1991, Foltozott Üst

A Foltozott Üst hangos zsivaja alább hagyott, ahogyan a nő belépet és leült az egyik közeli asztalhoz. A kocsma előbbi zaja akkor sem tért vissza, mikor a nő egy ideje ott volt csak feszülten figyelték, ahogyan a nő türelmetlenül kopogott az asztalon és az ajtót leste.

- Késik a bitang – morgolódott a nő és biccentet a kocsmárosnak, aki letette a konyakot, amit rendelt.

- Kire vár, ha szabad megkérdeznem Ms. Arrow? Kérdezte remegő hangon.

- Hagridra – felelte Liz és bele kortyolt a konyakjába – nem látta?

- Ma még nem – ingatta a fejét Tom – de addig kér valamit, míg várakozik?

- Még egy kis konyakot.

- Mindjárt hozom – mosolyodott idegesen a nőre és elsietett. A többi vendég lopva a nőre néztek és feszülten fészkelődtek a székeiken, sőt volt, aki sietve távozott is. Liz felvonta a szemöldökét, majd az italába kortyolt, mikor leült vele szembe egy férfi. Vidám arcú volt tele szeplővel. Fekete hajában apró gyöngyök voltak bele fűzve és vörös barna szeme boldogan csillogót. Ruhája egyszerű suhogós sötét kabátból és katonai nadrágból állt füzes csizmából állt.

- Edmund te mit keresel itt? Kérdezte a nő hűvösen.

- Napsugaras szép délutánt Bess. Vigyorgott rá szélesen, mire a kocsmából az összes vendég szinte azonnal kisietett. Tom igyekezet a lehető leggyorsabban oda menni a konyak üveggel, amit mikor oda ért szinte levágta az asztalra.

- Ma... ma... majd szóljanak, ha kell még valami – nyelt nagyot a férfi és le sem vette a pillantását a férfiról.

- Elég lesz a konyak Tom. Intett a férfinak, aki a lehető leggyorsabban távozott a raktárba magukra hagyva két vendégét.

- Ma is gyönyörű vagy Bess.

- Utálom, mikor becézel Ed – húzta el a száját a nő – nem beszélve arról, hogy nem szeretem, mikor velem látnak. Igen csak rossz híremet kelted, ha veled mutatkozom.

- Nem kellek én ahhoz édesem – öntött magának egy pohár konyakot és somolyogva a nőre nézet – már az előtt feszült volt a légkör mielőtt ide jöttem volna csupán attól, hogy letetted ide a formás kis fenekedet. Félnek tőled Bess.

- Ahogyan tőled is tartanak. Nem tesz jót nekem, ha veled leállok nyíltan beszélgetni. Írhattál volna, hogy találkozni akarsz velem.

- Miért akkor meghívtál volna Ritzbe?

- Akár – vont vállat a nő – te legalább tudsz öltözködni. Jól áll neked az öltöny.

- Nocsak – vigyorgott a férfi és hátra dőlt a székében, miközben meg kocogtatta a poharát – ez vehetem randinak?

- Edmund a türelmemmel játszol – villan meg a nő szeme – mit akarsz tőlem?

- Hát így bánsz egy régi baráttal? Biggyedt le Edmund ajka, majd előrébb hajolt – talán a libidód miatt vagy ilyen harapós. Hát elég rég óta vagy özvegy. Segítek, ha gondolod ennek orvoslásában – kacsintott a nőre Edmund és Liz felhorkant.

- Az élteddel játszol nem csak a türelmemmel, ugye tudod?

- Ha tudnád milyen vonzó vagy, mikor dühös vagy. Annyira, de annyira tüzes most a lényed, a szemeid villanása, mint egy tomboló vihar és az a mély harag a hangodba engem teljesen elbűvöl. Könyökölt az asztalra Edmund és álmatag tekintettel nézet Lizre, aki egy pálcát nyomott a férfi álla alá – még nem kívántam soha nőt annyira, mint most téged – sóhajtott fel.

- Ed – csattant fel Liz, mire a férfi lassan bólintott.

- Hát legyen, beszélek, de tartozol egy vacsorával a Ritzben.

- Legyen – forgatta a szemét a nő.

