„Te nem is vagy tudatában annak, hogy mekkora ajándékot kaptál azzal, hogy létezel."

A vasárnap viszonylagos idilljét Vanessa telefonjának a csörgése törte meg. A hívó fél nem volt más, mint a lány életének visszatérő mumusa: Adam.

Adam tipikus rosszfiú volt, aki szellem módjára hol eltűnt, hol megjelent az épp kiszemelt áldozat életében. Vanessa esetében ez már legalább tíz éve tartott. Egy koncerten ismerkedtek meg, ahol a lány egyik kedvenc bandája játszott. A nagy forgatagban egymás mellé keveredtek és beszélgetni kezdtek. Számot cseréltek, majd mindenki ment a maga útjára.

Másnap a lány írt egy üzenetet Adamnek, hogy jól érezte magát vele. Az sms megválaszolatlan maradt, Vanessa pedig megrántotta a vállát:

-Inkább most, mint később.

Később, amikor már nem számított arra, hogy újra látják egymást akkor történt meg a következő találkozás. Vanessa épp az első munkahelyén kezdett, még csak a körbevezetés tartott mikor meglátott egy ismerős arcot. Nem tudta magában hová tenni, a felismerés pedig úgy tarolta le, mint a hurrikán. Egyszerre érzett haragot és örömöt amikor felismerte a fiút.

Ettől a naptól kezdve hosszabb-rövidebb ideig feltűntek egymás életében. A bajok akkor kezdődtek mikor Adam külföldre költözött. Interneten tartották a kapcsolatot. A külföldi élet nem tett jót a srácnak, szeszélyes és hirtelen haragú lett. Vanessa először az alaptalan kirohanásokat magára vette, majd egy idő után már nem foglalkozott velük. Sikerült felismernie, hogy Adam egy mérgező ember és nem szabad belelovallnia magát ebbe a vég nélküli játszmába.

Évekkel később Thea vonta le az egészből a tanulságot amikor már sokadjára panaszkodott neki Vanessa a férfiról:

-Adamet a vadászat izgalma éltette. Nem te voltál fontos neki, hanem az, hogy voltál olyan hülye visszatérni hozzá.

-De nem is volt köztünk semmi.

-Fizikai értelemben nem is, de az bőven elég volt neki, hogy játszhat a lelkeddel.

A sors furcsa fintora volt, hogy Vanessa és Adam közt sose volt fizikális kontaktus. Amikor a találkozásra került volna a sor akkor a fiú mindig visszahátrált valami átlátszó indokkal.

Az elmúlt tíz év minden ilyen pillanata lejátszódott Vanessa lelki szemei előtt miközben azon gondolkodott, hogy felvegye-e a telefont. Egy gombnyomás és akár meg is változhat az élete, az ösztönei máshogy diktálták az iramot, azon kapta magát, hogy fogadja a hívást:

-Igen, tessék? Itt Vanessa Wortington.-szólt bele a telefonba bátortalanul

-Szia Ness, Adam vagyok. Emlékszel még rám?

-Hát hogyne...-felelte keserű szájízzel a lány

-Most itthon vagyok, szeretnél találkozni ?

-Adam, azt ugye tudod, hogy legalább fél éve nem beszéltünk ? Most meg úgy hívsz fel, mintha csak tegnap váltunk volna el.

Az elkövetkezendő tíz percben szinte egy szuszra elmondta Vanessa, hogy Adam részéről milyen sérelmek érték őt az elmúlt években. Mikor befejezte a monológját, a lány úgy érezte, mintha egy mázsás kő gördült volna le a szívéről.

-Rendben Vanessa, ha így gondolod akkor nincs is miről beszélnünk. Pedig én közös jövőt, családot akartam veled.

-Számtalanszor lett volna rá lehetőség, de te nem éltél vele, akkor nem tudom, hogy miről beszélünk.

-Akkor itt volt vége. Szia.-Adam hangja érzelemmentes, mondhatni hidegen csengett

A lány nem is válaszolt erre semmit, csak kinyomta a telefont és az ágyra dobta a készüléket. Kisétált az erkélyére és a korlátnak támaszkodva elszívott egy cigarettát. A lelke könnyebb lett. Az Adammel való végeláthatatlan játékát lezárta, egy gonddal kevesebb.

-Most végre csak a jövőmnek élhetek.-súgta a ciginek és elszívta az utolsó slukkot

Johnny

A reggeli kis affért leszámítva egész jól alakult a vasárnap. A színész komolyan gondolta, hogy jelenlegi otthonából elköltözik és új életet kezd. A változás már akkor elkezdte őt ösztökélni az újra, amikor az ő fejében még meg sem fordult az ötlet. Csak sejtette, hogy az iskolában való szereplése nem az utolsó, hanem új életének első megjelenése.

