Másnap reggel Sirius ágyában ébredtem. A körülöttünk lévő ágyakból hangos horkolás szűrődött ki, a szobát pedig szürke félhomály lepte el. Sirius még csicsikált, így úgy gondoltam, hogy megszökök és visszamegyek a saját szobámba (leginkább azért, mert ha nem megyek Lily leszedi a fejemet, hogy hol a bánatban kóvályogtam egész este). Ez a tervem azon a ponton hiúsult meg, ahol az szerepelt, hogy szép nyugodtan kiszökök az ágyból. És mi akadályozott meg ebben a nemes cselekedetben? Csupán az, hogy Sirius úgy gondolta én vele akarok továbbra is aludni, így a derekamnál fogva rántott vissza maga mellé.

- Jó reggelt - villantottam rá angyali mosolyt. Sirius elmosolyodott.

- El akartál szökni - nézett rám megrovóan. Ártatlanul pislogtam fel rá, mire kaptam egy likőr ízű csókot, amitől nem igazán akartam elszakadni. Már magától a csókjától teljesen részeg lettem. - Boldog születésnapot édes - mosolygott rám. Az arcomra széles, boldog mosoly kúszott.

- Köszönöm - mosolyogtam rá, majd ezúttal én csókoltam meg őt. Rövid időn belül Sirius ölében kötöttem ki. A fiú összekócolta a hajamat, majd az éjjeliszekrényéhez nyúlt és két vöröses papírba csomagolt dobozkát adott a kezembe. Kíváncsian bontottam fel őket.

- Te még a mai nap folyamán kibontod? - érdeklődött a fiú. Na igen... sosem szerettem a csomagolópapírt széttépni, amiből az következett, hogy rettenetesen sok ideig babráltam a rajta lévő - szinte láthatatlan - ragasztócsíkokkal.

- Ne aggodalmaskodj már ennyit! - pöcköltem meg az orrát. Sirius elfojtott egy mosolyt és puszit nyomott az orromra. Ekkor sikerült kihámoznom egy bordó selyemdobozt a papírból. Kíváncsian nyitottam fel, benne pedig egy karóra díszelgett. Egy eredeti varázslóóra, olyan, amin az apró kis bolygók mutatják meg az időt. Széles mosollyal néztem fel rá Siriusra, aki mosolyogva nézett le rám.

- Köszönöm - kezdtem el bontogatni a másik dobozt. Egy kisebb szenvedést követően az előzőhöz hasonló doboz bukkant fel. Ebben egy egyszerű aranylánc volt, lógóként pedig egy aprócska szívecske csücsült. - Ez gyönyörű - suttogtam. Sirius kiemelte és a nyakamba akasztotta, majd egy puszit nyomott a számra.

- Szeretlek, ugye tudod?

- Tudom - feleltem nevetve - De én jobban - öltöttem rá nyelvet. Sirius kihívóan pillantott rám, majd az ajkába harapva végigsimított az állkapoccsontomon, majd lehúzta hosszú ujját a nyakamon, előre hajolt, újabb csókot nyomott a számra, miközben a hajamba túrt. Sirius meglehetősen éhesnek tűnt... alig egy perc múlva már a párnák közé nyomott. Élvezettel markoltam bele a hosszú, sűrű loboncába, aminek jó része összekuszálódott már az enyémmel.

- Igazán nem akarok zavarni, de ezt nem lehetne máshol? - kérdezte James fintotrogva. Éreztem, hogy az arcom pipacsvörössé vélik, Sirius pedig csak forgatta a szemeit.

- Nem tök mindegy, hogy hol csináljuk?

- Sirius - böktem mérgesen oldalba. A fiú sértődötten nézett rám.

- Igen?

- Át kéne öltöznöm. Kiengedsz?

- Nem - felelte vidáman és újabb puszit nyomott a számra.

- Büdös vagyok.

- Zena illatod van. Nekem ez a kedvencem...

- James, kérlek... - néztem rá könyörögve. A srác csak röhögve figyelte a szenvedésemet az ágyából. A reménytelen helyzetet Remus oldotta meg azzal, hogy fejbe vágta Siriust, majd a röhögő Jamest egy-egy párnával.

- Jön McGalagony... - a varázsszóra nyílt az ajtó és belépett a tanár. Igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam. Bár ezt úgy, hogy Sirius alatt feküdtem, aki nem mellesleg majdhogynem agyonnyomott, nehéz feladatnak bizonyult.

- Mr. Potter az édesapja beszélni szeretne önnel - közölte a meglepődött Jamesszel. Sirius fölöttem összevonta a szemöldökét és éreztem a derekamon a keze szorítását. - Mr. Black, Mr. Potter önt is... Miss. Ross? Maga mégis mit keres itt? - nézett rám megütközve.

- Velem aludt - közölte Sirius ártatlannak tűnő szempillarebegtetetéssel. McGalagony lehunyta a szemét.

