- Sirius?

- Segítesz?

- Mi történt? - segítettem be a nappaliba.

- Én... én annyira... sajnálom. Nem kellett volna azt mondanom, amit mondtam neked! 

- Sirius, nyugodj meg! - sóhajtottam. - Nincsen semmi baj...

- De. Itt hagytalak és...

- Sss... - simogattam a homlokát. - Hozok egy kis teát neked, jó?

Sirius némán bólintott. Öt perc múlva egy csésze teával tértem vissza, amit Sirius kezébe nyomtam. 

- Kösz.

Halkan szürcsölni kezdte a teát, de ugyanolyan némaságba burkolózott, mint én magam. Egy idő után ráuntam erre, s egy halk kérdéssel megtörtem a csendet.

- Minden rendben?

- Nem.

Elhallgatott. Fáradtan sóhajtottam, majd hátra dőltem a kanapén. 

- Miért jöttél?

- Én... fogalmam sincs - felvon szemöldökkel pillantottam rá. - Te voltál az első aki eszembe jutott.

- Nem hittem volna, hogy valaha még eszedbe fogok jutni.

A hangomból csak úgy csepegett a gúny.

- De. Túlzottan is sokszor. Folyton folyvást te jártál az eszembe - kezdett el beszélni. - Ki sem tudtalak zárni a gondolataim közül... hiányoztál, de igyekeztem ezt elfeledtetni magammal. Aztán amikor haza jöttem, megláttalak és... és...

- És mi? - húzódtam hozzá közelebb. Sirius könnyes szemekkel nézett rám, majd megfogta a kezemet.

- Csak meg akartalak ölelni, közel akartalak magamhoz érezni, Zena. Aztán... megláttam a hasad. Rohadtul fájt a tudat, hogy nem együtt leszünk szülők... Szeretlek, de erre csupán most jöttem rá. Sajnálom - nézett rám. - Várnom kellett volna.

Esetlenül öleltem meg. Sirius közelebb húzott magához, s egy puszit nyomott a fejem búbjára. Szorosan simultam hozzá, Sirius pedig ütemes mozdulatokkal simogatta a hasamat, s dúdolgatott.

- És ezt miért most mondtad el?

- Este... volt egy kis afférunk...

- Azzal a libával?

- Ne húzd fel magad. Összevesztünk, ő lelépett, aztán egy másik pasival, részegen állított vissza.

- És? Ennek semmi köze hozzám!

- Nem, nincs viszont... viszont amikor megláttam nem váltott belőlem ki semmiféle érzelmet. Aztán az jutott az eszembe, hogy te... te lehet, hogy túlléptél rajtam. Hogy más ér hozzád, mással beszéled meg azt, ami fáj neked, vagy ami örömet okoz. Azt hittem, hogy bele pusztulok még a gondolatba is!

Felemeltem a fejem és a szemeibe néztem. Sirius komolyan nézett rám, semmi játékosság nem volt a pillantásában. A kezem akaratlanul mozdult, s végigsimított a borostás arcon. Sirius figyelmeztetés nélkül hajolt előre és csókolt meg. A puha ajkak az enyémen táncoltak, azt súgták, hogy biztonságban leszek.

- Haragszol rám? - suttogta, miközben a homlokunkat egymásnak döntöttük. A szemeit néztem, azokat a gyönyörű, szürke ékköveket, amik most is azzal a szeretetteljes pillantással fürkésztek. 

- Képtelen lennék rá - feleltem. - Mennyire szeretsz még? - bukott ki belőlem.

- Ha azt mondanás, hogy holnap vegyelek feleségül, akkor reggelre szereznék egy... - nem hagytam, hogy befejezze. A szánk ismét egymásnak préselődött. - Zena - lihegte. Szorosan bújtam hozzá.

- Szeretlek - suttogtam és a vállába fúrtam a fejem. - Ugye, velem alszol ma este?

- Ahogy csak akarod - szorított magához és úgy éreztem, el se akar engedni.

***

Reggel egyedül ébredtem, Siriusnak nyoma sem volt. Kisebb nehézségek árán feltápászkodtam, még a köntösömet is hiba nélkül fel tudtam magamra húzni. A papucs megtalálása már nehezebb feladat volt, de végül el tudtam a konyha felé indulni. 

Éppen lefele döcögtem a lépcsőn, amikor meghallottam Sirius hangját.

- ... nem mondta?

- Nem - felelte az öcsém. - Ez mégis mikor...

- Lassan már egy éve, Alex.

