Rettenetes baleset New York belvárosában - hirdette a Times Magic március negyedikei száma. A cím alatt, közvetlenül a cikk szövege mellett egy kép szolgált illusztráció gyanánt. A piktúrán egy magnix autó és egy motorcsónak leégett maradványai díszelegtek, körülöttük pedig taláros alakok - varázslók és boszorkányok - rohangásztak, mint a mérgezett egér.

A személygépkocsiban tartózkodók - Miranda Green Jones és Wilhelm Jones -még a helyszínen életüket vesztették.Sérüléseik olyan súlyosak voltak, hogy még varázslattal sem lehetett a magnix házaspár életét megmenteni - írta Julien Moon, majd a cikk a következőképpen folytatódott - Úgy tűnik, hogy valami őrült varázsló belerohant az autójukba, majd a hatóságok kiérkezését meg sem várva távozott a helyszínről. Lehetséges lenne, hogy az angol probléma (nevezetesen a halálfaló-kérdés) itt is felmerül? Nálunk is megjelenhetnek annak a bizonyos névtelen úrnak a szolgái vagy ez csak egy véletlen egybeesés lenne? - hagyta lógni kérdést lógni a levegőben a cikk riportere.

És mi ebből a tanulság? Talán az, hogy vigyázzunk a hatsávos úton keresztülsuhanó motorcsónakokkal. Ennél többre személy szerint én nem tudtam rájönni. Viszont ezzel párhuzamosan világossá vált előttem egy dolog: ez a baleset egyet jelentett azzal, hogy félárvává váltam. Köszönhetem ezt egy motorcsónakban száguldozó idegennek.

Szóval Anonymus... kösz szépen!

***

Három és fél hónappal később...

Kissé idegesen szálltam le a magnix repülőgépről és próbáltam a kiszúrni a tömegben lévő apámat. Csakhogy előbb fel kellett volna ismernem. Bezony. Ezzel csupán annyi a probléma, mivel négy éves korom óta nem nagyon láttuk egymást, így elég kis esélyt láttam rá, hogy felismerjük a másikat. Tizenkét év alatt nagy eséllyel megváltozott. Az is lehet, hogy újraházasodott, mint anyám.

Miután felvettem a bőröndöm aggodalmasan kémleltem körbe. Sehol senki. Ez így problémás lesz...

Utáltam egyedül lenni. Mármint úgy egyedül, hogy nincs a közelemben egy ismerős se. Ez nem mindig volt így, de a volt évfolyamtársamnak - nevezetesen Tyson Rebels-nek - köszönhetően ez megváltozott.

Tekintetem ekkor megakadt az egyik üzlet fényesre sikált kirakatüvegén, amiben megcsillant a tükörképem. Itt egy újabb gond. Már nagyon nem úgy festek mint egy négy éves. Jobban belegondolva az elég furán nézne ki, hacsak nem lennék törpe vagy a Guliverből ismert liliputiak egyike. Bár a szemeim nem változtak szemernyit sem. Ugyanazok a mély, sötétbarna őzikeszemek, mint tizenkét éve. Hajam ugyanebben a csokoládé árnyalatban játszott, s laza loknikban omlott a vállamra. Bőröm aranybarnára sült, testem kisportolt a kviddicsnek köszönhetően. Hm... nem sokáig lesz az. Hála a májusi balesetemnek, aminek az lett a következménye, hogy többet az életben nem ülhetek seprűre. Hip-hip hurrá. Éljen a robbanólabda! Már csak a hab hiányzott a tortáról. És, hogy mi lett az? Mumu - a cicám - egy hete távozott az élő sorából. Szegény már öreg volt, mint az országút, de ennek köszönhetően teljesen egyedül maradtam a New York-i lakásban, amivel nem tudom mi lesz.

Helyzetemre gondolva elöntött a keserűség, így inkább az orromra biggyesztettem a napszemüvegemet és az embertömeget kezdtem el ismételten pásztázni. Nem voltam feltűnő jelenség. Egyszerűen öltözködtem fel még otthon, nem akartam a New York-i divatbaba képét kelteni. A beszédemből úgyis ki fogják szúrni, hogy nem vagyok brit. Csak tudnám miért beszélnek ilyen másként, mint mi...

Egyszerűségre törekedtem az öltözködésem terén. Egy fehér, farmer sortot viseltem, hozzá pedig vörösben pompázó atlétát és ezzel megegyező színű vászoncipőt vettem fel.

A tekintetem reptértől nem messze ácsorgó - egészen pontosan cigarettázó - brit Adoniszra terelődött, aki alaposan végigmért és laza mozdulattal beletúrt sűrű, éjfekete hajába. Na, erre volt a legkevésbé szükségem; egy nyomuló fiúra a nyomorom kellős közepén. Főleg az "úgyis tudom, hogy oda vagy értem" kisugárzása miatt. Ekkor bekövetkezett, amitől a legjobban tartottam. Az AC/DC-s pólója, vele egyetemben elkezdett felém közeledni. Szerencsémre (vagy szerencsétlenségemre?) ekkor pillantottam meg apámat, így menekülő üzemmódra kapcsolva indultam meg felé.

