Szombaton Sirius idegbeteg baglya keltett fel. Legalábbis először ezt hittem, de mint kiderült egy másik madár volt az. Lily és Marlene jót derültek rajtam - én már nem annyira. A jószágot nem hibáztattam, hiszen valószínű, hogy a gazdája uszította így rám.

Sirius ekkor szambázott be a szobába. Nos, a következő jelenet terült a szeme elé: Lily és Marlene pizsamában ültek a vörös ágyán, miközben pattogtatott kukoricát eszegetve nézték a szenvedésemet. (Hogy honnan szedték reggel hétkor az még nekem is kérdéses volt.)

Én a tegnap Siriustól elsajátított pólóban, valamint egy nadrágnak nem nevezhető „rövidgatyában" ácsorogtam és egy szerencsétlenül járt gyertyatartóval hadonásztam, miközben Grey méltatlankodó nyávogással rohangált a lábam körül.

És hogy mit tett Sirius ezt látva? Fogta magát és letelepedett a lányok mellé és vett egy nagy marok kukoricát.

- Én Wakenek szurkolok! - vigyorgott.

- A jó édes anyukádat - mutattam be neki szép nőies káromkodást követően.

- Szeretlek édesem - küldött felém egy puszit. - És ezt az utóbbit, majd rád bízom! - a gyertyatartót leengedtem és egy párnával a kezemben fenyegetően fölé magasodtam. Csak ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy szentséges Luis bakancsát keres ez a marha itt.

- Én meg nem - kezdtem bele és kupán vágtam a párnával. Lily és Marlene felvisított, a belépő Natalie felháborodottan nézett rám. - Utállak. Meg kellett volna attól a vadállattól védened. Te lettél volna a hős lovag. Erre mit csi... - kezdtem el osztani az igét, de nem jutottam tovább, mert Sirius egy mozdulattal belém fojtotta a szót. Igen, befogta a számat. Éppen úgy, ahogyan azt te is gondoltad. Ugye?

- Imádom, hogy ilyen nyugodt a természeted és soha nem kell ellened semmit sem tennem! - sóhajtott fel színpadiasan. Sirius tenyere alatt elvigyorodtam és átöleltem. Szerettem, akármennyire bele tudtam volna folytani egy kanál vízbe azt a csinos fejét jelen pillanatban.

- Én vagyok a megtestesül béke szigete. Nem tudtad? - vigyorogtam rá. Sirius az égre emelte a szemét, egy könnyed mozdulattal megpörgetett a tengelyem körül és egy magához rántott. A hátam keményen csapódott hozzá a mellkasához, a testünk szinte minden négyzetmétere összeért. Éreztem a fiú heves szívdobogását, ami mosolygásra késztetett.

- Eddig még nem tűnt fel - kuncogott és közelebb hajolt a fülemhez. - James üzeni, hogy kilenckor kezdjük az edzést - duruzsolta kellemesen rekedt hangján, mire a hideg jólesően kirázott.

- Neked mindig ilyen gyorsan dobog a szíved? - tettem fel a kérdést tökéletesen oda nem illően. Sirius az arcát a nyakamba fúrta és puszit nyomott rá.

- Csak, ha te is a közelben vagy. Tudod néha az az érzésem, hogy miattad fogok meghalni... a végén olyan gyors tempóra vált, hogy kiszakad a mellkasomból - felnevettem és felé fordultam. Sirius mosolyogva megcsókolt. Ekkor nyílt az ajtó és egy ismeretlen alak rontott be.

- Ross! - csattant fel egy túlzottan is ismerős, nyávogós hang.

- Mi van? - fordultam felé kelletlenül. Charlotte Jones. Az állítólagos legjobb barátnőm. - Akarsz valamit? Nem? Igazán nagyszerű, ott az ajtó, akár ki is sétálhatsz rajta - feleltem unottan. A szőke lány hátradobta kihidrogénezett haját és mellém sétált.

- Csak a nyakláncomat akartam visszakérni.

- Elküldtem Greysonnak még júniusban. Állítólag még együtt voltatok - feleltem rezzenéstelen arccal.

- Akkor odaadta volna. Biztos vagyok benne, hogy...

