Sirius többet nem jött a kórházba. Apa annál gyakrabban, de akárhányszor feltettem neki a kérdést arra vonatkozólag, hogy Sirius miért nem jött csak kitért a válasz elől. És ez fájt. Nagyon is...

A kicsi miatt pedig rettenetesen haragudott rám, ami az adott idegállapotomban nem tudott érdekelni. Hiszen én szerettem a kis tökmagot, s kimondhatatlanul fájt az elvesztése. Úgy éreztem, kitéptek belőlem egy darabot.

Két hét múlva engedtek ki a kórházból. Éppen a konyhában ültünk, amikor csengettek. Gondolkodás nélkül pattantam ajtót nyitni, s mérhetetlen csalódottság telepedett rám, amikor csak a pizzafutár nézett velem szembe.

- Daya, baj van? - szólt apa még utánam, amikor az ajtót a szerencsétlen srác arcába csaptam és felrohantam a szobámba. - Bocsánat, kissé rossz kedve van - mondta még a futárnak és kifizette. Én akkor már az ágyamon ültem, s két hét óta először kirobbant belőlem a zokogás. Apa halk kopogás után nyitott be a szobámba. Hallottam, ahogyan a talpa alatt megnyikordul a padló deszkája, majd pedig az ágy besüppedt mellettem.

- Nem vagyok éhes.

- Daya...

- Ne hívj így. Utálom ezt a nevet - sziszegtem a fogaim között. - Sirius miért nem jön? - ültem fel és könnyes szemekkel néztem rá. Az apám arcán szomorúság szaladt végig.

- Drágám ez...

- Hol van Sirius?

- Ennek nem fogsz örülni - dörmögte az orra alatt, majd idegesen túrt a hajába. - Volt itt ma reggel... azt mondta, hogy...

- Apa, mit mondott?! - meredtem rá. Az apám mély levegőt vett.

- Azt mondta, hogy elmegy.

- Tessék? - kerekedtek ki a szemeim. Apa egy pergament csúsztatott a kezeim közé.

Drága, egyetlen Zena!

Sejtem, hogy mennyire haragszol. Nem voltam sehol, amikor szükséged lett volna rám. Nem akarlak még inkább bajba keverni, így inkább döntöttem. Láttam rajtad, hogy mennyire fájt a kisbaba elvesztése, s az igazság az, hogy most marhára meg foglak bántani, de én... én megkönnyebbültem. Rettegtem attól, hogy apa kell, hogy legyek! Én nem vagyok még erre felkészülve, érted? Szükségem van egy kis időre, hogy tudjam, akarok-e egyáltalán gyereket. Sajnálom.

De ez nem változtat azon, hogy mennyire szeretlek téged. Imádlak, de van egy olyan érzésem, hogy te jelen pillanatban látni sem akarsz. Éppen ezért is fogok holnap reggel eljönni Angliából. Nem akarom a helyzeted megnehezíteni, ráadásul így a karrieredre is tudsz majd koncentrálni. Lehet belőled profi játékos, épp mint szeretted volna és nem velem kell majd foglalkoznod.

Én pedig elmegyek innen, majd egyszer talán még látjuk egymást...

Szeretlek,

Sirius

A levél kiesett a kezemből. Ezt ő sem gondolhatta komolyan!

- Itt akar hagyni - suttogtam magam elé. A pillantásom a forgószékemre dobott nadrágomon állapodott meg.

- Kincsem, szeretnéd ha... hova készülsz? - nézett rám megütközve az apám. Éppen a szekrényemben matattam valami gönc után. A bal kezemben ott lobogott egy fekete-vörös csipkés melltartó, míg a jobbal éppen a nadrágokat túrtam fel.

- Siriushoz. Nem hagyhat itt - ráztam a fejem, az arcomon könnyek csorogtak végig. - Szeretjük egymást. Azt ígérte, hogy feleségül fog venni! - toppantottam egyet hisztérikusan, mint egy öt éves. - Van egy házunk. Közös jövőnk, én pedig nem fogok róla lemondani! - mondtam és megfordultam apa felé egy vörös inggel a kezemben. Az apám üres pillantással méregette a ruhadarabot.

- Vissza akarsz hozzá menni? A történtek után is?