- De Zaza várandós - motyogta az orra alá. - Egyedül fog maradni? Sirius, nem teheted ezt vele!

- Én...

- Nem, neked fogalmad sincs arról, hogy Zaza milyen boldogtalan. Ez mind miattad van! - kiabálta az öcsém a szavakat.

- Alex! - szisszent fel Sirius. 

- Te is tudod, hogy igazam van! - vicsorogta szinte.

- Fel fogod...

- Már egy ideje hallgatlak titeket - szúrtam oda. Sirius falfehérre sápadva nézett rám.

- Zena, én...

- Fogd be. Kérsz reggelit?

- Miért nem mondtad? 

- Akarod, hogy felneveljem a kicsit? - Alex pillantása először az enyémmel csókolózott össze, majd Siriuséval. Egyszerre tették fel a kérdést, én mégis Siriuséra kaptam fel a fejem.

-Mikor legutóbb szóba került a gyerektéma, még nem voltál biztos abban, hogy apa akarsz e lenni.

- Az akkor volt - felelte halkan. Szürke szemeit rám emelte, majd félrebillentett fejjel nézett rám. - Átgondoltam a dolgot.

Alex pillantása ezalatt közöttünk villogott.

- Fannyvel reggelizek - közölte és pár perc alatt felszívódott. 

Kettesben maradtunk Siriusszal. A férfi felállt és elém sétált.

- Komolyan kérdeztem. Képtelen vagyok ezt a szomorúságot látni a szemeidben - hajolt le. Hátrébb léptem, éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe.

- Nincs szükségem senkinek a szánalmára - kiabáltam az arcába. Sirius megszeppent.

- Nem így értettem. Én...

- Egyedül is fel tudom nevelni - sziszegtem és felsiettem a hálóba. Az ágyra rogyva igyekeztem túltenni magam a zokogáson. Erőtlen kopogást hallottam az ajtón. 

- Csacsi, idebent vagy? - tette fel halkan a kérdést. - Úgyse fogsz válaszolni, igaz? - sóhajtotta. - Sajnálom Zena. Komolyan! - a hangja egyre csendesebb lett. Akaratlanul is az ajtó felé kezdtem el araszolni. - Nem akartam semmi rosszat mondani. Tudom, hogy... hogy remek anya lesz belőled. Az egyedüli, amit sajnálok, hogy nem az én gyerekemet neveled majd fel - meghatottan pislogtam az ajtóra, s kis híján elsírtam magam. - Szeretlek - mondta. Én az ajtó felé igyekeztem, de addigra Siriusnak nyoma veszett. 

A bejárati ajtóra egy üzenet volt tűzve.

Ha megnyugodtál, majd keress. Írj egy levelet vagy hasonlók, én nem szeretnélek elveszíteni. Remélem tudod, hogy nem akartalak megbántani. Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus anya leszel. Ellenben szeretnék veled együtt szülő lenni.

Csókollak: Sirius

Az arcomra széles mosoly kúszott. Imádtam Siriust, s ez a levél csak még imádni valóbbá tette, mint amilyen egyébként is volt. 

Hirtelen felindulásból ahhoz a polchoz léptem és leemeltem egy szakácskönyvet a polcról. Tudtam, hogy Sirius imádja a francia konyhát. Meg akartam lepni valami különlegességgel: olyannal, ami boldog emlék lesz mindkettőnknek. 

Miután kiválasztottam a receptet, összeírtam a hozzávalókat és a közeli  bolthoz sétáltam megvenni a hiányzó hozzávalókat. A fűszereket, a húst és még azt a bizonyos szószt is megtaláltam. Ellenben a fizetés már nem ment könnyen.

A kasszánál hosszú sor kígyózott. Kínlódva szenvedtem végig, amikor olyan fájdalom hasított belém, ami a Cruciatus-átokkal volt párhuzamba hozható. Hangos sikoly szaladt ki a számon, éreztem, hogy nedvesség csorog végig a combomon. 

Megindult a szülés - hasított belém a felismerés. 

A körülöttem felharsanó hangokat teljesen kizárta az agyam, csak az lüktetett a szemeim előtt, hogy a kicsi ki akar jönni a világot látni.

- ZENDAYA! - harsant egy férfihang. Éreztem a kezeket a derekam körül, majd lassan felfogtam a szavak értelmét és azt, hogy Sirius a kezei között tart.

- Sirius?

- Zena, mi...