Először meglepődtem, mivel úgy nézett ki, mintha az elmúlt tizenkét év alatt nem változott volna szemernyit se. Még mindig egy Hollywood-i színésznek tűnt, pedig a legkevésbé sem volt az. Egy egyszerű régész- és múzeumigazgatóként dolgozott. Apám tekintete megállapodott rajtam, arcára széles mosoly kúszott. Amikor közelebb értem azért feltűnt néhány változás. Öregedett, de nem olyan látványosan, mint anya. Az idő keze vele igazságosabb volt - vagy csak nem volt olyan stresszes az élete, mint amilyent anya választott magának a Nagy Almában. Sötétbarna hajába több ősz tincs is vegyült, arcán halovány borosta, szemei - az enyémmel ellentétesen - jégkék színben pompáztak, s körülöttük apró ráncocskák futottak körbe, ami arra utalt, hogy sokat mosolyog. Ennek határozottan örültem. Lehet, hogy vele sikerül olyan kapcsolatot kialakítanom, amit anyámmal sosem. Egy világosbarna bőrdzsekit viselt fehér felsőt és bézs színű térdnadrágot. Lábán barna mokaszin virított.

Mielőtt még odaértem volna egy széles mosolyt varázsoltam az arcomra és megöleltem, mikor oda értem. Az emlékezetemben még élt az illata, s a kellemes citromfű aroma szállt fel az orromba. Apa ezt követően végigmért, mosolya egy pillanatra sem olvadt le az arcáról.

- Nagyon örülök, hogy megjöttél.

- Én is örülök, hogy látlak - mosolyogtam rá.

- Hogy utaztál? - vette el a bőröndömet és érdeklődve fürkészte az arcomat.

- Jól csak nagyon hosszú volt az út - nyomtam el egy ásítást.

- Éhes vagy? - az orromba felmászott a gyros illata és képtelen voltam neki ellenállni.

- Picit - feleltem.

- Kérsz? - nevette el magát.

- Igen - vigyorodtam el.

- Mumu?

- Öhm... ő a múlt héten úgy döntött, hogy elköltözik - feleltem fásultan. Apu rám pillantott.

- Szegényem - sóhajtott fel. - Veszünk egy kis tortát is rendben?

Felkuncogtam.

- Egy jó csokisat - lendült bele, amikor megérkeztünk egy piros bogárhoz. Apa kinyitotta a csomagtartóját és betette a csomagjaimat, majd bezárta és felém nyújtotta a karját. Nevetve karoltam bele és ekkor döbbentem csak rá, hogy lehet jobban jártam volna akkor, ha négy évesen nem az anyámmal maradok, hanem itt éltem volna apával Angliában...

***

Három óra múlva érkeztünk meg Bristol-ba, tehát már este volt amikor ideértünk. Nem sokat láttam, de úgy saccoltam, hogy egy kétemeletes téglaház áll előttünk. Apa kivette a csomagjaimat és bevitte a házba. Amikor beléptem egy hatalmas test zuhant nekem, mire elterültem a fűben, a nekem eső valami pedig képen nyalt.

- Hé, Hope - kiáltott oda apa a szőrös állatnak, aki vidám farokcsóválással rohant oda hozzá.

- Vuf - közölte én pedig odalopakodtam a labradorhoz és elkezdtem dögönyözni, aminek az lett az eredménye, hogy ismételten a földön kötöttem ki.

- Az az érzésem, hogy jól ki fogtok jönni - nevette el magát apa. Mosolyogva engedtem el az állatot és besétáltam a lakásba. Új barátom pedig farokcsóválva követett. A ház belülről nagyon takarosnak tűnt. Egy rövid kis folyosóra léptünk be, ahonnan a nappali nyílt. A szobában egy kávészínű szőnyeg terült el, az ablak alatt egy kis pakolós szekrény helyezkedett el egy fekete bőr-kanapé és két ehhez illő fotel, amik egy tejüvegből készült dohányzóasztalt zártak közre. A nappali mellett rögtön ott volt a konyha és kis étkező. A konyhabútor cseresznyefa, volt bent egy hűtő, s egy kis szobában ott volt az étkező. A padlója mahagóni színű parketta rajta ehhez közel álló árnyalatú étkezőasztal. A falakat apró, cseresznyemintás tapéta fedte. A folyosóról egy sötétbarna lépcsősor vezetett az emeletre, ahol ott volt a két hálószoba, egy vendégszoba és egy aprócska fürdőszoba. - A bal oldali szoba a tiéd -mondta apa és benyitott. Kíváncsian kukucskáltam be, az arcomra széles mosoly költözött.

- Köszönöm. Nagyon szép - ténylegesen így gondoltam. Apró virágmintás tapéta fedte a falakat, a bútorok mahagóni színben pompáztak.

Fél óra múlva már lefürödve dőltem bele a friss ágyneműmbe és már éppen aludtam volna, amikor Hope besomfordált a szobába. Egy két perc múlva vele együtt hajtottam álomra a fejem.