- Remélem tisztában vannak azzal - leginkább maga, Black -, hogy ez nem kevés ponton ütközik a házirenddel. Ha Potter feljött, azonnal iramodjon az irodám Miss. Ross - nézett rám vasvillatekintettel McGalagony és távozott. Az ágyban ülő Jamesből kirobbant a hangos röhögés. Már szinte sírt a nevetéstől, amikor ismét nyílt az ajtó. Ezúttal Lily és Marlene lépett rajta be. Az utóbbi kapásból Remus mellé kucorgott, míg a vörös lány James ágya szélére ült és kérdőn nézett rám.

- Zena, ugye tudod...

- Már meglátogatott minket a kedvenc házvezetőnk - közölte Sirius egykedvűen. James e közben nekiállt öltözködni. Nem zavartatta magát különösebben, de Lily sem úgy festett, mint akit ez a tény különösebben zavar.

- Hm... ez meglehetősen kellemetlen - jegyezte meg félrebillentett fejjel. Csúnya pillantást küldtem felé és csak azért sem voltam hajlandó hagyni Siriust, hogy fel tudjon öltözni.

- Nem mondod?! - forgattam a szemeimet és ismételten lehúztam Sirius nadrágját. Láthatóan kezdett felmenni a pumpája. - Csak nem ideges vagy édesem? - az utolsó szót direkt kihangsúlyoztam neki.

Ekkor egy tompa puffanás hallatszódott. Sirius volt kedves beledönteni az ágyba... a kezemet meg az ágytámlához kötötte és ráérősen felöltözött.

- Sirius! - csattantam fel. A fiú érdeklődve pillantott le rám, majd egy angyali mosoly kíséretében megpöckölte az orrom, s megcsókolt.

- Később jövök! - még egy csók, valamint eloldotta a kezem. - Szeretlek édesem! - kiáltotta még oda nekem az ajtóból, ami mögött James már rég eltűnt.

- Remélem leesel a lépcsőn - kiabáltam utána vérig sértve. Lily és egy ismeretlen hang felnevetett. Mint kiderült az ismeretlen hang tulajdonosa Frank volt. Mosolyogva intettem oda neki, majd kikászálódtam az ágyból, magamra rántottam a taláromat és Lily társaságában távoztam a szobából.

- Te is kaptál? - kukucskált bele abba a dobozba, amiben az óra volt.

- Sirius neked is adott? - kíváncsiskodtam.

- Nem - nevette el magát. - Én Pottertől kaptam egyet.

- Kérdezhetek valamit? - néztem rá Lilyre, aki erre bólintott. - tulajdonképpen miért nem adsz neki egy esélyt? - Lily fülig vörösödött, ugyanis a megbeszélt randit tegnap este lemondta, James pedig teljesen kibukott. A szerencsétlen fiú egész este kifelé meredt az ablakon, ameddig rajta kívül mindenki más vadul ünnepelte a Griffendél hatalmas sikerét.

- Félek - sóhajtotta. - Tudod, már ez megy negyedik óta. Akkor még ténylegesen utáltam... - az ajtónk előtt megtorpant és rám nézett. - ... de most már nem. Igazándiból eléggé imponáló, hogy még mindig utánam rohan.

Elgondolkodtam Lily szavain.

- Mégis mitől félsz? James szeret téged - mutattam rá arra, amit még a vak is látott, csak ez az ostoba nőszemély nem volt hajlandó észrevenni.

- Én... - Lily arca pipacspirossá változott. - Ha elmegyek egy randira, akkor feladom az elveimet... - motyogta az orra alatt. Felsóhajtottam.

- Nézd Lily. Amikor ezek megfogalmazódtak benned, akkor tizennégy éves voltál. Azóta pedig már eltelt nem is kevés idő. Gondolom eléggé megváltoztál - néztem rá komolyan. Lily maga elé meredt.

- Az nem kifejezés - suttogta maga elé, majd rám nézett. Zöld szemeiben könnyek gyülekeztek. Szorosan megöleltem. Ekkor nyílt az ajtó és egy meglepett Alice pislogott ránk.

- Minden rendben?

Lily szipogva bólogatott.

- Frank fent van már - mosolygott a lányra, aki aggodalmasan méregette. - Menj csak, majd... majd Zena itt marad. Ugye?

- Persze! - vágtam rá. Alice elhúzott a fiúk hálókörlete felé, míg én bekísértem Lilyt és leültünk az ágyára. - Lily... mi a baj?

- Black neked nem mondta? Azt, hogy miért is lettem jóban velük?

- Nem említette - feleltem összevont szemöldökkel. Lily felsóhajtott.

