A csalódás fájdalommal jár. Nagy, mélyen szántó fájdalommal járó érzéssel. Erre Sirius Black-nek köszönhetően jöttem rá. És a legnagyobb baj az volt, hogy kezdtem bele bolondulni. Mint utólagosan rájöttem Tyson-ba nem voltam szerelmes. A szerelembe voltam szerelmes nem a fiúba. Ellenben a fekete hajú Adonisszal...

Igen, Sirius Black vonzott magához akár egy mágnes, de nem ez volt az első számú indokom arra vonatkozólag, hogy miért is vagyok érte oda meg vissza. Az egészet annak köszönhette, hogy éreztette velem, hogy szeret. Tetszett az, ahogy rám nézett, vagy ahogy megölelt. Törődött velem, fantasztikus humora volt és... mindezzel elvarázsolt. Csakhogy ott volt az a bökkenő, hogy folyamatosan titkolózott előttem, s a féltékenykedésétől is falra tudtam mászni. Olyanná kezdett az egész helyzet válni, mint amilyen Amerikában volt. Én pedig rettegtem ettől.

És igen, nem óhajtottam vele szembe nézni. Inkább elmenekültem előle. Háta fordítottam inkább a saját problémaimnak, ami a lehető legnagyobb hiba volt.

Egyéb iránt másra is rájöttem a fiúval kapcsolatban. Mégpedig arra, hogy semennyire sem bízik meg bennem. És ez okozta a legnagyobb csalódást. Én az egész szívemet a kezei közé adtam ő pedig még csak annyira sem méltatott, hogy esélyt adjon a megismerésére. Ráasdásul a napokban a kedve vetekedett egy ingadozó kedélyállapottal rendelkező terhes nőével. Az egyik pillanatban még húzta az agyam, a következőben vérig volt sértve, majd pedig egy kétségbeesett kisfiút is megszégyenített volna.

***

A kanapén feküdtem kiterülve, mint egy krumpliszsák, amikor is Dennis berontott a konyhából egy üveg mézborral. A lábammal a fekete bőr kanapénknak támaszkodtam - és igyekeztem nem leverni a falon lógó, Manhattan hidat ábrázoló képet -, hajam szétterült a karamell árnyalatú szőrös szőnyegen, a kezemmel pedig a tiszta üveglapú kávézóasztalt festettem tele ujjlenyomatokkal.

- Zenadaya, te mégis mi a szentséges Luis bakancsát csinálsz? Agyvérzést okozol magadnak?

- Relaxálok - közöltem a legjobb barátommal. Dennis furcsállva mért végig, ezt követően magában konstrállta, hogy nem vagyok normális és át is lendül e fölött a tény fölött.

- Holnap után megyek haza és arra gondoltam, hogy elmehetnénk abba a pubba, amit még múltkoriban mutattam neked.

- Felőlem - vontam hanyagul vállat.

- Olyan a fejed, mint egy paradicsom - közölte tárgyilagosan.

- El hívom Sirius-t - feleltem teljesen összefüggéstelenül Dennis-szel, aki erre csak forgatta a szemét.

- Miért nem vagyok meglepve? Csak tudnám, hogy mit eszel rajta ennyire.

Választ nem adtam rá. Nem tehettem róla, hogy fülig bele habarodtam a fiúba. Sirius Black-be, s a gyönyörű ezüstszürke színű szemeibe.

- Átugrom hozzá, hogy megkérdezzem nem jön-e.

- Pizsamában?

- Előbb letusolok, majd utána - intettem le Dennis-t és elszaladtam letusolni.

Egy óra múlva már az ajtaja előtt szobroztam és vagy öt perce a csengőn tenyereltem. Ekkor tűnt csak fel, hogy egy cetli van az ajtóra ragasztva. Közelebb léptem és Sirius férfias kézírását pillantottam meg.

James!

Bocs, de elfelejtettem szólni, hogy ma este egy kis dolgom van, így kénytelenek leszünk elhalasztani az év első akciójának a megbeszélését későbbre.

