Jamie POV

Egyelőre nem voltam benne biztos, eláruljam-e Luke-nak, hogy a szünetben leteszteltettem magam. Mármint mindenre, amit nemi úton elkaphattam volna az utóbbi évben annak ellenére, hogy sosem felejtettem el védekezni. Két napom ráment, őszintén szólva el sem tudnám dönteni, melyik volt rosszabb. Túl vagyok életem legkellemetlenebb vizsgálatán, de sokkal jobban féltem, mikor az eredményekre várva órákig ületm a folyosón. Nem tudtam, mire számítsak, vagy hogy mondom majd el Luke-nak, ha korábban összeszedtem valamit.
Nem mondanám, hogy nem volt jó időnként megnézegetni a Luke-mappám tartalmát, de akkor sem volt ugyanaz, mint végre ténylegesen látni őt magam előtt. A sérülésétől eltekintve persze. Talán nem volt olyan izgalmas az utóbbi néhány hetem mint az övé, de jó volt végre viszontlátni az otthoniakat. Szinte biztos vagyok benne, hogy azt hiszik, barátnőm van és miatta maradtam sokkal tovább, mint kellett volna. Megpróbáltam az izgalmas iskolai programokra fogni az egészet, de szerintem ennél átlátszóbb indokkal nem igazán állhattam volna elő. Az első naptól igyekeztem a lehető legjobban elkerülni a témát, időnként viszont nagyon nehezemre esett nem válaszolni az újra és újra felhozott kérdésekre.
Igazából elég sok mindenre gondoltam, mielőtt Luke belekezdett volna a balesete körülményeinek elmesélésébe. Érdekes módon ezt az egyet teljesen elfelejtette említeni a telefonban, na meg a hazalátogatásáról sem számolt még be korábban. Nem mintha minden egyes lépését nyomon akartam volna követni, de egészen a végéig nem értettem, miért nem akarta, hogy tudjak az egészről.
-Annyira sajnálom.-Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, miután nagyjából feldolgoztam a hallottakat. Néhány másodpercre be is csuktam a szemem, miután újra magamhoz húztam Luke-t. Pontosan ez az, aminek nem szabadott volna megtörténnie, ráadásul sosem mondta, hogy az apja képes lenne megütni őt. Még csak elképzelni sem tudom, hogy valaki kezet emeljen rám a családból, legrosszabb esetben annyit, hogy hozzá hasonlóan engem is elküldenének.
Csak ezután kezdtem mérges lenni, mert lassan realizálódott bennem a helyzet komolysága. Tisztában vagyok vele, hogy nehezebb megtenni mint kimondani, de ebből rendőrségi ügyet kellett volna csinálni. Vissza kellett volna ütnie. Ha egyszer eljutok oda, lehet, hogy meg is ölöm Luke apját. Nem mondanám magam kifejezetten agresszív személynek - az esetek többségében tényleg csak fenyegetőzöm -, de most nagyon jól esett volna megkeresni Luke apját és drasztikusabb módszerekkel megértetni vele, miért nem nyúlhat senki egyetlen ujjal sem az én Lukem-hoz. Persze tudom, hogy hatalmas hülyeség lenne megtámadni egy felnőttet és valószínűleg csak az érzelmeim beszélnek belőlem, de nem zártuk le itt a témát. Egyelőre fogalmam sem volt, mit tudnék neki tanácsolni, mert még sohasem kerültem ilyen helyzetbe. És mert nincs igazán jó megoldás. Valószínűleg nekem is az apámat lenne a legnehezebb szembesíteni a ténnyel, valahogy egyértelmű, hogy ők kicsit nehezebben fogadják, ha a fiuk nem heteroszexuális. Azt hiszem, hogy meg tudom érteni azok után, amiken keresztülmentem és megtapasztaltam, de ami Luke-kal történt otthon, egyáltalán nem normális vagy megbocsátható. Rohadtul nem érdemelte meg, nem tudom felfogni, hogy miért láthatja ezt valaki ellenkezőleg. Igyekeztem egyenletesen venni a levegőt Luke válla felett, hátha attól megnyugszom annyira, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkozni. Mert most tényleg verekedni akartam, sokkal inkább képes lettem volna rá, mint mikor Luke hülyeséget beszél. Mostantól ha rajtam múlik, soha senki többet nem nyúl hozzá. Remélem, hogy legközelebb ott leszek és lesz hozzá bátorságom, hogy megvédjem.
