Jamie POV

-Nem nem akartalak beengedni, hanem meg akartalak kímélni a szomorú Luke látványától. Ez két külön dolog.-sóhajtott fel, majd megrázta a fejét.

-Én is meg akarlak kímélni elég sok dologtól, és te sem hagyod magad. - És ez így van rendben, azt hiszem. Az én esetemben persze nem lenne gond, ha időnként egyszerűen csak annyiban hagyná a dolgokat, mikor ezt kérem, de Luke-ra nyilvánvalóan ráfér, hogy valaki ilyenkor meghallgassa. Imád beszélni, még most is, hogy szomorú. Talán sikerült elterelnem a figyelmét, de attól még jogosan bántja, hogy a szülei ellene fordultak. És persze engem sem boldogít a tudat, hogy talán ugyanúgy járok egyszer, mint most Luke. Tulajdonképpen elég nagy rá az esély, hogyha nem is a családom közeli tagjai, de valaki valamikor kivetnivalót talál majd az átlagostól kicsit eltérő szexualitásomban.

-De nekem ilyen a természetem. Te meg nem tűnsz lelki szemetesnek.-nézett rám mosolyogva. 
-Azért jobb hallgatóság vagyok, mint beszélgetőpartner - mondtam ki az igazságot mosolyogva. Mert tudom én, hogy nem olyan egyszerű elviselni a társaságom, főleg, ha teljesen csendben vagyok, és ha véletlen kinyitnám a szám, akkor is csak fenyegetőzöm. Jogosan persze, mert hát kit ne idegelne fel Luke, de akkor is.

Hirtelen felpattant mellőlem, és előhúzott a bőröndjéből egy kék zacskót. Kérdőn pillantottam rá, valamiféle magyarázatot várva arra, hogy ez mégis mi.
-Gondoltam, hogy egy rénszarvasos kulcstartó helyett inkább hozok néhány tipikus finn "édességet".-vonta meg a vállát vigyorogva.

-Milyen rendes tőled. Nem tudtam, hogy már ajándékozunk is. Kérsz egy "tradicionális" csokimikulást cserébe? Abból van nálam egy csomó..-tájékoztattam Luke-t nagy vonalakban, miközben belenéztem az ölembe dobott zacskóba. Őszintén szólva otthon már mindhárman kinőttünk a mikulás-csokis őrületből, de nincs olyan életkor, amikor az ember ne örülne egy kis csokinak. Nyilván nem hagytam ott semmit, amit már képtelen lettem volna magamba tömni,
hasonlóan a múltkori Haribo-hoz, a lányok megzabálják, mire visszaérek.

-Ez nem ajándékozás. Vagyis az, de én szeretem az összeset, és valószínűleg neked a legtöbb nem fog ízleni, szóval gondoltam magamra.-magyarázta el, mire csak megvontam a vállam. 
-Akkor én most ezeket kóstoljam végig...?-Még mindig elég bizonytalanul méregettem a Luke-tól kapott - vagyis magának vett, de azért nekem adott - édességeket. Magamtól is elég válogatós vagyok, erre kiválaszt nekem egy csomó fura ízesítésű valamit. Olvasgatni kezdtem a csomagolások szövegeit, hátha találok valamelyikről leírást számomra is érthető nyelven.
-És ezek ehetőek?-Érdeklődve vizsgálgattam a zacskó tartalmát, aztán inkább kiöntöttem az egészet az ágyra magam mellé.
-Igen, de ha elfogadsz egy jó tanácsot, ezt hagyd utoljára.-mutatott egy kis doboznyi cukorra. -Miért? Olyan jó, vagy olyan rossz?-A kezembe vettem a kis dobozt, majd kinyitottam és bele is szagoltam a sötét cukorkák láttán. -Aztageci... mi ez?-Ha azt hitte, hogy rajtam ilyeneket tesztelhet majd, akkor egyáltalán nem ismer. Egyen ő először, aztán meglátjuk, mi történik.