- Én... én ötödikig az egyik legjobb barátomnak tartottam Pert, - értetlen pislogásomat látva elhúzta a száját. - Perselus Piton - segített ki. - Voltak az R.B.F. -ek év végén. James és Per soha nem kedvelték egymást és akkor is egymásnak estek a sötét varázslatok kivédése vizsga után. Tudod mit vágott a fejemhez, amikor segíteni akartam neki? - kérdezte könnyes szemekkel, halkan, maga elé suttogva. Szomorúan hallgattam azt, amit a lány mondott. - Közölte velem, hogy nincs szüksége egy olyan segítségére, mint amilyen én vagyok - a zokogás ismételten feltört belőle. Szorosan öleltem meg és halkan nyugtatgattam a lányt, aki szépen, lassan megnyugodott. - Ezek után meg ki akart békülni - sóhajtotta Lily és nyelt egyet. - Véglegesen megszakítottam vele a kapcsolatot. Tavaly James láthatóan visszafogta magát, vagy legalábbis igyekezett a párbajaik mennyiségét visszafogni és folyamatosan körülöttem ugrált és fel akart vidítani. E közben jött össze Remus és Marlene, úgyhogy automatikusan csapódtam hozzá én is a bandához - fejezte be Lily a monológját. Elgondolkozva meredtem magam elé.

- Lily... - szólaltam meg tétován. - Nekem határozottan úgy tűnik, hogy Denevérpofa túltette magát a történteken... menj el Jamesszel arra a randira! - mosolyogtam rá bíztatóan. Lily elmosolyodott és még az eddigieknél is szorosabban ölelt magához.

- Köszönöm Zena.

- Nem is csináltam semmit! - lepődtem meg.

- De, nagyon is sokat segítettél - mosolygott szélesen. - Menjünk le a klubhelyiségbe!

***

Már vagy fél órája ültünk az egyik kanapén. Lily mindenfélét mesélt a régi tantárgyairól, a számmisztikáról és a legendás lények gondozásáról. Éppen annál a történetnél tartott, amikor James és Sirius - Remus dühös fenyegetőzésének ellenére - ráuszított Denevérpofára egy thesztrált.

- Nem akarok tudatlannak tűnni, de mi is... ó! Azok a denevérlovak?

- Aha. Per nem látta őket...

- Én... én láttam azokat az izéket a kocsi előtt - nyeltem egyet. Lily összevonta a szemöldökét.

- Láttad anyukádékat meghalni? - kérdezte csendesen. Megráztam a fejem.

- Nem, a cicámat, Mumut.

- Akkor valószínűleg ezért látod. Tudod a teszthrálokat akkor láthatod, ha már találkoztál a halállal - felelte csendesen. Ezzel a mondattal párhuzamosan kivágódott a portrélyuk kivágódott és egy könnyes arcú James rontott be rajta. Lily felpattant és James után sietett, én pedig aggodalmasan pillantottam a nyitott ajtó felé és sietős léptekkel átfurakodtam a halkan pusmogó tömegen, amiben hallható volt „Potter sírt" és a „Biztos Evans miatt van", meg hasonló szövegek hangzottak el. A portrélyukon aztán kimásztam és McGalagony irodája felé vettem az utat. Kis híján eltaknyoltam a sarkon, amikor valaki nekem jött. Megszeppenve pislogtam fel a férfi arcába. Az alak rendkívül emlékeztetett valakire. Először nem tudtam, hogy kire, csak pár perc múlva tudatosodott bennem, hogy James apját gázoltam kis híján halálra. A férfi mélykék szemei alatt lila karikák sötétlettek, haja ugyanolyan kócos volt, mint a fiának. James kísértetiesen hasonlított az apjára.

- Elnézést Mr. Potter - a férfi kíváncsian pillantott rám.

- Kissé siet a kisasszony.

- Igen uram. McGalagony professzor...

A férfi jókedvűen felnevetett.

- Minerva említette. Meglehetősen nagy szentbeszédet kell majd végighallgatnotok Siriusszal... ha érdekel a véleményem, akkor legközelebb, majd óvatosabban alszol együtt vele.

- Hát... majd igyekszem - vörösödtem fülig. A férfi arcán bujkáló mosoly jelent meg.

- Te vagy Zendaya Ross, jól sejtem?

- Igen uram.

- Ezt tedd el - nyomott valamiféle papírt a kezembe. - Az előző meccsen láttalak játszani. Rendkívül tehetséges vagy... úgyhogy csak gondold át - mosolygott rám, majd elsétált. Értetlenül pislogtam utána. Mégis mi a magasságos Luis bakancsát gondoljak át?!

A kérdés átgondolását későbbre halasztottam, majd bekopogtam az irodába. Az ajtó kinyílt és egy meglehetősen megviselt Siriust találtam ott. A fiú szemei üvegesen csillogtak. McGalagony aggodalmasan méregette a fiút.

- Jöjjön csak beljebb Miss. Ross.

Sirius mellé telepedtem és megszorítottam a kezét.

- Hé, Csacsi - suttogtam. - Mi a baj?

- Haldoklik... - motyogta az orra alatt Sirius. - Miattam. Miattam haldoklik Mrs. Potter...

- Miss. Ross... - szólalt meg csendesen McGalagony. - Tud rá vigyázni? Azt a beszélgetést meg majd máskor megejtjük.

- Természetesen tanárnő - feleltem és Siriust kihúztam magam után.

