Hirtelen ültem fel az ágyban és fáradtan pislogtam. Miért is nem alszok?

Sirius éjjeliszekrényére néztem, azon ücsörgött az óránk. Ez alapvetően hasznos volt, bár ezt jelen pillanatban nem annyira tudtam értékelni, ugyanis hajnali három órát mutatott.

Egy fáradt sóhajjal dőltem vissza a tollpárnákba. Január volt, több hónap eltelt Sirius távozása és az öcsém megjelenése óta. Fáradtnak éreztem magam, s hiányzott Sirius.

Újra hallottam a csengő kellemetlen hangját. Idegesen túrtam a hajamba. Mégis kis az Luis bakancsa csenget éjnek évadján?!

A fürdőköpenyem felvétele nélkül trappoltam lefelé a bejárati ajtóhoz.

- Zaza, vársz valakit? - dugta ki a fejét Alex.

- Nem – feleltem felpaprikázva. – Feküdj vissza nyugodtan. Elküldöm a búsba, utána meg visszafekszem, jó?

- Oké – ásította, majd becsukódott mögötte az ajtó.

A csengő ismételten felharsant.

Elfordítottam a kulcsot a zárban és feltéptem az ajtót, amit egy pillanattal később már keservesen megbántam. Január lévén nem volt különösebben jó idő: odakint süvített a szél, s sikoltozva csapkodta az ablaküveget. A kinyitott ajtón át berontott a lakásba hideg én meg ott álltam egy szál bugyiban és Sirius egyik pólójában.

Az ajtóban egy magas alak ácsorgott, a vállával az ajtó keretének dőlve. Haja gubacsosan összetapadt, arcán egy széles seb árválkodott. Ruhája szakadt, s meglehetősen megviseltnek tűnt.

- Zena?

Nem válaszoltam, csak némán vizslattam az előttem lévő alakot. Szürke szemeit az enyémekbe fúrta és szinte a lelkemig hatolt. Már számtalanszor elképzeltem, hogy milyen lesz az, amikor hazajön. De most, hogy megtörtént a dolog képtelen voltam megmozdulni.

Merthogy Sirius Black megviselt alakja állt az ajtóban.

A szemeimbe könnyek szöktek, majd hátráltam egy lépést és vissza. A kezemet remegve emeltem fel és megböktem a mellkasát.

- Zena? Édesem, minden... - nem hagytam, hogy befejezze. Szorosan bújtam hozzá. Tépett a szél, de abban a pillanatban ez volt a legutolsó dolog, ami érdekelt.

- Azt hittem soha nem lesz vége – szipogtam a mellkasába. – Sirius én...

- Be... be tu... tudunk... - Siriusból rettenetes köhögés robbant ki. Rémülten tessékeltem be a nappaliba, ahol a kutyánk, Füles éppen felébredt. Amikor meglátta a gazdáját farok csóválva, vidáman ugatva ugrált a lába körül.

Sirius lerogyott a kanapéra és kis híján lefordult róla. Rémülten zártam be a bejáratot és rohanva térdeltem elé.

- Csacsi, nézz rám! – Sirius nagy nehezen rám emelte a szürkeségeit.

- Mikor házasodunk össze? – suttogta alig hallhatóan.

- Holnap – vágtam rá. Sirius szemeibe könnyek szöktek.

- De nem lesz olyan ruhád, mint amilyent akartál – mondta. Kis híján sírva fakadtam. – Szeretlek Zena – hajolt előre és a homlokát az enyémnek döntötte. – Annyira hiányoztál...

- Sirius, mi történt veled? – kérdeztem előre félve a választól. – Drágám, mi történt?!

- Meg... megtámadott néhány halálfaló. New... New Orleansban voltam... nagyon szép hely... - éreztem, hogy nehezen mondja ki a szavakat. – Lucian de Goitehier vezette a támadást. Fogalmam sincs, hogy milyen átkokat szedtem össze...

- Nyugalom. Itt vagyok neked – öleltem meg szorosan. – Majd vigyázok én rád, rendben? – néztem rá a remegő Siriusra.

- Megígéred?

- Meg. Soha nem foglak elhagyni.

- De nem leszel boldog – lehelte és megrázta a fejét. – Te normális családot akarsz. Gyereket és...

- Ha... ha nem szeretnél most családot, akkor majd később...

Sirius hevesen csókolt meg. A testünk teljesen összesimult.

