Johnny

Egy hét után végre tartottunk egy egész szabadnapot, mert már nagyon fáradt volt a csapat, főleg az idősebbek. Pedig az ő jeleneteikkel kezdtünk, de kifáradtak.
Az én jeleneteimet csak később kezdtük el forgatni egy számomra roppant lesújtó tény miatt: előkerült az a jelmez amit évekkel ezelőtt viseltem Willy Wonkaként, de sajnálatos módon kihíztam.

Bizony, az a jó pár plusz kiló makacsan ragaszkodott hozzám. Mérges lehetnék, de nem lenne okom rá, hiszen én voltam a hibás. A mély depresszióm legmélyebb pontján nem az egészséges életmód volt a legszentebb cél. Az alkohol és a gyorskaják ily módon tettek kárt bennem.

A jelmezpróba közben Marlon mellettem sertepertélt és rosszallóan csóválta a fejét amikor látta, hogy minden erőlködés és hasbehúzás hiába, a jelmezen alakítani kell.
-Most mi van?-kaptam fel a fejem-Semmi szükség arra, hogy még te is gúnyos megjegyzést tegyél. Attól sajnos nem lesz újra lapos hasam.
-Meg sem szólaltam, ki tett itt megjegyzéseket?-ripakodott rám Marlon
-Épp elég ha ezeket csak én hallom itt bent-közben a halántékomat kopogtattam
-Fiúkák, elég legyen már a kakaskodásból!-szólt ránk az összes jelmezes kánonban-Egy két nap és olyan szexi leszel Johnny mint két évvel ezelőtt.

Aznap rosszkedvűen mentem haza, még az sem dobott fel igazán, hogy Vanessa várt haza. Benyitottam a lakásba, a konyhából zajok szűrődtek ki.
-Szia Kicsim! Megjöttem-szóltam előre, hogy ne ijedjen meg ha egyszer csak megjelenek mellette. Válasz azonban nem érkezett, de mire kifejlődött volna a gyomorideg addigra meg is kaptam a magyarázatot.

Ness az ajtónak háttal, a tűzhelynél állt. Fején a fejhallgatóm volt. Ezen jót mosolyogtam, annyira aranyos volt az egész jelenet. Az viszont már kevésbé, hogy a fülesből milyen zajok szűrődtek ki.

Kicsit leizzadtam mikor meghallottam a „Kill4Me” című számot. Az izzadtság már patakzott is rólam mikor láttam, hogy Vanessa telefonja közvetlen mellette van a pulton is főzés közben rá-rá pillant a klippre. Vesztemre pont akkor nézett rá mindig amikor félreérthetetlen helyzetekben voltam a két lánnyal.

Egy nagy sóhajt követően kinyújtottam a kezem, hogy megfogjam Vanessa vállát de ő gyorsabb volt. Megérezhette, hogy van valaki még a konyhában, vagy a sóhajomat. Időm sem volt reagálni, ijedten megpördült a tengelye körül és elkezdett a fakanállal ütni. Az arcomat védtem így nyilván könyörögtem neki, hogy hagyja abba.

Az egész nem tartott talán három másodpercig sem, de már éreztem, hogy eluralkodik rajtam a pánikroham. Az egész arra emlékeztetett mikor Amber nem egyszer ellenem fordult és ott ütött ahol csak ért.

Hamarosan Vanessában is tudatosult, hogy nem egy betörővel van dolga. Sietősen lekapta a fejéről a fülest, amely még mindig rajta volt, a fakanalat letette a pultra és azokra a helyekre adott puszit ahol sejtése szerint megüthetett.
-Kérlek ne haragudj rám Johnny, megijedtem nagyon.
Vanessa már sírt és az egészből egymás vigasztalása lett.
-Tudom, hogy nem akartad-mosolyogtam rá és amit mondtam azt úgy is gondoltam.

Vanessa

Ahogy teltek a napok egyre több módot találtam arra, hogy lefoglaljam magam amikor egyedül vagyok. A naptáramba minden napra beírtam, hogy nagyjából meddig dolgozik Johnny, így azt az időszakot kellett lefednem valamely hasznos tevékenységgel.

A mai napra a főzést és sütést írtam be, de előtte volt egy online meetingem Emilyvel:
-Szia Emily, hogy vagy?
-Szia Ness, hogy telnek a napok?
-Eseménydús volt minden, de a változások pozitív irányba indultak el. Bár voltak pillanatok amikor azt gondoltam, hogy itt volt elég.
-Én bízom bennetek, nagyon erős nő vagy Ness.
-Emily, jól sejtem, hogy nemcsak udvariassági körök miatt beszélünk?
Emily nem válaszolt egyből. Bocsánatkérően nézett rám és sóhajtott egyet:
-Amíg nem voltál itt egy tragédia történt. Meghalt Jeremy a csoportodból.

