Jamie POV

Lehámoztam magamról az egyik kezét, hogy összekulcsolhassam az ujjainkat. Nem fogok kézen fogva sétálgatni vele, arról már most letehet, de jelenlegi túlfűtött érzelmi állapotomban ez tűnt a legegyszerűbb módszernek, amivel magammal húzhatom innen.

Az arcát látva felsóhajtottam. Egy darabig felváltva néztem őt és a kezeinket, majd összeráncoltam a homlokom. Ezután nemes egyszerűséggel tökön csaptam legalább olyan lendülettel, mint anno a rajzteremben, aztán újra elindultam az iskola felé vezető úton.
- Kikészítesz. - És ez nem is állt olyan messze az igazságtól, mert képtelen vagyok ésszerűen viselkedni Luke mellett. Megérdemli, ha néha megcsapom. Újra elővettem egy szálat, már megint muszáj volt rágyújtanom, hogy visszatérjen belém a gondolkodás képessége. Leköti a figyelmemet addig, amíg el nem múlik az a borzasztó vágyakozás.
Hátranéztem, összeszedte-e már magát annyira, hogy ne hagyjam el félúton. Ha nem is csinálunk semmit, azért ragaszkodtam a társaságához legalább addig, míg vissza nem érünk. Addig viszont ellen kell állnom, mert ki tudja, mi lesz, ha újra megcsókol.

-Nem tehetek róla, hogy ha egyszer...-kezdett bele a mondatba, de elharapta a végét, és csak nyelt egyet. 

Oldalra pillantva vártam, hogy befejezze a mondatot,de végül lezárta egy "hagyjuk"-kal. Megpróbáltam volna szemmel terrorizálni, ha nem marad le annyira, így viszont volt időm meggondolni magam, mire újra egymás mellé értünk.
- Mi van? - kérdeztem nem túl barátságosan, de egyszerűen fogalmam sem volt, éppen hányadán állunk egymással. Tudom, hogy pont az előbb smároltunk, de muszáj valahogy távol tartanom. Ha nem is teljesen, legalább egy egészem kicsit.  

Ha így folytatom tovább, akár az ellenkező irányba is kanyarodhatnék rögtön, ha már ilyen közel van hozzánk a falu. Azelőtt el fog fogyni az utolsó doboz, hogy észrevenném, és akkor rághatok ceruzát napokig. Így is folyton elhagyom az utolsó néhányat, mikor nem tudom, hova tettem a maradékot, aztán felbontok egy új csomaggal. Néhányszor Luke felé néztem még, hátha folytatja azt a befejezetlen mondatot, de annyira nem érdekelt a vége, hogy ennél jobban erőltessem. Így is csoda, hogy még itt van mellettem.

-Semmi, csak rohadtul nem tudom, hogy mégis mit akarsz. Lehetetlen kiigazodni rajtad.-mondta eléggé halkan, mintha remélné, hogy meg sem hallom, de sajnos meghallottam, elvégre annyira még nem vagyok süket.

Ezek után félrenéztem, elvégre valamilyen szinten igaza volt. Nem hinném, hogy el tudnám neki magyarázni, úgyis teljesen máshogy látjuk a dolgokat.
-Tudom, én csak... Próbálom a helyes dolgot csinálni.- intéztem el röviden, de legalább őszinte volt, hiszen mindkettőnk érdekében igyekszem így távol maradni. Eddig nem sok sikerrel, egyszerűen nem hagyja. És persze az én hibám is, mivel én csókoltam meg először, az előbb pedig szintén nem tanúsítottam túl nagy ellenállást.-Én is azt csinálom.-mondta végül halkan, néhány pillanatnyi hümmögés után. Pontosan erről beszéltem. Teljesen máshogy látjuk a dolgokat. Neki már tökmindegy, nekem viszont még nem, egyelőre sikeresen fent tudom tartani a normálisság látszatát. Lázadással álcázva persze, hiszen erre akármit rá lehet fogni. Hangulat-ingadozást, éjszakai kijárásokat, tényleg mindent. Azt nem mondhatom, hogy nincs semmi, amit megbántam volna, de jelenleg más módszert nem ismerek.