- Ki kell tisztítanom a sebeidet – súgtam a fülébe. Sirius hagyta, hogy kisegítsem a fürdőbe. Ott nagy nehézségek árán, de sikerült leszenvednünk a ruháit. Nem sokkal később már a forró vízben ült.

A meglepetések sora csak ekkor kezdődött.

Sirius karjai és a háta is tele voltak tetoválásokkal. Furcsa jelekkel és motívumokkal, illetve együttesek logójával volt kidekorálva.

- Haragszol rám? – szólalt meg egyszer csak.

- Miért kellene?

- Egyetlen szó nélkül hagytalak itt. Teljesen kivarrattam magam, hogy... hogy...

- Sirius, figyelj rám! – nyúltam az álla (valamint az ápolatlan szakálla) alá. – Visszajöttél, nemde? Nekem csak ez számít.

- Ezek szerint tetszik? – nézett rám reménykedve. A karjára pillantottam. Furcsa volt színesen látni a bőrét, de nem akartam a kedvét lelohasztani.

- Igen, nagyon. Viszont ezeket – húztam meg a szakállát és haját. – most szépen levágom.

Sirius elmosolyodott.

- Hiányzott a törődésed – suttogta.

- Nekem meg te – mosolyodtam el és megkavartam a pálcámmal a vizet. – Van benne egy kis kamilla. Csíp?

- Csak a sebeknél.

- Ha kijössz, majd begyógyítom.

Hallgatásba burkolóztunk.

- Sirius, van valami, amit még nem tudsz – szólaltam meg hírtelen.

Rám emelte a szemét.

- Meséltem már az öcsémről, ugye?

- Nem – felelte halkan. – Fogalmam sem volt arról, hogy... hogy van testvéred. Ő is varázsló?

- Nem, mugli – feleltem. – Alexandernek hívják.

- Mikor jön? – tette fel rekedten a kérdést. – Szívesen... szívesen megismerném.

- Tulajdonképpen itt lakik... eljött velem Amerikából és...

Sirius mosolygott, majd közelebb hajolt és megcsókolt.

- Elég tiszták már a sebeim? – kritikusan végignézetem a csupasz testén, majd engedtem, hogy kiszálljon. Előtte azonban még egy határozott mozdulattal megszabadítottam a gubacsos hajától. Sirius meglepetten pislogott, s kikászálódott. A sebeit begyógyítottam, miközben ő megszabadult a szakállától. Végignézve rajta már egész emberinek tetszett.

- Mit gondolsz? – tárta szét a karjait én meg vigyorogva öleltem magamhoz. Sirius kicsúszott a kezeim közül és felhúzott maga után az emeletre, majd az ágyra döntött és veszettül csikizni kezdett. A nevetésem egyre hangosabb lett, féltem, hogy fel fogom ébreszteni Alexet. Sirius percekig kínzott, majd megunhatta a dolgot, helyette bemászott a helyére. Én mellé mentem és kifulladva rántottam magunkra a takarót.

Az ágyban feküdtünk egymás mellett, amikor Sirius megszólalt.

- Hiányoztál.

Elmosolyodtam és közel bújtam hozzá, a jobb lábamat pedig átvetettem a derekán. Sirius arcán bujkáló mosolyt fedeztem fel.

- Te is nekem.

- Mikor legyen az esküvőnk? – tette fel a beszélgetés fonalához egyáltalán nem illő kérdést, miközben kisimított egy tincset az arcomból. Megbabonázva figyeltem az arcát, majd mosolyogva felkönyököltem.

- Minél előbb – mosolyogtam rá. – Vissza kell még menned?

- Fél évre – sóhajtotta keserűen. – Nem voltam normális, amikor jelentkeztem erre! – morogtam majd magára rántott. Halkan felnevettem.

- Ebben tökéletesen egyetértünk – duruzsoltam neki. – Mire készülsz? – érdeklődtem, mivel Sirius éppen azzal foglalatoskodott, hogy levarázsolja rólam a felsőmet.

- Kérlek – nézett rám könyörögve. – Majd meg veszek a hiányodtól...

- Pólóban nem vagyok jó? – vontam fel gúnyosan a szemöldökömet. Sirius arcát pír lepte el, amivel a lehető legkomolyabb módon meglepett.

- Te elpirultál?

- Úgy érzem magam, mintha... mintha most először lennék...

Felkacagtam, de igyekeztem magam türtőztetni.

- Csak nem... - vigyorogtam, mint a vadalma. Sirius egy mozdulattal maga alá gyűrt és élvezettel simított végig a combomon.

