-Hajrá Luke!-röhögött Cam az arcába.

-Hope,hidd el nekem,nem szeretnéd tudni.-szemében az aggodalom jeleit véltem felfedezni.

-Ahh Luke,ne húzd az időt.-forgattam szemeimet.

-Hát jó...Nagy bajba keveredtem..-kezdte mondandóját.-..azt mondták,hogyha nem tünök el akkor neked fognak ártani. Én azt nem bírtam volna Hope.-szeme könnyezett.-És...és...megkellett...megkellett ölnöm egy embert.-nem nézett fel.

Teljesen lefagytam. Újra és újra lejátszódtak bennem a szavai.

"Megkellett ölnöm egy embert..."

Elakartam futni. El tőle minél messzebb,de a lábam nem hagyta.

-Mond,hogy ez csak egy beteg vicc..-törtem meg a csendet.

-Annyira sajnálom..tudom,hogy most félsz tőlem,de ne tedd,nem tudnék neked fájdalmat okozni.-indult felém,de minden lépésénél én is hátra léptem.

-És ti ezt tudtátok?-tört ki belőlem a sírás.

Cameron és Dasy a földet nézve bólintott.

-Miért?-néztem Lukera.-Miért ölted meg? Mégis mit képzeltél?

-Csak megakartalak védeni. Hope azt mondták bántani fognak téged,ha nem teszem meg.-már ő is sírt.

-Mibe keveredtél Luke?

-Volt egy fiú a suliba..azt tervezgette,hogy rád mászik,és ha akarod,ha nem..ő lefekszik veled..-dühöt láttam a könnyek mellett.

-Tessék?-kérdeztem értetlenül.

-Megvertem azt a fiút...azt mondta,hogy ha nem ölök meg neki egy embert akkor megkeres téged.

-Azt hiszem...ez mégjobban fájt,mint az,hogy elhagytál. Jézus Luke,te megöltél egy embert.-léptem közelebb hozzá.

-Hope,hope nyugodj meg.-lépett elém Cameron.-Te sem akarod,hogy rohamod legyen.

Igaza van Camnek,ha megint rohamom lesz a korházba kötök ki.

-Ne keress,ne írj,ne hívj. Ezt felkell dolgoznom.-mondtam nyugodt hangnemben Lukenak.

-De Hope...-nem hagytam,hogy befejezze.

-Nincs de! Luke én hittem bennem,hogy újra minden a régi lesz. De így már sohasem lesz a régi.

-Menjünk haza Hope.-mondta Dasy.

Épp indultam volna,de Luke megragadta a karom és magához húzott.

-Csak egy utolsó ölelés,amíg nem láthatlak.

Nem akartam,de vissza öleltem. Szeretem őt,de ezt nem tudom elhinni.

Otthon leültem a szobámba az ágyam elé és csak néztem ki a fejemből. Nem tudtam már sírni.

A fürdő felé néztem és eszembe jutott,hogy van ott bent valami,ami segít elfelejtetni a fájdalmamat.

Felálltam,letöröltem egy pár könnyet,ami még az arcomon volt.

Kihúztam a fiókot és ott volt. A pengém.

"Tedd meg,végezz magaddal!" 

Üvöltötte a belső démonom.

"Ne tedd. Nem éri meg!"

Mondta az angyal,ami a vállamon ült.

Eldobtam a pengét a fürdő másik sarkába.

-Miért történik ez velem? Miért nem lehet nyugodt életem?-kiáltottam.

/Elég sokára hoztam részt,ennek oka az is,hogy nem commenteltetek. Hogy őszintén bevalljam,picit rosszul esett. Azért remélem tetszett ez a rész is!💞/