- Nem az ő hibája volt! - csattantam fel és elrohantam a fürdőszobába átöltözni. Pár perc múlva a vörös ujjatlan ingben és egy rövidnadrágban tértem vissza. Az asztalról felkaptam a kulcsomat és a táskámba dobtam.

- Mégis mire készülsz?

- Beszélnem kell vele.

- Kislányom, nem lehetsz ennyire ütődött - ragadta meg a vállaimat. - Könyörgöm, egy gyereknek kis híján az anyja lettél miatta! Mégis mennyi felelősséget mutat ez? Még húsz évesek sem vagytok!

- Apa, a kisfiam, az én kicsi Mattem azért halt meg, mert egy eszelős őrült rám támadt. Siriust pedig szeretem, nem fogom magára hagyni! - csattantam fel és sietős léptekkel távoztam.

Kilépve jöttem rá, hogy már tudok hopponálni, így abba az utcába képzeltem magam, ahol laktunk. A gyomrom kissé felfordult az érzéstől, de sikerült a lehető legrövidebb úton haza jutnom. Sirius éppen egy táblát döfött bele a földbe.

Eladó

A lábam a földbe gyökerezett.

Eladó.

***

Órák múlva még mindig a táblát bámultam - immár ülve. Semmit sem tudtam magammal kezdeni. El akarta azt a házat adni, ami a közös jövőnket jelentette. Képtelen voltam ezt elfogadni.

Késő volt, a levegő csúnyán lehűlt, én pedig már kezdtem fázni. Keserűen álltam fel. A pillantásom megállapodott a bejáraton, majd elindultam felé és a kulcsomat előkotorva próbáltam bejutni. A zárban belülről is egy kulcs volt elhelyezve, így kénytelen-kelletlen bekopogtam. Az ajtó továbbra is zárva maradt, így inkább a csengőre tenyereltem.

- Megyek már, a rohadt életbe! - csattant a hangja. Az ajtó nyílt, s egy félmeztelen Siriusszal találtam magam szemben. - Zen... Ross?

A tenyerem lendült és az arcán csattant. Sirius megütközve nézett rám.

- Az mit akar jelenteni? - tettem fel remegő hangon a kérdést. Sirius pillantása követte a kezemet, ami éppen az "Eladó" táblára mutatott.

- Elég... elég tisztán elmondtad, hogy nem akarsz tőlem semmit - felelte halkan. - De, ha kell a lakás, akkor átiratom a nevedre még holnap. Vagy odaadom rá pénzt, te meg majd átiratod a nevedre - vont vállat.

- Te miről beszélsz? - néztem rá megütközve. Sirius a szemembe nézett.

- Miután... miután megtudtuk, hogy a kislány... mármint a babánk nem élte túl, te írtál nekem egy levelet. Még aznap este megjött és...

- Sirius, én nem írtam semmiféle levelet.

A vőlegényem arca megrándult, majd vállat vont.

- Sirius, én...

- Majd alszom a vendégszobában, jó?

- Mégis hova a Merlin tógájába mész holnap? - szakadt ki belőlem. Sirius mély levegőt vett és beljebb taszigált, az ajtót pedig bezárta utánam.

- Gyere - intett egyet.

- Menjünk inkább fel - néztem rá. Sirius előre engedett, én pedig egyenesen a hálószobánkba mentem. Az ágy szélére ültem és megpaskoltam magam mellett a helyet. Sirius kelletlenül foglalta azt el.

- Miért érdekel?

- Miféle kérdés ez?!

- Egy hete volt még egy betöltetlen hely az auroroknál. Tudod, hogy milyen kevesen vannak, így a kiképzést fele annyi idő alatt kellett elvégeznünk. Én jelentkeztem egy küldetésre. Egy évig fog tartani, az Amerikába menekülő halálfalókat kell majd elkapnunk és...

- Te itt akarsz hagyni? - robbant ki belőlem hisztérikusan. Sirius fapofával meredt rám.

- Nézd, két héttel ezelőtt közölted velem, hogy... hogy szünetet akarsz tartani - mondta halkan. Villogó pillantással rá meredtem.

- Nem mondtam én semmi ilyet! - fortyantam fel.

- A levélben írtad! Mégis mit kellett volna tennem? Várni a csodára? Az ég szerelmére, ezt te sem gondolhattad komolyan! - meredt rám. Ezúttal az ő szemei szórtak villámot.