- Imádlak – sóhajtotta és kérdés nélkül tette meg azt, amin egészen eddig civódtunk, akár a gyerekek...

***

Másnap reggel halk szuszogásra keltem. Sirius teljesen maga alatt tartott fogva. Miközben párnának használt, igyekeztem kiszökni. Hozzátenném, nem sok sikerrel.

- Máris itt akarsz hagyni?

- Alexnek kell adnom egy kis pénzt az ebédjére. Utána visszajövök, oké?

- Nem kell. Elmegyek fürdeni, majd utána...

- Nekem egy óra múlva indulnom kell – figyelmeztettem. Sirius fancsali képet vágott, majd bólintott.

- Rendben, nem megyek – forgatta a szemeit. – Akkor megyünk majd együtt?

- Mi az, hogy! – vigyorogtam szélesen és kiszöktem mellőle.

A fürdőköpenyemet ezúttal felhúztam, majd legaloppoztam a konyhába. Alex éppen a müzliét ette, miközben azon ügyködött, hogy a megíratlan matekháziját megcsinálja.

- Honnan szüljem ki, hogy mennyi az x? – motyogta az orra alatt. Kíváncsian kukucskáltam át a válla fölött.

- Házi? Ejnye, öcsi – csóváltam a fejem. Alex csak forgatta a szemét.

- A pasid jött haza tegnap?

- Honnan...

- Tudod, a folyamatos „Sirius" kiáltásoktól kicsit nehéz volt aludni...

Fenébe.

- Alex, én...

- Felnőtt ember vagy. Azt csinálsz, amit akarsz – vont vállat. – Délután...

- Bemutatlak, ne aggódj – legyintettem és feltettem egy kávét főni. Alex összekapta a háziját, megreggelizett és az ebédpénzével együtt távozott. Sirius éppen akkor sétált le, amikor Alex lelépett.

- El is ment?

- Tudod, iskolába kellett mennie – forgattam a szemem. – Parancsolj – nyomtam a kezébe az egyik csészét.

- Te mióta kávézol?

- Mióta elmentél – rántottam meg a vállam. Sirius furán nézett rám.

- Megváltoztál.

- Csak apróságok – rántottam meg a vállam. – Kérsz? – nyújtottam felé a cigarettatartómat. Sirius szemei kikerekedtek, az arcán fájdalmas kifejezés futott keresztül.

- Ez is miattam lett – suttogta az orra alá. Az arcán egy könnycsepp gördült le.

- Sirius... - letöröltem a cseppet. – Nem miattad volt – néztem mélyen a szemébe. – Nekem... nekem nagyon fájt, hogy elveszítettük Mattyt. És te sem voltál itt, egyedül éreztem magam.

- Melletted kellett volna, hogy legyek és...

- Ne vádold már magad, te marha! – böktem oldalba mérgesen. Sirius bűnbánó pillantást vetett rám, majd remegő kézzel elvett egy szállat.

- Kösz – mondta és kinyitotta nekem a teraszra vezető ajtót. Ott leültünk a kis kerti székekre, szorosan egymás mellé, és némán szívtuk el a cigarettát, majd ezt követően elindultam dolgozni.

***

Délben egy támadást intéztem Mordon ellen. Az öreg figyelmesen hallgatott végig.

- Három hetet kap, Ross.

- Tényleg?

- Élvezze ki. Sosem tudhatja, hogy mennyi ideig maradnak itthon – morogta és intett, hogy távozhatok. Az arcomon széles vigyorral rohantam le az étkezőbe, ahol sikeresen neki rohantam egy alaknak.

- Hé, Zena! Jól vagy? – érdeklődött James hangja. Széles vigyorral néztem fel rá, a szemüveges pedig elmosolyodott.

- Csak nem megérkezett tegnap?

- De. Te tudtad, hogy...

- Meglepetésnek szánta. Milyen volt a vacsora?

- Miféle vacsora? – értetlenkedtem megszeppenve. – Sirius kis híján összeesett, amikor haza ért.

- Mi?! – James szemei kikerekedtek, mögötte pedig megjelent egy aggodalmas Remus.

- Ágasnak mi baja?

- Sirius megsebesült? – tette fel saját magának a kérdést James. Remus szomorúan veregette hátba.

- James én...

- Megsebesült – totyogott el James a közeledő Lily felé. Remus megcsóválta a fejét és rám nézett.

- Mennyire voltak komoly sebesülései?

- Nem volt vészes. Még tegnap este lekezeltem őket.

