Becca Smith

Valamilyen különleges okból kifolyólag Louis mellett kaptam helyet. Micsoda véletlen. Most végignézheti a pánikrohamom. Csodás lesz. Ablak mellett ültem,így indulás előtt a betont vizsgálgattam,és imádkoztam,hogy túl éljük ezt az egészet. ,,A repülőgép öt perc múlva felszáll!"-hallottam a hangosbemondó hangját. Az ujjaim reflexszerűen erősebben markolták meg a karfát. A lélegzetem felgyorsult,és a szívem a torkomba dobogott. Louis felfigyelt a tünetekre,aranyosan elmosolyodott,majd egyik kezemet lefeszegette a kapaszkodóról,és sajátjai közé zárta. Érintésére enyhe nyugalom száll meg.

-Ne félj!-suttogta ijesztően közel a fülemhez,így a csiklandós érzéstől megrándultam.-Én vigyázok rád!-bár reálisan nem hittem neki,hisz hogy menthetne meg,ha például lezuhanunk? Mégis egyetlen reményként belekapaszkodtam ebbe a mondatba,és a hangjába. Továbbra is édes semmiségeket suttogott,már csak arra eszméltem fel,hogy emelkedünk. Szemeim szorosan összezártam,és próbáltam kizárni a külső zajokat,és csak a rekedtes hangra figyeltem a fülem mellett. A gép rázkódott egyet,amitől megijedtem,de semmi komoly nem történt,csak a gép egyenesen szállt tovább.-Nyisd ki a szemed.-kényszerítettem magam,hogy kinyissam,amit sikerült is.-Most néz ki az ablakon.

Még mindig kezét szorongatva közelebb hajoltam az ablakhoz. A látvány gyönyörű. Alattunk London szinte eltörpült,csak a magasabb épületek látszódtak,és a London Eye. Talán mégsem olyan rossz ez a repülés. Boldog mosollyal fordultam vissza Louis felé.

-Köszönöm!-nyomtam egy puszit az arcára.

Arra ébredtem,hogy fáj a nyakam. Louis vállára hajtva fejem aludtam el valamikor. Egyenletes lélegzetvételeiből tudtam,hogy még alszik,így lassan,vigyázva,nehogy felébresszem egyenesbe ültem. ,,10 perc múlva gépünk leszáll Franciaországban"-közölte női hangon a hangosbemondó.

Lágyan végigsimítottam Louis borostás arcát. Érintésemre mozgolódni kezdett,majd kinyitotta kékesszürkén csillogó szemeit.

-Mindjárt leszállunk.-adtam át az információt.