***

Néhány óra múlva már kézen fogva kóvályogtunk a kastélyban. Sirius üveges szemekkel meredt maga elé azóta, hogy kijöttünk az irodából. Rendkívüli módon aggódtam miatta. James is pocsék állapotban volt, de tudtam jól, hogy Lily majd a gondját viseli és nem lesz semmi baja a fiúnak. Ellenben Siriusszal, aki olyanná változott, mint egy szellem. Nem viccelek. És én tökéletesen tudtam, hogy hogy néz ki egy szellem. Sirius olyanná vált, mint a Hollóhát szelleme, a Szürke Hölgy.

- Miattam történt - mindig csak ennyit mondott, s ezt ismételte meg ötpercenként. Egyszer sem tévesztette el az időt, egészen úgy, mintha figyelte volna az órát, s az alapján cselekedett volna.

***

Dél környékén aztán meguntam és egy nagy vödör vizet borítottam a fejére. Ez felébresztette Siriust. És nem a jó értelemben.

- Akkor sem vagy normális! - üvöltötte az első megdöbbenésében. - Mi van akkor, ha megfázom? - tajtékzott.

- Náthás leszel és folyni fog az orrod? - érdeklődtem ártatlan arccal. Sirius megsemmisítő pillantásokat lövelt felém.

- Haldokolni fogok! - közölte vérig sértve. Ráemeltem a tekintetem, majd a fejemet fogva számoltam el háromig.

- Húsz fok van.

- És akkor meg mi van?! Attól még...

- Nyáron is meg tudsz fázni, te okos! - böktem vádlón mellkason. Sirius elkapta a csuklómat és a falnak taszított. A testével szinte teljesen kilapított.

- Nincsen húsz fok - közölte velem és szinte tökéletesen összesimultunk.

A szívverésem felgyorsult és először megrémültem. Megijedtem Sirius dühtől égő szemeitől, s attól az erőtől, amit éreztem benne. Aztán egy pillanat múlva komolyan néztem a szemébe. Tudtam, hogy nem fogja azt tenni, amit Tyson. Sirius soha nem bántana. Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy képtelen lenne bántani.

Sirius tekintete kifürkészhetetlenné vált, majd mindenféle óvatoskodás nélkül csókolt meg.

- Tudod, néha a pokolra tudlak kívánni - suttogta, miközben a homlokát az enyémnek döntötte. - A józan eszem ilyenkor azt súgja, hogy dobjalak... - megdermedtem. A fájdalom keresztülhasított a bensőmön. Fájtak a szavai. - Csak tudod van egy rettenetesen nagy hibám. Az, hogy önző vagyok. És szerelmes... nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretlek...

- Te is elviselhetetlen vagy - mosolyodtam el a szavain. - És egy rettenetesen önző dinnye - nyomtam egy csókot a szájára. - A vízzel kapcsolatban meg... mondanám, hogy sajnálom, de nem szeretek hazudni.

Sirius szkeptikus pillantást vetett rám.

- Az a látvány mindent megért. És tudtam, hogy nem fogsz bántani - Sirius megkönnyebbülten ölelt magához.

- De miért érte meg a látvány?

- Úgy festettél, mint egy ázott kutya - vihogtam fel. Sirius rám nézett és belőle is kirobbant a hangos röhögés.

- Ha nem lennél, ki kéne téged találni - puszilt arcon.

- Édesem - szólaltam meg félve. Még egyszer sem hívtam így Siriust komolyan, s kissé tartottam attól, hogy milyen reakciója lesz.

Sirius arcán széles vigyor terült szét és finomkodva csókolt meg. Ismét.

- Gyakrabban is hívhatnál így... tetszik az, ahogyan kimondod a szót.

- Ha szeretnéd... - fűztem át a karjaimmal a nyakát és mosolyogva adtam neki puszit. - ... Édesem - Sirius pedig vigyorgott, akár a vadalma. - Komolyra fordítva a szót - túrtam a hajába és aggodalmasan méregettem a jöképű arcot. - Mi történt? Amikor James visszajött eléggé ki volt bukva... ráadásul az apja sem volt a legjobb színben.

- Te találkoztál Mr. Potterrel?

- Majdnem letaroltam szerencsétlent - vakargattam a tarkómat lányos zavaromban.

- Mrs. Pottert megtámadták. Nem is csodálom, hogy James mennyire kibukott - sóhajtotta. - Tudod Ágast nagyon szoros kapcsolat fűzi az édesanyjához... James egyedüli gyerek, ráadásul mindig is az anyja volt az első, akihez fordult, ha bármi történt.

- A... a halálfalók voltak? - kérdeztem elvékonyodott hangon. Sirius szemeibe könnyek szöktek.

- Mrs. Potter nálam volt, hogy megetesse a kutyákat. A szomszéd kissrácot megkértem rá, hogy játsszon velük egy kis zsebpénz fejében. De tegnap este ott járt Lucius Malfoy... - suttogta maga elé. - Megkínozták. Most pedig a Mundgóban ápolják. Az volt a szerencse, hogy Fabian bátyja, Gideon Prewett éppen arra járt. Ő mentette meg Mrs. Pottert.

