Telefonbeszélgetésük egészen az éjszakába húzódott, ám a legkevésbé sem bánták — mind a ketten kicsit azt érezték, a közöttük lévő, egészen megfoghatatlan kötelék szorosabbra fűződött.

Csapongtak a témák között, a kezdeti feszültség pedig hamarosan feloldódott, és még maguk sem vették észre, milyen igazán boldogon voltak a percek — sőt, órák — alatt, amíg tartott a hívás.

Nem törődtek azzal, hogy aludniuk kellene, hogy fáradtak lesznek másnap, ugyanis sokkal fontosabbnak találták a másik társaságát.

Nem akarták megszakítani a hívást, mert tudták, fájdalmas lenne a másik hangjának a hiánya.

Ám muszáj volt, hogy nyugovóra térjenek, és ezúttal mind a ketten meglepően jól aludtak; kölcsönösen megnyugtatták egymás lelkét azzal a pár, kedves szóval, lágy hangszínnel, s egyedül az járt a fejükben, mikor ismételhetik ezt meg.