Zaza!

Sajnálom, hogy eddig nem írtam. Tegnap találtam meg az összes leveledet, amit egészen eddig küldtél. Annyira sajnálom, én azt hittem teljesen megfeledkeztél rólam. Bár nem is tudom, hogy képzeltem...

Még mindig Stuart bácsinál vagyok. Ez a fazon egy merő katasztrófa! Egyszerűen gyűlölök itt lenni. 

Egyébként iskolát kellett váltanom. Az a hely, ahol most vagyok kiállhatatlan. A tanárok úgy kezelnek minket, mintha nem lennénk teljesen százasok. Az "osztálytársaim" kiállhatatlanok, a legtöbb srác egy gorilla testével rendelkezik, de az agya (már ha van...) akkora, mint egy borsószem. A lányok pedig felcsaphatnának vakolómesternek. Komolyan. Olyan arcot tudnak maguknak varázsolni, mintha szépek lennének. 

Az elmúlt év pedig egy katasztrófával ért fel. Gondolom emlékszel még arra a tervemre, hogy az Oxfordra menjek. Ennek az iskolának köszönhetően egyre inkább kezdek róla lemondani. Egyszerűen az élettől is elment a kedvem ez alatt a néhány hónap alatt. És a rohadt életbe is! Annyira hiányoztál. Tudod, te és a folyamatos noszogatásod. A hülye mondataid, hogy álljak fel és csináljam tovább, különben olyan laposra versz, hogy azt se tudom majd fiú vagyok e vagy lány. Pedig jelen pillanatban határozottan fiúnak érzem magam. Egyébként elkezdtem sportolni, talán az az egyedüli dolog, amit ebben a földi pokolban szeretek. 

Te hogy vagy? 

Szeretettel: Alex

Ui.: Életem első koncertjén is részt vettem. A Kiss koncertjén voltam, egyszerűen oltári volt. Még egyszer ölellek.

- Ki a Merlin füle töve ez az Alex? - nézett rám Marlene kérdőn felvont szemöldökkel. Éppen a konyhában álltam és magamban mosolyogva kavargattam a spagettihez készülő szószt.

- Alex? Az öcsém.

- Eddig nem igen reklámoztad - szúrta oda. Válasz gyanánt csak forgattam a szemeimet.

- Tudod, elég csúnyán váltunk el - mondtam halkan. - Alex teljesen összeomlott, amikor Anya és Will meghaltak. Úgy váltunk el, hogy közölte velem, soha többé nem akar látni - mondtam Marlennek.

- De te a helyett, hogy feladtad volna folyton levelekkel bombáztad. Nem is te lennél, ha nem ez lenne a helyzet - csóválta meg a fejét. Elvigyorodtam.

- Meg fogom hívni, hogy töltse nálam a téli szünetet.

- Jól tetted - szúrta oda az éppen megjelenő Lily. - Csak nem spagetti?

- Jól érzed - kuncogtam. - A drága barátodat merre felejtetted?

- Haza ugrott. Mrs. Potter a napokban lebetegedett - mondta Lily szomorúan. - James azt mondta, hogy az orvos szerint nem sokára meg fog gyógyulni.

- Ugye James tudja, hogy Mrs. Potter már elég idős? - kérdezte Marlene. Lily szúrósan pillantott rá.

- James édesanyjáról van szó!

- Ettől függetlenül elég öreg... Bár én is szeretném ennyi idősen úgy tartani magam, mint Mrs. Potter!

- Megjöttünk! - kurjantotta James, amikor a nappaliba hopponált. A szekrényre böktem, amiből kireppent öt tányér, s a fiókból is evőeszközök szöktek elő. - Kész is vagy?

- Dél van - forgattam a szemeimet. - James, hallottál valamit Siriusról?

- Csak annyit, hogy elkobozták tőle az ikertükrünk egyik nála levő felét.

- Karácsonykor is ott kell legyen? - néztem rá a szemüveges barátomra. James szomorúan rázta meg a fejét.

- Fogalmam sincs. De jó lenne, ha haza jönne! - sóhajtotta.

- Egyébként is - szólalt meg Lily. - Nem akarom elhalasztani az esküvőnket.

Minden szem a párosra villant, én pedig rögtön Lily keze után kaptam. A jobb ujjain semmi sem volt.

