Jamie POV

Mikor visszaértem az edzőteremből, egyből lezuhanyoztam és melegítőre cseréltem, addig rá sem néztem az ágyamon heverő spanyolfüzetek kupacára. Mivel már nem igazán terveztem kimenni, a kontaktlencséket is visszaváltottam a szemüvegemre.

Végül rávettem magam valahogy, leültem tanulni, de jó, ha tíz percig tartott ez a furcsa állapot. A szobatársam néhány nappal ezelőtt kiköltözött, ezért úgy feltételeztem, kénytelen leszek én ajtót nyitni.
-Mi a franc?-kérdeztem lassan angolul, miután végigmértem az ajtómban álló Luke-t, akinek történetesen gördeszka volt a kezében. Ez két borzasztóan összepárosíthatatlan részét képezi az életemnek, csodáltam, hogy a múltkori esetből nem tanult a drága. Összeráncolt szemöldökkel, érdeklődve vártam a jelenség magyarázatát.
-Meg fogsz tanítani gördeszkázni.-mosolygott rám izgatottan.
-Ugye tudod, hogy ez nagyon rossz ötlet?-csóváltam meg a fejem, miközben kénytelen voltam beengedni. Még a szokásosnál is boldogabb arckifejezéssel tört utat mellettem, én pedig próbáltam a lehető legfinomabban lelombozni a harci kedvét. Mert Luke az a típus, aki pontosan olyan nagyot esik, mint amennyire magabiztos.
-Dehogyis, ez szuper lesz, majd meglátod.-vigyorgott rám.Remek lesz elásni Luke élettelen testét a kastélykertben, miután kitöri a nyakát. Ha lehet ezt pozitíumnak mondani, legalább a szája nem jár majd annyit, az ásással meg kész leszek egy óra alatt. Meg akartam kérdezni, miért gondolta jó ötletnek, hogy csak úgy vegyen egy gördeszkát, mikor konkrétan esély nincs rá, hogy megtanul vele bánni ebben az életében.  
-Örülök hogy végre felvetted. Ez így sokkal jobb.-mondta halkan, miközben végigmérte a szemüvegemet az ágyamon ülve. Erre inkább már nem is reagáltam, úgysem fogom soha megértetni vele, miért hordom helyette a lencséket. Kénytelen voltam viszont későbbre hagyni a témát, mivel lesokkolódtam kissé a kezembe nyomott zacskó tartalmától. Eddig észre sem vettem, hogy mást is hozott a deszkán kívül. Nem is igazán hallgattam, hogy mit mond Luke, azzal voltam inkább elfoglalva, hogy erőteljesen gondolkozzak, mit csináljak én ezzel a síkosítóval és gumival. Mármint nyilván tudom, mit akar elérni. Borzasztó aranyosan közölte az egészet, az ártatlan arckifejezéséről már ne is beszéljünk. Az egyetlen probléma az, hogy ő maga sem tudja, mit csinál, és hogy valószínűleg át kell majd formálnom a véleményét a témával kapcsolatban.
-......bementem a drogériába, és megkérdeztem mit ajánlana nekem. Vagyis, nos.. neked. És ezt mutatta, szóval vettem epreset.-hallottam fél füllel Luke mondandóját. Hát persze, epreset vett. Ezennel hivatalosan is vége minden tanulási próbálkozásomnak, Luke-nak ma sikerült teljesen kiürítenie az agyam használható részeit. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék. Ha nem kezdem el automatikusan a helyzet súlyosságát mérlegelni, valószínűleg nevetni kezdek Luke borzasztó egyértelmű próbálkozásán. Ehelyett viszont továbbra is az ágy mellől bámultam le rá kissé zavartan. Nem tudtam megállapítani, mikor dolgozom jobban magam ellen, ha most helyreteszem, vagy ha engedek neki kicsit.
-Kedves tőled. Mit kezdjek én ezekkel?-néztem rá kérdőn.
-Fogalmam sincs, még nem használtam.-mondta közönyösen, majd inkább elővette a telefonját és azon kezdett el játszani.-Az eladó mondta, hogy ez tetszene neked, miután meséltem rólad, Jam.-vigyorgott a telefonja mögül, és rám sem pillantott.
-Mégis mit meséltél, hogy epres síkosítót ajánlott...?-kérdeztem végül, mert erre azért kíváncsi voltam. Meg kéne vernem. Meg kéne, de közben meg legszívesebben megölelném, amiért ilyen rá nem valló módon bevásárolt.-Hát, csak néhány alap dolgot. Amúgy az epreset én választottam, Julie csak a síkosítót ajánlotta.-vigyorgott rám, miközben tovább nyomkodta a telefonját.
-Igazán csodálatos.-csóváltam a fejem, miközben még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom a meglepetését.-De miért most?-Azt mondta, még szűz, én pedig igazán nagyon bíztam benne, hogy nem bánná, ha ez még így maradna egy darabig. Nem akarom, hogy akármit is megbánjon később, én pedig nyilvánvalóan nem vagyok a legjobb választása ilyen szempontból. Vagy akármilyen szempontból. Akárhányszor meg akarom mondani, szembesíteni vele, mekkora hiba lennék, egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy feláldozzam érte ezt a pillanatnyi, labilis boldogságot. Borzasztó önző vagyok, most már ezt is nyugodtan hozzácsaphatom a listához.

