Vanessa

Szűk egy hét telt el a visszatérés és a rögtönzött költözés óta. Azt vártam, hogy ezzel a lépéssel majd minden a helyére kerül, de nem így lett.

A helyzetet az sem segítette elő, hogy a Wonka film munkálatai már megkezdődtek, így Johnnyt majdnem egész napokra szólította a kötelesség. Totál szívás volt a helyzet, mert amíg én magányosnak éreztem magam addig ő boldog volt.
Lubickolt az újonnan szerzett sikerekben, élvezte a rég látott családtagként kezelt barátok társaságát. Olyan oldalát ismertem meg amit talán már ő is elfelejtett.

Gyötört a bűntudat amiért szidtam a munkát, de ebben a helyzetben nem adtam hangot a csalódottságnak. Walens doki is megmondta, hogy jókor jött ez a lehetőség Johnnynak.

Emily ezt a hetet még megadta nekem, úgyhogy volt elég szabadidőm, hogy feldolgozzam a magánéleti változásokat. A sokadik napon viszont már nem bírtam és én hívtam fel Franket.
-Szia Frank, Vanessa Wortington vagyok. Lenne rám egy kis szabadidőd?
-Persze, mint páciens vagy csak beszélgetni.
-A második variáció. Átjössz vagy én menjek?
-Megyek én. Ha neked jó akkor nagyjából egy óra múlva ott leszek.
-Rendben, mindjárt küldöm a címet.

Amíg vártam a doktort addig sétálgattam a lakásban, kezemben a telefonnal. Békés csend uralkodott, még a madarak sem csiviteltek. Annyira más itt minden.
Amikor csengettek még a frász is kitört. Majdnem elejtettem a telefonomat ijedtemben. Ajtót nyitottam és őszintén megkönnyebbültem, hogy csak Frank állt az ajtóban.
-Szia-üdvözölt egy öleléssel-Megkönnyebbültnek látszol, mást vártál?
-Nem, de gyere be. Ne álldogáljunk az ajtóban.
-Látom nagy a gond-tapintott egyből a lényegre Frank-Magadtól mesélsz vagy kérdezzek én?
-Kérdezz, te úgyis lényegretörő vagy-megrántottam a vállam és vártam
-Boldog vagy? Úgy értem úgy igazából. Mert nem látszol annak. Nem beléd akarom beszélni, csak kíváncsi vagyok.
-Úgy érzem-nagyot sóhajtottam, mintha ezzel el lehetne fújni a gondokat-Úgy érzem, hogy nem, vagy legalábbis csak felszínesen. Örülök a változásoknak, de nem mindegyik tetszik. Egyszerűen azért mert nem erre számítottam.
-Mint például most az egyedüllét? Van még más is?
-Egy részem örül annak, hogy Johnny munkát kapott és újra azt csinálja amit szeret. Csak önzőnek érzem magam amiért arra gondolok szinte mindig, hogy a fontossági listának hirtelen a végére kerültem.
-Ez egy normális emberi reakció. Az elmúlt napokban maximum addig volt külön töltött idő amíg a mosdóban tartózkodtatok. Most pedig ez az idő drasztikusan lecsökkent.

A beszélgetést Vanessa telefonjának csippanása szakította meg. Hangjelzés kíséretében felvillant a képernyő. Egy média fájlt küldött Johnny. Elnézést kérve megnyitotta Vanessa. Egy közös kép volt az a stábtagokkal. Johnny egy fiatal srácot ölel. A fiú teljesen biztos, hogy fiatalabb, mint Vanessa. Ismerős volt az arca. A lányt ez most nem érdekelte. Párját figyelte ahogy ezer wattos mosollyal pózol a kamerának.

Vanessa arca a zavart mosolygásból gondoktól felhősödött el.
-Minden rendben?-kérdezte óvatosan Frank
-Nem, semmi sincs-hangom még számomra is idegennek tűnt-Velem kellene töltenie az idejét.
-Tudom, hogy ez most neked nem könnyű, de kérlek legyél tekintettel Johnnyra is. Az, hogy most egyben van és nem csak a smink tartja össze az nagy szó. Nehéz időszakot tudhat maga mögött. Még nem gyógyult meg, egy függő sosem fog teljesen. A képen látható eredménynek a nagy részét neked köszönheti.
-Hogy érted, hogy nekem? Nem én szereztem a munkát.
-Te is tudod Vanessa, hogy a lelki részre gondoltam. Itt vagy neki, ez biztos pont vagy az életében.
-És ezt megkérdezte bárki is, hogy akarom-e? Amikor Marlonnal erről beszélgettünk nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz.
-Viszont még mindig itt vagy, itt élsz. Ez csak jelent valamit.
-Baszhatom ezt Frank. Itt van egy hatalmas lakás egy óriás kerttel, de én egyedül vagyok. Nem tudok ennek maradéktalanul örülni. Sosem voltam az aki a sok pénztől hanyatt dől.
-Bármit is forgatsz a fejedben ne tedd. Az indulatok sosem voltak jó tanácsok. Én viszont azt tudom tanácsolni, hogy kicsit még várj. Hagyd leülepedni a dolgokat. Minden gyorsan történt.
-Remélem Frank, hogy igazad lesz-töröltem le az arcomról a könnyeket.
-Ha végeztünk akkor én most mennék is, kezdődik a rendes gályázás a kórházban, de már nem sokáig-mosolygott Frank
-Nocsak, hogyhogy?
-Egy jobb ajánlatot kaptam egy magán kórházban, jobb fizetés, kicsivel több szabadidő.
-Gratulálok! Sok sikert kívánok hozzá!
-Na most már tényleg megyek. Vigyázzatok magatokra!
-Úgy lesz-suttogtam, de már csak a falnak, Frank már nem hallotta.