- Elmondta, hogy nincs nála - vetett Sirius fitymáló pillantást Charlottera. - Remélhetőleg felfogtad a szavak értelmét, úgyhogy most akár el is húzhatsz.

- Ugyan már! - villantott bűbájmosolyt Siriusra.

- Hé, vakolat! - bökte meg Marlene és rámutatott a bejáratra. - Azt úgy hívják, hogy ajtó. És te most szépen ki fogsz rajta sétálni.

- Mert? - vonta fel a megrajzolt szemöldökét.

- Azért, mert akkor én foglak kitenni, de abban nem sok köszönet lesz - felelte ridegen Lily.

- Nos, mint láthatod itt nem vagy szívesen látott vendég - mosolyogtam rá angyalian. - Úgyhogy pápá Lotte - intettem oda neki. - Lily mennyi az idő? - tettem fel a kérdést.

- Fél kilenc. Miért?

- Akkor enyém a fürdő! - közöltem, majd berohantam a helyiségbe és elkezdtem készülődni.

***

Sirius és én kézen fogva, hangos nevetgélés közepette szambáztunk le a pályára. James már negyban hadonászott a kezében tartott cikesszel és vad gesztikulálás közepette magyarázott valamit az ott ácsorgó négy szerencsétlenül járt csapattársunknak. Derek - aki mellesleg prefektus is volt - feszült figyelemmel nézte Jamest, aki valami cselről magyarázott. A mellette álló Pete és Charles látványosan szenvedett, míg a mögöttük megbújó hatodéves Kellan vidáman beszélgetett egy ötödéves, hugrabugos, szőke lánnyal, aki láthatóan nem érezte rosszul magát.

- ... és akkor megcsináljátok a hurkot. A mardekárosok bal oldalán mindig Jack Fawley van, ő a három hajtó gyenge pontja. Sirius majd őt rohamozza meg elsőnek. Ki kell ütnünk, majd utána a fogójukat kéne idegileg egy kicsit kicsinálni.

- Hé, Kellan - böktem oldalba a barnahajú fiút, aki érdeklődve pillantott le rám. - Mióta papol?

- Úgy fél órája? - vonta össze a szemöldökét. - Legalábbis gondolom - nevetette el magát kínosan.

- Hé, Ágas! Itt vagyunk - közölte Sirius azt, ami teljesen nyilvánvalót.

- Nagyszerű! Akkor... ugye nem azzal játszasz? - meredt rá a kezemben tartott kóróra.

- Még nem volt érkezésem másikat venni.

- A Kométámat odaadjam neki? - kérdezte Sirius.

- De az otthon maradt! - esett James kétségbe.

- Itt van - lebegtette meg a kezében tartott seprűt Sirius. - Szóval?

- Hála az égnek. Karácsonyra kapsz tőlünk...

- James, csak nem tudtam még venni egyet - hűtöttem le. - Meg lesz véve, ne aggódj már!

- Nem is tudom - sóhajtott fel gondterhelten. - Na, mutasd mit tudsz! A fiúk már egy regényt meséltek a képességeidről... - nevetett fel és közben el is engedte a cikeszt. - Szóval erősen ajánlom, hogy igazuk legyen!

Válasz gyanánt csak forgattam a szemem, az iskolai kórót ledobtam a földre és felültem a Kométára. A földtől felemelkedtem és körbenéztem. James felküldte utánam a többi fiút, Siriust pedig megbízta, hogy kezdjen el a gurkóval tüzelni. Ezt már annyira nem értékeltem.

Percek teltek el, sőt! Már vagy fél órája fent ültem a seprűn, amikor megpillantottam az arany színűen csillogó kis labdát . Éppen James feje fölött lebegett. A seprűre hasalva száguldani kezdtem felé. James szemei rémülten kerekedtek ki, amikor éppen az orra elől elhorgásztam a cikeszt és spirál alakban húztam felfelé.

- Magasságos Merlin - kapkodott még mindig levegő után. - Te. Nem. Vagy. Normális - elvigyorodtam. - Ha kicsinálod magad...

- Sirius már megfenyegetett miatta - közöltem röhögve, miközben mellette landoltam.

James meglehetősen sápadtnak tűnt. Egy ideig még hápogott, majd ránézett Siriusra és közölte vele az egyszerű tényt: - Hát haver, a csajod nem normális.

