1994, Swindon

Hatalmas hurrikán tombolt aznap éjjel. A forgószél felforgatta az egész várost, tárgyakat dobált szét, betörte az ablakokat, felkapta a járókelőket.

A fiú fogai vacogva koccantak össze a nyitott ablak okozta hideg miatt, és egész testén borzongás futott végig. Kellemes borzongás.

A kisgyerek remegve mászott oda az ablakhoz, és kékesszürke szemében csodálat látszott a forgószél iránt.

- Vigyázz onnan!

A kisfiút az apja erőszakosan odébb lökte, és becsukta az ablakot.

- Hányszor magyarázzam még el, hogy a hurrikán nem jó vicc!? Ha legközelebb is eljátszod ugyanezt, hagyom hogy elvigyen!

A gyerek remegve bólintott, és óvatosan fordította el az arcát a tenyérre, ami hatalmas erővel csattant az arcán.

Szeméből kibuggyantak a könnyei, de szó nélkül tűrte a verést.

- Legközelebb nem leszek ilyen kíméletes, fiam.

A fiú megtörölte az orrát, és látta az ujján csillogó vércseppeket. Megremegett, könnyei pedig lassan gördültek végig arcán.

- Nem vagy méltó a nevedre.

Az apa fölé tornyosuló alakjára a kisfiú még jobban összehúzta magát, és rémülten nézett vissza ismét az utcára. Elállt a szél.