Amíg ő köveket rugdosta, azzal szórakoztam, mennyire mélyre tudom letüdőzni a füstöt, utána pedig figyeltem kiáramlani. Egyszer köhögni kezdtem tőle, szóval onnantól inkább rendesen szívtam, mert megfulladni azért csak nem akarok. Erre persze Luke is odakapta a fejét, és aggódó tekintettel kérdezte meg, hogy jól vagyok-e.

-Ja, jól.- A másik irányba néztem, nem akartam túlságosan feltűnően szenvedni a saját hülyeségem miatt. Ezután tényleg visszavettem kicsit, kisebb adagokban szívtam tovább a cigimet. Lehet, hogy tényleg kinyírom magam és pár éven belül meghalok tüdőrákban, de hát akkor ez van, én csináltam magamnak. Sokkal jobb, mintha folyton azon agyalnék, minek mi lesz a következménye. Ez alól Luke a kivétel, meg minden olyan tevékenység, amiért a jelenben is túl nagy árat fizethetek. 

-Ha nem is tudom, megkérlek rá... Akkor sem vennéd vissza azt a pulóvert?-kérdeztem újra Luke felé sandítva, erősen gondolkozva a lehetőségeimen. Lehetetlen, hogy még mindig nem fázik, már legalább negyedórája sétált mellettem egy szál pólóban. Ahogy távolodtunk a tengertől, megszűnt az erős szél is, az ujjaim viszont még mindig teljesen le voltak fagyva.

Kérdésemre elmosolyodott, és egy aprót rázott a fején.
-Csak a te kedvedért.-mondta halkan, és elkezdte felhúzni a pulcsiját.-Megfelel?-kérdezte egy apró mosollyal, miután felvette az említett ruhadarabot.   

-Köszönöm szépen.-sóhajtottam fel elégedetten. Egyrészt bántotta a szemem a pólóban rohangáló Luke, másrészt pedig féltettem a fagyhaláltól. Teljesen más, mint mikor az öregek követelik nyáron, hogy öltözz rétegesen, mert ők fáznak. Egyszerűen. Kibaszott. Hideg. Van. És Luke nem ember, ha ezt nem érzi a saját bőrén.  

Ezután csendben sétáltunk tovább a suli irányába. Úgy látszott, ő is gondolkozik valamin, szóval nem akartam megzavarni.

-Akkor...eljössz a rajzodért?-kérdezte felém pillantva. Vártam néhány másodpercet, mielőtt válaszoltam volna. Nem tudtam, mi történne, ha felmennék vele a szobájához.

-El.-néztem rá vissza végül. Maximum megállok az ajtóban, ha úgy látom, hogy nincs bent a szobatársa. A rajzhoz viszont még mindig ragaszkodtam, egyrészt baromira tetszett, másrészt pedig mert Luke-tól kaptam, aki látszólag azóta is úgy félti a ceruzáit, mint ahogy a rajzteremben tette.

-Oké.-mondta szűkszavúan. Megálltam mellette, mikor a kollégiumba felsétálva elértünk a szobájáig. Az ajtó zárva volt, tehát nyilván nem akadna odabent társaságunk. Amíg kinyitotta a kulccsal, az arcát figyeltem, de egyszerűen nem tudtam mást leolvasni róla, mint amennyit eddig is mondott. Nem érti, mi a francot csinálok, de igazából én sem teljesen, így nem is tudom neki megmondani.

Az ajtón benézve egyből kitaláltam, melyik ágy lehet Luke-é, és tettem egy lépést befelé, mikor elindult a rajzért. Annyira jól tudtam, hogy nem kéne bemennem, de mégis becsuktam az ajtót magam után. Egyszerűen nem az erősségem az önmegtartóztatás, legyen az szó káros dolgokról, vagy Luke-ról, akit igazából még csak alig ismerek. 

-Majd fújd be hajlakkal, ha nem akarod, hogy elmaszatolódjon.-adott tanácsot nekem a rajzzal kapcsolatban, majd idenyújtotta nekem.

