Egy nappal később...

Miután visszaértem a Roxfortból és elmeséltem Andromedának, hogy mi történt beiratkozáskor. Ezt követően a barátnőm kitalálta, hogy ennek örömére délután grillezni fogunk náluk. Először nem értettem, hogy mégis miért kell ezt megünnepelni, de Andromeda ragaszkodott hozzá.

Egy órán belül értesített, hogy a griffendéles ismerőseit is összecsődítette. Mindezt természetesen azzal a céllal, hogy "összeismerkedhessek" a leendő osztálytársaimmal. Viszont valami azt súgta, hogy inkább azért csinálja mindezt, hogy engem és az unokafivérét összeboronáljon. Fogalmam sem volt róla, hogy miért dédelget ilyen vágyálmokat, ugyanis Sirius-szal egy pillanat alatt képesek lettünk volna egymást egy kávékanálnyi vízben megfujtani. Ráadásul ott volt az az aprócska tény - sajnálatos módon -, hogy Sirius valamiféle érzéseket táplált az irányomban, ami nem volt túlzottan pozitív dolog. Tekintve a tényt, miszerint még nem hevertem ki s Tyson-szindrómát.

***

Andromeda átrángatott magához. Ted éppen otthon volt és a grillsütőt próbálta éppenséggel beizzítani. Barátnőm becibált magával a lakásukba. A nappaliba léptünk be, ahol Sirius éppen a kanapén tehénkedett. Hirtelen megtorpantam. Én nem voltam felkészülve a vele való találkozásra. Amikor hazavitt előző este túlságosan is vágyakozó volt a pillantása. A kényelmetlenségemet pedig csak fokozta azzal a nyavalyás búcsúpuszival.

- Hé, Húsi - kezdett el fészkelődni. - Ünneplünk valamit? Csak mert nem hoztam ajándékot.

- Milyen meglepő! - emelte égre a szemét. Ezalatt Sirius felállt és elindult felénk, a tekintete pedig megállapodott rajtam. Kínomban elvörösödtem. Ezt csak tetézte a tény, hogy az a ruha, amit viseltem nem takart kellő testrészt. Mivel Andromeda ragaszkodott ahhoz a tévképzetéhez, hogy be fogok mászni a kertjükben álló hatalmas medencébe. Merthogy én be nem fogok menni a két méter mély medencébe, az holtbiztos.

- Nini, egy Zena! - vigyorgott és úgy ölelt meg, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Én is örülök, hogy látlak - erőltettem mosolyt az arcomra.

A fiú széles vigyorral nézett rám majd a vállamat átkarolva kivezetett a kertbe, ahol aztán komoly pillantást vetett rám.

- Szeretném megköszönni a tegnap estét.

- Nem is csináltam semmit - értetlenkedtem. Sirius eközben elővett egy doboz cigarettát, elegáns mozdulattal kihúzott belőle egy szállal és rágyújtott. Eddig nem fordítottam sok figyelmet a fiúnak, de volt benne valami... Sirius olyan volt, mint amilyen egy régi hercegnek lehetett. Ezzel keveredett a tipikus rosszfiús viselkedése, egy különös egyveleget alkotva ezzel. Furcsa módon ez a viselkedés túlzottan is vonzott.

- De. Nagyon is sokat tettél.

- Ha te mondod - vontam vállat.

- Tudod -kezdett bele. - Andromedából elég sokszor előtörnek az anyai ösztönei és szereti ezt rajtam kamatoztatni. Ha tegnap szólsz, akkor minden bizonnyal azzal telt volna el az este, hogy pátyolgatni akart volna - nevetett fel ugatósan, akár egy kutya.

- Tulajdonképpen miért utáljátok egymást ennyire az öcséddel?

- Ez egy hosszú történet - felelte tehetetlen sóhajtással. Kíváncsian fürkésztem a tökéletes arcot, az ezüstként csillogó szemeket... tulajdonképpen bele is szerethettem volna. De nem akartam szerelmes lenni többet az életben. Az összetörés megértette velem, hogy ez egy gyilkos érzés, amit nem is szabadna éreznem.

Sirius vigyorogva nézett rám.

- Tudom, hogy tetszem neked.

- Álmodj királylány - öltöttem rá nyelvet, mire ismételten felnevetett.

- Ismerd be. Tudjuk jól, hogy így van.

- Valóban? - vontam fel a jobb szemöldököm.

- Nem bámultad volna percekig az arcom, ha nem így van - vigyorgott. - Imádnivaló vagyok, nem? - rebegtette felém a szempilláit. Belőlem pedig kipukkadt a hangos kacagás. - És ez miért lenne baj? Elvégre akár...

- Nem, nem lehetne - csóváltam a fejem.

- Barátod van? Biztosíthatlak róla, hogy minden téren túlszárnyalom - közölte magabiztos vigyorral.

- Nem gondolod komolyan -csóváltam a fejem. - Csak a hódítás ígérete hajt. Hogy egy olyan dolgot kapj meg, amiről tudod, hogy nem adatik meg könnyen.

Sirius arcán hitetlenkedő mosoly terült szét.

- Lehet, komolyabban el kellene gondolkodnom a terveimen.

- Te tudsz olyat is? - kérdeztem meglepődve. Sirius felvonta a szemöldökét és neki köszönhetően alig egy perc múlva már csöpögött rólam a víz.

- Igen tudok.

- Tudod most szívem szerint egy nagy adag doxi-trágyát csinálnék belőled.

- És mi akadályoz meg ebben? Nincs itt senki - felelte kaján vigyorral az arcán.

- Néha a pokolra tudom kívánni, hogy még nem vagyok nagykorú - morogtam az orrom alatt.

