem laptopom és böngészni kezdtem mindenféle után.
Nézegettem ruhákat,kajákat,zenéket. Mindent,amit egy kicsit is érdekesnek találtam.

Hirtelen telefonom csengőhangja kezdett el üvölteni,amitől bevallom kicsit megijedtem. Oda kaptam a fejem és Luke 1000 wattos mosolyát láttam a képernyőn.

Minden nap felhív,de én sosem veszem fel neki. De most másképp tettem,kezembe emeltem a telefont és a zöld jelet megérintve felvettem.

-Hope,úristen! Te komolyan felvetted nekem a telefont??-hallottam hangján,hogy nagyon meglepődött,de ezzel egy időben boldog is.

-Igen Luke,komolyan felvettem neked.-mondtam miközben úgy mosolyogtam,mint egy örült csak azt nem tudom miért.

-Ta..találkozhatnánk?-kérdezte félve.

-Muszáj ezt?-kérdeztem unottan,bár én is látni akartam őt. Jézus mi ütött belém,az előbb még időt akartam.

-Kérlek.-hangja már nem hangzott túl boldognak.

-Ahh..jó legyen. Hol szeretnél találkozni?

-A parkba,ha neked ott jó?!-nem láttam,de tudtam,hogy mosolyog.

-10perc és ott leszek.-mondtam majd kinyomtam.

Felálltam és bele néztem az egész alakos tükrömbe.

-Jézus..így még sem mehetek el.-szörnyülködtem kinéztem miatt.

Szekrényem elé lépve kiválasztottam kedvenc darabjaimat. Ami a szokásos fekete farmeremet, fekete haspolómat és szintén fekete kardigánomat jelentette.

Gyorsan magamra kaptam őket és futó lépéssel mentem a fürdőbe. Hajamat gyorsan kifésültem és mivel szög egyenes ezért a vasalásával nem kellett foglalkoznom.

Nagy hanggal trappoltam le a lépcsőn,belebújtam a superstaromba és levettem a bőrdzsekim a fogasról.

Szinte futottam a parkba,mert tudtam,hogy késésben vagyok.

Az ígérd időpont előtt 1 percel értem oda,de már ott ült a megszokott padon.

-Szia..-mondtam zavartan és ledobtam magam mellé.

-Hiányzol.-fordult felém és mondta bármiféle köszönés nélkül.

Nem tudtam mit kellenne mondanom,így csak bámultam a lábaimat. Éreztem ahogyan gyengéden állam alá nyúl,hogy magára emelje tekintetem.

-Annyira sajnálok
mindent,mindent,amivel fájdalmat okoztam neked. Csak megszerettelek volna védeni,nem bírtam volna,ha valami bajod esik. Hope,kérlek!-könyörgött és hallottam hangján,hogy a sírás határán van.

Felhúztam kezemen a bőrdzsekit amennyire tudtam és rámutattam a hegekre.

-Ezek itt miattad vannak Luke.-néztem könnyes szemeimmel az övéibe.

Egyik kezével megfogta a csuklóm,másikkal pedig a hegeket kezdte simogatni.

-Szörnyű ember vagyok.-mondta és továbbra is a hegeket nézte.

-Jajj,ne mond ezt.-most én emeltem tekintetét magamra.

-Bántottad magad mi..miattam.-törtek ki könnyei.

Borzasztó volt így látni őt. Nem gondolkodtam azt tettem amire neki is és nekem is szükségem van. Közelebb ültem hozzá és szorosan átöleltem,ő pedig rögtön vissza ölelet.
Fejét nyakam hajlatába mélyesztette és szaporán lélegzett.

-Nyugi Luke!-simogattam a hátát.

Picit eltolt magától,de csak pont annyira,hogy a szemembe tudjon nézni.
Azok a szemek..mindig is imádtam őket,de nem csak a szemeit. Szerettem őt mindvégig,de erre csak most jöttem rá.

Mire feleszméltem már csak pár centi választott el minket.

Nagyot nyeltem és márcsak annyit éreztem,ahogy ajkai az én ajkaimra tapadnak. Nyelve bejutásért könyörgött,amit meg is adtam neki.

Nem is tudom mióta vágytam erre. Titkon mindig szerettem őt,csak még magamnak sem mertem bevallani.

Nem sokkal később  levegő hiány miatt váltak szét ajkaink.

Most akkor mi lesz? Minden megfog változni? Vagy csak azért csokólt meg,hogy megbocsájtsak?

/ Huu,biztos vagyok benne,hogy ez a valaha volt leghosszabb részem. Nagyon élveztem miközben írtam.Remélem nektek is tetszett.😚💘/