- Az elmeállapota is tűrhető? – Remus komolyan nézett rám. – Zena, voltak még Siriusszal néhányan... összesen négyen indultak ide, vissza. A másik három embert crutiautus-átokkal őrületbe kergették.

A mosoly már régen lefagyott az arcomról. Nyeltem egyet és az ajkamat harapdáltam.

- Remus, Siriusnak nem volt baja... vagyis... nekem nem úgy tűnt, mintha lenne.

- Ezek szerint, akkor jól van.

- Remélem – feleltem halkan. A sápadt szemöldöke összeszaladt.

- Nem történt semmi szokatlan?

- Csak annyi, amennyi szokott – vontam vállat. – Bocsánat, de mennem kell! – szabadkoztam és eltűztem, hogy minél előbb elhúzhassam a minisztériumból a csíkot.

***

Sirius és az öcsém éppen a kanapén ültek, amikor haza értem. Sirius éppen érdeklődve hallgatta Alexet, de hogy miről volt szó nem tudtam.

- ... mutasd be Zenának – mondta Sirius mosolyogva.

- Zazának? – húzta el a száját. – Necces lenne... a múltkor...

- Mi volt a múltkor? – érdeklődtem és puszit nyomtam Sirius arcára. – Ezt neked hoztam – dobtam bele egy pár méregdrága edzőcipőt az öcsém ölébe. – Jó a méret?

- Aha. Nem kellett volna...

- Ugyan már – forgattam a szemem és Sirius mellé ültem. – Látom összebarátkoztatok.

- Igen – vágták rá gyanúsan egyszerre. Összevontam a szemöldököm.

- Édes, nincs semmi...

- Sirius... - néztem rá gyanakodva, mire egy puszit nyomott a számra.

- Komolyan Csacsi – kacsintott egyet.

- A sebeid rendbe vannak?

- Igen.

- Biztos? Nem kéne elmenned a Mundgóba? Esetleg...

- Nem aggódod picit túl, Zaza?

- Nem – vágtam rá, miközben az öcsémre pillantottam. – Kinek is akarsz bemutatni?

- Sen... senkinek?

- Ezt most mondod vagy kérdezed? – érdeklődött Sirius szórakozottan.

- Neked nem volt gáz, amikor... mármint...

- Kimaradt az életéből öcsi – hallatszódott James hangja.

- Ágas! – pattant fel Sirius vigyorogva, majd ő és James testvéri ölelésben részesítették egymást. – Haver, rég láttalak! Evans?

- Szevasz – intett Lily is. – Bocs Zaza – nézett rám bocsánatkérően. Magamban sokadszorra is megfogadtam, hogy megütöm a drágalátos öcsémet. Amióta kiderült a barátaimnak, hogy van egy „Zaza" hangzású becenevem, azóta előszeretettel hívtak így.

- Semmi gond, foglaljatok helyet! – intettem nagyvonalúan.

- Hogy megy az ismerkedés? – érdeklődött James és helyet foglalt Alex mellett. – Tyű, ez marha jól néz ki! Honnan szedted?

- A boltból hoztam neki – kuncogtam. Lily e közben mellém csüccsent.

James ekkor mély eszmecserébe kezdett Alexszel, Lily pedig csak csóválta a fejét.

- Lily drága – szólalt meg színpadiasan Sirius. – Láthatom a gyűrűdet?

A vörös hajú barátnőm széles vigyorral az arcán nyújtotta oda kezét Siriusnak, aki mosolyogva vette szemügyre az ékszert.

- Szép darab – bólogatott nagy bőszen. – Mikor is tartjátok az esküvőt? – érdeklődött.

- Két-három héten belül. Tudod, James szerette volna, ha te vagy a tanuja.

- Á, hát persze – mosolyodott. Sirius szemüveges barátja mosolyogva nézett fel.

- Remélem nem bánod.

Sirius válasz gyanánt csak forgatta a szemét, én meg egy kis ideig még úgy érezhettem, hogy a világom ismét teljessé vált.

***

Sirius szépen, lassan gyógyulgatott. Mire az esküvő napja bekövetkezett, teljesen felépült. Talán túl is, hiszen aznap reggel alig tudtam kirángatni az ágyból.

- Mikor lesz a mi esküvőnk? – nézett le rám nagy szemekkel, amikor maga mellé rántott és fölém gördült.

- Miután végleg haza jöttél – néztem a szemébe és lágyan rá mosolyogtam. Sirius arcára széles vigyor került, majd egy puszit nyomott a számra.