-Hát, mondjuk úgy, hogy egész érdekes az ízvilága.-mondta vigyorogva.-Cukor. Én imádom. Salmiakki a neve amúgy.-mosolygott rám továbbra is, majd kivett a dobozból egyet, és be is kapta. Úgy látszott, Luke életben marad azután is, hogy megevett egyet a gyanús kinézetű cukorból. Egy darabig figyeltem az arckifejezését, de nem tűnt úgy, hogy szenvedne, tehát nem akar megölni vele, akármilyen ízesítésű is legyen. Úgy döntöttem, engedek a kíváncsiságnak és ezt kóstolom meg először, ha már így külön felhívta rá a figyelmem, hogy ne tegyem. Kikerekedett szemmel bámultam magam elé néhány másodpercig, mikor a sós íz szétterjedt a számban. Gondoltam, hogy nem ez lesz a kedvencem, de erre határozottan nem számítottam. - Aaa....LUKE... - Hirtelen átváltottam gyilkos tekintetre, amit egyenesen rá irányítottam. Közben persze azon gondolkoztam, hova köphetném ezt a szart anélkül, hogy ki kelljen rohannom a mosdóba hányni.
-Adj egy zsebit.-nem tudom, mennyit értett belőle, de ha nem is a szavakból, az arckifejezésemből biztosan levonhatta a következtetést, mit is várok tőle. Utána megölöm, de most az a fontos, hogy én ne legyek rosszul túlságosan.

Komolyan elgondolkoztam rajta, hogy ráköpöm, mikor röhögni kezdett. Persze nem fogja azt sem megköszönni, amit kapni fog ezért, ugyanis megpróbált megmérgezni. Mégis ki a franc szeretheti ezt?! Ez nem cukor, inkább valami átmenet a halál és egy ecetes sódarab között.

-Van egy késed? Mert most komolyan kiheréllek.-csóváltam a fejem ténylegesen elgondolkozva az ötleten. Közben viszont már rá is vetettem magam a szokásos mozdulattal, szépen a hátára borítva az ágyon.
-Csak kanalam van. Kést nem lehet a kezembe adni.-vonta meg a vállát, mire elvigyorodtam.
-Az is jó lesz. Kicsit megnehezíti a dolgokat, de plusz fél óra és egy kis szenvedés... - Igen, ez az, amit igazán élvezek. Luke-t akkor is jó fenyegetni, ha amúgy lepereg róla minden egyes szavam. Már én is kíváncsi vagyok, meddig tart a türelmem, és mikor fog feloldódni bennem a belső gát, ami megakadályozza, hogy agyonverjem végre. Az a probléma, hogy túlságosan is kezdem megkedvelni. Még mindig nem tudom, jó-e, ha ennyire ragaszkodom valakihez.

-Ha műanyag, az nem baj?-kérdezte mosolyogva.

-Nekem ugyan nem.-Kivételesen nem akartam taperolni - illetve nem ezért akartan ma eredetileg ivartalanítani Luke-t -, egyszerűen csak ráfért volna, hogy visszakapja valahogy a sok szenvedést, amit a hajmeresztő ötletei okoznak nekem. És mert utána még ki is röhög.

-Nem kapsz műanyag kanalat se amúgy, csak úgy szólok.-világosított fel, hogy ma sem fogom kiherélni, ha a műanyag kanálon múlik.

-Csak nehezíted a helyzetet.-Kézzel mindig bonyolultabb, erre ő maga is rájöhetett volna már. Addig vigyorogjon, amíg el nem kezdem, mert utána már nem lesz sok kedve boldognak lenni.

-Ez nehezített pálya, ha nem vetted volna észre.-mondta továbbra is mosolyogva.
-Azt éppenséggel észrevettem.-Ebben kivételesen igaza van, a kettőnk ügye sosem lesz könnyű, akárhonnan nézzük. Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem tenne ilyen boldoggá a jelenléte amellett, hogy meg is nehezíti a mindennapjaimat. Luke folyamatosan befurakodik a gondolataim közé, időnként azon kapom magam, hogy semmire sem tudok koncentrálni, csak őt látom magam előtt. Ezzel pedig rendesen megnehezítettem magamnak a helyzetet, mert pontosan tudom, hogy egyszer vége lesz valahogy.

-----------
Itt is van a 39. rész :3 Már tegnap fel akartam tenni, de sajnos az új évem úgy kezdődött, ahogy az előző befejeződött, temetésen voltam. Azért remélem nem várakoztattalak meg titeket nagyon, a következő rész szombaton jön elvileg :)

xoxo, Riosa <3