Akkor fordult meg először a fejében a gondolat, hogy talán több is jár neki az életből, mint megaláztatás és gúny csontig hatoló keveréke.

Mielőtt még jobban belemerült volna a filozofálásba a telefon ellentmondást nem tűrő hangon vad csörgésbe kezdett, a hívó fél Marlon volt:

-Szia Johnny fiú, mi a helyzet ?

-Mondjad, mi jutott az eszedbe? Ok nélkül soha nem hívsz.

Marlon háta mögül női kacaj hallatszott, mely Johnny figyelmét sem kerülhette el:

-Nocsak nocsak, ki élvezheti a társaságodat drága barátom? Még a végén irigy leszek a hölgyeményre.

-Johnny fiú, emlékszel még Emilyre a suliból?

-Hogy is lehetne elfelejteni azt a nőt ?

Ebben a kérdésben semmi gúny vagy epés megjegyzés nem volt, csak színtiszta jókedv. A férfinak az a jelenet jutott az eszébe, mikor Vanessával cigarettáztak és Marlont meg Emilyt látták ahogy mindenről megfeledkezve összebújtak és csókolóztak.

-Szóval az a helyzet, hogy összejöttünk. Már a jótékonysági napon.

-És tőlem mit vársz ? Áldást vagy valami hasonlót?

-Nem, csak közöltem veled a nyilvánvalót. Apropó, megnézhetnéd végre az email fiókodat, küldtem át neked valamit-Marlon hangja a könnyed baráti stílusból hamar átváltott a munkában jól ismert lényegretörő hangnembe

-Ha megint az eltéved farok fotódról van szó, akkor köszönöm szépen de nem kérek belőle.

-Nem dehogy, hova gondolsz ? Egy lakásról van szó, amiről úgy gondolom, hogy neked tetszene.

-Oké, köszi. Na menj már romantikázni!-Johnny nevetett egyet a két szerelmes galambon, majd letette a telefont.

A férfit nem hagyta nyugodni Marlon üzenete, így hát oda ült a laptopja elé és megnyitotta az emaileket. A látottak megerősítették őt abban, hogy jó úton halad egy teljesebb, nyugodtabb élet felé.

A lakás felül múlta azokat az elvárásait: tágas, napfényes terek, gyönyörű konyha. Ami pedig feltette azt a bizonyos pontot az i betűre az az udvar volt. Épphogy átfutotta a hirdetést és a képeket már hívta is az ügynökét:

-Szia Marlon, nagyon tetszett a lakás. Bármit is csinálsz azt hagyd abba, mert nekem kell az az ingatlan. Szerezd meg, nem érdekel mennyibe fog fájni.

-Igenis, Főnök!

-Köszönöm barátom.

A két férfi még tisztázta a mocskos anyagiakat, megbeszélték a többi részletet majd bontották a vonalat.

Johnny töltött magának egy pohárka rumot és a hatalmas, egész falas ablak elé állt. Tekintete a napnyugta horizontjára szegeződött. Kortyolt egyet a minőségi szeszből mely mint mindig, úgy most is végig égette a torkát. Az első ízlelő korty után egy húzásra felhajtotta az egészet. Az elsőt több is követte. Mire észbe kapott már két üres üveggel a kezében ült a kanapéján. Megmozdulni nem bírt, mert azonnal forogni kezdett vele a szoba.

A nappali fali órája éjfélt ütött. Az ijesztő hanghatásra Johnny hirtelen ült fel, de azon nyomban meg is bánta tettét. A szoba forogni kezdett vele, feltápászkodott, hogy a fürdőbe tudjon botorkálni. Valami csoda folytán ez sikerült is neki, bár elég balesetveszélyes mutatvány volt. Hideg vízzel megmosta arcát, ez valamelyest segített a kínjain, csak nem eléggé. A mosdókagylónak támaszkodva megbánta, hogy ennyit ivott.

Újabban a józanodás perceit már hallucinációk is kisérték. Winona hangja csengett a fülében, ahogy a nő őt szidalmazza mert megint részegen ért haza.

-Ne csináld ezt tovább Johnny! Ha ezt így folytatod akkor egyszer arra fogsz hazaérni, hogy üres a lakás, te pedig számolhatod a pókokat a sarokban.

A férfi nem vette komolyan a nő intelmeit, addig a napig amíg Winona szó nélkül összepakolt és elköltözött a közös otthonukból.

Nem tudni meddig állt a mosdókagylónak támaszkodva. Talán órák, talán csak percek teltek el az első rosszullét óta amit számos másik követett. Hajnalban mikor az ég és Johnny tudata is tisztulni kezdett sokadjára világosodott meg: ez így nem mehet tovább, elvonóra kell vonulni, mert el fog jönni az a nap, hogy nem fog felkelni az alkoholmámorból.