- Vigyél be a Mundgóba - sziszegtem a fogaim között. - Meg... megindult a kicsi - szűrtem a fogaim között. Sirius gondolkodás nélkül cselekedett, felkapott és már vitt is magával. Olyan gyorsan értünk a kórházba, mint én még soha. Sirius belépésével párhuzamosan kezdett el intézkedni, aminek köszönhetően alig fél óra múlva már egy kórteremben feküdtem.

Dr. Harris lobogó köpennyel lépett be.

- Á, a kis család! - csapta össze a tenyereit. - Ezek szerint sikerült a férjét összeszednie, ez a hír igen nagyszerű - mosolygott. - Nem sokára be fogják tolni egy terembe. Maga be akar menni?

- Persze, hogy be akar - sziszegtem. - Nincs valami fájdalomcsillapító?

- Igya ezt meg - nyomta a kezembe a polcon lévő poharat. - Utána már nem fog fájni. 

Úgy tettem, ahogy kért. Éreztem magamon Sirius pillantását.

- Zena... miért akarod, hogy én is bemenjek? Én...

- Látnod kell a babánk születését. Nem lehet, hogy...

- Babánk? Te... te tőlem...? Miért nem szóltál?

- Aznap kaptam meg a leveledet, amikor megtudtam - feleltem. Sirius némán nézett rám, majd óvatosan végigsimított a hasamon, majd kikerekedtek a szemeit.

- Kinyomta a kezét! - közölte lelkesen. - Ez mindig ilyen lesz? Hiszen ez...

- Mesés, nem?

- Igen, az - mosolygott. - Tehát én vagyok az apja? Néhány óra múlva már... - csuklott el a hangja.

- Igen, nem sokára apa leszel - mosolyogtam. Sirius arcán könnycseppek csorogtak végig. 

- Ez olyan fantasztikus! - nyomott csókot a fejem búbjára. - Köszönöm.

- Ne csináld már! - nevettem fel és visszahúztam. Sirius adott egy puszit. 

Ekkor néhányan beléptek a terembe és megfogták az ágy keretét és elkezdték a műtő felé tolni.

- Annyira örülök! - adott egy eszkimópuszit és végig fogta a kezemet, amíg a műtőbe értünk. Órákig nem történt semmi, aztán a kicsi egyszer csak úgy döntött, hogy ki óhajt jönni.

Akkor felvisítottam a fájdalomtól.

- Sirius - markoltam meg a kezét. A férfi szorosan fogta és halkan duruzsolt nekem.

- Ne félj - mondta ismét. - Itt vagyok.

- Nem hagysz itt, ugye? Ugye nem...

- Végig itt leszek.

Sirius betartotta a szavát. Végig a kezemet szorongatta és megnyugtató szavakkal biztatott. Mindent megígért nekem. Azt mondta, hogy minden nap bejön hozzánk, hogy ő maga fog nekem ebédet hozni, hogy beszél Alexszel arról, miért kerültem ide, hogy ismét minden rendben lesz és hogy együtt fogjuk a kicsit felnevelni. Sirius olyan pillantással nézett végig a szemembe, hogy képtelenség lett volna nem hinni neki. 

És én nem is tudtam ezt tenni. El akartam mindent hinni neki. Imádtam őt, minden rigolyájával együtt. Sirius nekem a másik felem volt, s még mindig bíztam benne.

- Miss. Ross... mindjárt kint van a kicsi - kiáltott hajnalban Dr. Harris. Sirius szeme felcsillant én meg egyre erősebben igyekeztem nyomni. - Még egy kicsit, kisasszony! Úgy, jól csinálja... még egyet és még egyet...

Ekkor hangos sírás hangzott fel, én pedig a párnába hanyatlottam.

- Jöjjön, Mr. Black - intett Siriusnak. A két férfi között halk párbeszéd zajlott le, Sirius csinált valamit, majd a kezében az üvöltő kisbabánkkal tért vissza. Sirius kezei úgy remegtek, mint a nyárfalevél. 

- Sirius - suttogtam fáradtan.

- Kislány lett - mondta és óvatosan adta a kezembe. Lenézve életem legszebb ajándékát pillantottam meg, egy hajas kis gubát, az én ici-pici kislányomat.

- Milyen nevet akarnak neki? - érdeklődött az egyik nővér hangja. 

- Ma...

- Pollux - vágta rá Sirius. Az arcát fürkésztem. Honnan szedte ezt az ötletet?

- Pollux? Furcsa névválasztás - jegyezte meg a nővérke. Szúrósan néztünk rá. 

- Nem érdekli ez egyikünket sem - közölte. 