Sirius mosolya vigyorrá szélesedett.

- Szóval még kislány vagy - válasz képen bemutattam neki és visszamentem volna a szobába, hogy átöltözhessek, csakhogy Sirius ezt másképpen gondolta, mert éreztem, hogy beledönt a medencébe, majd utánam ugrik. Nos, ezzel nem lett volna gond, ha tudok úszni. De nem tudtam, sőt! Rettegtem a fulladásos haláltól. A pontot az i-re az tette fel, hogy hideg volt a víz.

A szám kinyílt, hogy kirobbanjon belőle egy sikoly, s ennek köszönhetően betódult rajta a víz. Az volt a szerencsém, hogy Sirius időben kapcsolt, a derekamat átkarolva húzott fel a mélyből. Vizet köpködve ültem a medence szélén és szikrázó pillantásokat lőttem az előttem lebegő fiúra.

- Huh, jól vagy?

- Úgy nézek én ki? - fakadtam ki hisztérikus hangon. Sirius két kezét a derekam mellé tette és felnyomta magát. Éppen annyira, hogy a szemünk egy vonalba kerüljön.

És hogy mit csinált az a diplomás idióta? MEGCSÓKOLT! Persze ezt is úgy időzítette, hogy Andromeda pont lássa.

Hazudnék azzal, ha azt mondanám, hogy nem élveztem, mert nagyon is tetszett az, amit csinált. Az ajkai puhák voltak és kellemes pisztácia ízűek. Én pedig elkövettem egy rettenetesen nagy hibát. A helyett, hogy ellöktem volna visszacsókoltam, sőt még bele is túrtam a vizes hajába.

Már percek vagy órák óta lehettünk ott. Nem tudtam volna megmondani, csak akkor jöttem rá, hogy a lehető legostobább dolgot művelem, amikor a szája lejjebb tévedt. Ekkor ellöktem magamtól és rémülten kezdtem el hátrálni, a szemembe könnyek szöktek és elrohantam a szomszédban lévő házunk felé, berontottam és a kanapéra kuporodtam. Hope-ot szorosan magamhoz ölelve ültem itt és igyekeztem úrrá lenni a sírógörcsömön, ami feltörni készült.

Folyamatosan Tyson képe lebegett a szemem előtt. A csokoládébarnára sült bőre, a jégkék szemei, a hibátlan mosolya és piszkosan jóképű arca. A szélles vállai, a féloldalas mosoly, amivel annyiszor rám nézett.

Ezt kegyetlenebb képek követték. A kép, ahogyan lenyomta Lotti torkán a nyelvét, az pillanat, amikor a gyengélkedőn egy hatalmas pofon csattant a keze által az arcomon, ahogy az ujjai közé szorította az arcomat...

Utáltam minden négyzetcentiméterét.

Én féltem. Nem, nem is féltem, én rettegtem attól, hogy Sirius is megtenné ugyan azt, amit Ő. Túl kellett volna tennem rajta magam, de nem ment.

Halk kopogás zavart meg. Kelletlenül nyitottam ajtót a még mindig vizes hajú görög félistennek, alias Sirius Black-nek.

- Mi van? - kérdeztem roppant barátságtalanul.

- Elárulnád mi bajod van? - vonta fel a szemöldökét dühösen.

- Semmi - vágtam rá.

- Akkor meg miért hagytál ott?

- Kis híján megfulladtam miattad - sziszegtem. Sirius mellkasa egyenetlenül emelkedett és süllyedt.

- Á, szóval az én hibám - felelte gúnyosan és közelebb lépett. - Emlékeztetnélek rá, hogy te ugyanúgy ott voltál - suttogta a fülembe, majd becsukta maga mögött az ajtót. - Nem akarod folytatni?

- Nem, nem akarom - hangom felért egy segélykiáltással.

- Valamit nem csináltam jól? - értetlenkedett.

- Nem erről van szó csak...

- Elmondhatod nekem.

- Nézd, én nem tudom, hogy mit akarsz tőlem, de nem fog menni. Barátok lehetünk, de semmi több.

Sirius nem leplezte a csalódottságát.

- Sajnálom - feleltem és éreztem, hogy a szemem megtelik könnyekkel. Sirius a kezébe vette az arcomat.

- Zena, mit csináltam?

- Megcsókoltál - morogtam az orrom alatt. Sirius beljebb lépett és magához ölelt. Szorosan bújtam oda hozzá. Egészen olyan érzés volt, mintha egy hatalmas mackót öleltem volna magamhoz. Olyan biztonságban éreztem magam, mint még soha.

A könnyeim ettől függetlenül végigszántották az arcomat. Nem értettem, hogy miért sírok. Elvégre nem is történt semmi.

- Hé, kislány - mormolta a fülembe kellemesen rezonáló hangján. - Mi a baj?

- Nem tudom - motyogtam az orrom alatt. Sirius fürkésző arccal nézett le rám. Éreztem, ahogy az a két ezüst színű szem fogságba ejt. Tökéletesen világos volt, hogy miért akart tőlem bármit is. Nem kapta meg elsőre, s bizonyára zavarta az egóját. Csakhogy ez a pillanat megváltoztatta ezt az egészet.

Ösztönösen megbíztam benne. Féltem hibát követek el ezzel, de az érzés mélyről, egészen mélyről jött, így úgy döntöttem megbízok benne. Beleadom a kést a kezébe, hogy döntsön felettem. Hogy rá bízom a titkomat, amit még Andromedának sem mondtam el... hogy megadom a lehetőséget neki. Ebből csupán két dolog sülhetett ki; vagy az, hogy ő is a teljes bizalmába fog fogadni, vagy egy újabb életre szóló csalódás okoz nekem.