Egy újabb nap kezdődött. Reggel minden ugyanúgy ment mint addig. Csak valamiért minden csendesebb volt. Megint rengetegen voltak a kis fogadóba. Két napja voltam a földön és csodálkoztam, hogy eddig senki nem vette észre mi vagyok. Az előző nap után, azt hittem Charles rájött a titkomra. De napközbe már elbizonytalanodtam. Mindenki úgy nézett rám mintha fel akarna falni a szemével.

Tudtam előbb-utóbb ki kell jutnom innen. Az angyalok nem bírták sokáig a bezártságot. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy megőrülök a négy fal között. Így hát, kértem egy kis szünetet Charlestől, amit ő mosolyogva megadott nekem. A szívem égni kezdett. A hátsó ajtón mentem ki és a falnak támaszkodtam, majd mélyet lélegeztem. Behunytam a szemem. -Mi történik velem? Talán... veszélyben vagyok? Talán eljött az idő, hogy végleg megbűnhődjek azért, amit az angyalok ellen tettem. -Sóhajtottam.

Amikor kinyitottam a szemem egy sárga szempárral találtam szembe magam. Gyorsan a számra tapasztotta a kezét, így inkább felnyögtem, mintsem kiáltottam.

-Csss. Szevasz babám.

Veszély=Brett. Remek!

-Mit akarsz? -kérdeztem, eléggé mérgesen mikor levette a kezét a számról és mindkét karjával a falnak támaszkodva engem figyelt.

-Csak beszélgetni. Egyenlőre.

-Kérlek, menj el.

-Még nem.

-Miért?

-Mit miért?

-Miért nem hagysz elmenni?

-Miért félt ennyire az öreg?

-Az nem tartozik rád.

-Ellent mondasz nekem?

-Pontosan. -néztem mélyen a szemébe, mire elvigyorodott.

-Valahogy.. más vagy mint a többi emberlány. -az "ember"-t megnyomta. Szóval azt hiszi ember vagyok. Kissé megnyugodtam. Ám ekkor közelebb hajolt hozzám. Gyorsan ellöktem magamtól, ami csak azért sikerült, mert megleptem. Gyorsan kulcsra zártam magam mögött az ajtót. Ő pedig kintről dörömbölni kezdett.

-Hé, még nem végeztem! -kiáltott be.

-De én igen! -feleltem vissza.

-Este látni akarom Charlest. És ha nem jön, én megyek el érte. Mond meg neki!

Hallgattam. Majd Charles lépett a konyhába.

-Mi volt ez a zaj?

-Csak Brett.

-Mit akart?

-Azt mondta este találkozni akar veled.

Charles kissé elsápadt. Majd megköszörülte a torkát. És mosolygott.

-Mit akar tőled?

-Öhm... Az nem a te dolgod.

-De valahol igen. Ha miattam van... -elakadt a hangom egy pillanatra.

-Nem miattad van.

-Biztos?

-Igen.

-De akkor sem kéne találkoznod vele egymagad. Ki tudja mit akar.

-Úgyse mehetnék sehova.

-Na de... -folytattam volna, de Charles leintett.

-Felesleges aggódnod. De köszönöm, hogy törődsz egy ilyen magamfajta vénemberrel.

-Természetes, hiszen te is törődsz velem.

Mikor leszállt az éj nem tudtam aludni. Előző éjszakákon is csak forgolódtam, így megint a csillagokat néztem. Tudtam, hogy figyelnek. Úgy ahogy én figyeltem odafentről ezt a világot. De idelent minden más volt. Az emberek loptak és csaltak. Persze a közhiedelemmel ellentétbe az angyalok sem voltak tökéletesek. Sőt. Ők nem tudták, hogy Edrae mennyire kétszínű és hazug. Ha tudták volna, és ha én el tudtam volna árulni őt, ahogy ő engem, akkor most nem én lennék itt. Talán már egyikünk se lenne itt. De meg volt az oka annak, hogy le kellett jönnöm és reméltem, hogy ebből a szempontból nem tévedek. Sokan akiket leküldtek valamilyen hiba miatt azért küldték, hogy tanuljanak belőle és visszatérhessenek. Én is ebben reménykedtem. Eddig egyszer mondtam nemet valamire apámnak. És egyszer emeltem meg a hangom. Sosem bántottam senkit. És az, hogy ellöktem Brettet az is, kicsit fájt a lelkiismeretemnek. Habár önvédelem volt. És azt elvileg használhattam, mert idelent más szabályok uralkodtak. De ok nélkül idelent se árthattam, senkinek.

Odakint ekkor kiáltás törte meg a csöndet. A szívem elszorult mikor meghallottam. Ez Charles volt. Gyorsan lerohantam a lépcsőn. Odabent senki nem mozdult. Nem rohantam a vesztembe azonnal, hanem megálltam a falnál.

-Nem fogok örökké könyörögni!! -ez Brett.

-Megmondtam.. -nyögte Charles. -Nincs elég pénzem, hogy kifizesselek.

-Ám mi lenne, ha a lány lenne a fizetség?

-Soha nem vetném a karmaid közé. -morgott Charles.

Erre újra ütni kezdték. Gyorsan kezdtem változni. Hosszú fehér szárnyaim nőttek. Mély levegőt vettem és elugrottam a ház szélétől. Majd a farkasok közé ugrottam és az egyik szárnyammal ellöktem Charlestól Brettet. Ő és a többiek is meglepetten néztek rám. Majd Charlest felkaptam volna, de az egyik farkas időben átváltozott és elkapta az egyik szárnyamat. A fájdalom élesen hasított belém és felkiáltottam. Fehér tollaimat vérvörös cseppek mintázták. A sérülés miatt gyorsan visszaváltoztam emberi alakba. A hátam sajgott mert a seb nem tűnt el akkor se, ha visszaalakultam. Farkasok gyűrűje vett körbe minket. Úgy éreztem mindennek vége. Ennyi volt. Brett előttem termett és felrángatott a földről. Mikor meglátta az arcomat megdöbbent.

-TE!?

Na egyenlőre ennyi . Továbbra is várom a komikat és a votokat!!