- Zena, ezt nézd! - a barátnőnk másik kezét Marlene szorongatta. A lány csillogó szemekkel fürkészte Lily jeggyűrűjét, amihez én is csatlakoztam. James kitett magáért, egy meseszép ékszert választott ki. Finom, egyszerű ékszer volt, Lily szemszinével megegyező árnyalatú, smaragd kővel a közepén, aminek szív alakja volt. - A mázlista... Ez meseszép! - nézett rá Marlene Lilyre mosolyogva.

- Gratulálok. Mindkettőtöknek - nézem Lilyről Jamesre, majd megöleltem őket. James vigyorogva csókolta Lilyt arcon.

- Szerintem is szép - közölte elégedett hangon. - Bár szerintem Lily szebb.

Mosolyogva csóvátam meg a fejemet.

- Induljunk! - intettem az ebédlőasztal felé. Remus komolyan nézett rám, majd pedig arrébb húzott.

- Zena, Siriusról van szó - sóhajtotta.

- Nem tetszik a hangsúlyod...

- Kissé megsérült. Nem tudni, hogy mi fog vele történni - mondta halkan. - Egy ismeretlen halálfaló támadta meg. Valami Kupor...

Bólintottam és a bohóckodó Lily-James párosra néztem.

- Ők nem tudják, jól sejtem?

- Sirius határozott kérése volt, hogy ne szóljak neki. Tudja, hogy megkérte Lilyt, de nem akarja az örömüket elrontani. Lehetségesnek tartom, hogy haza fog jönni.

- Tudod, hogy mennyire örülnék neki? - néztem rá szomorú pillantással Remusra. - Imádom Siriust, s elmondani sem tudom, hogy mennyire hiányzik az a mamlasz!

- Elhiszem - mosolygott, s az asztal felé indult el.

- Várj! - fogtam meg a kezét. - Nekem miért mondtad el?

- Mert a menyasszonya vagy. Összetartoztok. Tudom, hogy Siriusnak lelkiismeretfurdalása van azért, mert itt hagyott téged - nézett rám komolyan Remus. - Egyébként meg jogod van hozzá, hogy tudj róla.

A Lily-James párosra pillantottam. Rendkívül boldognak tűntek, tökéletesen megértettem Remus döntését. Senki sem akarta őket szomorúnak vagy aggodalmasnak látni.

- Segítesz bevinni? - emeltem fel egy üveg bort. Remus furán nézett rám.

- Ez egy üveg bor.

- Vidd be kérlek, én elmegyek a poharakért.

A barátom barátságos mosoly kíséretében elvette tőlem a mézbort és bevitte, míg én borospoharak után kutattam. Miután megtaláltam bevittem az étkezőasztalra és ebédelni kezdtünk.

***

Lily lehuppant a székemre a minisztériumban.

- Nincs kedved enni valamit?

- Nem igazán - ráztam a fejemet. Lily rám emelte hatalmas zöldjeit.

- Feleslegesen zárkózol teljesen magadba.

- Tudom, hogy nem szabadna ezt csinálnom Lily. De apát mindenképpen meg akarom ma látogatni. Amióta megkaptam azt a bizonyos levelet Siriustól csak telefonon keresztül beszéltem vele.

- Zena, minden rendben? - Lily szuggesztíven figyelte a mozdulataimat.

- Ne nézz így! - pillantottam rá szúrósan. - Minden oké csak...

- Csak?

- Hiányzik Sirius - bukott ki belőlem. - Lily, annyira aggódom! És ott van Alex is... nekem valami nagyon nem stimmel vele kapcsolatban.

- Valami baja van? A levélből nem ez jött le.

- Te nem ismered Stuart bácsit - legyintettem. - Olyan mint egy rozmár, akit emberré konvertáltak.

Lily fura arcot vágott.

- Egy rozmár? A fogai is...? - felvihogtam a feltételezésén.

- Luis bakancsára, Lily! - a barátnm értetlenül meredt rám.

- Most mi van?!

- Semmi, semmi - legyintettem. - Holnap ráérsz? Akkor elmehetünk valahová. Godric's Hollowban nyílt egy oltári kis étterem - mondtam neki és kihúztam az egyik lapot a jelentésem alól. - Neked mond valamit az a név, hogy Montgomery?

- Volt egy évfolyamtársunk, Rose. Biztos emlékszel rá, alacsony, szeplős lány. Ő volt a Mardekár prefektusa.

Összevontam a szemöldököm.

- Nem tudod, van testvére?

- Nincs. Miért?

- Az apját hogy hívják?

- Te most ki akarsz hallgatni?

- Bocs... mostanában az agyamra ment a munka - sóhajtottam. Lily az arcomat fürkészte.