-Mert most mentem be a városba?-nézett rám úgy, mintha ez tök egyértelmű lenne. Hát nem tudom, ezt ő hogy gondolta, vagy miért látta teljesen logikusnak, de ha én a városban vagyok, általában eszembe sem jut síkosítót venni. Jó, az is igaz, hogy amióta itt vagyok, teljesen felesleges lett volna, előtte pedig nem igazán érdekelt, van-e nálam. Persze örültem, ha épp tudott ilyesmivel szolgálni az aktuális partnerem, főleg, ha én keveredtem alulra. Tulajdonképpen sokkal többször volt ez a felállás, ezeket az alkalmakat már csak a vele járó fájdalom miatt sem élveztem túlzottan. Mindig sikerült meggyőznöm magam, hogy megérdemlem, pedig pontosan tudtam, hogy a következő is ugyanolyan rossz lesz. Luke pedig nyilván sokkal többet ér nekem ennél, bár a jelenlegi magabiztosságából kiindulva könnyen lehet, hogy ő velem ellentétben el tudná lazítani magát.  A zacskót végül ledobtam mellé az ágyra, hátha veszi végre a lapot és megérti, hogy másfelé kéne ilyesmivel kísérleteznie.
-Mit szeretnél Jamie? Ha nem fogadod el az ajándékom, az illetlenség, de ha illetlen akarsz lenni, akkor szólj, és elteszem. Majd elhasználom. Valamire.-vonta meg a vállát.-Valakivel.-tette hozzá igazán halkan, és újra a telefonja képernyőjére emelte a tekintetét. A "fenyegetését" hallva sóhajtva leültem mellé az ágyra. Reméltem, hogy nem gondolta komolyan, mert akkor kénytelen leszek mégis itt tartani.

-Kérsz egy műanyag poharat? Megihatod a felét magában.-ajánlottam fel nagylelkűen, mint alternatív lehetőséget. Közben átpakoltam a mellettem heverő füzetet az éjjeli szekrényre a szemüvegemmel együtt, majd beletúrtam az elég fésületlenül álló hajamba. Nem voltam épp kiöltözve, de látott már lónyálasan, na meg ruha nélkül is, talán nem ez lesz, ami véget vet a kapcsolatunknak.-Nem, nem terveztem meginni, de azért kösz.-vonta meg a vállát. Összevonta a szemöldökét, mikor látta, hogy leteszem a szemüvegem is az éjjeli szerkényre.-Ezzel a lendülettel veheted is vissza.-jegyezte meg komolyan, majd felült mellém.

-Nem veszem vissza.-hunyorogtam rá, mielőtt közelebb hajolt volna. Ha egyszer leveszem, az azért van, mert nem kívánom tovább hordani. Most úgy terveztem, hogy lefekszem mellé és alszom egyet, azt pedig szemüvegben nem kifejezetten lenne kényelmes végrehajtani. A kicsit későn érkezett üdvözlő csók után azért mégis elmosolyodtam, de hát nyílt titok, hogy Luke teljesen le tud venni a lábamról a legapróbb mozdulatával.
-De nem is látsz így. Most is hunyorogsz. Vedd visszaaa...-kezdett el nyavajogni. 