- Fogd már fel, hogy nem írtam neked semmit! - néztem bele a két ezüstbe. Majd ekkor jutott eszembe az, amit ő írt. - Tényleg... tényleg megkönnyebbültél, amikor...

- Ross, én...

- Soha nem hívtál Rossnak! Van rendes nevem is!

- Bocs. Én... én félek attól, hogy apa legyek. Merlin bakancsára, én... én nem is akarok gyereket! - úgy éreztem, hogy jó erőteljesen belém rúgott és még be is húzott egyet nekem. Az arcomon könnycsepp kúszott végig.

- Nem akartál gyereket? Akkor mégis minek...

- Nézd, én... én soha nem láttalak még olyan boldognak, mint amilyen ebben az elmúlt néhány hétben voltál. Képtelen voltam arra, hogy tönkre tegyem a boldogságodat, mert szeretlek. De egy kisbaba... még olyan fiatalok vagyunk! Mégis mit tudtunk volna kezdeni egy babával?

- Erre soha nem lehetsz elég felkészült.

- Tudom, de...

- Sirius, bármelyik pillanatban megölhetnek bármelyikünket. Én csak... csak kis ideig akartam élvezni azt, hogy végre találkoztam a nagy Ő-vel. Nekem te vagy az, és én... - nem tudtam befejezni a gondolatot, mert Sirius az ágyra nyomva, hevesen megcsókolt. A hajába túrtam és egyre szorosabban öleltem magamhoz.

Sirius a lábaimat a dereka köré csavarta, az ajkai pedig a nyakam tövét cirógatták. Egészen a fülemig haladt, majd a hajamba túrt.

- Azt akarom, hogy érezd mennyire szeretlek! - suttogta. - Kérlek, Édesem...

- Én is szeretlek - suttogtam és addig ficeregtem, amíg el nem értem, hogy Sirius ölében ülhessek lovagló-ülésben. Sirius egy mozdulattal, szinte letépte rólam a felsőt, majd ezzel a lendülettel a letartó is a földön végezte. A pillantásunk találkozott, én pedig a hosszú, kócos hajába túrva magamhoz húztam...

Nem sok idő telt bele, s leizzadva, anyaszült meztelenül feküdt a karjaim között. Percekig így voltunk, mígnem Sirius mocorogni nem kezdett és fölém nem hajolt.

- Ne menj el! - néztem rá könyörögve.

- Nem tehetem - rázta a fejét és szomorúan nézett a szemembe. - Te is tudod, hogy milyen kevesen vannak az aurorok - simított végig az arcélemen és megcsókolt. Türelmetlenül túrtam a hajába, s húztam meg azt, miközben a másik kezemmel átkaroltam. - Szeretlek - suttogta a fülembe, s az ujjai felfedező útra indultak a testemen.

***

Reggel az éles fénytől hunyorogva ébredtem fel.

Siriusnak pedig nyoma sem volt. Az arcomon könnycseppek csorogtak végig, képtelen voltam elfogadni a tényt, hogy itt hagyott.

Remegve ültem fel és az ujjaim közé gyűrtem annak a pólónak az anyagát, amit éppen viseltem. A fekete pamut Siriusé volt, egy együttes logója díszítette. A pillantásom az éppen velünk szemben lévő falra vándorolt, amin ott díszelgett az a fénykép, amit a Roxfortban töltött utolsó napunkon készült. A tó mellett álltunk, szorosan ölelve egymást.

Miért csinálta ezt? Miért akart elmenni? És milyen levélről beszélt nekem?

A pillantásom körbehordoztam a szobán, remélve, hogy találok majd valamilyen nyomot, amikor csengettek. A fürdőköntösömet felhúzva siettem le a bejárathoz és ajtót nyitottam. Egy nálam néhány évvel idősebb férfi ácsorgott odakint. A pillantása találkozott az enyémmel, az arcára széles mosoly került.

- Jó reggelt - jóképű alak volt. Magas, rövidre nyírt barnás-szőke hajjal és piszkoskék szemekkel, de Sirius szemének a közelébe sem ért. Vállai egész szélesek, élére vasalt ruhát viselt.

- Segíthetek valamiben?

- Igen. A lakásról szeretnék...

- Nem eladó. Csak... egy kis félreértés.

- Félreértés? - vonta fel íves szemöldökét.