- Írja csak le szépen, hogy Pollux Black - közöltem, majd élvezettel figyeltem a kis, mostanra már szuszogó babát, a kisbabánkat, Pollyt.

***

Mosolyogva néztem Siriust, miközben a kicsivel foglalkozott. Még mindig a Mundgóban voltunk, de a kislány már néhány napos volt. Gyönyörű babánk született. Ugyanolyan szürke szemei és fekete haja volt, mint az apjának. Mikor Polly hangosan felsírt, Sirius a kezembe adta, hogy megetessem.

- Olyan szépek vagytok együtt - nézett rám. Elmosolyodtam és intettem neki. Sirius a mellettem lévő székre huppant. 

- Most már végleg itt maradsz, ugye? - néztem rá komoly pillantással. Sirius némán bólintott. 

- Szeretlek Csacsi - emelte fel a fejemet. Elmosolyodtam, majd lenéztem a kezemben tartott kis csöppségre. 

- Olyan lesz, mint te.

- Én azért reménykedem, hogy nem - csóválta meg a fejét. - Elég brutális tinédzser voltam. 

- Miért nem vagyok meglepve? - sóhajtottam. - De akkor is rád hasonlít jobban.

- Nem is vagyok lány - fonta össze sértődötten a karjait.

Felkuncogtam.

- Ha nem mondod észre sem veszem - Sirius elvigyorodott. - Holnap majd eljössz értünk?

- Úgy terveztem - mondta és előre hajolt, hogy homlokon csókolja Pollyt. - Olyannak kellene lennie, mint te vagy. Sokkal többet kaphatna akkor az élettől.

- Ne mond ezt - néztem rá szigorúan.

Sirius a kislány fejét simogatta.

- Hogy lehet ennyi haja? Regulus teljesen kopasz volt, amikor haza lett hozva.

Kirobbant belőlem a hangos kacagás.

- Most komolyan kinevetsz?

- Bocs... annyira viccesen mondtad ki! - kuncogtam továbbra is majd dúdolni kezdtem Pollynak. Sirius egy ideig figyelt minket, majd egy kamerát elővarázsolva készített egy fényképet. Ezután jött a nővér és elvitte Pollyt és magunkra hagyott minket. Sirius komoly pillantást vetett rám. - Alex hogy van?

- Jól - vonta meg a vállát. A pillantása végigmért. - Mennyire változtak meg a dolgok?

- Mire célzol?

- Én...

- Nekem nem volt senkim, Sirius. Vártam, hogy mikor fogsz vissza jönni. Reméltem, hogy csak szórakozol és egyszer csak meg fogsz jelenni az ajtóban, hogy... hogy...

- Ne sírj - simította meg az arcomat. - Nem megyek soha többé sehova. 

- Megígéred?

- Ígérem - nézett rám komolyan. - Hoztam neked egy kis ajándékot - húzott elő egy apró dobozt. A rózsaszín selyempapírt felbontottam egy aprócska ruhát találtam benne, ami éppen jó volt Pollynak. Az arcomra ragyogó mosolyt festettem és Siriust magamhoz húztam, hogy meg tudjam ölelni.

- Köszönöm.

Sirius óvatosan csókolt meg. 

- Olyan nagyon szeretlek - súgta a számba. A homlokomat az övének nyomtam.

- Hiányoztál - bukott ki belőlem. Sirius kisimított az arcomból egy tincset és játszani kezdett vele. Szórakozottan húzogatta, majd élvezettel túrt a koronámba.

- Nekem... én azt hittem bele halok a nélküled eltöltött időbe. Az, hogy hiányoztál nem kifejezés. Tudod jól, hogy csak te vagy nekem és Polly. Bele őrülnék az elvesztésetekbe! - súgta és szorosan húzott magához. Egészen úgy, mint aki el sem akar engedni.

***

Sirius álmosan ringatta Pollyt a karjaiban. Kócos haja minden tincse más irányba meredt, szinte ordítottak egy fésűért. Bár ez őt nem foglalkoztatta különösebben, halkan dúdolt a kislányunknak. Fáradt mosollyal figyeltem őket az ágyból.

Éppen hajnali egy felé járhatott az idő. Pollynak olyan rossz alvókája volt, mint az apjának, de akkor éppen ez érdekelt minket a legkevésbé.

- Ne vegyem át?

- Én akarom lefektetni - mondta Sirius.