-Látok. Nagyon jól látok, Luke.-közöltem vele, bár igazából ez csak részigazságnak számított. Messzire eléggé igényelem a szemüveg vagy a lencsék erős támogatását, főleg, ha fáradt vagyok. Luke abban a másodpercben leszívta az agyam, hogy belépett az ajtón, a tanulásról már nem is beszélve. Azért igyekeztem határozott fejet vágni, nehogy megsejtse, hogy azért annyira tényleg nem vagyok a helyzet magaslatán.

-Nem igaz, hazudsz. Na, hányat mutatok?-kérdezte gyanúsan vizsgálgatva, miközben felemelt az egyik kezét, hogy hármat mutasson rajta.

-Velem ne szórakozz, gecisnadrág.-néztem rá csúnyán, mikor elkezdett látástesztelőset játszani, mintha valami részeg szerencsétlen lennék. Ha nagyon sokáig csinálja, még a végén tényleg visszaveszem, hogy meg tudjam verni. Ha nem lennék illemtudó amerikai állampolgár, már rég kigurítottam volna a hulláját a folyosóra azon a gördeszkán. Még mindig nem értem, minek vett egyet, mikor hamar rá fog jönni, mennyire nem neki való sportágat választott.

-Na, ugye hogy nem látod, hányat mutatok. Akkor meg miért nem veszed vissza azt a hülye szemüveget?-nézett rám ugyanolyan morcosan mint én, főleg miután tudatosult benne, hogy le gecisnadrágúztam.-Megint gecisnadrág? Hát Jam, sosem tanulsz a hibáidból?-csóválta meg a fejét, utalva a múltkori zuhanyzós esetre. Már csak azért sem vettem vissza, mert ő ezt akarta, de hát különben sem zavart kifejezetten, ha egy darabig nem láttam messzire olyan élesen. Végtére is nem vagyok teljesen vak, felesleges lenne folyamatosan hordanom a szemüveget.

-Te nem tanulsz a hibáidból. Lily.-tettem hozzá, mikor már megint Jam-nek szólított. Pontosan tudja persze, mennyire nehezen viselem az efféle beceneveket. Igazság szerint persze nem voltam rá mérges emiatt, sőt kezdtem megszokni tőle a Jamezést.
-Dehogynem. Tesin is csak egyszer próbáltam szekrényt ugrani.-vonta meg a vállát vigyorogva.-Ha a Jam becenévre gondoltál, márpedig arra gondoltál, már csak a Lilyből kiindulva, akkor tudom, hogy szereted, ha becéznek.-mondta továbbra is mosolyogva.

-Már hogy szeretném?-Ez a gyerek egyszerűen fogyatékos. Ha nincs itt, hiányzik, ha meg valahogy megtalál, minden ötödik vele töltött másodpercben fejbe lőném magam. Már csak azért nem engedhetem, hogy Jamnek szólítson, mert lassan az fog berögződni a buta kis fejébe, aztán majd a folyosón is hallgathatom. Mostanában ritkábban jártam át az ő termükbe, kezdtem furcsa tekinteteket kapni, mióta gyakorlatilag minden második-harmadik szünetben megjelentem Luke padja mellett, hogy kihívjam valahova.

-Nyugi, előttem nem kell megjátszanod magad. Tudom, hogy imádod, ha becézlek. Jam, Jasmine, satöbbi...-sorolta fel a "neveimet", amiket ő talált ki.

-Direkt csinálod. Meg foglak verni.-Tovább figyeltem a szokásossá vált csúnya tekintetemmel, persze teljesen hiába. Ha Luke a fejébe veszi, hogy felidegesít, úgyis eléri a célját. Az a baj, hogy túlságosan kedvelem, nem tudom olyan szinten megbüntetni, mint amit megérdemelne.

-Nem, nem direkt csinálom. És nem fogsz megverni.-vigyorgott rám szélesen.

-De meg akarlak.-közöltem egyszerűen, legalább ebben az egyben teljesen biztos voltam. Elég gyakran érzek így, ettől függetlenül ha valaki ténylegesen bántani akarná Luke-t, én magam csinálnám ki. Ebben az egyben jó vagyok, na meg ha okom van rá, minek utasítanék vissza egy jó kis verekedést? A kitartásom biztosan anyámtól örököltem, aki nagyjából évente váltogatja a munkahelyeit, még gyakrabban a pasikat. Ennek ellenére persze imádom őt, de tudom, hogy részben én vagyok az oka a folytonos távollétének.