-Úgy nézek ki, mint akinek van hajlakkja? - mutattam az össze-vissza álló hajam irányába. Időnként ki kellett söpörnöm az egészet a szememből, úgy szétfújta a szél. Egy sóhajtás kíséretében lehúztam a kabátom cipzárát. Nem terveztem itt maradni, egyszerűen csak kezdett újra kedvezni az idő, ahogy beértünk az épületbe. Még az ajtóban megszabadultam a csikktől, így most nem volt mivel elfoglalnom magam. Újabb rövidke gondolkodásszünet után elvettem a felém nyújtott lapot, hogy újra megnézzem magamnak. Képtelen vagyok felfogni, hogy létezhetnek ilyen tehetséges emberek, pedig már kétszer is láttam Luke-t rajzolás közben. Egy kibaszott művész, komolyan mondom.

-Akkor majd adok hajlakkot.-mondta halványan elvigyorodva.

- Király. - Őszintén szólva teljesen mindegy, mit csinálok a hajammal, úgyis kirúgja magát a nap végére. Reggelente megpróbálom beállítani, ha épp nem aludtam el reménytelenül, de nagyjából itt vége is van a próbálkozásaimnak. Feleolyan gyakran járok fodrászhoz mint kéne, erre ráébresztett a mai tengerparti sétánk.  

-Tényleg ennyire tetszik?-kérdezte egy idő után, mikor még mindig a rajzát bámultam.

 - Ja, elég... Művészi. Én nem tudok rajzolni. - Sőt, jobban belegondolva egyetlen egy dolgot sem tudok mondani, amiben igazán jó lennék. De Luke baromira beleillett a képbe, ami igazából a háta mögött a rajzlapokból és festős cuccokból kirajzolódó káoszból állt. Újra meg akartam csókolni, vagy legalább közelebb lépni hozzá, de végtére is pontosan emiatt nem akartam bejönni a szobájába. Ha másra nem vagyok képes, legalább most kontrollálni akarom magam. Megint felnéztem, aztán felé nyújtottam a rajzot, hogy lefújhassa. Teljesen biztos, hogy egy nap alatt elkenném, annyit fogom nézegetni.

-Én meg nem tudok spanyolul.-vonta meg a vállát.-De megtanulhatnál.-forgattam meg a szemeimet. Hiába próbálja meg szépíteni a helyzetet, ha egyszer ez az igazság. Órákig elnézném, ahogy rajzolgat. Ma sem tűnt fél órának, amíg mellette ültem és vártam, hogy alkosson. Nem tudom megmagyarázni, miért érdekel hirtelen a művészet, mikor tényleg semmi érzékem nincs hozzá. Talán ha másról lenne szó, még mindig hidegen hagyna. Hatalmas hülyeséget csinálok, de képtelen vagyok ennél távolabb maradni Luke-tól.-De te is megtudnál tanulni rajzolni. Legalábbis valamilyen szinten.-vágott vissza határozott hangon. 

-Sokra mennék vele.- Ha csak nem vagy baromi jó, nincs túl sok értelme szenvedni a gyakorlással. Nekem meg végképp semmi, egész könnyen ki tudom tölteni a szabadidőmet a furcsa pótcselekvéseimmel. 

 -Miért, én mire mennék a spanyollal? Valószínűleg életembe nem fogok elkerülni Spanyolországba.-nézett rám kérdőn. Jó, ebben igaza van. Éppen ezért nem tanulok rajzolni, ő pedig spanyolul. Mondjuk én sem tudom, miért tanulom az utóbbit. Talán a könnyebb elhelyezkedés miatt, mert amúgy nem túlzottan szeretnék Európában maradni a suli után. 

Szétnéztem az íróasztala környékén, amíg bement a fürdőbe lefújni a lapot. Nem nyúltam semmihez, hanem inkább csak körbepillantottam, egy-két dolgot megnéztem közelebbről is.
-Tessék, most már elvileg nem fog elkenődni, hacsak nem szánt szándékkal akarod elkenni.-mondta vigyorogva. -Kösz.-válaszoltam röviden, mielőtt végig a szemébe nézve elvettem tőle a rajzot. A vigyorát látva én is elmosolyodtam, bár tényleg nem terveztem elkenni a képet.