Már jócskán február végére hajlott az idő, Polly lassan már több, mint két hónapos volt. A lakásunk teljesen átalakult, mindent a kislányról készült képek borítottak el. Alex egyre jobban élvezte az itt megkezdett életét, ő és Fanny tökéletesen megvoltak. A lány pillantásába volt írva, hogy mennyire szereti az öcsémet, míg Alex kisfiús rajongással ugrálta körbe Fannyt. Ráadásul Pollyt is nagyon kedvelték.

- Elaludt - mondta Sirius és elvitte Pollyt a szobájába, majd dudorászva jött vissza egy tál pogácsával a kezében. - Kérsz? - érdeklődött derűsen. Megvontam a vállamat és az ablakunk széles párkányára szerelt kis ülőkére huppantunk. Sirius felemelte egy pogácsát, félbe törte és a sajtos részét a kezembe nyomtam.

- Neked nem hiányzik Amerika?

- Szép hely - vont vállat. - Vehetnénk New Orleansban egy nyaralót. 

Elmosolyodtam.

- Még sosem jártam arra.

- Odakint éltél.

- Attól még nem ismerem minden négyzetmiliméterét -  forgattam a szemem. Sirius kibámult az ablakon.

- Boldog vagy?

Értetlenül pislogtam fel rá.

- Régen nem voltam ennyire az. 

- Biztos? Nem hiányzik neked a házasság? - emelte rám hatalmas, szürke szemeit. - Én... én hiányolom. És látom a pillantásodban, hogy... hogy...

- Mit látsz benne?

- Hiányzik neked valami az életünkből. Csak azt nem tudom, hogy mi.

Éreztem, hogy a fülem égni kezd. Képtelen lettem volna kimondani azt, amit akarok. Igen, volt egy kis hiányérzetem, de nem a házasság miatt. Sokkal inkább a kapcsolatunkból kieső intimitás hiányzott. Amióta Polly megszületett szinte nem is tudtunk kettesben maradni. 

- Nem a házasság a baj - ráztam a fejem. Sirius rám emelte a pillantását.

- Nem értelek. Ha... ha nem az... Ó!

- Mi ó? - vontam össze a szemöldököm. Sirius rám pillantott, majd félre döntötte a fejét. Egy pillanat múlva széles vigyor terült szét az arcán.

- Féltékeny vagy - jelentette ki. 

Sirius magabiztos arcára néztem, majd tüdő-kiszakító nevetés robbant ki belőlem.

- Te jó vagy? - törölgettem a könnyeimet. Sirius arcán a bizonytalanság tükröződött, majd nyelt egyet.

- Ennyire mellé lőttem?

- Eléggé, Csacsi - kuncogtam, majd oda bújtam hozzá. Sirius félre tette a pogácsát és az ölébe húzott.

- Már semmid sem fáj, ugye?

- Nem, nem fáj.

- Mit szólnál ahhoz, ha ünnepelnénk egyet?

- Mire gondolsz? - haraptam a számba. Sirius válasz helyett hevesen megcsókolt. Az ajkai lassan kúsztak a nyakamra. - Tetszik az ünneplésnek ez a formája - sóhajtottam és a sűrű, fekete tincsek közé túrtam. 

- Valóban? - hajolt a fülemhez, majd a fenekemnél fogott meg és felállt. A lábaimat a dereka köré tekertem és heves csókolózás közepette a fürdőben kötöttünk ki.

- Sietnünk kéne - sóhajtottam. Sirius a csapra tett és lassan kezdte el lehámozni az hálóing gyanánt viselt ingét rólam. 

- Ne aggódj, majd halljuk, ha a kisasszony felkelt. Erre szükségünk van, te is tudod...

- Sirius - sóhajtottam és szorosan bújtam hozzá. A fogait megéreztem a nyakamon, majd minél halkabban igyekeztem élvezni azt, amit Sirius művelt velem...

Sziasztok!

Itt is van a legújabb fejezet. Már csak három és vége lesz:( éppen e miatt akartam nektek írni. Tudom, hogy a happy end lenne a történet szempontjából helyénvaló, de mivel ez nem egy AU fanfic, így nem várható ilyen befejezés. Magyarán a könyvhöz hű történet lesz ez a kis sztori. Előre is sajnálom.

DE! Terveimben áll több AU történettel foglalkozni. Terveim szerint a következő a másik, már elkezdett Egy új sorsfonal folytatása lesz, ha minden igaz. 

Remélem tetszett a fejezet, folytatás még a héten várható (persze csak ha nem felejtem el feltenni, mint ezt:P)

Puszi mindenkinek!