Nem tudtam eldönteni, mérges legyek-e Luke-ra azért, amiért nem szólt nekem az egészről korábban. Előre nem is figyelmeztetett, legalább akkor megemlíthette volna a telefonban, mikor az apja ténylegesen megütötte. Viszont ismerem magam annyira, hogy tudjam, a szünet hátralévő részében végig emiatt aggódtam volna, pedig a világ másik végéből nyilvánvalóan semmit sem tudok tenni érte. De már együtt vagyunk, én pedig mindent meg fogok tenni azért, hogy ez soha ne fordulasson elő többet.  
-Hagyjuk ezt inkább, jó? Veled történt valami, amit nem mondtál esetleg telefonban?-kérdezte néhány perccel később, miután kibontakozott az ölelésből. Néhány rövid másodpercnyi gondolkozás után megráztam a fejem. Úgy döntöttem, egyelőre magamban tartom a vizsgálatot és az eredményeket, habár annyira sok mindent utólag már nem tudtam tenni Luke-ért. Mindenképp ki kell találnunk valamit, mielőtt újra vissza kéne utaznia. Ha máshogy nem tudjuk megoldani, akár Kaliforniába is magammal vittem volna karácsonyra hirtelen felindulásomban.
A szűrés részleteit inkább nem elemezném, hiába tudom, hogy orvosnál voltam és gyakorlatilag ennél rosszabb dolgokat is éltem már át odalent. Nem tartott sokáig, a vérvétel után viszont mintát vettek, így bőven volt időm átgondolni az összes rossz döntésemet, amit az utóbbi másfél év során hoztam. De a legfontosabb, hogy tiszta vagyok. Sosem fogok vele senkinek eldicsekedni, de megérte végigcsinálni azért az érzésért, mikor végre rá mertem nézni a lapra, hogy elolvashassam az eredményeket.
Nem volt pénzem magánorvosra, ezért a helyi kórházba mentem el kivizsgáltatni magam. Gyakorlatilag ezért ment rá két napom, így sokkal lassabb volt mint a másik esetben lett volna, direkt ezért már a megérkezésem után rávettem magam és kértem egy időpontot, nehogy kifussak az időből. Egy kicsit egyszerűbb lesz így, ha Luke esetleg megint felhozná a szex-dolgot és meggondolnám magam, emiatt legalább már nem kell izgulnom. És neki sem, ha úgy döntök, hogy egyszer elmesélem neki, hogy megcsináltam kettőnk miatt.
Újra csókolózni kezdtünk, és mivel én nem mertem kezdeményezni, Luke vette át az irányítást. Még mindig a felszakadt száján kattogott az agyam, de azért felvettem a tempóját és szép lassan el is feledkeztem a sérüléséről, miközben átváltottunk egyre hosszabbodó nyelves csókokra. Szerintem ő is kezdett legalább annyira belemerülni mint én, miközben az övéhez hasonlóan az én kezeim is megindultak az oldalán. Ha nem szólal meg a telefonja, lehet, hogy most sem állunk meg az ágyig, így viszont hátraléptem, teret hagyva neki, hogy elolvassa az SMS-ét.
Úgy tűnt, nincs semmi gond, mikor Luke szó nélkül újra odajött, hogy tovább folytathassuk amit elkezdtünk. Ha lehet, még intenzívebben kezdtük újra, ezért is esett nehezemre elválasztani magamtól egy pillanatra.