Figyeltem, ahogy újra leveszi a pulcsit, amit kint csak hosszú szenvedés árán tudtam ráerőltetni. Itt már nem tud megfázni, engem pedig nem idegesít, ha kissé alul öltözik. Legalábbis ez volt a véleményem egészen addig, amíg meg nem láttam a felcsúszott póló alól kivillanó hasfalát. Egyetlen másodperc volt csak, és nem figyeltem szándékosan, de rögtön beindította a fantáziámat.
-Mennem kéne.-fordultam oldalra védekezésképp, zavartan az állam vakargatva. Ennyit a híres önmegtartóztatásomról. Szerintem direkt akarok kicseszni magammal.Megvonta a vállát, és úgy nézett rám.-Engem nem zavarsz. A szobatársam meg valószínűleg ma sem lesz itt.-mondta halkan.

Érdeklődve, de még mindig kicsit zavartan néztem vissza Luke-ra, mikor felvetette, hogy maradhatnék. Illetve valami olyasmit, de képtelen lettem volna máshogy értelmezni a hallottakat. -Mit csinálnánk?- Úgyis csak egyféleképpen végződhet, ha most nem hagyom magára, szerintem ő is érzi a múlóban lévő határozottságom. Annyiszor végiggondoltam már és még mindig ugyanarra jutok az egésszel. El fogom kúrni és kiderül, vagy ha nem is történik meg rögtön, beleesem ebbe a szerencsétlenbe és miatta történik meg.

-Nem tudom..-mondta halkan, majd zavartan megvakarta a tarkóját. Igazából már nem sok oka lett volna az itt tartózkodásomnak, ha Luke-t nem számítjuk bele. Mármint eddig is vele voltam, legalább két órát töltöttem már aznap a társaságában, és most egyszerűen baromira nem tudtam, mit csináljak. Maradni akartam, tényleg nagyon maradni akartam, de a józan eszem pontosan az ellenkezőjét diktálta.

Tettem néhány lépést hátra, az ajtó irányába, és igazából innen már én sem nagyon mertem ránézni. Ha ki tudnám kapcsolni a vészvillogót a fejemben csak tíz percre... Elhatároztam, hogy megpróbálom. Talán nem kellene, nem tudom, de most ez az, amit csinálni akarok. Később fogok aggódni amiatt, miért vagyok ilyen fogyatékos.
Előre indultam, majd megkerültem Luke-t és a levetett kabátom a rajzzal együtt ledobtam a székére. Leültem az ágyra és igyekeztem normális fejet vágni, kicsivel összeszedettebbnek mutatkozni, mint amennyire eddig sikerült. A hajamba túrva sóhajtottam egyet. - Amint látod, maradok.

Bólintott egyet, és leült ő is, nem közvetlenül mellém, hagyott egy kis teret köztünk. Most megint őt figyeltem, pedig az ülésen kívül tényleg nem sok mindent csinált. Egyszerűen csak látszott rajta, hogy művészlélek, pedig jelenleg össze sem volt kenve semmivel. Lehetetlen nem bámulnom, mikor kikúrt helyes. És egy hatalmas stoptábla lebeg az arca előtt, ami nem tudom, hogyan, de egyre átlátszóbbá válik minden egyes perccel, amit a közelében töltök.

- Csinálunk valamit, vagy itt hagyjalak? - kérdeztem teljesen őszintén, miközben összehúztam a szemöldököm. Az is lehet, hogy megint tökön vágom, ha így folytatja. Nem csinál semmit, ezzel pedig akaratlanul is fel fog húzni. 

Meglepett, mikor tiltakozni kezdett a lelépésem ellen. Az eddig is világos volt, hogy legalább annyira velem akar maradni, mint ő vele, és hát eléggé rajtam múlik, mennyi időt töltünk még ma együtt. Vagy egyáltalán. Most már tudom, hogy akkor sem tudnám végleg megszakítani vele a kapcsolatot, ha akarnám.