- Neked is sokat jelentenek Potterék - néztem Sirius szemébe.

- Nekem ők olyanok, mintha a szüleim lennének. Tudod, én elszöktem otthonról... - szipogott, mint egy kisfiú. - Menjünk be! - mutatott egy ajtóra. Sirius meséje közben elkezdünk sétálni, de, hogy mégis hol a magasságos Luis bakancsában jártunk, arról halvány lila gőzöm sem volt.

Amikor beléptünk egy vörös kanapés szobában találtuk magunkat. Ezek szerint a hetedik emeletre keveredtünk, s most a szükség szobájába kerültünk. Sirius az ágyra húzott, én leültem, ő pedig a fejét az ölembe hajtotta.

- Hol tartottam?

- Ott, hogy elszöktél - segítettem ki.

- Na, igen... épphogy tizenhat éves voltam. Egy fitying nélkül, néhány ruhával állítottam be karácsony másnapján Potterékhez. Mrs. Potter csak annyit kérdezett, hogy a jobb vagy a bal oldali szobát szeretném e. Mr. Potter elmondása szerint már akkor eldöntötte, hogy örökbe fogad, amikor először voltam náluk...

Fürkészően néztem rá Siriusra. Láttam rajta, hogy nagyon megviselték a történtek. Egy hirtelen ötlettől vezérelve bújtam oda hozzá, s szorosan megöleltem.

Sirius keserűen felnevetett.

- Szép kis születésnapod lett - jegyezte meg keserűen. Elmosolyodtam.

- Ez most nem érdekes. Máskor is tudunk ünnepelni - vontam meg a vállam és hozzá bújtam. - És az ünneplés nem is érdekel.

- Olyan vagy, mint egy kiscica - kuncogott, majd puszit nyomott az arcomra.

- Nem mesélsz? - néztem fel rá. Sirius kíváncsian fürkészte az arcomat.

- Mit meséljek?

- Mi volt a legnagyobb őrültség, amit megcsináltatok? - érdeklődtem.

- Volt egy pár - felelte elgondolkodva. - De volt egy nagyon ostoba ötletünk. Még ötödikben. Karácsonykor jöttünk vissza a Roxfortba. Én karácsony után szöktem el otthonról, a bácsikámat pedig szilveszterkor ölték meg a halálfalók. A Rendbe csak az R.B.F.-ek letétele után lehetett beállni, de nekem támadt az a zseniális ötletem, hogy lógjunk meg a vonatról. James és Remus gondolkodás nélkül bólintottak rá.

- Megszöktetek? - hitetlenkedtem, miközben elhelyezkedtem Sirius mellkasán és kíváncsian néztem fel rá, az államat a mellkasán pihentettem, az ujjainkat pedig szorosan összefűztük.

- Nem tudtunk. Megállított minket a büfés boszorkány - vörösödött fülig. Én pedig kiröhögtem. - Tudod te, hogy milyen...

- Sirius, ne már! - vihogtam továbbra is. - Mégis mit csinált? Megfenyegetett a tökös derelyével?

- Igen, azzal.

Rámeredtem.

- Nem.

- Felrobbantott vele egy fát! - válasz gyanánt csak furcsállva néztem rá, majd vállat vontam.

- Esetleg valami érdekesebb?

- Milyen együttérző vagy - morogta. - Nem is tudom... tavaly kifosztottuk a konyhát, felrobbantottuk Frics irodáját és átszíneztük a macskája szőrét. Rózsaszín lett Mr. Doover...

Kirobbant belőlem a nevetés és feljebb tornásztam magam és az ölébe ültem, majd a homlokomat az övének döntöttem.

- Szeretlek - mondtam mosolyt csalva ezzel az arcára.

***

Egy hét múlva Sirius felrángatott a Szükség Szobájába.

- Mi a Luis lyukas papucsáért kell oda felmennünk? Nem sétálunk inkább egyet? Egyébként is azt ígérted, hogy megmutatod a... nem tudom mit. Valamit meg akartál mutatni.

- Oda megyünk, te csacsi! - forgatta a szemeit. - Tudod, a szülinapod...

- Édesem, erre igazán semmi szükség sincs...

- De mi ragaszkodtunk hozzá. És ez a tizenhetedik. Emlékezetesnek kell lennie.

- Mégis mivel készülsz.

- Saját számmal.

- Sztriptízelni akarsz? - néztem rá ártatlanul. Sirius válasz gyanánt fenéken billentett.

- Nem.

- Milyen bőbeszédű lettél - kuncogtam és besétáltam a szobába ahol a többiek ott csücsültek, Lily és Marlene éppen a tortával ügyködtek, Remus éppen Jamest szórakoztatta valami roppant eseménydús történettel, Andromeda pedig a csomagokat igyekezett csinos kis kupacba rendezni.