***

Ezt követően a napok hiper gyorsasággal teltek. Charlotte, sőt az összes Ilvermornyból jött diák megutált. Kellemetlen...

Az egészben az volt a legviccesebb, hogy nem mertek belém kötni, csak akkor, amikor egyedül voltam.

- Hé, Ross! - kiabált oda a volt évfolyamtársam, Nelly O'Leary. - Elhagyott a slepped?

- Neked nem mindegy? - kiáltottam vissza. Mára már mindennaposakká váltak az ilyesfajta kérdések a nagyteremben.

- Ugyan már, mégis kinek kéne éppen ő? Egy alagút? - röhögte el magát Tyson legjobb barátja. Az említett elvigyorodott és rám kacsintott.

- Hallod szivi? Nem jössz vissza inkább?

- Kösz, de meg vagyok én nélküled is! - kiáltottam vissza. - Tudod, így kevésbé érzem magam veszélyeztetve - köptem oda a szavakat. A velem szemben ülő Dennis és az egyik haverja Dolly Mouse halkan füttyentettek. A lány undorodó pillantást vetett Tyson és a libái felé.

- Ez erős volt - jegyezte meg a szöszi. Válasz gyanánt megrántottam a vállam.

- Mi volt erős? - érdeklődött a mellém huppanó Lily.

- Zena beszólása - adta Dolly Lily tudtára.

- Már megint kezdik? - sóhajtotta.

- Meg ne haragudj, de mikor is hagyták abba? - érdeklődtem savanyúan. - Egyik gusztustalanabb, mint a másik! - fintorogtam.

- Gerinctelenek - sóhajtotta Dennis, majd odaintett a megérkező Sirius-James párosnak. A szemüveges Lily mellé, míg Sirius mellém huppant, s nyomott egy puszit az arcomra.

- Hé, Ross! - kiabált oda Charlotte. - Vele nem akarsz kiselőadást tartani? Tudod...

- Kiskorúak is vannak édes - szólt közbe a mellette ülő Tyson.

- Szerintem te jobban tudsz azzal a görénnyel nyilvánosan szerepelni - szóltam vissza.

Kis ideig csend lett. A tekintetem a gyanakvó Jamesre villant.

- Nem ismeritek egymást, ugye?

- Nem Daya - felelte Dennis.

- James, ő itt Dolly Mouse és Dennis Carrington. Amerikában ők voltak a legjobb barátaim.

- Örülök - nyújtott James először kezet Dollynak. - James Potter.

- Hé, Dennis... ne fogd sokáig! - a barátom egy szimpatikusnak nem mondható mozdulattal bemutatott.

- Ezt most nem értem... - billentette félre a fejét James és értetlenül rám nézett. Dolly arcán széles vigyor terült szét és rám nézett. Sirius értetlenül vonta össze a szemöldökét.

- Még az imádott hősszerelmeddel sem osztottad meg ezt a tényt?

- A te dolgod - vontam vállat.

- Dennis, ezzel most mire... - kezdett bele Lily.

- Meleg vagyok - villantott Lilyre bűbájmosolyt Dennis. James arca pipacspiros lett Sirius pedig elsápadt. Lilynál nem történt különösebb változás. - Daya drága, odaadnád azt a gyümölcssalátát? A vitaminok jót tesznek a bőrnek, ráadásul van benne avokádó, ami rendkívül jót tesz a kicserepesedett számnak.

- Hm... - Sirius elgondolkodva meredt rá Dennisre. - Zena... ezért mondtad, hogy...?

- Igen édesem - közöltem angyali mosollyal, majd elcsórtam a tányérjáról az utolsó falat sült kolbászt.

***

- ... ÉS belépett a Griffendél kviddicscsapata is! Az élen Blackkel és a csapat új fogójával, Zendaya Ross-szal! - harsogta a hollóhátas Diane Bones. - Mögöttük ott sorakozik a három hajtó és a csapat őrzője: Derek Bloom, Pete Wood, Charles Smith és Kellan O'Larry! - a stadionból hangos éljenzés robbant ki. - A két csapatkapitány, a Griffendél esetében a helyettes Sirius Black, és az öccse, Regulus Black csontropogtató kézfogásban részesítik egymást - meg kell hagyni, azt csodáltam, hogy nem törik el egymás kezét...

