Yui

Több óra eltelt már, de Gekidot azóta sem láttuk. Mivel már senki sem volt éhes a történtek után, így a nappaliban ücsörögtünk. Lucas és Nisz Whiskey-t iszogattak, Sebastian és Jason halkan beszélgettek, én pedig...nos én csak ültem ott, és azon gondolkoztam, vajon hová tűnhetett el ilyen hirtelen. 

-Szerintetek...-kezdtem, mire mindenki rám pillantott-mi történhetett Gekidoval, hogy...ilyen lett?
-Ezt senki sem tudja.Mondd, mi ez a hirtelen érdeklődés a múltja iránt?
-Ööö...nincs különösebb oka.-a körmömet kezdtem piszkálgatni, hogy eltereljem a figyelmet erről a nyilvánvaló hazugságról.
-Aha!Látod?Pont most árultad el magad!Mindig ezt csinálod, amikor hazudsz!A körmöd piszkálgatod.-ahogy ezt Nisz kimondta, abban a pillanatban a hátam mögé rejtettem a  kezem.

-Találtam...egy régi fényképet.Igazából nem is biztos,hogy ő van rajta, de...-előhúztam a zsebemből a régi papírdarabot,és az asztalra tettem.Mindenki felé hajolt, hogy jobban szemügyre vehesse.Egy darabig néma csend uralkodott, majd némi hümmögés után rám néztek.
-Ezért akarod annyira tudni, hogy mi történt?-némán bólintottam.

-Akkor...szerintem látogassuk meg Mirait!

Gekido

Lassan haladtam a sötét, pirosan vibráló falak labirintusában.Ahogy egyre bentebb  jutottam, úgy lett egyre forróbb a levegő.Már láttam a kaput, amely elválasztotta az emberek világát, a démonok földjétől.Igazából...a Pokol, nem volt sokkal másabb, mint az emberek világa.Azt leszámítva, hogy itt sokkal melegebb van, és nem létezik olyan, hogy pénz.Egy időben szerettem ide lejárni, és Kinoval szórakozni.Ittunk,öltünk,aztán megint ittunk,öltünk,du...vagyis...mondjuk úgy,kölcsönösen kihasználtuk egymás testi adottságait.Mirai hiába próbált jobb útra terelni,hajthatatlan voltam.Aztán egy nap összetalálkoztam Candyvel. Ugyanolyan volt, mint én.Nincstelen,hontalan,reménytelen,elkeseredett.Megöltek valaki számára fontosat.De ő mégis más volt.Hiába volt démon,belátta,hogy nem az a megoldás,amit én tettem. Így hát felhagytam ezzel az élettel.Az emberek világába menekültünk én,Mirai és Candy,én pedig megalapítottam a La Reina de la Dulzurát. Gyorsan meggazdagodtunk,onnantól pedig minden simán ment.Pár száz évig viszonylag csendesen éltünk,természetesen volt,ami az üzlet útjába állt volna,de...Candy mindig is profi volt,hogyan kell álmában manipulálni valakit.Ha pedig neki nem sikerült,egy átlagos üzleti vacsora alatt,mi gondoskodtunk róla Mirai-al. Aztán odafent valaki biztos nagyon unatkozni kezdhetett,mert képbe került Yui. Rengetegszer felneveltük őt,de a vége mindig ugyanaz lett.Amikor elég idős lett,Éva felébredt,és nem bírta ki.Minden egyes alkalommal,egyre kétségbeesettebben próbáltam őt megmenteni,mindig más módszert találni arra, hogy erősebb legyen,de...a vége mindig ugyanaz lett.És azt hiszem minden alkalommal egyre nehezebb lett.Hogy kitöltsem ezt az űrt,amit minden alkalommal a halálával okozott,újból ölni kezdtem.Kb. az 1800-as években találkoztam valakivel.Egy férfival.Halandó volt,és katona.Nem tudta,hogy ki vagyok,és azt sem,hogy milyen szörnyűségeket tettem.És...azt hiszem szerettem őt...

Gondolataimat a nyikorgó kapu szakította félbe.Átléptem a kaput,és a Vörös Lámpás negyed felé tartottam.Először meglátogatom Kinot,ő valószínűleg valamelyik bordélyházban múlatja az  időt.Utána megkeresem Beatrixot,ő talán valamelyik kastélyában tölti az örökkévalóságot. Addig...talán elterjed a pletyka, hogy itt vagyok, és nem nekem kell megkeresnem az én drága katonáimat.

Yui

Helyet foglaltunk Mirainál, aki várakozásteljesen figyelt minket.A papírt,amit eddig a kezemben szorongattam,az asztallapra csúsztattam,és hagytam,hogy a többiek tegyék fel a kérdéseinket.

-Tehát Gekido múltjáról szeretnétek tudni.
-Igen.Pontosabban azt szeretnénk tudni,hogy mi  történhetett vele,amiért...ilyen lett.