-De nem akarsz. Én érzem.-mosolygott kedvesen, mire megráztam a fejem.

-Percről percre kevésbé érzed jól.-Ha lenne itt a közelben üres üveg, biztosan fejen dobnám, az a múltkor is elhallgattatta néhány percre. Vicces, hogy pont a beszédessége miatt tartunk most itt, ahol. És mert megbocsátotta a távoltartása érdekében tett drasztikus lépéseimet.

Néhány perc múlva elhúzódott kicsit, kezébe fogta a zacskót, és felsóhajtott.-Most mehetek és kereshetek valakit, aki elfogad egy ilyen nagylelkű ajándékot.-mondta, majd odahajolt a fülemhez.-Azt ugye tudod, hogy ismerek több meleget is az iskolában, aki örülne neki?-suttogta halkan, majd mosolyogva felállt és tett néhány lépést az ajtó felé.

-Csak nyugodtan. A deszkát itt ne hagyd.-szóltam utána, mert pontosan tudtam hogy arra vár, hogy visszahívjam. Amit már csak büszkeségből sem fogok megtenni. Meg mert kizárt, hogy ne szenvedjem balesetet az ajtóig, és akkor úgyis itt marad. Akkor kezdtem csak újra hunyorogni, mikor elindult az ajtó felé és messzebb került kicsit a kényelmes látótávolságomnál. Szerencsére időben sikerült hatnom rá, így rögtön el is indult visszafelé, talán sietősebben, mint amilyen gyorsan kifelé sétált. Most csak félig sikerült meglepnie a csókkal, azt is csak azért, mert nem láttam olyan messziről az arckifejezésén az árulkodó jeleket. Szinte azonnal viszonoztam, és persze engedve neki hátrébb dőltem kicsit, hogy felém férjen. A Luke-féle vonzerő teljesen elveszi az eszem, ő pedig előszeretettel használja ki ezt a tulajdonságot, ha akar valamit, vagy ha mérges vagyok rá.

-Borzasztó vagy. Kiküldeni sem lehet...-suttogtam két csók között mosolyogva.

-Sajnálom, de nem hagyhatok itt egy látássérült embert, egyedül.-mondta, majd végül nyomott egy csókot még az ajkaimra, és kicsit elhajolt tőlem.- Esküszöm neked, te leszel látássérült mindjárt.-fenyegettem meg, de persze tudtam, hogy innen alulról nem hangzik az ilyesmi túl meggyőzőnek. Végtére is ő támaszkodik most felettem, és még csak meg sem kellett erőltetnie magát, hogy átvegye egy pillanatra az irányítást.

-Aha, gondolom kinyomod a szemem, mi? Onnan lentről.-vigyorgott rám gúnyosan. Az idióta vigyorát látva nyúlni kezdtem az arca felé, és csak akkor nem értem el, ha volt annyi esze, hogy felüljön, mielőtt a bosszúm utoléri. Én nem igazán tudtam volna, csak maximum feltámaszkodni háton fekvésből, de ha egyszer nem hiszi el, hogy beváltom a fenyegetéseimet, kénytelen vagyok minden áron tenni az ügy érdekében. Elkapta a kezem, mielőtt tényleg kinyomhattam volna a szemét, aztán azzal a lendülettel vissza is nyomta az ágyra. Vigyorogni kezdtem, innen lentről ugyanis elég viccesnek hatott a védekezési módszere. Persze ez is csak addig válik be, míg úgy igazán nem akarom megbüntetni, mert akkor nem fog ennyivel .

-Na, gyerünk, taníts meg gördeszkázni. Ne hidd, hogy elfelejtettem.-vigyorgott rám, de egyelőre nem mozdult semerre.

-Itt a szobában nem lehet megtanulni, én pedig ma már nem megyek ki.-Na meg amúgy is vissza kell még mennie, hogy vehessen hozzá való bukósisakot és térdvédőket. Anélkül biztosan nem áll deszkára az én felügyeletem alatt, de remélem, hogy egyedül sem.

-Ajjh, ezért jöttem át?!-nézett rám sértődötten, majd leszállt rólam, és összefonta maga előtt a karjait, úgy dőlt neki a falnak.-Akkor muszáj lesz majd egyedül megtanulnom.-sóhajtott fel.-Ha már nem vagy hajlandó szívességet tenni nekem azzal, hogy megtanítasz te. Akkor lehet nem halnék meg. De így..Ki tudja...-nézett rám még mindig sértődött arcot vágva.