- Te mikor voltál utoljára szórakozni?

- Régen - sóhajtottam. - Hétvégén nincs kedved valahova elmenni?

- Roxmortsban van egy pub - mondta Lily. - Oda szoktunk menni péntekenként. Marlene és Remus is jön, talán még Franket és Alicet is meg tudjuk győzni. Te is fogsz jönni? - nézett rám reménykedve.

Elgondolkoztam. Mégis mi akadálya lenne? Csak egy kicsit kikapcsolódok, bajom az úgysem lesz belőle.

- Persze, megyek - mosolyodtam el. - Arra gondoltam, hogy karácsonyra meghívnám Alexet.

- Ez jó ötlet! - mosolyodott el Lily szélesen. Ekkor James jelent meg az ajtóban.

- Futás, a végén még Lily-hiányba fog az urad belehalni - forgattam a szemet és mosolyogva intettem a párosnak.

***

Pénteken este éppen a Roxmortsban lévő pub, az Adorin von Humanata előtt ácsorogtam. A kezemben egy szál cigaretta égett.

A hely nagyon hangulatos volt, örültem annak, hogy Lily rábeszélt az eljövetelre. Éppen a kezemben szorongatott cigarettába szívtam újra bele, amikor valaki mellém lépett.

- Zena?

John Segwick állt velem szembe. Meglepődve pillantottam fel rá, majd elmosolyodtam és miután kifújtam a füstött egy-egy puszival köszöntöttük egymást.

- Rég láttalak - jegyeztem meg. - Hogy vagy?

- Jól - mosolygott. - Bár rólad nem ez hírlik...

- Tessék?

- Cigizel - bökött a kezemben tartott önmérgező eszközre. - Mégis mikor szoktál rá?

- Hát az úgy volt, hogy...

- ... Sirius Black távozott Amerikába - forgatta John a szemeit. - Hallottam róla. A Varázs-bűnüldözési Ügyosztályon dolgozom én is, nem kell bemutatni - forgatta a szemeit. - Hogy viseled?

- Rosszul - vontam vállat. - De már csak fél év - mosolyodtam el. John az arcmat fürkészte.

- Én... én hallottam valamit...

- Valóban?

- Csak kíváncsi vagyok. De nem feltételeztem semmit addig, ameddig tőled nem hallom.

- Figyelek.

- Ti együtt vagytok még?

- Miért ne lennénk?

- A Minisztériumban ezt pletykálják - vont vállat. - Erre következtettek, mivel Sirius kiutazott Amerikába.

- Nem mentünk szét. A... a kimenetelnek más okai voltak.

- Valóban?

- Tudod egy kicsit...

- A gyerek miatt? - tette fel óvatosan a kérdést. Zavartan pillantottam rá. Ezt meg honnan szedte? - Hallottam, hogy bekaptad a legyet - mondta gunyoros hangon.

- Elvesztettem Mattet, ha erre célzol - feleltem halkan. John arcára fagyott a gúny.

- Nem tudtam, én...

- Úgy nézek ki, mint aki ezt reklámozza? - vontam fel a szemöldököm. - Pocsékul viseltük mindketten - vontam vállat. - Viszont az éllet megy tovább.

- Sajnálom. Komolyan - nézett rám. Elmosolyodtam.

- Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül veszítettem el a kicsit, John.

A volt osztálytársam az arcomat fürkészte.

- Tudod, marhára irigylem azt a rohadékot - csóválta meg a fejét. - Sosem fogom megérteni, hogy nekem miért nem lehet olyan barátnőm, aki annyira szeret, mint te Siriust.

Elmosolyodtam.

- Ezt most bóknak veszem - kacsintottam rá és elnyomtam a csikket.

***

A beszélgetésünk óta három hét telt el. Elkezdtem az életemet megváltoztatni, délutánonként a barátaimmal szórakoztam, péntekenként pedig eljártunk a Roxmorts-i szórakozóhelyre. Szépen lassan sikerült egy viszonylag normális életet. Tökéletesen jól akartam magam érezni, próbáltam minnél jobban elterelni a figyelmemet.

A harmadik hét szerdáján kaptam meg az öcsémtől a válaszlevelet. Izgatottan téptem fel a borítékot. A legutóbbi levelemben megérdeklődtem, hogy szeretné e nálam tölteni a karácsonyt.

Gyorsan futottam végig a levelet, majd széles vigyorral az arcomon tagsáltam, hogy Alex szíves örömest jön hozzám a szünet alatt.