- Hoztam neked valamit New Yorkból – mondta és az éjjeliszekrényéből előhúzott egy dobozt. Kíváncsian bontottam fel, majd mosolyogva emeltem fel egy arany karperecet.

- Igazán nem kellett volna – néztem rá hálásan Siriusra.

- De, igenis kellett – adott egy eszkimó-puszit és felállt. – Meg...

- A harmadik polcra tettem az új borotvahabot – mondtam a fel nem tett kérdésére a választ. Ameddig Sirius eltűnt a fürdőben, addig én előkerestem neki a dísztalárt.

Alex éppen akkor nyitott be, amikor kiakasztottam Siriusnak a nyakkendőt.

- Zaza, te be tudod kötni?

- Gyere ide! – intettem neki mosolyogva és gyakorlott mozdulatokkal bekötöttem neki. – Nagyon csinos vagy – mosolyogtam rá. Az öcsém viszonozta, majd kétségbeesett pillantást vetett rám.

- Nem fognak lenézni?

- Miért nézne le téged bárki is?

- Nem vagyok varázsló – bökte ki fülig vörösödve.

- Ez egy esküvő, Alex – kuncogtam. – Semmi baj nincs azzal, hogy mugli vagy, jó? Egyébként James még élvezi is, hogy tud veled szórakozni – forgattam a szemeim. Sirius kezei ekkor a derekamra kúsztak.

- Szerintem is felesleges ezen izgulnod – jegyezte meg Sirius. – Nem kell aggódnod. Ha jól tudom Arthur is jön.

- Kicsoda?

- Arthur Weasley. Félig-meddig rokonok vagyunk, Ágas a Minisztériumban haverkodott össze vele. Imádja a muglikat.

Alexre néztem.

- Látod? – vontam fel a szemöldökömet, majd a mögöttem álóra néztem. – Kezdj el öltözni, mert el fogunk késni – mondtam, majd a talárt Sirius kezébe nyomtam. – Lent várunk.

***

James éppen kint ácsorgott a templom előtt, amikor megérkeztünk az esküvő színhelyére. Az arcára széles mosoly terült és szorosan megölelte Siriust, majd sorban mindannyiunkat és bevezetett minket. James leültetett engem és az öcsémet az első sorba. Már jó pár vendég ott volt, de nem voltunk olyan nagyon sokan. Tudtam jól, hogy Lily és James egy zártkörű esküvőt akartak, így a vendég-mennyiség tökéletesen érthető volt.

Alex éppen feltett volna egy kérdést, amikor megszólalt a zongora. Mosolyogva figyeltem, ahogyan Lily a dallamos zenére az oltár előtt ácsorgó, veszettül vigyorgó James felé tart. Gyönyörű talárt választott magának – a hófehér, selyemnek tetsző anyagon vidáman csillantak meg az ólomüvegablakon beszűrődő fények. Vörös haja kontyba fogva csücsült a fején, amit apró, fehér gyöngyök díszítettek.

A pap komoly tekintettel adta össze őket, a végén pedig megcsókolták egymást. Láttam, hogy a nem messze ülő, Lilyre igencsak emlékeztető Mrs. Evans nemes egyszerűséggel sírva fakad.

A pap kiment, a tömeg pedig a frissen házasodott Lily és James felé indult meg. Sirius elkapta a derekamat, így elsőként koccinthattunk velük. James megköszönte, s rám nézett, a kezemen lévő jegyűrűre és a pillantása megkomolyodott.

- Remélem nem sokára majd fordított helyzetben látjuk egymást – nézett először rám, majd szúrós pillantást vetett Siriusra.

- Ne aggódj már! – forgatta Sirius a szemét és még egyet koccintottak.

Az este további része kellemesen telt, szórakozottan beszélgettünk és ültük meg a lakodalmat. Végül Lily és James elindultak a nászútjukra, így a barátnőm elhajította a csokrát, ami egyenesen az én kezemben landolt. Remus elnevette magát, majd még oda kiáltotta Siriusnak még, hogy legalább azt várja meg, amíg visszajönnek a nászútról. Sirius csak forgatta a szemét és visszaszólt, hogy majd igyekszik.

Este a csillagokat figyeltük Siriusszal, egy-egy pohárral a kezünkben – immáron a teraszunkról.

- Szeretlek, ugye tudod? – szólalt meg halkan.

- Tökéletesen – pillantottam rá és hagytam, hogy lágy csókkal pecsételje meg szavait.

***

Sirius szorosan húzott magához a minisztérium aulájában, akár egy plüssmacit.