Sirius

Csak tudnám miféle akcióról beszélt Sirius... viszont ez azt jelentette, hogy Sirius nem lesz itthon egész este. Ezt szomorúan vettem tudomásul, de már csak két hét van vissza az iskoláig és ezt az időt ki akartam még élvezni. Leginkább azért, mert tudtam, hogy idén kell letennünk a RAVASZ vizsgákat, amiktől függeni fog a munkánk. És én határozottan auror akartam lenni, ha már nem lehettem kviddicsező. És az aurori állás határozottan tetszett, de oda csak a legjobbak kerülhetnek. Ehhez pedig legalább öt K fog kelleni, így nagy valószínűség szerint az egész évet végigmagolhatom. Ez igazán hízelgő a jövőre nézve, de mindegy...

***

Dennis és én egy régi, téglaépítésű épület előtt álltunk meg este tizenegy óra, huszonhárom perckor. A tető alatt neonsárga felirat díszelgett egy kopott gránittáblán:

Dorin's Pub

A feketére pácolt ajtó előtt nem állt senki, csak egy kertitörpe. A groteszk kis figura üveges szemekkel meredt maga elé, ameddig az ajtóra nem tette Dennis a kezét. Ekkor a feje kipattant a helyéről és forgott egy kört, miközben azt visította, hogy varázslók. Értetlenül pislogtam Dennis-re, aki vállat vont és maga előtt beengedett a helyre. Az első dolog ami feltűnt, hogy a füst ellepett mindent. Éreztem, ahogy a vanília illatú gőz a tüdőmbe szivárog és megtölti azt. A helyiség végében egy hatalmas pult terült el, mögötte egy unszimpatikus szőke és egy unott fekete hajú lány ácsorgott és szolgálta ki a vendégeket. Középtájt egy kör alakú emelvényen egy zenekar játszott, körülöttük táncoló és hangosan tomboló embertömeg húzódott meg. A hatalmas helyiség szélén - amit minden bizonnyal a tértágító bűbáj hozott létre - több asztal és összecsukható szék állt, amiknél többen ültek és jókedvűen beszélgettek. A székek és az asztalok éppen olyan ébenfából készültek, mint a pálcám, ami a farzsebemben lapult. A terem végében pedig két - ugyancsak ezzel megegyező árnyalatú - ajtó húzódott meg. Dennis rábökött az egyik asztalra és a zenét túlüvöltve mondta, hogy menjek és foglaljam le.

Épphogy leültem az asztalhoz, amikor feltűnt, hogy a tömegből egy magas fiúalak törtetett előre. Olyan magas lehetett, mint Sirius. Hatalmas, bociszemei arany színben játszottak, szája széles, vakító mosolyra húzódott, sarkában gödröcskék, álla vonala mentén széles sávban borosta borította az arca szegélyét. Sötét haját, ami középen kissé hosszabbra volt nőve - egy ezüstösen csillogó napszemüveggel fogatta hátra. Kezében egy elegánsabb kabátot tartott (minden bizonnyal a szeszélyes, londoni időjárás miatt). Széles vállaira ráfeszült királykék inge, amihez bőr cipőt és farmert vett fel.

És éppen az én asztalom felé tartott, amikor összefutott Dennis-szel. Legjobb barátom mondott neki valamit és nevetve lepacsizott a két fiú egymással. Mint egy pillanattal később kiderült az asztalunkhoz invitálta. Az ismeretlen fiú az ajkába harapva mért végig. Miután nem találtam Sirius-t különösebben nem is csíptem ki magam. Egy világos farmerrövidnadrágot és fehér-kék csíkos inget viseltem egy alacsonyabb, indigókék magassarkúval, aminek a színe éppen megegyezett az ingem csíkjaival. Előttem az asztalon pedig ott feküdt az aprócska kis táska, amit magammal hoztam, elvégre a pénztárcám és a papírjaim is nálam kellett, hogy legyenek.

A fiú mosolya még vakítóbbá vált és kezet nyújtott. Normális esetben bármelyik lány szíves örömest a karjaiba omlott volna ezért a mosolyért ebben teljesen biztos voltam. Csakhogy nekem ott volt Sirius. Kérdőn néztem rá Dennis-re, aki elém tett egy csokilikőrt.

- Köszönöm Dennis - mosolyogtam rá a barátomra.