- Megjöttünk! - kurjantotta Sirius vidáman, engem pedig belenyomott a fotelba. Vagyis inkább magára rántott, mivel őkegyelme a fotelba huppant és az ölébe rántott. Ezt követően egy hangos - és nem mellesleg rettenetesen hamis - "Boldog születésnapot!" dalt énekeltek nekem, majd Marlene és Lily karon öltve a kezembe nyomtak egy annyi csokimázzal megkent tortát, hogy azon csodálkoztam, hogy a már most imádtam. A gyertyákat elfújtam, felvágtam a süteményt és mindenkinek a kezébe nyomtam egy szeletet.

Ezután rohamoztak meg az ajándékokkal.

Alicetől egy csinos kis fafaragásos varázsló-smink készletet kaptam, Frank egy különkiadást a kedvenc együttesem cdiből, amihez még egy feliratos felső is tartozott. Remus egy fonott macskakosarat és egy különleges mézesfalásos édesség összeállítást ajándékozott, Marlene egy különleges penna-tinta készlettel lepett meg, valamint egy fura anyaggal beborított jegyzetfüzettel, amiért első látásra megőrültem. Szőkehajú barátnőm tökéletesen tisztában volt az erős írószermániámmal, így az ajándéka tökéletesnek bizonyult. Lily egy varázslatokkal levédett naplót és a kedvenc filmem különkiadását szerezte be, James egy új fogókesztyűt és levelet nyomott a kezembe széles mosollyal. Andromeda egy rendkívül szép nyakláncot és egy doboz házi süteményt adott, mire szélesen elvigyorodtam. Imádtam a házi sütijét. John szerzett valahonnan egy muggli regény különkiadását és egy adag bon-bont.

- Én...

- Hé, az enyémet meg sem nézted!

- De hát...

Sirius ezzel egy selyemdobozt nyomott bele a markomba. A vörös burkolatú kis dobozkából egy parfümöt bányásztam elő, aminek isteni illata volt.

Az este a lehető legcsodálatosabban telt, a banda minden kis pillanatot előre eltervezett, egyetlen percig sem tudtam unatkozni.

Egyszerűen imádtam!

***

Andromedát karon ragadtam és kivonszoltam magammal a parkba. A nagy fűzfa alatt már ott állt az egész banda - természetesen Sirius volt a kivétel - és már csak ránk vártak. Barnahajú barátnőm értetlenül pislogott rám és igyekezett megtudni, hogy miért is raboltam el őt.

- Siethettetek volna - jegyezte meg James szórakozottan, miközben a fejét Lily ölében nyugtatta. Amióta volt az a bizonyos délután, úgy össze voltak nőve, mint a sziámi ikrek. Sirius panaszkodott is, hogy James még csak aludni sem hajlandó Lily nélkül. Persze rájuk nem nyitott rá McGalagony...

- Siettünk, ahogy tudtunk - feleltem szemforgatva. A megérkezésünkkel párhuzamosan az egész banda lehuppant Lily és James mellé, egy aprócska kis kört kialakítva. James mellett ott ült Remus és Marlene, Lily másik oldalán Peter, mellé Anromeda huppant, közé és Marlene közé csüccsentem le én.

- Tehát miért is rángattál el ide? - érdeklődött a barátnőm.

- Sirius születésnapjáról akarsz beszélni, nem? - nézett fel rám James. Bólintottam és felvázoltam az ötletemet.

- Ugye jövő héten, pénteken lesz a születésnapja, és arra gondoltam, hogy meglephetnénk...

- ... egy bulival - fejezte be a gondolatmenetemet James. - Ami szerintem jó ötlet - mosolyodott el James. Az ötletre mindenki - még Lily is - , rábólintott. Peter mondjuk végigaludta az egészet, de ez szerintem fel sem tűnt senkinek.

- És a kaja?

- Nem mentek le a konyhára? - borzolta össze Lily James haját. A szemüveges Remusra nézett, aki vidáman bólintott rá.

- Nyugodtan hozzatok, amit akartok, de az ebédet és a tortát én akarom megcsinálni.

- És azt mégis miként tervezted? - érdeklődött Andromeda. - Csak azért, mert délelőtt órák vannak.

- Kértem engedélyt McGalagonytól - közöltem vele vidoran. - Elenged engem meg még valakit... - feleltem.

- Na és ki lesz a másik ember?

- Marlene? - néztem a szőkére. - Lily esélytelen, hogy el legyen engedve - néztem a velem szemben ülő lányra, eki értetlenül pislogott. - Az öreget meg majd megfűzöm, hogy te is kapj egy szabadnapot - kacsintottam Medára, aki felnevetett.

- És mindenki hozzon ajándékot! - nézett James szúrósan a laposakat pislogó Peterre.

- Szerintem azt sem tudja, hogy hol van - meredtem a srácra. - Jut eszembe. James, ki lehet valahogy jutni Roxmortsba a kastélyból?

- Miért ne lehetne? - értetlenkedett. - De miért akarsz te kiszökni?

- Amivel egyébként a kirúgást kockáztatod - szúrta közbe bosszúsan Lily.