- Nézze - sóhajtottam fel. - Köztem és a vőlegényem között akadt egy kis... nézeteltérés. De megoldódott, tehát a ház a lehető leghatározottabban nem eladó - mondtam nyomatékosan.

- Az a magas fazon a vőlegénye, aki hajnalban lelépett?

- Magának ehhez semmi köze - szűrtem a fogaim között. - A táblát még ma le fogom szedni, ne aggódjon! Viszlát - vetettem oda, s becsaptam az ajtót.

- Zena? - hallottam egy tétova hangot. Megfordulva Marlen szőke arcával találtam szembe magam. A barátnőm egy nyári egybe-részes, virágmintás ruhát viselt egy pár cseresznyepiros cipővel. - Kislány, minden rendben?

- Semmi sincs rendben - ráztam a fejem és szorosan megöleltem.

- Sirius?

- Lelépett. Valami auror-különítménnyel fogja Amerikát járni és vadászni a halálfalókat - feleltem. - Kérsz valamit? Kávét, teát?

- Egy teát, köszönöm.

Csendben feltettem a teának a vizet, majd Marlene felé fordultam. A lány fürkésző arccal nézett rám.

- Mi történt köztetek? Mostanában Sirius is olyan levert volt, és te is úgy nézel ki, mint egy megrágott mosogatórongy.

- Néhány napja jöttem ki a kórházból - legyintettem. - Sirius nem mondta?

- Teljesen magába fordult - vont vállat. - Ha nem ismerném, akkor azt mondanám, hogy félt valamitől.

- Félt is - dörmögtem az orrom alatt. Marlene kérdőn pillantott rám.

- Oké, akkor most lelkizni fogunk! - jelentette ki határozottan. - Nézd, mi a Merlin lyukas tundrabugyija van veletek? Én ott maradtam le, hogy megkérte a kezedet. De most nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben lesz megtartva az esküvőtök.

- Ja, nem mostanában lesz.

- Zendaya - nézett rám szúrósan.

- Egy évig itt leszek totálisan egyedül, a francba is! - túrtam a hajamba. - Marls, Sirius itt hagyott! Mi a Merlin fűzfánfütyölőjét csináljak? - tártam szét a kezeimet. A teának feltett víz sípolt egyet.

Kitöltöttem a teafűre a vizet és elővettem a tejet meg hozzá a cukrot és Marlene elé tettem. A barátnőm sóhajtott egyet és ízesítette az italát.

- Tehát szétmentetek?

- Nem, együtt vagyunk - feleltem. - Legalábbis gondolom. Akkor tegnap nem...

- Lefeküdtetek? - tette fel a kérdést. Bólintottam. Marlene a fejét csóválta. - Mégis mi történt? Azóta bolondultatok meg, amióta vége lett a sulinak.

- Marls, ez... egy hosszú történet.

- Ráérek - mondta. Mély levegőt vettem.

- Az egész akkor kezdődött, amikor vége lett az évnek. Én... én terhes lettem Siriustól.

Marlene szemei kikerekedtek.

- Te bekaptad a legyet?! Magasságos Merlin! - Marlene döbbenten meredt rám. - Lehetek a keresztanyja a...

- Elveszítettem a kicsit - suttogtam magam elé. - Tudod, miután vége lett az iskolának Sirius megvette ezt a házat a tudtomon kívül és berendezte. Utána beköltöztünk, minden szép és jó volt, aztán... aztán egyik este megtámadtak. A halálfalók elvették a kisbabánkat! - nézetem rá könnyes szemekkel. - Érzed? Elvették tőlem Mattet.

- Zena, én...

- Ne, még nem végeztem. Az eset után két hétig kórházban voltam, Siriust meg az ébredésem után kidobta apa. Utána meg be sem tolta a képét! - túrtam a hajamba. - Aztán tegnap kaptam tőle egy levelet arról, hogy ma le fog lépni. Tudod, én próbáltam lebeszélni. De nem lehetett... itt hagyott! - csuklott el a hangom.

- A kicsiről miért nem tudott senki?

- Nem reklámoztuk. Még a saját apám se tudott róla, a ráadás, hogy Sirius tegnap nyögte ki, hogy... hogy megkönnyebbült, amikor kiderült az, hogy nem élete túl a babánk a támadást. Nem akarta Mattet.

Marlene szomorúan nézett rám.

- Mit gondolsz, mihez fogsz most kezdeni?