Ekkor még nem tudtam, hogy milyen nagy segítség lesz a normális élet megkezdéséhez az öcsém.

***

Már éppen emeltem a kezemet a kopogásra, amikor meghallottam Stuart bácsi hangját.

- ... hogy képzelted, ha? A nővéred egy... egy...

- Zaza egy csodálatos ember! - Alex hangja határozottan megváltozott, vagy két oktávval mélyebb lett. - Gyűlölök itt lenni, érted? Szívem szerint eltünnék innen a francba!

- Mi etetünk és ruháztatunk - köpte a szavakat. - Nagyobb tiszteletet várnék el tőled, taknyos.

- Nagyobb tiszteletet? Mire? Használt ruhákban járok - sziszegte Alex a fogai között. Mérgesen vontam össze a szemöldököm és kopogtam.

Az ajtót Stuart bácsi tépte fel. Az öreg semmit sem változott, ugyanúgy festett, mint egy éve. Zsíros koponyáját gyér hajzat díszítette, ami megközelítőleg három-négy szálból állt. Azokat is egymásra fésülte, mintha legalábbis úgy jól nézne ki... mélyen ülő szemei rosszindulatuan csillogtak, arca vörös volt és felpuffadt. Egy pizsamára emlékeztető térdnadrágot viselt és egy olyan fehér trikót, ami húsz éves is megvolt. Nem mellesleg hatalmas sörhasa is kilógott a fehér anyag alól.

- Te meg mit keresel itt?

- Alexet - feleltem rezzenéstelen arccal.

- Nincs itt.

- Hallottam, hogy itt van.

- Semmi szüksége arra, hogy veled, a defektes nővérével találkozzon.

- Az öcsémről beszélsz. Megígértem neki, hogy nálam töltheti a karácsonyt - mondtam határozottan, miközben azzal küzdöttem, hogy be ne mossak ennek a görénynek.

- Á, szóval megígérted neki... és az apád? Ő mit fog ehhez szólni, ha?

- Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de nem az apámnál élek.

- Hanem? Kiköltöztél a híd alá? - gúnyolódott.

- Nekem és a vőlegényemnek van egy házunk - feleltem rezzenéstelen arccal. - Tehát az öcsém nem fog senkit sem zavarni.

- Vőlegény, mi? - röhögött rosszindulatuan. - Tehát ahhoz a Tyson gyerekhez mész hozzá...

- Nem hozzá, de ehhez ugyancsak semmi közöd - feleltem fapofával, egyre fogyó türelemmel. - Kiengede Alexet?

Stuart bácsi hátra fordult és az öcsémhez kezdett beszélni.

- Kölyök, ha ezen az ajtón kimész, soha többet ne gyere ide vissza. Felment - közölte behízelgő hangon. Némán meredtem rá Stuart bácsira, így múltak el a percek. Egyszer csak Alex jelent meg.

- Bocs, csak néhány dolgot össze kellett szednem, ha nem jöhetek vissza - mondta Stuart bácsinak, rám pedig könyörgő pillantást vetett. Intettem neki, Alex kilépett,felém indult. Stuart bácsi elégedetten csapta be maga mögött az ajtót.

Hogy a Luis bakancsában lehetett ez a fazon Will testvére?

- Zaza! - az öcsém nekem rohant, éreztem, ahogyan megölel. Szorosan húztam magamhoz.

Alex érezhetően megtestesedett, vagy egy fejjel magasabb is lett. Haja megnőtt, már egészen a válláig ért. Az arca is kezdett felnőttesedni, de az élénkék szemei ugyanolyan kisfiúsan csillogtak, mint ezelőtt.

- Istenem, Alex - sóhajtottam fel. - Jól vagy?

Az öcsém megrázta a fejét.

- Hiányoztál és...

- Hányszor vesztetek eddig össze?

- Naponta - felelte halkan.

- Gyere, kivettem a Holtel Cosmában egy szobát - sóhajtottam és magammal cipeltem az öcsémet az innen nem messze lévő hotelba. Ott a szobába mentünk, Alex pedig lehuppant a fotelba.

- Szóval? - nézett rám. - Tényleg bepasiztál?

Elnevettem magam.

- A srác ugye tényleg nem Tyson?

- Luis bakancsára, dehogy! - emeltem égre a szemeimet. - Köze sincs hozzá, ismerni viszont nem ismered.

- Angliában szedted össze?

- Igen, az egyik barátnőmnek az unokatestvére.

- A lány nem haragudott meg rád?