- Te képes voltál egy ilyen csinos hölgyet itt hagyni? Ejnye Dennis... - a két fiú cinkos pillantást váltott és kirobbant belőlük a hangos nevetés.

- Daya, ő itt az unokatestvérem - intett a fiú felé. - John, a kisasszony - ezért megszólalásáért erőteljesen bokán rúgtam. Csak, hogy érezze a törődést. - a legjobb barátom, aki éppen eltörte a magassarkújával a bokámat - sziszegte a fogai között, mire én egy angyali mosolyt villantottam rá Dennis-re.

- Ugyan már Denny - néztem rá mézes mázos mosollyal. Dennis válasz gyanánt bemutatott én pedig felnevettem.

- John Sedgwick - ült le mellém.

- Zendaya Ross - nyújtottam kezet és kezet fogtunk. John elgondolkozva méregetett.

- Nem te jöttél át az amerikai iskolából? - zavartan pillantottam rá.

- John is a Roxfortba jár - segített ki Dennis.

- De én vagyok - mosolyogtam.

- Tudod már melyik házba fogsz kerülni?

- Már beosztották - kotyogott közbe Dennis.

- Én is tudok beszélni - Dennis válasz helyett csak bele kortyolt a furcsa színű koktélba, amit az ujja között tartott. - Egyébként a Griffendélbe - válaszoltam Johnnak, akinek az arcán széles mosoly terült szét.

- Én is griffendéles vagyok! - vigyorgott, mint a vadalma és folytatódott a beszélgetés. John-tól sokkal több mindent megtudtam a Griffendélről, sőt magáról az iskoláról is, mint eddig bárkitől. Andromeda néha mesélt a titokzatos iskoláról, a Roxfortról, de mivel ő egy másik házba járt, így halvány lila gőze sem volt arról, hogy, milyen is a Griffendél. Viszont John meséje alapján tetszett. Leginkább az, hogy a négy ház közül ez a legotthonosabb. Bár honnan szedte ezt, arról nem beszélt.

- És sikerült már beszélned Lily-vel vagy Remus-szal? - kérdezte érdeklődve.

- Persze - feleltem értetlenül, majd megvilágosodtam, hogy a nagy bemutatásomkor John nem volt ott. - Andromeda bemutatott nekik, meg Marlene-nak és...

- A Tekergőknek, jól sejtem? - nevetett fel. - Kíváncsi vagyok mit fognak azok hárman idén is művelni - csóválta a fejét.

- Tekergők? - értetlenkedtem.

- Igen, igen - bólogatott, miközben lehajtotta a serlegében lévő utolsó korty vajsörét. - A három jómadár Lupin-Potter-Black által létrehozott "szövetség" - tette ujjaival fizikálisan is idézőjelbe a szót. - Már első óta együtt boldogítják a tanári kart. Csak azt nem tudom, hogy Lupint még miért nem tudták elkapni... - mormolta az orra alatt. - Sirius és James majdhogynem napi szinten ülnek büntetőmunkán - csóválta a fejét. - De meg kell hagyni nem véletlenül tartoznak a legjobbak közé az évfolyamban. Daya, jössz táncolni?

- Nem - ráztam a fejem.

- A végén még az ura azt állítja, hogy hűtlen - nevetett fel Dennis. - Szegény Black-fiút még megsajnálom a végén!

- Sirius...? - biggyesztette el a száját John. - Elég gyors volt azt meg kell hagyni - húzta el a száját. - Viszont én megyek táncolni... és esetleg keresek egy táncpartnert. Te nem jössz Dennis?

- Dehogynem! - kurjantotta el magát Dennis és én is felálltam.

- Nem azt mondtad, hogy...

- Vécére kell mennem - feleltem nevetve és megindultam az ajtók irányába, csakhogy olyan dolgot láttam meg, amire nem voltam felkészülve. Hála az égnek már messze jártak a fiúk, hiszen nem akartam, hogy Dennis arcán lássam azt a kifejezést, hogy ő megmondta. Sirius éppen a vele szemben ülő szőke pultos lányt bolondította. Ezt az információt fájdalmasan vettem tudomásul. Leginkább azért,mert a lány maga volt a megtestesült tökéletesség. Magas, legalább száznyolcvan centivel rendelkezett, hosszú, ezüst-szőke haja a vállára és a hátára omlott. Erre rátett egy lapáttal az a magassarkú, amit én a világért se vettem volna föl soha a büdös életben sem. Ruhája teljesen az alakjához tapadt, kidomborítva minden előnyös részét, ami azért csúnya húzás volt. Tekintve a tény miszerint tökéletesen hibátlan volt minden porcikája.