Tudtam, mi fog történni, mikor közelebb csúszott, mégsem próbáltam megakadályozni. Akármilyen jól jönne most, nem tudok kétfelé szakadni, kockáztatnom kell és meglátni, mi történik. Ma Luke-t választom. Jobban felé helyezkedtem, miközben visszacsókoltam. Az egyik kezem a tarkójára csúszott, most kivételesen rögtön el is vetettem a tökön csapás ötletét. Legalább addig, amíg itt vagyok, utána elég mérges leszek rá, amiért egyszerűen megfoszt a szabad akaratomtól.  

Megborzongtam, mikor megéreztem az ujjait az oldalam csupasz bőrén. Megpróbálkozott ugyan vele, de ilyen szögben nem sok sikerrel juthattunk egymáshoz közelebb. Néhány centi pedig így is hatalmas távolságnak tűnik, mikor ilyesmit csinál az ember. Fura helyzet volt, mégis baromira élveztem minden másodpercét. Csókolóztam már - fiúkkal, lányokkal - de így, ahogy most Luke-kal, még sohasem egész életemben. Ehhez képest túlságosan sok mindenen voltam túl, nem is mertem volna bevallani. Lehet, hogy akkor nem lenne így oda értem, ha megtudná az igazságot. Úgy döntöttem, hagyom, hogy ő diktálja a tempót, ha már úgyis ő kezdeményezett. Azt viszont nem tudtam, mennyire messze akar elmenni, elvégre ő biztosan nem az a fajta, aki csak úgy hirtelen beleugrana akármibe. Kicsit szétszórtnak tűnik, de talán nem teljesen hülye. El sem hinné, mennyire nem a jó emberrel kezdett, mikor megcsókolt.

Luke feltérdelt az ágyra, így újra csökkenteni tudta a köztünk lévő távolságot. Szükségem volt egy kézre, hogy kitámasszam magam, ezért a tarkóját pihenő vándorolt le a pólója aljáig, majd onnan újra fel azalatt, a csupasz mellkasán. Éreztem a szívdobogását a tenyerem alatt, ami csak még jobban elvette az eszem. Valahol nagyon mélyen azon rágódtam, szóljak-e neki, hogy be kellene zárni az ajtót, de akkor kénytelenek lettünk volna megállni, azt pedig most egyáltalán nem akartam. Egyre vadabb gondoltatok jutottak eszembe, például olyasmik, hogy igazából nem is lenne a világ vége, ha meglátnának. Hogy milyen lehetne együtt lenni valakivel. Beígértem magamnak egy hatalmas nagy pofont későbbre, hogy újra Luke-ra koncentrálhassak.
- Jobban kedvellek, mint kellene - suttogtam halkan két csók között mikor rájöttem, hogy megint alaposan fel fogok izgulni. A múltkori álló bráneres folyosófutó maraton nem tartozott a Luke-hoz kapcsolódó kedvenc emlékeim közé.  

-Akkor egy időre felejtsd el a félelmeid.-suttogta vissza, és újra az ajkaimra tapadt. Bárcsak el tudnám. Tényleg ezt kívántam, nem akartam most félni semmitől. Attól, hogy ránk nyitnak, vagy hogy kiderül az igazság. És újabban attól, hogy Luke rájön, nem vagyok olyan ártatlan, amilyennek egy korombeli srácnak lennie kéne. Hihetetlen, hogy néhány órával ezelőtt mindent megtettem annak érdekében, hogy távol tartsam magamtól, most pedig legszívesebben sohasem akarnám elengedni.

El sem tudtam volna dönteni, melyikőnk van jobban felizgulva, de nem is akartam ilyesmin gondolkozni, csak ösztönösen megragadtam a pólója szélét, hogy lehúzzam róla. Abban sem voltam biztos, hogy jó ötlet-e, de reményeim szerint ő lesz az okosabb, vagy legalább annyi lélekjelenléte marad, hogy leállítson. Lehet, hogy nekem nem marad, már nagyon rég belefáradtam a tiltakozásba. Helyezkedtem kicsit, így a másik kezemet is szabaddá tettem, hogy a nadrágon keresztül végigsimíthassak az ágyékán. Állíts meg, állíts meg, Luke.