- Tulajdonképpen titkolt szándéka volt, hogy összeboronáljon minket - kuncogtam fel. Alex elvigyorodott, majd a mosolya leolvadt.

- Zaza... nagyon haragszol, hogy...

- Ne legyél buta! - vágtam tarkón. Alex hálásan nézett rám. - Ha jól tudom a közelben van egy iskola, de majd ha haza értünk akkor utána járok. Jó?

Alex válasz gyanánt bólintott.

- Mitől testesedtél így meg?

- Kosarazni kezdtem - vont vállat. Elismerően bólintottam.

- Majd elintézzük, hogy tudd folytatni.

Alex elmosolyodott.

- A pasid Angliában van?

- Én lennék a legboldogabb, ha tudnám hol van - dörmögtem az orrom alatt. Alex furán nézett rám.

- Összevesztetek? - érdeklődött.

- Nem. De. Nem, mégsem...

- Szeretem, hogy ilyen egyértelmű válaszokat tudsz adni.

- Az igazság az, hogy magam sem tudom. Félek, hogy valami baja van. Tudod, Sirius...

- A gyerek egy csillagról van elnevezve?

A csillárra függesztettem a tekintetem. Hiányzott ez a taknyos a hülye kérdéseivel együtt.

- Nos, az igazság az, hogy a családjában mindenki csillagokról van elnevezve. Tehát...

- Elég defektes szülei lehetnek - felkuncogtam.

- Kedvelni fogjátok egymást - csóváltam meg a fejem. Alex elvigyorodott. - De most nem ez a lényeg. Sirius is varázsló, a muglik talán katonának neveznék...

- Az embered egy katona? - kerekedtek ki a szemei. - Miért ment annak?

Elgondolkodtam a kérdésen.

- Az igazat akarod, vagy találjak inkább ki valamit?

- Persze, hogy az igazat! - forgatta a szemeit.

- Ahogy óhajtod. Siriusnak vágyálma, hogy saját kezüleg dugja dutyiba a drága családtagjait. Ha megtehetné, szerintem az anyjával kezdené... - dörmögtem, majd elbigyesztettem a számat.

- Szereted.

Elmosolyodtam.

- Az nem kifejezés. Viszont jelen pillanatban nem tudom, hogy merre van és meglehetősen aggódok miatta - húztam össze a szemöldökömet. - Remélem nem keveredett nagy bajba, mert meglehetősen nagy tehetsége van hozzá...

***

Másnap reggel indult a New York-i reptérről a járatunk, ami egyenesen Angliába vezettet. Alex érezhetően felpörgött, én pedig próbáltam a kedvét kissé lelohasztani, de láthatóan nem sikerült.

Apától kölcsönkértem a kocsiját, azzal mentünk haza. Mivel a ház nem messze volt apa házától, így az előtt megálltam. Alex kérdőn nézett rám, amikor kiszállítottam.

- Nincs saját kocsim - öltöttem rá nyelvet. Az öcsém szemöldöke felszaladt.

- Te elloptad valakinek a...

- Ne legyél hülye - robbant ki belőlem a nevetés. - Nem. Apától kértel kölcsön a sajátját, most beugrom hozzá letenni a kulcsokat és megnézem, hogy éhen halt-e vagy még él. Utána jövök és haza sétálunk, oké?

- Oké.

- Ha nem akarsz, nem kell bejönnöd.

- Akkor én ezzel a lehetőséggel szeretnék élni - pillantott félre zavartan. Halkan kuncogtam egy sort és becsaptam magam mögött az ajtót. Az ablak még le volt tekerve Alex oldalán, így oda sétáltam és bekukucskáltam rajta.

- Akkor tíz perc és itt vagyok, jó?

- Király - bólogatott bőszen és kipattant az anyós-ülésről. Az ablakot feltekerte, én bezártam a kocsit és bementem apához.

- Szia! - kiabáltam be. Apa a tévéről rám emelte a pillantását és intett a kezében tartott pizzával. - Jó étvágyat. Hogy vagy?

- Jól - mondta tele szájjal. - Az öcséd?

- Kint van - feleltem.

- Milyen utad volt? - jött ki utánam a konyhába. Éppen a hűtőt néztem át és még egy műanyag dobozba csomagolt menüt bedobtam a hűtőbe.

- Elég jó. Alex teljesen felpörgött - mondtam. - Hoztam neked a Joe and Burgs-ből egy menüt. Virslissaláta és skót húsgolyó van benne, remélem szereted.

- Kösz, drágám. Minden rendben?

- Persze, csak Stuart bácsi egy gyökér. Kitette Alexet...