A gyomrom összeszorult és a sírás kerülgetett. És nem azért, mert egy - számomra - idegen lánnyal csinálta ezt. Nem. Azért mert elérte, hogy bele szeressek. Hogy minden pillanatomban mellette akarjak lenni...

A sírással küszködve berobbantam a toalettre és egy fülkébe telepedtem meg, egyenesen egy vécé tetején, majd elkezdtem bőgni, mint egy óvódás.

***

Nem tudtam, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy bejöttem, Fél óra? Óra? Hogy megtudjam kivágtam az ajtót. Természetesen a lehető legrosszabb pillanatban. Sirius éppen a lány fülébe duruzsolt és a hátsó fülke felé tolta.

Eddig bírtam, s ekkor az arcomat végigszántotta egy könnycsepp, amit újabb és újabb követett. Sirius-nak először fel sem tűnt semmi, így abban reménykedtem, hogy nem fog észrevenni. Csakhogy semmi nem úgy történt ahogy terveztem, Sirius észrevett és az arcán rémület futott végig. Könnyes szemekkel csaptam be a vécé ajtaját és kivágódtam a tömegbe. "Szeretlek" visszhangzott a fejemben rekedt búgása. Újabb és újabb könnycseppek peregtek le az arcomon.

Reméltem, hogy utánam fog jönni, de még percekkel később is csak várhattam a csodára. A lehető legváratlanabb pillanatban azonban egy ismerős alakba futottam. Marlene és Lily egymásba karolva, hangos csacsogás közepette közeledtek felém, de csak percekkel később vettek észre. Lily, arcán széles mosollyal integetett felém. Én csak egy fáradt intéssel viszonoztam a lelkesedését. A vörös hajú lány összevonta a szemöldökét és összenézett az értetlenül pislogó Marlene-nal. A két újdonsült barátnőm mellém lépett és gyanakodva mértek végig.

- Hé, Zena minden rendben?

- Persze! - vágtam rá. Marlene gyanakodva méregetett.

- Hm... mégis mi...

- Daya drága szükségem van a segítségedre! Láttam két nagyon... Jóságos Luis! Mégis mi történt veled? Úgy nézel ki, mint egy elhasznált, másnapos és rettenetesen büdös alsógatya - az arcomra halvány mosoly szökött, de a következőben le is fagyott róla, amikor megláttam a vécéből kilépő szőkét. Dennis a szemem előtt kezdett el legyezni. - FÖLD HÍVJA ROSS ÜGYNÖKÖT!

- Mi?! - értetlenkedtem.

- Zena - szólalt meg Lily óvatosan és furcsállva pillantott Dennis-re. - Mégis mi a Merlin papucsa...

- ZENA! - hallottam meg ekkor Sirius hangját, s láttam a szemem sarkából felém közeledni. A gyomrom ismét összerándult. A szemeimbe könnyek gyűltek.

MI A HALÁLÉRT TALÁL MEG ENGEM MINDENKI EGYSZERRE?!

- Már megint ez? - fintorgott Dennis, amikor megpillantotta Sirius-t. - Daya te vonzod magadhoz Black-et - Lily arcára rémület kúszott.

- Black? Az nem sok jót jelent... ha ő itt van akkor Potter is, ami azt jelenti, hogy... várj! - emelte fel a kezét hirtelen. - Ugye nem miatta vagy így kibukva? - könnyáztatta tekintettel néztem Lily-re, majd elsírtam magam. A lány szemében harag villant. Marlene is dühtől izzó tekintettel a fúra meredt és úgy nézett ki, mint aki elevenen meg akarja nyúzni.

- Zena én... - kezdett volna bele az emlegetett szamár, amikor meglátta a körülöttem álló, nem éppen békés hangulatú embereket. - Megbocsájtotok egy perce, el kell rabolnom Zenát - már nyúlt volna a kezem után, amikor hátrébb léptem.