- Az ajándékért, amit Siriusnak rendeltem, ki kell menni. A csomagot szigorúan emberi kézzel szállítják, bagolypostán nem, így ha akarom, ha nem ki kell mennem érte.

- Mégis mit vettél te neki? - kérdezte James gyanakodva.

- Majd meglátod - kacsintottam rá, s Lily gyanakvó tekintetétől kísérve álltam fel. - Tehát mindenki tudja a dolgát, jól sejtem?

- Persze - vágta rá a banda, mire én elégedetten elmosolyodtam és a Lily-Marlene párossal a sarkamban távoztam körükből.

***

Sirius hangos méltatlankodás közepette sétált előttem a folyosón. Vagyis ő ment, én pedig a szemét befogva, hátiputiban rajta.

- Mégis mi a bánatért nem mehetek úgy, hogy lássak is valamit? - mérgelődött.

- Azért drágaságom, mert úgy oda lenne a meglepetés - közöltem vidoran.

- Zena, péntek este van.

- Délután négy óra tizenkilenc perc van, te csacsi.

- Csacsi az anyukám - morgott az orra alatt. Halkan felkuncogtam, majd tovább navigáltam. - Mi a Merlin alsógatyájáért jó ez?!

- Bizalomjáték.

- Zena - nyávogott, mint egy kislány, az utolsó szótagot alaposan megnyomta. - Mikor vagyunk már ott?

- Nem játszunk Shrekket! - közöltem magabiztosan.

- Tövig jártam a lábamat. Ez rosszabb, mint egy kviddics-edzés! - hápogott.

- Megérkeztünk - hagytam figyelmen kívül a méltatlankodó fiút. Sirius érdeklődve nézte továbbra is a kezemet. A megbeszéltek szerint kinyílt a szükség szobájának ajtaja, amin beirányítottam Siriust, s szépen leszálltam a hátáról. Az ajtó becsapódott, a kezemet elvettem, s a kanapé mögül előugrott az egész banda egy hangos „Boldog születésnapot!" felkiáltással.

Sirius döbbenten pislogott, majd elmosolyodott és boldogan pillantott körbe. Mindenki ott volt, akinek ott kellett lennie. Az összes Tekergő, a Jameshez ragadt Lily, Marlene, Androméda és még sikerült a Frank-Alice párost is belerángatni a buliba. Sirius szélesen elvigyorodott, majd megölelt, mint valami plüssmackót.

- Kösz skacok. Igazán nem kellett volna...

- Hagyd már! - röhögte el magát James.

- Egyébként is - folytatta Remus, miközben átkarolta Marlene vállát. - Egészen reggelig az volt a bajod, hogy ma nem fogunk ünnepelni.

- Meg inni. Az volt a legnagyobb bajod, hogy te szegény nem juthatsz egy kis viperához - veregette Frank vállon a mellettem állót, aki erre válasz gyanánt csak forgatta a szemeit.

- Marha vicces! - forgatta a szemeit.

- Hagyjátok már - hessegettem őket szét és lenyomtam Siriust a hatalmas kanapé közepére, majd elsiettem és meggyújtottam a két gyertyát a tortán és beegyensúlyoztam vele. E közben már mindenki helyet foglalt, s érdeklődve figyelték az ünnepelt reakcióját. Sirius szemei kikerekedtek, és megszeppenve pislogott a tortára. A kanapéhoz érve a kezébe nyomtam.

- Boldog születésnapot! - nyomtam puszit az arcára. Sirius mosolyogva nézett fel rám, majd elfújta a gyertyát.

- Gyorsan vágd fel, mert az egyik csomagod nagyon nem marad nyugton... - pislogott James aggodalmasan a kutyát tartalmazó csomag felé. Hogy mit keresett az egyik csomagban egy kutya? Érdekes kérdés... a válasz pedig a lehető legegyszerűbb: a támadás során - amit Sirius háza ellen intéztek a halálfalók - meghaltak a kutyái. Ekkor jött az a zseniális ötletem, hogy mi lenne akkor, ha egy kutyát kapna tőlem. Az állat beszerzése már nehezebb feladatnak bizonyult...

- Nyugodjál már meg! - vágta Remus szúrós pillantással tarkón, mivel ő tökéletesen tisztában volt azzal az aprócska ténnyel, hogy mit is tartalmaz a lyukas oldalú doboz. - Ráérünk.

- Hé! - emelte fel Sirius a kezét. - Mi lenne, ha előbb ajándékoznánk, ha már Ágas ennyire ragaszkodik hozzá? Utána is tudunk enni.

- Tetszik az ötlet - kaptam az ötleten és intettem egyet a pálcámmal, mire a csomagok felemelkedtek és mindenkinek a kezébe reppentek.

Az osztást Marlene és Remus kezdte. Egy terelőkesztyűt és egy gitárápoló készletet kapott tőlük - bár hogy ilyet honnan szedtek arról halvány lila gőzöm sem volt. Lily egy saját kezüleg készített takarót adott Siriusnak, amin egy kutya, egy farkas és egy szarvas ugrándozott körbe-körbe. A takaróba pedig egy vadonatúj terelőütő volt belerejtve. A fiúkból kirobbant a röhögés, Sirius kis híján leesett mellőlem a földre.