-Tudjátok...én nem beszélhetnék erről.Főleg nem nektek.De...végülis talán könnyebb,ha ti is tudjátok.Több száz évvel ezelőtt,kezdődött az egész.Akkor még csak nem is Gekido volt a neve.Siva.Így hívták őt,ő volt a pusztító,akit az emberek szerint azért küldtek a földre,hogy eltakarítsa a rossz embereket.Én ekkor ismertem meg őt.Dühös volt.Magára.A világra.Az emberekre.De legfőképp a testvéreire Brahmára és Visnura.És Istenre.Tudjátok...ahogy elmesélte, annyit szűrtem le, hogy ők hárman még az idők kezdetén,felosztottak 3 szerepet maguk között.A teremtő,a megtartó,és a pusztító.Ő akart a teremtő lenni,de aztán Visnunak kellett döntenie,ő pedig Brahmát választotta.Így lett ő a pusztító.Aztán megteremtették Istent.Szórakoztatni akarták magukat, ezért szabad kezet adtak neki, ő pedig megteremtette Ádámot és Évát.Mindeközben Brahma és Visnu megkedvelték teremtményüket,lévén az ő segítségüket kérte a teremtéshez.Brahma,a teremtő,testet adott az embernek,míg Visnu lelket.De Siva?A pusztító segítségét persze nem kérte.Sőt!Amikor Ádám és Éva már több száz éve éltek,és felvetette,hogy talán ideje lenne meghalniuk,teljesen elpártoltak tőle.Megvetették,mert a teremtményeiket,akarta elpusztítani,mintha csak a gyerekeiket akarná megölni.Egy fába zárták,hogy eldöntsék,az emberek bűnbe esnek-e.Amikor ez megtörtént,mégsem az embereket hibáztatták,hanem őt.Ekkor lett Isten az Ítélethozó.A testvérei pedig elvakultan követték mindenben.Ő ezt nem bírta tovább,ezért kivárta,míg az emberek olyannyira sokan lesznek,hogy nem tűnne fel senkinek,ha ő ott van,és lelépett.De amikor megérezte az emberi bűnök bűzét,olyan haragra gerjedt,amiért őt hibáztatták mindezért,hogy tizedelni kezdte őket.Sokat járt le az alvilágba,és találkozott Kinoval.Az élete évtizedekig nem állt másból,csak ivásból,ölésből,és szexből.Teljesen elfelejtette,hogy ki ő,és milyen hatalma van.Aztán valahogy találkozott Candyvel. Akkoriban ő sem volt több,egy lélektelen testnél.Félt az erejétől,ezért alkut kötöttek.Candy megtanította az emberségre,és hogy hogyan bánjon a halandókkal.Ő cserébe megtanította kontrollálni magát.Eleinte kegyetlenek voltak egymáshoz.Volt,hogy Candynek órákig kellett ülnie egy hegyen a viharban.És volt,hogy Gekido arcát olyan csúnyára összeverette egy kocsmai verekedés kiprovokálásával,hogy 8 napon túl gyógyult.De aztán...megalapították a vállalatot,és egészen közel engedte magához.Utána...nos utána történt minden rossz.Úgy az 1800-as évek közepén,megismerte Rowant.Egy halandó férfit,aki seregben szolgált.Gekido egyszerűen...leírhatatlanul megváltozott.Szörnyen szerette őt.És úgy tűnt,hogy Rowan is ugyanígy érez.Gekido elárulta neki a titkát,hogy ki ő.Rowan nem ijedt meg.Csupán arra kérte,hogy teljesítse egy kívánságát.Hallhatatlan akart lenni.Persze Gekido minden további nélkül naivan teljesítette a kérését.Aztán...Rowan szemrebbenés nélkül árulta el őt,egy magasabb pozícióért.Meghurcolták,és egy sóbányába vetették őt.16 évet húzott le ott.És mit csinált addig Rowan?Pofátlanul gazdag lett,a lehető legmagasabb pozícióba került,és a világ egyik legbefolyásosabb embere lett.És aztán volt pofája meglátogatni őt,és elmondani mindennek.Miután elment,Gekidohoz órákig nem lehetett odamenni,majd egyszercsak...kitört.Akkora tömegmészárlást rendezett,hogy a kormány úgy döntött,jobb lesz,ha elzárják minden élőlénytől.Ide zárták,ahová minden emléke kötötte.Akkor döntött úgy,hogy maga köré gyűjti a különleges gyermekeket,és felneveli őket.Újabb évtizedekig ment ez így.De...egyre jobban elveszített mindent.Időnként,amikor az orvosok a kísérleteiket végzik rajta...mintha csak azért könyörögne,hogy meghaljon.Mintha a régen még heves érzelmei helyén,nem lenne semmi.

Én...nem is gondoltam volna,hogy Ilyen dolgok történtek vele.Talán...talán Rowan még él?Biztosan van valami magyarázat arra,hogy eláruljon valaki olyat,akit elvileg szeretett.

-Hé,Mirai...Rowan...szóval ő...még él?-olyan mérhetetlen undor áradt szét Mirai arcán,amit elmondani nem lehet.

-Igen...ő maga foglalkozik Gekido ügyével.Ő maga tarja ellenőrzés alatt.Persze nincs pofája idejönni.

-Tehát a közelben van?-talán ha...ha beszélnének,helyrehozhatnák a dolgokat,és Gekido újra boldog lehetne.

Mirai felkapta a fejét,és forgolódni kezdett.

-Most menjetek.Erről egy szót sem szólhattam volna.Ne szóljatok neki,és ha lehet inkább ne tegyetek említést minderről.Hazaért valahonnan.De nem egyedül.