- Hozzám ne merj érni! - sziszegtem a fogaim között. Sirius döbbenten pislogott, majd az arcán fájdalom suhant át. Igen, úgy érezte magát, mint akibe bele rúgtak.

- Tessék? Mégis mit...

- Hazudtál! - képtelen voltam vissza fogni magam. A szavak ezt követően csak úgy ömlöttek belőlem. - Néhány napja szerettél - köptem ki a szavakat gúnyosan. - Ennek örömére felcsináltad azt a lotyót a vécében, igazán jó! Leginkább azért mert erre számítanom kellett volna. Mégis mit akarnál te tőlem? Nem vagyok hülye és azzal is tisztában vagyok, hogy a nyomába sem érek, de...

- Nem csináltam vele semmit, a francba is! - csattant fel, szeme dühösen villant. - És nem te vagy az egyedüli, akinek joga van megsértődni. Már lassan egy hónapja szórakozol velem!

- Á, szóval én vagyok a hibás - szűkültek össze a szemeim.

- Nem ezt mondtam - fújtatott, mint egy kifulladt kutya. - Bocs Evans - tolta arrébb a zöld szemű lányt, aki értetlenül kapkodta a pillantását közöttünk. - Csupán arra az apróságra utaltam, hogy éjjel nappal ezzel az idiótával vagy elfoglalva.

- A legjobb barátomról beszélsz! - léptem közelebb fenyegetően. Sirius gúnyosan elmosolyodott.

- És akkor, ha jól sejtem nem az ő kedvéért öltöztél ki, mi?

- Ha annyira érdekel átugrottam hozzád, de mivel nem voltál sehol így ketten jöttünk el! - szemembe könnyek gyűltek. Sirius csupán egy pillanatra, de megilletődött, majd közelebb hajolt. - Ne merd - sziszegtem.

- Mégis mit vétettem ellened, ha?

- Szórakozol velem te... te... - keresgéltem a megfelelő - és nem is a legszalonképesebb - szót, amivel illethetném előttem állót.

- Nem én vagyok az egyedüli aki játszik a másikkal.

Csend telepedett közénk, amikor egy hang eljutott a fülemig.

- ... rosszabbak, mint annak idején Dorcas-szal voltak.

- Én nem játszok veled Sirius - nézetem a szemébe. - Én szerelmes vagyok beléd, de te nem hagyod, hogy megismerhesselek. És ez fáj, nagyon, de nagyon... - suttogtam. Sirius szeme megtelt reménnyel, majd váratlanul előre hajolt és megcsókolt. A szájának ezúttal nem pisztácia, hanem csokoládé íze volt, de képtelen voltam arra, hogy elfelejtsem a képet, amikor megpillantottam a szőke libával enyelgni és sajgott a tudattól a szívem, képtelen voltam a továbbiakban is hagyni, hogy kihasználjon, azért egy erőteljes mozdulattal hátra löktem, majd egy akkorát lekevertem neki, amitől már az én kezem sajgott.

Sirius arcán egy hatalmas vörös folt éktelenkedett, én pedig elsírtam magam. Lily átkarolta a vállamat, Dennis pedig készült bemosni Sirius-nak, amikor Marlene a vállára tette a kezét.

- Ezt én elintézem... - erre Lily a kijárat felé vezetett volna, de én nem akartam ki menni. Oda akartam menni Sirius Black-hez és egy jó nagyot be akartam pancsolni neki. Amikor sikerült Lily karjai közül kiszabadulnom éreztem ahogy Sirius átkarol hátulról, amire válasz gyanánt alaposan a lábára tapostam. Csak, hogy érezze mennyire szeretem.

- Zena! - sziszegett. - Ez fájt.

- Reméltem is te szemétláda.

- Miért csinálod? - értetlenkedett miután szembe fordultam vele. Láttam, hogy fájnak neki a szavaim és nekem ennyi nem volt elég. Én azt akartam, hogy fájjon neki nem is akár mennyire. Hogy ugyanazt a kínzó fájdalmat érezze, ami az én mellkasomban is égett. Hogy szilánkosra törjön a szíve. - Csak hagyd, hogy megmagyarázzam!

- Ezt?