A kommentátor hangját kizártam a fejemből, s az összes játékos fölé repültem - legnagyobb rémületemet az okozta, hogy Sirius öccse ugyan így tett. Nem tudtam miért, de azóta, hogy kikerültem a gyengélkedőről különösen frusztrált a fiatalabbik Black velem egy légtérben való tartózkodása. És ő ezt láthatóan roppant mód élvezte.

A szememet meresztve kerestem a cikeszt, miközben bele-bele hallgattam a kommentátor Roger Boopkis monológjába.

- ... aljas támadás a griffendéles hajtó ellen! - csattant fel a srác mérgesen. Magamban jót kuncogtam rajta.

- Boopkis! Ne személyeskedjen már! - csattant fel mérgesen McGalagony.

- Elnézést tanárnő... tehát a mardekáros Sebastian Gold miatt büntetőt ítélnek a Griffendélnek, amit Bloom egy gyönyörű rámozdulással be is dob, így az állás hetven-hatvan a Griffendél javára - ha ennyire közel áll a két csapat egymáshoz, akkor az egész meccs rajtunk fog múlni. - E közben a fogók bőszen keresik a cikeszt... bár ha jobban megnézzük, akkor inkább csak Ross keresi, míg a mardekáros Black-fiú inkább a lány idomait lesi, mint a cikeszt... csak nehogy bedühödjön Sirius - jegyezte meg szórakozottan. Az említett dühtől izzó szemekkel küldött egy gurkót az említett felé - akinek ez nem tűnt fel - helyette engem bámult. Kérdőn felvont szemöldökkel néztem rá. Erre a legfurább dolog történt: Regulus Black fülig pirult, majd egy pillanattal később kis híján leesett a seprűjéről.

- Hé, öcsi! - kurjantotta el magát Sirius, miközben egy újabb gurkót küldött a pórul járt fivére után. - Legeltesd már máson a szemed! Zena az ENYÉM! És nem osztozok rajta! - halkan felkuncogtam, a vörös-arany táboron pedig hangos nevetés szaladt végig.

Ekkor pillantottam meg az aranylóan csillogó labdát. És egy fura tetoválást Regulus bal karján, de nem foglalkoztam vele különösebben. Regulus még mindig azért szenvedett, hogy felkeveredjen a seprűjére.

- ... Ross pedig villámsebességgel halad Black felé. Vajon le akarja... NEM! Ross megtalálta a cikeszt! - üvöltötte torka szakadtából Boopkis. - Merlin ments! Ross iszonyú gyorsasággal halad a cikesz felé, ami egyenesen a Mardekár karikái felé tart! A mardekáros terelők megrohamozzák, de... atya-gatya! Már lehet érteni mit eszik Black ennyit rajta... - folyamatosan kerülgettem a felém suhanó gurkókat, s éreztem, hogy idő közben Regulus is mellém szegődik. Egy ideig még kerülgettem a labdát, de ekkor beért. Ez két dolgot jelentett: egyrészről le kell előznöm, másrészről pedig nem fog felém annyi gurkó szállni.

Ekkor egy labda suhant felénk, s egyenesen fejen találta Regulust, aki megszédült. A szemem sarkából láttam, hogy Sirius szélesen elvigyorodik, majd egy ujjabb labdát küld az öccse felé. Ekkor hírtelen irányt változtattam: vagyis egyenesen a föld felé kezdtem el száguldani. Éreztem a csapattársaim kissé aggódó pillantását, hallottam a tömeg egyöntetű felhördülését, hiszen már csak méterek választottak el a földtől, azaz a palacsintává válás első lépésétől. Ekkor csusszant az ujjaim közé az apró labda, és felrántottam a seprűt, hogy kilőjjek a csapattársaim felé, akik izgatottan néztek rám. Ekkor hangos koppanást lehetett hallani: Regulus neki ment a póznának, de ez most jelen pillanatban mindenkit hidegen hagyott. A stadion közepén megálltam és diadalittasan emeltem fel a labdát, mire az egész szurkolótábor hangos üdvrivalgásba kezdett, valamint az egész csapat a nyakamba ugrott. Kivéve Siriust, mert ő kapásból a számra cuppant.