Becsuktam az ajtót és újra körbe jártam a lakást. Mostanában sokszor csinálom ezt, megnyugtat. Fel akarom fedezni minden egyes centijét, mintha csak egy test lenne. Most, hogy beszélgettem a dokival már más színben látom a világot. Kicsit jobb lett, bár még mindig böki a csőröm, hogy kiestem a pixisből.

Johnny
Azt hittem, hogy könnyű lesz visszatérni a munka világába, de ennél nagyobbat ritkán szoktam tévedni. Nagyon elszoktam már az összeolvasások végtelennek tűnő próbáitól, az ötleteléstől és úgy az egész herce-hurcától.

Szerencsére a Wonka film stábja egy összeszokott csapat. Régi ismerősökként üdvözöltük egymást a fiatalokkal, idősekkel. Az első nap echte sztorizgatásba ment át, nem is haladtunk semmit. A második már korán sem volt móka és kacagás. Reggeltől estig egy fotelban görnyedtem a szövegkönyv felett.

Úgy nézhetett ki az egész csapat mint egy rakás eminens diák aki a Bibliát magolja. Ezen a napon ért egy meglepetés, de az arckifejezésekből ítélve már csak nekem volt ez újdonság.
Számomra a kamasz vagy fiatal felnőtt Willy Wonkát alakító színész kiléte egy nagy talány volt. A szövegkönyvön is csak annyi volt, hogy Tom. Nos, én sok Tomot ismerek úgyhogy sejtésem sem volt, hogy melyik lehet az.

Az olvasópróba kellős közepén egy tejfölösszájú ifjonc esett be, vagyis hason csúszott, mert megbotlott a saját lábában.
-Sziasztok! Elnézést, forgatásról jövök.
Mintha mi sem történt volna a többiek nyugtázták a szélvész fiú megjelenését. Bólintottak, majd a saját szövegükhöz tértek vissza. Közben a jelenetekről beszéltek.

A fiú, akinek még a fenekén a tojáshéj, leült mellém. Elrendezgette a holmiját. A nagy pakolászás közepette egyszer csak megáll, rám néz. Elkerekedett a szeme és dadogni kezdett:
-Ööö...örvendek Mr. Depp! Tom Holland vagyok és örülök, hogy magával dolgozhatom, ön a példaképem. Minden vágyam volt ez a munka.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy miközben beszélt folyamatosan dadogott és az izzadt tenyerét törölgette.
-Nyugi fiú, nem kell úgy hasra esni tőlem. Én is ember vagyok-nyugtatgattam a srácot mert már komolyan tartottam tőle, hogy szívrohamot kap a nagy izgalomban.
-Próbálok nyugodt maradni. De ez nehéz ha az ember a példaképe, bálványa mellett ül. Ráadásul annak a fiatalkori énjét fogja alakítani.
Szimpatikus a srác. Csak ebből a rajongós, nyálcsorgatós nyomulásból vehetne vissza.

A nap gyorsan eltelt. Észre sem vettük, hogy már a Hold foglalta el az éj színterét. Végszóként a próba után még egy csoportképre is összeálltunk, ezt a képet el is küldtem Vanessának.
Hiányzik. Lelkiismeret furdalás gyötör amiért most nem lehetek vele. Nem tudok maradéktalanul örülni ennek az aprócska sikernek, mert ő nincs velem.

Az üzenetemre már nem válaszolt, sebaj, biztos alszik.
Hajnali kettőkor értem haza. A lakásban sötétség és csend honolt. A nappaliban felcsuktam az egyik kis villanyt. A gyenge fényforrás egyenesen a kedvesem arcára esett. A kanapén feküdt pizsamában és az én takarómat terítette magára.
Leültem mellé, megpusziltam az arcát és a haját simogattam. Ő pedig megérezte a jelenlétemet, sűrű pillái alól nézett fel rám:
-Szia Édes, megvártalak, hiányoztál már.

Ölelésre tárta karjait én pedig boldogan bújtam hozzá. Vállgödrébe temettem az arcom és amilyen szorosan csak lehetett magamhoz szorítottam.
-Te is nagyon hiányoztál Ness. Tudom most nagyon kevés időt vagyok veled, de ígérem, hogy be fogjuk pótolni. Még lehet meg is unsz.
-Önt Mr. Depp sosem lehet megunni.
-Most már menjünk aludni-felkaptam Vanessát takaróstól, mindenestől és a karjaimban vittem be a hálószobába.
Nem érdekel, hogy egy-egy munkáért mennyit kapok. A keresett összeg nem fogja pótolni a szerelmemtől elvett közös időt.