- Hogy mit csinált?! - szaladt fel a szemöldöke. - Képes volt egy gyereket kirakni? Ez nem normális.

Megvontam a vállam.

- Soha nem vártam tőle többet. Megleszel?

- Daya drágám, mihez fogsz kezdeni?

- Alex már elég nagy. Én eleget dolgozok, Sirius nem sokára meg úgy is hazajön. Tehát semmi gáz.

- Egész biztos?

- Nyugi Apu - öleltem meg. - Legalább nem leszek egyedül, nem?

- Itt sem lennél egyedül - motyogta az orra alatt. - A drágalátos vőlegényed, hogy van?

- Nem tudom - sóhajtottam. - Utána kérdeztem a Minisztériumban, de nem adhatnak ki információt. Ráadásul ez valami "titkos alakulat", tehát még csak nem is levelezhetnek - csóváltam meg a fejem. - Nekem viszont mennem kell. Holnap majd beugrok, oké?

- Rendben kislányom. Várni foglak!

- Vigyázz magadra! - öleltem meg és sietősen kiléptem a házból. - Hé, Alex! - intettem egyet. Az öcsém éppen Andromedával beszélgetett.

- Zena! - mosolyodott el szélesen. - Rég láttalak.

- Én is téged - pusziltuk egymást arcon. - Hogy vagy, kismama? - néztem rá mosolyogva.

- Éhesen. Folyamatosan enni akarok! Tedet már teljesen kiborítottam - kuncogott. - Tegnap este közölte, hogy kieszem a vagyonából - nevetett fel. - Ismeritek egymást? - nézett rám, majd Alexre.

- Neked nem is mondtam! - csaptam a homlokomra. - Andromeda, ő itt az öcsém, Alex. Alex, ő az egyik barátnőm, Andromeda.

- Andromeda Tonks.

- Alexander Jones.

- Nem is mondtad, hogy van testvéred.

- Éppen haragudott rám.

- Hé! - sértődött meg Alex.

- Majd hétvégén átjöhetnétek - fordultam Andromeda felé. - Nekünk most mennünk kell - mosolyogtam és Alexet magam után húztam.

- Szia! - köszöntünk el.

- Sziasztok! - mosolygott a barátnőm vadul.

***

Alex szájtátva meredt rá a házra.

- Ez a tiéd?

- Nem a szomszédé - forgattam a szemeimet. - Egyébként meg nem az enyém, hanem Siriusszal a miénk.

- Mikor fog megjönni?

- Már mondtam, hogy halvány lila gőzöm sincsen - emeltem égre a szemeim. - Gyere be - intettem neki.

Alex érdeklődve nézett végig a nappali-konyha-étkezőn.

- Na, egyenlőre ez lesz a szobád - böktem a földszinti vendég-szoba felé.

- Oké. Fent mi van?

- Tedd le a cuccod megmutatom.

Alex bedobta a táskáját és utánam eredt.

- Az egy fürdő, az a mi hálószobánk, ezekhez nincs meg a kulcs...

Alex kíváncsian nyitott be az egyik ajtón.

- Zaza... miért van itt egy gyerekszoba? - rám emelte a pillantását, nekem pedig az arcomra fogyott a mosoly.

- Nem... nem olyan régen még úgy tünt, hogy babám lesz - mondtam halkan. Alex kikerekedett szemekkel meredt rám.

- Neked... neked gyereked lett volna? - úgy nézett rám, mint aki nem hisz a fülének.

- Igen - feleltem. - Ne nézz már így! - böktem oldalba. - Olyan fejet vágsz, mint aki hagymába harapott! - robbant ki belőlem a nevetés. Alex csak forgatta a szemeit, majd hirtelen felindulásból megölelt.

- Szeretlek - mondta remegő hangon Alex. Fura volt, mert majd' fél fejjel magasabb volt nálam, de éreztem, hogy egy elveszett kisfiúként ölelget engem, a nagy nővérkéjét.

- Én is szeretlek, öcsi - mosolyodtam el és megöleltem.

Sziasztok!

Igyekeztem, úgyhogy most tá-dám! Itt a legújabb fejezet :3

Mit gondoltok, milyen lett? Tetszik? Nem tetszik? Egyébként a visszaszámláló már kegyetlenül kattog, csupán hét fejezetünk van vissza! Teljesen ki vagyok bukva... nem akarom, hogy vége legyen! 

A siránkozást abba hagyva viszont most búcsúzom is tőletek.

Puszi mindenkinek!