-Csak nyugodtan.-hagytam rá megint, de persze bíztam benne, hogy nem kezd el egyedül kísérletezgetni. Ha esetleg megbeszélte volna velem, de nem, Luke egyik pillanatról a másikra ideállít egy frissen vett gördeszkával. Most meg csodálkozik, hogy nem akarok partner lenni a meggyilkolásában. -Jó, majd meglátjuk nyugodt leszel-e, ha kórházba fekszek és minden csontom el lesz törve.-nézett rám továbbra is sértődötten.

-Ha belefér az időbeosztásomba, meglátogatlak.-Teljesen biztos lehet benne, hogy nem fog meggyőzni. Ha nagyon akarja, esetleg a hétvégén rászánom az egyik értékes órámat, előtte persze meg kell vennie magának a védőfelszerelését. Anélkül a szobában sem engedem egy métert se menni azzal a deszkával. -El fogom venni.-közöltem hosszasan gondolkozva.

-Viszont lehet, hogy az én időbeosztásomba te nem fogsz beleférni. Tudod, elég sokan szeretnek.-mondta bólogatva, hogy megerősítse saját magát. 

-A kórházban? Biztos majd tolonganak a szobában, alig fogok az ágyad mellé férni.-kezdtem el röhögni a gondolatra, elvégre pontosan tudtam, hogy feleolyan népszerű sincs, mint ahogy azt állítja. Nem értem teljesen, miért, elvégre ha nem számítjuk bele, milyen idegesítő időnként, baromi jó társaság. Egy pillanatra sem unatkozik az ember mellette, ráadásul kedves és segítőkész. Ne is beszéljünk a művészi hajlamáról, ami miatt képes vagyok órákig mozdulatlanul bámulni. Ezeket a dolgokat is el kellene mondanom egyszer Luke-nak.

-Pontosan. Attól, hogy nem ismered a barátaimat, attól még vannak. Ott, Finnországban. Meg Svédországban.-mondta komolyan.

-Meg a szőke csaj az osztályodból, ugye?-Ők ketten hatalmas barátok, ahogy észrevettem, ezt pedig az incidens óta sűrűn megemlítem Luke-nak. Azt az egy cselekedetemet egy pillanatra sem bántam meg soha, ha nem is feltétlenül úgy alakult a csaj elleni bosszúhadjáratom, ahogy terveztem. Otthon is sokszor csináltam ilyeneket, mint ami a szőke csajjal történt, szóval azért tudtam nagyjából, hogy az akciózásom valószínűleg egy belépőjeggyel ér majd fel az igazgatóiba. Verekedésért szinte minden héten behívattak, egyszer pedig majdnem meggyanúsítottak bolti lopással. Nem mondom, hogy nem volt hozzá közöm, de azért ha nem muszáj, nem sittelném le magam mindenképpen. Nem ment, ezért még jobban be akartam illeszkedni, itt viszont már nem próbálkozom ilyesmivel feleslegesen. Minden egyes nappal, mikor végig nem szólok senkihez, egy kicsit erősebb leszek. Hófehérke mellett persze ritkán fordul elő ilyesmi, az ember késztetést érez rá, hogy megszívassa valamivel.

-Például ő. Ő is nagyon szeret.-mondta komolyan, és bólintott párat. Erre persze hangosan felnevettem, mire megsértődve fordult le rólam.
Azóta ugyanabban a pózban fetrengtem az ágyon, hogy leszállt rólam és elvonult megsértődni. Nem volt így a legkényelmesebb, hogy keresztbe fekve félig lelógtam az ágyról, de azért kitártam a karjaimat, hátha veszi az adást és meggondolja a programajánlatomat.

-Gyere visszaaa.

------------------------------------

Visszatérteeem! Igen, újult erővel vetem bele magam a történet írásába. És tervezem a másik történemet, a You make me see the world-t is folytatni. Egy kis változás lesz itt a történetben, mert még néhány rész, és ugrunk úgy egy évet majd a történetben, hagy idősödjenek a fiúk :) Szóval igen, általában hétvégente lesz új rész, de most ráérek, mert amúgy aludnom kellene, de nem tudok :')