Percekig fel sem tűnt, hogy már egyikünkön sincs póló, és mennyire közel járunk ahhoz hirtelen, hogy komolyan nagyon messzire menjünk. Fogalmam sincs, mióta nem csak csókolózunk, mikor kezdett ilyen veszélyes irányokat venni a játékunk. Hirtelen a vállánál fogva lenyomtam a hátára, és egyelőre nem éreztem úgy, hogy a közeljövőben szabadon akarnám engedni. A hajam már megint a szemembe lógott, ahogy fölé hajolva néztem le rá.
-Megőrültél?-Valószínűleg ő is ugyanezt kérdezheti tőlem, de nem bánom, egyszerűen sehogy sem tudom ráébreszteni arra az apróságra, hogy csak magának árthat azzal, ha túlságosan közel kerülünk egymáshoz. Nekem már mindegy ilyen szempontból, őt viszont meg akarom menteni. Nagyjából egyenesen feküdt alattam az ágyon és legalább olyan gyorsan vette a levegőt, mint én felette térdelve. Nem tudtam megállni, hogy végig ne nézzek rajta gyorsan, pedig így is elég nehéz dolgom volt, ha nem akartam újra és újra megcsókolni.

-Teljesen.-mondta végül halkan, és tekintete a szemem és az ajkam között cikázott. 

Úgy látszott, most sikerült megállítanom magunkat egy pillanatra. Félrenéztem, mielőtt meginogna a pillanatnyi határozottságom, aztán véletlenül újrakezdenénk. Kezdtem úgy érezni, hogy ez most legfőképpen rajtam múlik, ugyanis Luke-nak nemigen engedtem most mozgásteret. Azt mondanám, könnyebben tudok gondolkozni, ha nem vonja el a figyelmemet, de igazság szerint semmit sem kell csinálnia, és mégis folyton visszavándorol rá a tekintetem.

-Meg kéne állnunk.-mondtam újra a szemébe nézve, kivételesen azt figyelve, mi a véleménye. Kettőnknek kellene döntenie, nem csak nekem. Azt viszont nem merem megmondani, hogy a sokadik lenne a sorban, és hogy borzasztóan undorító dolgokat csináltam. Most hogy tudom, milyen lenne vele, nem akarok visszazuhanni a megszokott hétköznapjaimba. Köztes megoldás pedig talán nem is létezik.  

-Meg kellene.-mondta, de nem mozdult, gondolom főleg azért, mert nem nagyon hagytam neki mozgásteret. Tovább néztem még néhány hosszú másodpercig, mielőtt elengedtem volna. Felültem és a falnak vetettem a hátam, majd eltakartam az arcom az egyik kezemmel. Talán most az egyszer jól csinálom. Van még időnk. Szükségem is van rá, hogy rájöjjek, hogyan lehetne jó mindkettőnknek. 

Oldalra néztem, hátha kapok valami inspirációt Luke-tól, most hogyan tovább. Nem tudom, jó ötlet lenne-e ezek után maradni. Lehet, hogy újra egymásnak esnénk, és akkor már én sem igyekeznék ennyire leállítani magunkat, hiszen így is szinte fizikai fájdalmat okozott a kettőnk közötti távolság.

Luke visszavette a pólóját, így néhány perc késéssel én is a sajátomért nyúltam. A légzésem a szívverésemmel együtt visszalassult a normális tempójára, tehát legalább a testem kezdett valamennyire lenyugodni. Azt nem állítom, hogy nemet tudtam volna mondani, ha Luke esetleg még egyszer megcsókol, de egyelőre úgy tűnt, hogy nem tervezi újrakezdeni a tevékenységet, amit nagy nehezen befejeztünk.

-Bocs.-szólaltam meg alig hallhatóan. Ha másért nem is, legalább azért kötelességemnek éreztem bocsánatot kérni, hogy folyamatosan rajta vezetem le a feszültséget. Valószínűleg ugyanezt csinálnám a helyében, nincs is okom mérgesnek lenni rá, és mégis ezt teszem. Magamra kéne haragudnom, amiért ilyen gyenge vagyok.  