-Jól vagy?-Valószínűleg ennél értelmetlenebb kérdést fel sem tehettem volna, egyértelmű, hogy ezek után senki sem lehet igazán jól. De semmit sem szólt az üzenet után, így nem lehettem benne biztos, mi történt az előbb. Talán semmi komoly, ha nem szól róla külön, de az események után minden érdekelt, ami vele történik. Az egyik kezemmel újra megérintettem az arcát, persze messze elkerülve a zúzódásokat. 
-Persze.-válaszolta halványan elmosolyodva.-Csak anya írt, hogy nagyon sajnálja ami történt és hogy majd hívjam fel, ha lesz időm.-vonta meg a vállát.

-Felhívhatod most, ha gondolod.-ajánlottam fel, bár nagyon úgy tűnt, hogy most mást akar csinálni. Meg tudtam érteni, a körülmények ellenére is nagyon jó érzés újra ilyen közel kerülni egymáshoz. Azóta vonakodva bár, de elengedtem, azt akartam, hogy ne miattam halassza későbbre a dolgot. Legszívesebben újra megcsókoltam volna, hogy ne kelljen többet erre gondolnunk, de miután beleharapott alsó ajkába, a reakcióját látva már csak azért sem mertem, mert úgy tűnt, nem túl jó ötlet újra hozzáérnünk azon a területen. Aggódva sóhajtozni kezdtem, de aztán rájöttem, hogy szerencsésebb lenne visszafogni magam és nem túlreagálni, mielőtt még kellemetlenebbé tenném a helyzetet Luke számára. Időbe fog telni, mire nem ezen fog kattogni az agyam, túlságosan féltem ahhoz, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjam a vele történteket.

-Nem fogom most felhívni. Mondtam neki, hogy üzenetet írjon, ha van valami.-szólalt meg halkan. Végül összeszedtem magam és lassan felé hajoltam, hogy óvatosan megcsókolhassam. Tudnia kell, hogy legalább én mellette állok, és néhány percre talán el tudom terelni a figyelmét, ha épp erre van szüksége. Most én kezdeményeztem, de semmiképp sem akartam átvenni az irányítást, talán jobb, ha Luke diktálja a tempót még egy darabig. Ilyenkor szinte lehetetlen elhinni, hogy egyszer majd nem ilyen élményekkel jön vissza hozzám, én pedig nem folytonos hazudozással töltöm a szünetet.
Nem kérdeztem, mikor ér vissza a szobatársam, de megszokásból csak este számítottam a megjelenésére. Nem vagyunk rosszban, bár jó, ha háromszor egymáshoz szólunk egy nap folyamán. Sokkal rosszabbul is járhattam volna, az előző például sokkal többször hozott ide haverokat, olyankor pedig mindig kikényszerültem a folyosóra. Most én vagyok a rossz szobatárs, akinél mindig itt van a barátja, de talán még így is több időt töltünk Luke-nál, mint nálam általában.
Kicsit hosszabban szívtam be a levegőt, mikor végigfuttatta a kezét a mellkasomon, és már csak azért is újra útnak indítottam az enyémeket a hátán és a fenekén. Főleg a fenekén, mert az a második kedvenc testrészem Luke-on. A harmadik egyértelműen a hasa lenne, az első helyezett végigtapogatásával pedig úgy döntöttem, várok még egy egészen kicsit. Ezután elölről nyúltam be a pólója alá, de nem siettem semmivel, a csókokat is igyekeztem a lehető legóvatosabban viszonozni.

Kezdtem egyre inkább a szokásos hangulatba kerülni, ahogy Luke belendült és kapásból megindult az ágy felé. Természetesen egy lépéssel sem maradtam le, már csak a saját biztonsága érdekében sem lett volna szerencsés, ha nem tudom időben elkapni, mikor majd hátraesik. Csodával határos módon viszont semmi ilyesmi nem történt, viszonylag ügyesen landoltunk, mielőtt elhelyezkedtem volna Luke felett. Innentől megint vigyázni kezdtem kicsit a szájára, de már határozottan sokkal nyugodtabb voltam mint korábban, vagy legalábbis teljesen másképp izgatott.