- Lehengerlő leszek oly annyira, hogy szobára is megyünk és elhiheted nem lesz panaszod rám – kacsintott rá, majd elkomorult, miközben a gyűrűit nézegette – ám igaz az élvezetekre később is rá érünk. Vett elő egy dossziét a kabátja egyik oldalsó zsebéből és a nő elé tolta.

- Ez az, amire gondolok? Nyitotta ki és bele lesett, majd elmosolyodott – soha nem kell csalódnom benned Ed, ha csak nem viselkedésedben. Öntött maguknak egy-egy pohár konyakot – tanuk?

- Egy sincs, aki beszélni tudna. Ne öltem meg őket mielőtt felhördülnél csak alaposan kitakarítottam a kobakjukat. Ám Bess, nem gyakran csinálhatjuk, ezt –koptatta meg a dossziét Liz kezében - a Minisztérium gyanakszik. Flerymen figyel téged, sőt ő a legnagyobb ellenfeled most a hivatalban, talán akit nem lehet megvesztegetni és megfenyegetni. Becsültess és okos mocsok. Bess vigyázz vele.

- Tudom – bólintott a nő. - Roy is szólt már miatta.

- Szóval csak óvatosan. Elhiszem, hogy zavar téged az-az átkos mugli meg a pereputtya, mert valóban bűn, hogy élni mernek, ahogyan bánnak a fiúval, de nem tehetsz semmit. Ha megneszelik, hogy te állsz, a nehézségeik mögött mehetsz Sirius mellé a börtönbe és a kis Emily elveszíti anyját nem csak az apját. Hát ezt akarod? Kopogtatta meg az asztalt a férfi.

- Nem.

- Akkor csak óvatosan édes szívem. Amúgy ki vigyáz a kis hercegnőre? Kérdezte kíváncsian Edmund és lehúzta az italát.

- Egy barátom.

- Ichabod?

- Nem.

- Lotte – suttogta a férfi és a nő fejét rázta. - Akkor Lupin?

- Nem – fogatta a szemét Liz.

- Hát akkor ki? Mi lenne, ha elmondanád? Letörne a nyelved?

- Rorik vigyáz rá, még ki lehetne az a barátom, akire rá merném bízni az én kelekótya lányomat, mond?

- Gyerekre bízod a gyerekedet – hökkent meg a férfi – nagyszerű medimágus zseniális elme csak egy nagyra nőt gyerek. Nagy felelőtlenség volt a részedről.

- Pont te beszélsz erről? Számtalan gyereked volt és mindet kilökted a vak világba minden kedves szó nélkül.

- Csupán a fiúkat – emelte fel a férfi az ujját – a lányaimat gondosan elhelyeztem és nagyon is jól házasítottam mind a négyet. Arról nem tehetek, hogy kihalt a vérvonaluk pedig ők valóban értelmesek voltak nem, mint a fivéreik. De a lányaimmal törődtem Bess, törődtem – forgatta a kezeiben a poharát – szeretem a kislányaimat és ők is engem. Mindent megtettem volna értük azt is elnéztem, hogy a legkisebb egy muglihoz ment.

- Csak ugyan?

- Bizony – csattant fel Edmund – az a mocsok valóban szerette ez volt az egy szerencséje.

- Te az a tipikus lányos apuka voltál ezek szerint –nevetett fel halkan a nő és Edmund elpirult.

- Igen. Mordult fel, miközben ivott egy kortyot.

- Mond, van még a vérvonalból valaki?

- Nincs. A fiaim korán haltak utód nélkül, vagy ha volt is azok is rövid ideig taposták a földet. Egy vérem elélt a 100 felett, de annak sem volt fia vagy lánya. Az egyik fiam vérvonala 1888 szakadt meg. Idióta volt párbajban halt meg. A legidősebb lányomé pedig a muglik második nagy háborújában esett el. Megnősült, de sajnos nem lett gyerekük. Így kihalt a vérem.

- Miért nem állapodtál meg?

- Ez célzás lenne? Villantott egy széles mosolyt Edmund – mert én készen állnék arra. Mondom panaszra nem lesz okod és szeretem a kis hercegnőt.