Erre rögtön felkapta a fejét, és rögtön tiltakozásba kezdett.

-Nem... Nem kellett volna megcsókolnom, és akkor ez az egész nem történik meg.-mondta halkan.  

-Tudtam hogy ez lesz, és mégis feljöttem.-mosolyogtam halványan magam elé. Elvégre nem történt semmi, amit akármelyikünk is megbánhatott volna, ha most nem vesszük figyelembe az általános paranoiámat. Attól képtelen vagyok megszabadulni, ezért csak elfogadom, és ha nem épp ilyen kivételes esetről van szó, mint a mostani, kerülöm a bajos helyzeteket. Eddig csak olyan srácok jöhettek szóba, akiket nem ismertem, és később sem sok eséllyel hozott minket össze a sors újra. Luke-kal valószínűleg ezt nem csinálhatom meg, és őszintén szólva nem is hiszem, hogy akarom majd.

Erre megint felemelte a fejét, és láttam, hogy ő is elmosolyodott. -Tudod, én örülök, hogy feljöttél.-mondta alig hallhatóan, miután percekig csak csendben figyelte a falat. -Tényleg?- Óvatosan megint Luke felé pillantottam. Ha ő örül, akkor azt hiszem, egyelőre nincs mitől tartanom. Nem tudom, mit vártam, hogyan is fog elsülni ez az egész, mert hogy nem csak a rajzomért jövök nagy valószínűséggel, azt mindig is éreztem. És abban sem lehetek biztos, mennyi ideig elégszik meg velem így, hogy nem tudok sokkal többet nyújtani a testemnél.
 
-Talán tényleg mennem kéne.- Ezek után azért elég fura lenne itt maradni beszélgetni, vagy akármi másba belefogni. Amit az előbb csináltunk, a legnagyobb jóindulattal sem lehet barátiasnak nevezni, szóval valószínűleg csak kínosan feszengnénk, ha megpróbálnánk mosolyt erőltetni magunkra.

Mást nem vettem le, a kabátom és a rajz pedig ott volt előttem a széken, egyelőre azonban nem vettem rá magam, hogy felálljak a helyemről. Luke hihetetlen hatással van rám. -Igen, szerintem is. Ne értsd félre, nincs bajom a társaságoddal, de az előbbiek után..-meg akarta magyarázni, hogy miért is jó ötlet, ha most elmegyek.

 -Majd látjuk egymást.-szólaltam meg újra, miután felkaptam a kabátom és a tőle kapott rajzot a szék támlájáról. Tényleg találkozni akarok még vele, akármilyen furcsán is hangozhatna ez az én számból. Az előbb megállapodást kötöttem magammal, hogy csak később fogok aggódni a következmények miatt. Úgy terveztem, fenntarthatom még ezt az állapotot egy darabig, hacsak nem hibázom hatalmasat.

-Remélem is.-biccentett egyet, mire egy halvány mosollyal viszonoztam a pillantását. A rajzot néztem, miközben lassan elindultam az ajtó felé. Valószínűleg sosem fogom megunni, és tényleg az lesz a vége, hogy kiállítom valahova. Visszapillantottam Luke-ra, mielőtt kisétáltam volna, bár kevés esélyt láttam rá, hogy valamiért visszahívna.

---------------- 

Úristeen, már 10. rész jön :D Sosem gondoltam, hogy ilyen sokáig eljutok ezzel a történettel ^^ Mikor megírtam az első részt, úgy voltam vele, lesz ami lesz, legfeljebb nem írok több részt. Aztán jött az a sok megtekintés meg csillag, úgy gondoltam adok neki még egy esélyt. Jól tettem, azt hiszem :D

Szeretek kérdéseket írni nektek, úgyhogy most is van egy pár :'D

Miért tetszik a történet, ha tetszik? Van, ami nem tetszik? Ha nem tetszik, mi az, ami miatt nem?Mit kellene változtatnom rajta? Miben kellene fejlődnöm még?

Köszönöm a hozzászólásokat, csillagokat és megtekintéseket, szeri van <3 

xoxo, Riosa :*