Minden egyes ilyen alkalommal megfordul a fejemben, hogy mi lenne, ha mégis engednék a kísértésnek és ténylegesen lefeküdnénk. Borzasztó nehéz megállni, mikor már minden egyes lélegzetvételét ismerem, szinte lehetetlen nem magam elé képzelnem az arckifejezését és az egyre erősödő nyögéseit, mikor végre megtörténik. Most hogy tudom, nem lenne igazán veszélyben, a szokásosnál egy kicsit tovább tartott lebeszélni magam az ötletről. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem érné meg elsietni, de lassan nem is nagyon tudom már mivel indokolni, miért kellene későbbre halasztanunk a rendes szexet. Mostanában viszont még csak a kérdés sem merült fel, talán Luke is végiggondolta a helyzetet és megváltoztatta a véleményét.

Most egyikünk sem próbálta kifejezetten sokáig húzni a dolgot, egyszerűen felöltöztünk, miután mindkettőnk megkönnyebbült kicsit. Magamra kaptam a boxeralsómat és úgy feküdtem vissza az ágyba néhány perc plusz pihenésért. A ruháim maradéka Luke kupaca mellett hevert a földön, és bár én megszokásból jó alaposan betakaróztam, nemsokára ő is csatlakozott hozzám.

-Ha elalszom, ébressz fel fél órán belül.-szóltam oda, de a mondat végét már most alig tudtam befejezni.

Nem mondom, hogy sok minden történt volna velem, mióta elindultam otthonról, de szó szerint két napig nem aludtam és most igazán jól esett ez a négány percnyi pihenés. Vagy legalábbis azt hittem, Luke felébreszt majd, vagy magamtól felkelek előbb-utóbb, remélhetőleg időben. De órák voltak még a szobatársam érkezéséig, nem sok esélyt láttam volna rá, hogy addig alszunk majd összebújva.
Az ajtó csattanására nem ébredtem fel, betudtam valami kinti zajnak, akkor kezdett gyanús lenni a dolog, miután Luke felállt, ugyanis kezdett hidegebb lenni és a hőmérsékletváltozásra elég érzékeny vagyok. Beszélgetni kezdett valakivel, nekem pedig körülbelül a második mondat után pattantak ki a szemeim. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy nem igazán álmodom a hangokat, tényleg hárman vagyunk a szobában és csak az egyikünk van rendesen felöltözve.
Rekordgyorsasággal sikerült felülnöm, és bár a szokásosnál is rosszabbul láttam a hirtelen fény miatt, azt tisztán ki tudtam venni, hogy mindketten engem bámulnak. Még hosszú másodpercekig fogalmam sem volt, hogy reagáljak, de szerintem látszott rajtam, hogy a meglepetés mellett nem repesek a boldogságtól.
- Nate. Luke. - Még elsuttogtam legalább négyszer, hogy 'holy shit, holy shit', miközben a lehető leggyorsabban kikászálódtam az ágyból és Luke kezébe nyomtam a saját pólóját. A hajamba túrva körülnéztem a saját cuccaim után kutatva, majd újra Nate felé pillantottam, mikor megtaláltam a nadrágom.
Jó darabig csak kétségbeesést éreztem, miközben a földről összekapkodtam a cuccainkat. Utána ébredtem fel annyira, hogy rendesen el tudjak gondolkodni az eseményeken, meg a "lebukásunk" következményein. Nyilván Nate is megtudta volna, és talán nem mond majd senkinek újat azzal, ha úgy dönt, másokkal is megosztja a tényt, hogy mi is élünk nemi életet. Ez viszont nagyon nem hiányzott, a legkevésbé sem éreztem jól magam most, hogy hárman voltunk a szobában.
