Mikor reggel kinyitottam szemeimet a még alvó Lukekal találtam szembe magam. Ezután arra jöttem rá,hogy én a mellkasán fekszem,ő pedig szorosan magához ölelt.

Olyan nyugodtan aludt,hogy nem volt szívem felébreszteni. Óvatosan kimásztam mellőle és bementem a fürdőbe. A tükörben egy kipihent Hope nézett vissza rám. Már rég nem láttam magam  ilyennek.

Megnéztem hágy óra van és mivel,ha jól emlékszem Luke szülei már dolgoznak lementem reggelit csinálni.

Gofri mellett döntöttem hiszen azt Luke is és én is imádom.
Miután elkészítettem őket fagyit tettem rájuk.

Büszke voltam magamra,hogy ilyen könnyen és jól megtudtam csinálni.

-Mik ezek a finom illatok?-kérdezte Luke reggeli rekedtes hangján,amire hátrakaptam a fejem,hogy láthassam.

-Csináltam gofrit. Remélem szereted még úgy,mint régen.-mosolyogtam rá,majd az asztalra raktam a tányérokat rajta a gofrikkal.

-Már hogyne szeretném!-kuncogott.

Csendben ettük a reggelinket és újra úrrá lett rajtam a fájdalom.
Újra előtörtek a megválaszolatlan kérdések.

"Miért...?"

-Min gondolkodsz ennyire?-mosolygott rám.

-Csak..azon,hogy miért hagytál itt...-nem néztem a szemébe,inkább a villámmal piszkáltam a tányéromban lévő gofrit.

-Hope..-ráemeltem a tekintetem-ne félj,mindent elfogok mondani!-mondta ezer wattos mosolya kíséretében.

Nem akartam vitába keveredni,ezért inkább csak bólintottam.

-Mit csinálsz ma?-kérdezte.

-Nem terveztem semmit.-válaszoltam.

-Nincs kedved itt maradni? Nézhetnénk filmet,xboxozhatnánk..-nézett rám kutya szemekkel.
Kissé elnevettem magam majd válaszoltam.

-Legyen.-mondtam még mindig nevetve.

-Remek!-mondta kicsit hangosabban és összecsapta maga előtt a kezeit.

Miután végeztünk megbeszéltük,hogy ő előkészíti az xbox-ot amíg én pedig   elmosogatok.

Végeztem és bementem a nappaliba,ahol Luke már a kanapén ült gitárjával a kezében.

-Végeztem.-mondtam miközben leültem mellé.

-A kedvenc játékunkat raktam be.-nézett rám.

-Mégjó,hogy azt.-mutattam felé a mutató ujjam,azt jelezve,hogy szerencséje van.

Imádtam Luke-al játszani. Mindig is mi ketten alakítottuk a tökéletes csapatot,ha zombik gyilkolásáról van szó.

-Vigyázz,mögötted!-figyelmeztettem Luke-ot.

-Köszi.-rám nézett és mosolygott,ám mivel egyikünk sem figyelt a játékra mindkettőnket megöltek.

-Hát ez szép volt.-röhögtem a képernyőre mutatva.

-Mindegy. Nézzünk valami filmet.-vetette fel a következő ötletét.

-És ha beszélgetnénk?..És elmesélnél mindent?-néztem a konzolt a kezemben.

Hirtelen hangos dorombolás hallattunk a bejárati ajtó felöl.

-Hope most menj fel,kérlek!-utasított.

-Miért? Kiaz?-néztem rá érdeklődve.

-Menj fel!-kiabált rám.

Kicsit megijedtem és nem akartam tovább dühíteni így azt tettem,amit mondott.
Felmentem a szobájába és leültem az ágyra.

Hangos veszekedés hanja szűrődött fel. Nagyon kíváncsi voltam,hogy ki lehet az,aki miatt Luke felküldött.

Halkan lesétáltam a lépcsőn és megpróbáltam úgy hallgatózni,hogy ne vegyenek észre.

-Cam nem mondhatom el neki értsd már meg!-üvöltötte hadonászva Luke.

Szóval Cameron van itt. De vajon mi miatt veszekednek?

-Joga van tudni!-folytatta Cameron.

Mi a jóisten történik itt?

Lassan oda sétáltam hozzájuk.

-Mègis mi a fasz folyik itt?-kérdeztem mindkettőjüktől.

-Majd Luke szépen elmondja.-nézett Cameron Lukera.

Luke csak megrázta a fejét Cameronra nézett.

-Most menj el!-biccentett fejével az ajtó felé.

-Ha te nem mondod el neki,akkor én fogom.-mondta miközben kilépett az ajtón.

-Mi volt ez?!-néztem kikerekedett szemekkel Lukera.

-Lényegtelen.-mondta teljes nyugalommal majd egy csomag popcornt dobott a mikróba.

-Nem,nem az! Mit nem mondhatsz el nekem?

/Végre meghoztam az új részt!😋 Remélem tetszik!!!💞/