- Ed – nyögött fel Liz és a férfi halkan felnevetett miközben öntött magának egy italt – te szeretsz bosszantani ugye?

- Lét elemem. Hidd el unalmas a hosszú élet és te bosszantásod igazán élvezetes. Az arcodról regényeket tudnák írni, ha érdekelne az írás. Pedig az életem igazi kaland és szenvedély. Jól gondold, meg mit vesztesz aranyom.

- Érdekes, akkor nem udvaroltál ilyen vehemensen, mikor Sebastian élt.

- Férjes asszonyokkal nem foglalkozom és a te vörös démonod, mert lehet ember volt nyugodjon békében – vetett keresztet a férfi – de olyan átkozottul jó varázsló volt, hogy csak a hülye akart volt vele ujjat húzni. A jobb horgáról nem is beszélve.

- Oh, igen emlékszem mikor bele kötöttél. Szép emlék.

- Nekem nem – horkant fel a férfi.

- De javadra kell írnom, hogy, voltál olyan becsületes, hogy nem vágtál vissza miközben te erősebb voltál.

- Nem Bess, nem azért. Tehetségesebb varázsló volt azt kell mondanom és olyan mocsok átkot szórt rám, hogy haladó szerű lettem, ha ívben feszültem volna, akkor sem tudtam volna legyőzni. És a Tonkin gyereket is úgy hidd bolondnak, mint engem bolyhos nyuszinak, mert lehet, hogy nagyra nőt gyerek az a félnótás marha, de ő is van olyan bosszantóan tehetséges varázsló, mint Sebastian volt.

- Ezt én is tudom bár tőled hallani ez igazán jó megerősítés.

- Kösz, amúgy kire is vársz ebben a koszfészekben. Intett lazán a kezével.

- Hagridra.

- A vadőre? Döbbent meg – miért?

- Mert elvolt Harryhez meg minden – körözött az ujjával az asztallapon és motyogott – tőle akartam tudni, hogy van és milyen. Tudod a szokásos.

- Oh – lágyult el Edmund hangja – imádni való vagy, amikor ilyen emberi vagy.

- Húz el – mordult fel a nő és a férfi boldogan felsóhajtott.

- De ez az oldaladat jobban imádom. Nyújtózkodott a férfi, majd megköszörülte a torkát – Tom fizetek – üvöltötte a férfi – meghívtalak édes egy bogaram – állt fel oda hajolva Lizhez, hogy a szája sarkába csókoljon – én szóljak vagy te szólsz a randi miatt a Ritzbe.

- Majd írók – nézet Edmund vöröses barna szemeibe – így megfelel?

- Meg – kacsintott rá és levágott pár érmét az asztalra és intett Tomnak, aki kimerészkedet a raktárból. Liz fáradtan az asztalra könyökölt és figyelte, ahogyan Edmund kilép az utcára és szélesre tárva az ajtót beengedte a nagydarab férfit, aki döbbenten nézet utána.

- Tom a szokásosat – kiáltotta vidáman, majd döbbenten körbe nézet – itt miért nincs senki?

- Üdv Hagrid – intett Liz a férfi felé, aki rá nézet, majd csípőre vágta a kezét.

- Hát még is mit csináltál Lizi, hogy elmenekült minden vendég? Kérdezte a férfi.

- Elmesélem egy két ital mellett – csettintett, mire Tom sietve oda tartott – főleg, ha mesélsz a kis feladatodról.

- Neked arról örömmel – kacsintott Hagrid a nőre és leült a székre, ami megnyikordult alatta – mire vagy kíváncsi?

- Mindenre – csillant fel Liz szeme és rá könyökölve az asztalra úgy nézet a férfira, mint egy kislány az apjára.

Ez egy hirtelen jött ötletből született. Mivel kezelésekre járok sok szabad időm lett így kreatívan ki is használom. És hát ez a kis szösz szültem erre a világra. Remélem tetszett nektek. Valami furi oknál fogva ez a szerencsétlen Edmund valahogy a szívemhez nőt és akartam vele egy kis részletet még úgy is, hogy jelenleg Liznél csövezik a fő szálban.
Ti hogy vagytok vele? Kedvelitek vagy sem? Illetve melyik mellékszereplővel írjak ilyen kis részletkét?