Szerettem azt a fiút, mondhatni ő volt a kedvencem. Az állapota ellenére egy rendkívüli humorral bíró fiatal volt.
-Sajnálom Vanessa. Tudom mennyire szeretted. A másik amiért hívtalak, hogy átálltunk online oktatásra határozatlan időre. Pár napja volt egy hatalmas vihar ami a suli épületében hatalmas károkat okozott. A velem egyidős fenyő, tudod ami az épület előtt állt, ledöntötte a vihar és bezúzta a tetőt meg a falból is kiszakított egy nagy darabot.

Csak tátott szájjal figyeltem az eseményeket. Meg sem tudtam szólalni, annyira lesokkoltak a történtek. Emilyvel megbeszéltük a további lépéseket, majd bontottam a vonalat és elindultam főzni. Most is, mint mindig, a zenétől vártam, hogy enyhülést nyújtson.

Kölcsön vettem Johnny Bluetooth fülesét és összekapcsoltam a saját telefonommal. Valami zúzós zenére vágytam, így hát Marilyn Mansonra esett a választásom. Tőle a Sweet Dreams és a Kill4Me volt az amire azt mondom, hogy el tudok lazulni.
Már javában benne voltam a főzés művészetében, közben pedig alkalomadtán rápillantottam a klippre.

Aztán egyszer csak megéreztem, hogy nem vagyok egyedül a konyhában. Olyan érzésem volt mintha valaki rám fújt volna. Úgy megijedtem, hogy fakanállal a kezemben megfordultam és teljes erőből ütni kezdtem az alakot.
A füles lejjebb csúszott és már hallottam is a hangokat. Egyből letettem a rögtönzött fegyveremet, mert szegény Johnnyt kezdtem el gyepálni, pedig rá sem szolgált. De ha rászolgált volna akkor sem ütném meg.

Vanessa és Johnny
A párocska az asztalnál ült és kínai vacsorát evett mert a Vanessa által kreált csoda a dulakodást követő nagy magyarázkodásban odalett.
A lány már nevetett, bár még mindig kínos volt az egész helyzet. A nevetés hirtelen abbamaradt.
-Mi a baj?-Johnny egyből felkapta a fejét a fojtogató csöndre.
-Határozatlan ideig home office-ban leszek, a pár nappal ezelőtti vihar miatt az iskola épülete használhatatlan és az anyagi források miatt nem tudja Emily, hogy mikor kezdenek a javításhoz hozzá. A másik meg az, hogy a kedvenc tanítványom meghalt. Elkapott egy fertőzést ami csak súlyosbodott.
-Részvétem iránta.
-Köszönöm Johnny.
-Tudom nem ez a legmegfelelőbb alkalom de kérdezni szeretnék-Vanessa intésére Johnny folytatta-Akarsz a délután látott klippről beszélni?

Ness egyből tudta, hogy csakis a „Kill4me” lehet a kérdés tárgya.
-Ne aggódj Johnny, láttam már, nem is egyszer. Szeretem ezt a számot. És az sem visel meg halálosan, hogy mással látlak. Neked ez a munkád, csúnyán szólva a testedből élsz, egy látványelemként funkcionál. Nem csaltál meg, ez a lényeg. A munkát és magánéletet ketté tudom választani.
-Szóval akkor nem gond?
-Már miért lenne? Helyén kezelem a helyzetet.
-Nem tudom. Csak azt hittem, hogy ki fogsz akadni és hisztizni fogsz mert rá mertem nézni, uram bocsá hozzáértem egy másik nőhöz.
-Johnny ne aggódj már ennyire-nevetett Ness-Még együtt sem voltunk, ezért nincs semmi okom és jogom ezen kiakadni.
A férfi félretolta a terítéket az asztalon, a lányt pedig felültette a megüresedett helyre. A szemébe nézett:
-Mondtam már, hogy nagyon szeretlek?
-Annyiszor nem, de folyamatosan biztosítasz róla. Csak ebből a mérhetetlen aggódásból próbálj meg visszavenni, nem fog jót tenni.
-Igenis, Főnök!-Johnny szalutált, Vanessa pedig kinevette.

A vacsora befejeztével együtt fürödtek és az ágyban összebújva beszélgettek
-Szerinted dagadt vagyok Vanessa?
-Ezt nem nekem kellene kérdeznem? Egyébként meg miféle kérdés ez?
-Ma volt jelmezpróba és nem jött rám a Wonka hacuka. Lehangolt.
-A gyógyulás és a fogyás sem megy ennyire gyorsan. A tested és a lelked megviselt, adj neki időt a regenerációhoz. A kérdésre a válaszod: nem, nem vagy kövér. Van egy pici pocak, de nem akkora, hogy depressziósnak kellene lenned tőle.
Látod még tőle a farkad?
-Aha-válaszolt szinte fuldokolva a nevetéstől Johnny.
-Akkor nem lehet gond.
Ness Johnny mellkasára hajtotta a fejét. A férfi szívdobogását hallgatva aludt el.
Johnny elalvás előtti utolsó értelmes gondolata az volt, hogy ezzel a nővel mekkora szerencséje van. Elfogadja és ennek ellenére még szereti is őt.