Már csak egy ember volt ébren a Királyságban. Szemeivel fürkészte az eget. A Hold fénye alig volt látható, az ég borús volt, és akkor még nem is jött az eső. Kár volt említeni. Kis cseppek estek a lány kezére, amik kilógtak az erkély korlátján. Csak a korlátig fedett a erkély ,így persze, persze hogy csak a keze lett olyan. És mivel túl sok már a csakból, hogyból és a perszéből, a lány visszaindult a szobába. Bár csak pár lépés volt, a lány így is egy végtelen útnak érezte. Szívesen lett volna kint, szökött volna meg és élne paraszti életet. De ha meg is teszi, egy idő után rájönnének, hogy ő más. A jel a bal vállán mindent elárul. Egy jel amit évszádokon óta csak a királyi tagok viselnek. Mindegyik családnak más színű, más formájú emiatt pedig megkülönbőztethetőek a királyi családok. Moonsoe családnak ahova Hupikék is tartozott egy kék holdacska volt a jele. És itt jött a gond. Hupikék anyja meghalt, apja nem kíván mással házasodni, emiatt pedig az ország el van ítélve. Hupikék nem mehet hozzá egy egyszerű paraszthoz, csak is kizárólag egy herceghez. Viszont a gyermek ami Hupikéknek születik szinte biztos, hogy a herceg jelét fogja viselni, így annak az országnak a fennhatósága alá kerül Elendrya is. Pedig nagyon szereti Elendrya-t. Nem könnyű elfogadnia, hogy rajta múlik minden. Egy ország sorsa.
A szél hevesen fújt végig a szobában. Már nem sok felhő volt az égen. A hold fénye behatolt a Hupikékhez. A lány hirtelen gondolt egyet és az erkélyhez szaladt. Majd felmászott. Kiugrott. Egy száz méter magas épületből, ami így nézve elég veszélyes. Csak zuhant lefelé. Még nem ért földet, de már közel volt. Az áhítatos vég. Feladsz mindent, elmenekülsz. Már csak tíz méter. Ilyenkor átfut rajtad, hogy tényleg ez a legjobb megoldás. Ekkor a lány alatt kék fény villant. Az esése lelassult, elájult és végül földet ért. A bokrok közül kibújt egy lány. Hófehér haja és zöld szeme fénylett a sötétben. Nagyon hasonlított Hupikékre. Még a jel is rajta volt. Hupikék lassan kinyitotta a szemeit. A fehér hajú közelebb ment hozzá.
- Úgy látszik rajtad nem nagyon hat - mondta suttogva a lány.
- Te ki vagy? - kérdezte Hupikék.
- A fényed
- Az, hogy lehet, hisz senkinek sincs fénye
- Ha árnyékod van fényednek is kell lennie
- És miért mentettél meg? - kérdezte Hupikék szipogva.
- Még nincs itt az ideje, hogy elmenj - mondta a Fény és egy bot jelent meg a kezében - most pedig visszamegyünk
- De akkor is, miért?
- Neked nem az a sorsod, hogy most megtudd
- Ha nem most, akkor mikor? - szorította meg a zöld szemű kezét.
- Hupikék, ha kérhetlek, ne fagass tovább, mert így soha nem kapsz válaszokat. A válaszokra magadnak kell rájönnöd
A Fény megsuhintotta a botot. Hupikék hirtelen lebegni kezdett a fehér hajúval eggyütt. Megfogta Hupikék kezét és visszavitte a szobájába. Az erkélyen leereszkedtek, Hupikék a Fényhez fordult.
- Úgy nézel ki ,mint én csak fehér hajjal és zöld szemmel
- Mert a Fényed vagyok, én világítok rád a sötétben, ha kell!
- Akkor most azért vagy velem?
- Igen, szükséged volt rám
- És velem maradsz?
- Nem lehet
Ekkor a Fény fényleni kezdett, a teste lassan elhalványodott és eltünt.
- Ég veled - fújta el a szél az utolsó szavát.