- Igazán nem akarok tudatlannak tűnni, de...

- Majd elmesélem édes - nyomott puszit nevetve az arcomra.

- Ha te mondod - vontam vállat. Androméda egy kötött Sirius feliratú pulóvert és egy fura búgócsigára emlékeztető valamit ajándékozott a barátomnak, aki ezt széles vigyorral jutalmazta és hatalmas puszit nyomott az arcára. Peter idő közben elaludt, amivel senki sem tudott foglalkozni, helyette átadta Frank és Alice a saját ajándékaikat. Franktől egy üveg mézbort és egy mini sárkányt került Siriushoz, míg Alice egy griffendéles vörös-arany sálat kapott és egy nagy csomag csokibéka társaságában.

Sirius vigyorogva tekerte a nyakába és kíváncsian nézett rám.

- Tőlem nem kapsz semmit - közöltem angyali mosollyal. James az égre emelte a szemét, Remus pedig vádlón pillantott rám.

- Nem ezért jutattalak ki a kastélyból! - méltatlankodott.

Sirius arcán kaján vigyor terült szét.

- Képes voltál nélkülem kilógni? Ez igazán felháborító...

- Mert majd veled megyek el megvenni azt az ajándékot, amit neked akarok adni, nem? - emeltem égre a szemem és odaadtam neki a mocorgó csomagot. Sirius óvatosan eloldotta a masnit, s levette a lyukacsos doboz tetejét - amit ugyan csak lyukak díszítettek.

Sirius szemei kikerekedtek, majd elmosolyodott.

- Köszönöm Zena - nézett rám meleg pillantással.

- Tetszik? Vagy más fajtát...

- Imádom édes - nevetett fel és kiemelte a kis szőrpamacsot a dobozból, amit az újdonsült barátocskánk hangos vakkantással jutalmazott.

- De aranyos - ült Sirius másik oldalára Lily és megsimogatta a kutya fejét. - Milyen fajta?

- Alaszkai malamut - felelte Sirius vidáman.

***

Sirius továbbra is a kutyuskát dögönyözte, amikor mellé ületem fél óra múlva egy pohár likőrrel a kezemben.

- Zena - nézett fel rám mosolyogva. - Köszönöm.

- Ugyan már! - legyintettem. - Mit kívántál?

- Hogy nemsokára a feleségem legyél - nézett rám komoly tekintettel. - Tudom, hogy ez most gyorsnak tűnik, de a háborút ki tudja, hogy túl fogjuk e élni. Ezúttal nem szeretnék semmit sem elrontani. Azt akarom, hogy tudd; szeretlek.

- Én is szeretlek - csókoltam meg futólag. - De ugye tudod, hogyha elárulod a kívánságodat, akkor nem fog teljesülni? - kuncogtam.

- De ez teljesülni fog. Tudom.

Felnevettem és megöleltem.

- Szeretlek - mosolyodtam még egyszer el, s megsimogattam a kutyuska fejét. - Mi lesz a neve?

- Csacsi - vigyorodott el, belőlem kirobbant anevetés, Sirius pedig vidáman vette tudomásul, hogy nem csak nekem, hanem a kisbarátunknak is elnyerte a tetszését.

Sziasztok! Először is esedezem mindenkinek a bocsánatáért, hiszen nem kicsi kimaradást érzékelhettetek. Ennek az az egyszerű oka volt, hogy nem sikerült bizonyos okokból kifolyólag nem tudtam frissíteni. Viszont itt van kárpótlásul ez az határozottan hosszú rész. Remélem elnyeri a tetszésetek, én személy szerint imádtam megírni:3

A hosszú kimaradás alatt gondolkodásra is jutott elég időm, így elég nagy valószínűséggel átnézem az egész történetet és átírom azokat a részeket, amikben szóismétlés vagy valamiféle nyelvtani hiba van.

A nagyobb változást már most is érzékelhettétek, hiszen a cím nem a megszokott "Chaper akárhányadik" -ként jelent meg. Igazság szerint szeretném az összes címet átírni - és ezzel párhuzamosan néhány fejezetet is nagy valószínűség erre a sorsra fog jutni.

E mellett a döntés mellett hatalmas köszönet is jár Nektek, hiszen nem hiszem, hogy a visszajelzések nélkül folytatódott volna Zendaya története.

Nem akarok tovább nyálaskodni itt nektek, úgyhogy csak annyit szeretnék még, hogy nagyon szépen köszönöm, hogy vagytok:3

És még így utóiratként lenne egy olyan jellegű kérésem, hogy néha megszánhatnátok egy-két írásos kritikával is. Szeretném tudni, hogy mennyire érdemes ezt a történetet írni, s hogy mennyire érdekel Titeket.

És persze igyekszem a következő résszel:D

Puszi mindenkinek!