- Vigyázni fogsz magadra, ugye? – tette fel a költői kérdést Sirius.

- Persze – vágtam rá. – De te is tedd meg ezt, jó?

- Ígérem – suttogta szinte a számba és megcsókolt. – Nemsokára haza jövök és feleségül foglak venni – mondta még búcsú gyanánt és elindult a legénység többi tagjának irányába.

A sírás szorongatta a torkomat, miközben keserűen néztem utána. Tudtam, hogy félelmetesen hosszú idő elő nézek, míg vissza nem jön az én Siriusom...

Nagyot nyeltem és haza hopponáltam, de ezt egy pillanat múlva már keservesen bántam. Épphogy az előszobába keveredtem rögtön rám jött a hányhatnék, így rögvest a fürdőszoba felé vettem az irányt.

A fehér kagyló fölé hajolva csak még pocsékabbul éreztem magam, a reggelim pedig a nem legmegfelelőbb helyen távozott is belőlem.

- Hé, Zaza? Minden oké?

Alex nem várta meg a válaszomat, helyette benyitott és mögém guggolt. A hajamat össze fogta és a hátamat simogatta.

- Kösz, Alex – suttogtam, amikor a hányinger első hullámán túl jutottam. Az öcsém az arcomat fürkészte.

- Zaza, mitől borultál ennyire ki?

- Nem tudom – ráztam meg a fejem, és ismét előre dőltem hányni.

- Zaza... ugye holnap elmész orvoshoz?

- Elmegyek – sóhajtottam. – Pontosan úgy, mint ahogy most lefekszem aludni! – jelentettem ki. – El tudod magad majd látni?

- Nagyfiú vagyok – forgatta a szemeit és felkísért a szobámba.

Másnap reggel fejfájással küszködve a mosdóig tántorogtam, de a belépésben nem lett sok köszönet. Ahogy megéreztem a fertőtlenítő illatát a rosszullét megcsapott, akár a három hetes, penészes-kolbászos szendvics szaga.

Alex már minden bizonnyal bemehetett, mert néma csend telepedett a házra. Egy magassarkú kopogása zavarta meg csupán a csendet. Halkan kopogott az ismeretlen, majd benyitott.

- Zaza? Magasságos Merlinre! – hallottam meg Marlene hangját. – Kislány mi bajod van?

- Pocsékul vagyok – motyogtam.

- Nem mondod... - sóhajtotta Marline. – Nem akarsz bemenni a Mundgóba?

- Oda készültem mielőtt itt kötöttem ki.

- Zaza...

- Tegnap kezdődött ez az egész – feleltem és felálltam, hogy kiöblíthessem a számat. Marlene egy ideig figyelt, majd a másik csapnak dőlt.

- Szóval tegnap kezdődött – nézett rám kérdőn a szőke hajú barátnőm. – Már csak egy kérdésem lenne... mitől?

- Úgy nézek ki, mint aki tudja?

- Kiborított Sirius távozása?

- Nem. Vagyis de.

- Szeretem, hogy ilyen biztos vagy magadban – szúrta oda nekem.

- Nem volt olyan gáz, mint a legutóbb – legyintettem és még egy kortyot a számba vettem azzal a szándékkal, hogy véglegesen kiöblítettnek nyilvánítsam a számat.

- Tehát nem volt olyan gáz – dörmögte, majd a szemöldöke összeszaladt. – Jesszus! – kerekedtek ki a szemei.

- Mi van? – értetlenkedtem, majd a tekintetem megállapodott azon a dobozon, amin az övé.

- Az terhességi pirula?

- Magzatvédelmi – javítottam ki. – Még... még a múltkorról maradt.

- Zaza... neked mikor volt meg utoljára? A menstruációd – nézett rám a barátnőm kikerekedett szemekkel.

Összevontam a szemöldököm. Mi ez a hülye kérdés? Bár jobban belegondolva...

- Valahogy Január vége felé...

- Nem lehet, hogy... hogy megint... - összetalálkozott a tekintetünk. Megfagyott körülöttünk a levegő, a kezem pedig akaratlanul is a hasamra kúszott. Lehet, hogy ismét a szívem alatt hordtam egy apróságot, aki Sirius Blackből jött? 

Sziasztok!

Először is köszönöm a türelmeteket, igyekeztem kicsit hosszabb fejezetet hozni. Nagyon remélem, hogy tetszett, nektek.

Ééés már csak hat fejezet! A következőt igyekszem minél előbb hozni.

Mindenkinek nagy puszi és ölelés!