- Nagyon sajnálom. Tényleg nagyon... Úristen, ezt nem így kellett volna - sóhajtottam, de az utolsó mondatot már csak magamnak, kétségbeesésemben. Lehet, hogy ennyi volt a jó szobatársi viszonyból.
-És mégis mióta tart...ez?-kérdezte néhány percnyi csönd után és tekintete kettőnk között cikázott.
-...Néhány hónapja.-válaszoltam suttogva, mikor úgy tűnt, most Luke sincs olyan beszédes kedvében. Mondhattam volna, hogy nincs sok köze hozzá, de ezek után szerencse, ha nem szól rólunk a tanároknak. Addigra sikerült teljesen felöltöznöm, szóval kicsit távolabb állva bámultam tovább a földet. Érdekelt volna, mennyi az idő, mert úgy tűnt, alaposan elaludtunk.
Kezdett zavarni, hogy körülbelül egyáltalán semmit sem látok, szóval a még azóta is kipakolatlanul heverő csomagjaimhoz léptem, hogy megkereshessem a szemüvegem. Úgy döntöttem, holnap reggelig nem kísérlem meg a lencsék berakását, belegondolni is rossz volt azok után, hogy teljesen hozzánőttek a szemgolyóimhoz.
-Menjünk ki.-szóltam Luke-ra, miközben elhaladtam mellette. Meg sem kíséreltem Nate felé nézni, borzasztó kínosan éreztem magam a történtek miatt. Csak a telefonom hoztam magammal és nem igazán gondoltam bele, mit fogok ott csinálni, de igazi megkönnyebbülés volt kilépni a folyosóra.
Egy ideig még csendben sétálgattunk a folyosón, végül pedig visszamentünk a szobámhoz, de jobbnak láttuk, ha nem jön be velem, úgyhogy egy visszafogott búcsúzkodás után a saját szobája felé vette az irányt. Beléptem a szobába egy mély levegővétel kíséretében, majd becsukva magam mögött az ajtót pillantottam fel az ágyán ülő szobatársamra.
-Figyelj, én...-kezdtem bele, de nem igazán tudtam, hogy mit is mondjak. Mármint a fejemben nagyon szépen elterveztem ezt a beszélgetést, csak nem pont ilyen helyzetben képzeltem el. Nate engem figyelt, szemöldökét kérdőn felhúzva nézett rám, majd felsóhajtott és megszólalt.
-Nem vagyok hülye, nem fogom elmondani senkinek. Ez a kettőtök dolga. Eddig sem tűnt fel semmi, szóval ha hasonló diszkrécióval kezelitek a kapcsolatotokat előttem, engem nem fogtok zavarni. Csak a hasonló incidenseket kerüljük el a jövőben, ha lehet. Gondolom ez egyértelmű.-segített ki a srác, mire megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Hálásan pillantottam rá, és még egy halvány mosolyt is eleresztettem. 
-Köszönöm.-válaszoltam halkan.-És tényleg sajnálom.-tettem még hozzá bűnbánóan. A srác csak legyintett, én pedig az ágyamhoz léptem, és elővettem a laptopomat. Csak akkor pillantottam fel megint, mikor újra megszólalt.
-Jófej srácnak tűnik.-mondta halkan, fel sem pillantva könyvéből.
-Tényleg az.-értettem vele egyet, bár ezt Luke-nak nem igazán vallanám be. 
Csendben foglaltuk el magunkat a nap további részében, de néha magamon éreztem pillantását. Én a gondolataimba voltam temetkezve. Talán ha ő ilyen jól fogadta egy ilyen kínos lebukás után a vallomásom, nem kellene annyira félnem a többiek véleményétől sem. Ha mégis rosszul sülne el a coming out-om, hát, csak kibírom a hátralévő időmet az iskolában.