Sötét felhő gomolygott a város felett, árnyékot vetve a holdfény által megvilágított Avon folyó vizére. A lány a parton állt, korábban kontyba fogott égővörös haja kibomlott, az arcába hullott. Egyik kezében egy füves cigarettát, másikban a lakáskulcsát szorongatta.

Mélyet szívott a szálból, és hamar érezte, hogy a drog mámorba borítja az elméjét. Eltűnt a fájdalom, a bűntudat, minden eltűnt, nem maradt más, csak az az érzés, amit imádott. A súlytalanság. Hogy nem érez semmit.

A következő pillanatban azonban megszédült, és csak a korlátban megkapaszkodva tudta megtartani az egyensúlyát. Behunyta a szemét, sípolt a füle, a mámor pedig azonnal elillant. A hideg vaskorlátra támaszkodott, fejét előre hajtva lélegzett mélyeket, hogy megszűnjön a rosszullét.

Átbukott a korláton, legurulva a lépcsőn. A feje koppant a betonon, majd a kavicsos partra esett. Arccal a kemény talajnak vesztette el az eszméletét, a víz pedig a feje felett hullámzott, majd újra visszahúzódott medrébe.

Egy percig néma csend honolt a folyóparton.

Majd az egész város sötétbe borult.