- Őszintén? Fogalmam sincs... igazándiból arra gondoltam, hogy elkezdeném az auror-képzést.

- Ugye nem Sirius után akarsz menni?!

- Sirius után? Dehogy - legyintettem. - Meg akarom találni Bellatrixot.

- Bellatrix Lestraget? Te normális vagy? Az a nő egy őrült - meredt rám Marlene.

- Tisztában vagyok vele, hogy nem normális -feleltem halkan. - De elvette a kisfiamat, Marlene. Tudod mennyire fáj? - néztem a szemébe.

- Nézd, én értem, hogy...

- Van itt valaki? - érdeklődött James hangja a nappaliból. Meghökkenve pillantottam fel. Marlene kíváncsian fordult hátra, s kérdőn felvont szemöldökkel nézett rá Jamesre. - Á, Zena! Jobban vagy már?

Fapofával meredtem rá.

- Úgy nézek ki? - meredtem rá. - Kérsz egy teát?

- Kösz, elfogadom.

- Hozok egy csészét - mondtam és intettem Jamesnek, hogy üljön le. - Parancsolj - nyújtottam át neki. James hálás pillantással jutalmazta ezt a mozdulatomat.

- Sirius alszik még? - nézett fel rám James, amikor kellő mennyiségű tejet töltött magának. A szemöldököm a homlokom közepéig szaladt.

- Reggel ment el - feleltem halkan. - Tudod, Amerikába - mondtam neki csendesen. James pillantása rám villant.

- Én azt hittem, csak viccből mondta, hogy...

- Nem, komolyan mondta.

Néma csend költözött közénk. Marlene a beszélgetésünket emésztgette, majd megszólalt.

- Nem kellene ezt csinálnod Zena. Lestrage... ő egy őrült, de ezt te is tudod.

- Eddig már kétszer kis híján megölt! - szisszentem fel. - És emlékeztetnélek rá, hogy éppen miatta kezdett el széthullani az életem. Elvette a gyerekemet és a vőlegényemet.

- Miféle gyerekről beszélsz? - köpte ki kis híján James a teát. Meglepetten pillantottam rá. - ZENDAYA!

- Sirius nem mondta, hogy...

- ... hogy egy balfácán és teherbe ejtette Zenát - fejezte be helyettem Marlene szem forgatva. - Jó kis páros vagytok - csóválta a fejét, James pedig úgy meredt rám, mintha egy űrlény lennék.

- Hogy... hogy viseled?

- Nem látod? - meredt rá villogó tekintettel Marlene. - Most éppen ki akarja Bellatrix Lestraget belezni.

- Marls! - fortyantam fel. A lány rám se bagózott.

- Zena, ne csináld - rázta James a fejét. - Sirius nem tudod, hogy viselte? Elég fura mostanában...

- Nem akart gyereket - feleltem halkan.

A levegő megfagyott. James aggodalmasan méregetett.

- Sajnálom - felelte őszintén. - Ha tudok segíteni valamiben...

- Mihez kezdjek James? Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, de a házat egyedül nem fogom tudni fenntartani - ráztam a fejem. James elgondolkodva méregetett.

- Az auror...

- POTTER! - csattant fel Marlene. - Ne merd...

- Csak próbálja ki - fortyan fel. - Sosem tudhatod, hogy milyen lesz. És aurorokra most rettenetesen nagy szükség van.

És ezzel döntöttem. Tudtam jól, hogy ez kell legyen a választásom.

Sziasztok!

Először is, nem tudom láttátok-e, de átléptük a 2k-t! Amikor megláttam kis híján sírva fakadtam a boldogságtól. Most pedig mondhatom a már jól elcsépelt szöveget, hogy amikor ezt elkezdtem, akkor nem is sejtettem meg hasonlók. De én inkább csak szeretném megköszönni ezt a hatalmas számot Nektek.

De ti mit gondoltok, mivel kéne ezt megünnepelnünk? Egy ötletem az már van, de az nagy titok:D Viszont, ha van valami különleges kérésetek, akkor azt kérlek írjátok le komment formában, s meglátjuk, hogy lehet-e teljesíteni.

És még így utószónak: elméletileg (ezzel együtt, mert a fejezetek számozását sikerült elrontanom, amit még a mai nap folyamán korrigálni fogok) tíz fejezet van vissza.

Addig is mindenkinek hatalmas pusziii!