Yui

Már megint az asztalnál ülünk...tulajdonképpen csak ilyenkor találkozunk.Jobban belegondolva még nem láttam a fiúkat az ebédlőn kívül bárhol a kastélyban.És...egyszer sem haraptak meg mióta itt vagyunk...ez furcsa.

Lassan mindenki beszállingózik,kivételesen Gekido is időben érkezik.Amint belép,a feszültség tapinthatóvá válik,de senki sem szólal meg.Helyet foglal az asztalfőn,és némán enni kezd.

-Történt valami?-nem bírom tovább,egyszerűen megkérdezem.
-Nem...miért kérdezed?-Kou meglepően gyorsan vágja rá a választ,mintha a hangja egy fokkal magasabban lenne.Gekido halkan felkuncog.

-Tudjátok...azon gondolkoztam,hogy mivel foglaljátok el magatokat?Feltűnt,hogy nem igen látlak titeket,és habár együtt élünk pár napja,mégsem tudok rólatok semmit.-a halk evőeszköz csörömpölés abbamaradt,és a fiúk egymásra pillantgattak...végül Yuma szólalt meg.

-Nos...már pont fel szerettük volna hozni...volna pár kérdésünk...a...khmm...lezárt folyosóval kapcsolatban.-Gekido arcára győztes mosoly volt ült ki,hátrébb tolta a székét,és a lábát az asztalra tette.
-Ahol napok óta piszkálgatjátok a zárakat?Bevallom Reiji...-chan?Hogyan is mondjátok,ti Japánok?Nem vagyok valami jó a jelzőkkel...-szórakozott mosoly ült ki az arcára-Nem gondoltam volna,hogy pont te leszel olyan tolakodó,hogy kinyitod az egyik szobát...de ha már megtörtént...mondd,tetszett amit láttál?-előrébb dőlt a székben,a szórakozott mosolyt felváltotta egy ragadozó arcképe.Reiji összeszorította az állkapcsát,mintha vissza akarná fojtani az első jelzőt,ami az eszébe jutott.
-Nem igazán...semmivel nem tudtam meg többet,mint amennyit elárultál magadról.

-Igen!Tudjuk,hogy valami történik a háttérben,és már mi is nyakig benne vagyunk!Tehát mondd el mi van azokban a szobákban!-Subaru a hatás kedvéért még az asztalra is csapott,amitől az üvegpoharak összekoccantak.

-Na jó...meg kell kérdeznem.Te alapból ilyen megrögzött idegbeteg vagy,vagy csak félig ember,és hatással vagyok rád?-nem igaz!Nem volt elég anyámat másfél óráig hallgatnom arról,hogy mekkorát csalódott bennem,és azonnal iderepül a leghamarabbi géppel,még ez is.
-Te rohadt némber!

-Nyugi,nem gondolta komolyan...
-De igen.Halál komolyan kérdezem.-közli ezt halálos nyugalommal az arcán...

Subaru gyilkos tekintettel pattant fel a székéből,a következő másodpercben pedig már Gekido tányérjába taposva próbálta elkapni a nyakát.

Candy a semmiből termett mögötte,és a gallérjánál fogva rántotta vissza,mielőtt hozzáérhetett volna.Gekido olyan erővel pattant fel a hatalmas székből,hogy legalább 1 métert csúszott hátrébb mögötte.Legalább 2 oktávval magasabb hangon visított fel:

-Szálltok le mindketten a retkes cipőtökkel az asztalról?!MOST NÉZD MEG TISZTA BACI LETT!

-KOMOLYAN?Most tör elő belőled a tisztaság-mániás éned?Amikor 3 pillanattal ezelőtt meg akartak fojtani?-Candy ledobta az asztalról Subarut,aki még mindig gyilkos tekintettel méregette mindkettőjüket.Én meg...csak a kezembe temettem az arcom,és könyörögtem,hogy nyeljen el a föld.
-Tudjátok mit?Gyertek velem!Megmutatom miért vannak lezárva azok a szobák!-a szemeim felpattantak,és döbbenten néztem Gekidora.
-Nem!Nem mutathatod meg nekik!

-Ugyan miért nem?Mi van ott?-mindenki rám meredt.
-Igen Yui.Mi van ott?-Gekido  díjnyertes mosolyt villantott,és az ajtó felé indult.

-Akkor jöttök?
-Várj...-már késő volt,mindenki követte.Én lélekszakadva loholtam mögöttük,megpróbálva észérvekkel meggyőzni,hogy ne nyissa ki az ajtókat.De persze csak faarccal hallgatta  őket,a többiek pedig egyre furábban néztek rám.Nem láthatják...
Lassan odaértünk a folyosóhoz,én pedig kifogytam az érvekből...végülis holnap biztos ki kottyantotta volna valamelyik testvérem...jobb ha így tudják meg.
-Melyikkel akartok kezdeni?-a folyosó felé nyújtotta a karját,jelezve,hogy válasszanak.Én leszegett fejjel vártam.
-Az utolsóval!
-Reméltem is!-az utolsó ajtó felé indult,majd amikor elé ért,a lánccal mit sem törődve nagy lendülettel kitárta az ajtót.A vastag szemek sec-perc alatt megadták magukat,és szétszóródtak a földön.Mindenki betódult a terembe,hogy megnézhesse mit kellett ennyire védeni.

Bár mindent fehér ponyvával fedtek le-ami az évek alatt szinte átlátszóvá fakult-,minden pontosan ugyanúgy nézett ki,mint amikor lezárták ezt a termet.Ahogy beléptünk az ajtón,szemben a pódium közepén egy aranyozott trón magasodott,két oldalán egy-egy kisebb változatával.A falakon festmények lógtak,amelyek szintén le voltak takarva.De pontosan tudtam melyik mit ábrázol.A jobb oldalon a tanácsadók festményei lógtak,míg a másikon a tisztek arcai néztek volna vissza.Roppantul örültem,amikor rájöttem,hogy az aggodalmaim hiábavalók voltak.Így nem láthatják...
-Ki kéne takarítani ezt a helyet!
-Minek?
-Mert...-a ponyvák suhogása szakította félbe.Reagálni sem volt időm,ellepett a portenger.
-Fú,basszus...várhattatok volna,amíg arrébb megyek.
-Kik ezek?-Raitot nem érdekelte a por,máris a festményeket nézegette.
-A bizalmasaim.
-Mind?
-Nem.Az utolsó nem.-végignézték a képeket,majd megálltak az utolsó előtt,és arról is lerántották a ponyvát.
A képet pár éve festették,de amint megszáradt,ide száműztetett.A kép engem és az ikertestvéremet ábrázolta.Mind a ketten akkor lettünk tábornokok,az első élesbevetés előtt készült a kép...
-Mi ez?-a fiúk rám kapták a tekintetüket,magyarázatra várva.
-Ren...az ikertestvérem.
-Na de mit keres a kép alatt két tábornoki címer?-mindenki arcán értetlenség tükröződött.
-Mert már nincs szükségem a címemre.
-Miért?Mi ez az egész?-Ayato valahogy most az egyszer nem vesztette el a fejét,viszonylag nyugodt volt.Gekido nagyot sóhajtott,majd beszélni kezdett.
-Yui és Rin ekkor szerezték meg a tábornoki címet.Csak az első bevetés...
-Rászedés volt!
-És emiatt mondtál le a címedről?Egy kudarc miatt?
-Nem.Rin meghalt...

2017.09.13.