- Nekem ez a feladatom volt! Szívesebben lettem volna veled és nem azzal az üresfejű tyúkkal! - könnyes szemmel nézett rám. - Nincs rajtad kívül senkim Zena...

- NEM ÉRDEKEL! - üvöltöttem a képébe. - EGY UTOLSÓ SENKI VAGY, AKI MÉG ARRA SEM KÉPES, HOGY ANNYIT ELÁRULJON MAGÁRÓL, HOGY KIK A SZÜLEI! - a könnyek marták a szememet, akár a sósav. Úgy éreztem, hogy már a testem található összes vizet kisírtam magamból, de mint kiderült tévedtem. Ráadásul Sirius-nak egy olyan dolgot dörgöltem az orra alá, ami a lehető legérzékenyebb helyen érinthette. Szívem szerint azonnal visszaszívtam volna, amint kimondtam. Csakhogy ezt nem tudtam már megtenni.

- Szóval ennyire érdekelnek a pletykák, mi?

Értetlenül pislogtam.

- Én... nem csak...

- Mégis mit akarsz tudni, ha? - a szemében égő fény egyre vészjóslóbbá vált. Soha nem láttam még ilyennek és az igazság az volt, hogy megijedtem tőle. Sirius fenyegetően mordult fel és szinte a falba nyomott. - Semmi nem elég, nem igaz? - sziszegte.

- Sajnálom - suttogtam. - Csak egy kicsit akartalak megismerni közelebbről, de nem hagyod.

- Azt hagyom, amit te is - felelte békésebb hangon. A tekintetünk találkozott, én pedig csalódottságomat rosszul leplezve arrébb fordítottam a fejem. - Te sem beszéltél soha az anyádról. Akkor én miért tettem volna?

- Nem beszéltem róla, mert soha nem szívelt el - nyeltem egyet. - Utált. Utálta, hogy az vagyok, ami. Tudod minek látott engem? - néztem a szemeibe. Azokba az ezüstösen csillogó, mély és feneketlen tükrökbe, amikből a választ vártam. Csak ekkor értettem meg, hogy mi soha nem fogunk egymás mellett megférni öt percnél tovább. Tulajdonképpen feleslegesen harcolunk.

Ekkor döntöttem. Úgy gondoltam, hogy ezzel csak saját magunknak teszek szívességet és Sirius egyszer még hálás lesz ezért. Ebben egészen biztos voltam, de a mondatomat azért még befejeztem.

- Egy roncsnak. Egy senkinek, egy nincstelen ostobának - suttogtam. - Egy félresikerült dolognak, akit megszállt az ördög...

Lehunytam a szemem és kimondtam azokat a szavakat, aminek köszönhetően darabokra tört a szívem.

- Menj innen és hagyj békén - mondtam neki jól tagolhatóan és érthetően. Amikor kinyitottam a szemeimet láttam a megtört tekintetét. Tudtam, hogy egy odaadó részét épp megölni készülök és ez fájt. Rettenetesen.

- Zena kérlek had magyarázzam el...

- NEM! Húzz el innen - köptem oda a szavakat. - Megcsináltad. Had gratuláljak! Most már magamra hagyhatsz - éreztem, ahogy ellepik a szememet a könnyek. A bűnbánat könnyei, amiről neki fogalma sem volt.

- Ne csináld Zena - suttogta maga elé. Szemeiből könnyek gördültek ki és csorogtak le az arcán. - Nem akartam fáj...

- Kit érdekel, hogy mit akartál! Még arra sem vagy képes, hogy felvállald saját magadat - szánakozó pillantást vetettem rá. Tudtam, hogy gyűlölni fog ezt követően. - Csak még jobban tönkre tettél. Nekem erre semmi szükségem.

- Szeretlek, értsd már meg! - lépett közelebb. A pálcám lendült és Siriust méterekkel hátrébb lökte. - Zena... - szólalt meg ismét remegő hangon.

- Utállak - éreztem, ahogy könnyek csorogtak le az arcomon és otthagytam. Otthagytam, de a hangját még tisztán értettem, ahogy utánam kiabált.

- Nem fogom hagyni Zendaya - mondta, majd éreztem, ahogy elhúzza a csíkot.