Hajnali három óra van, én pedig még mindig nem tudok aludni. Folyamatosan hallok a kertből egy nyikorgó hangot. Anyám persze tudom, hogy már alszik, hiszen az egész házban hallani lehet ahogyan horkol, de mégis...

Mi lehet ez a hang?

Mi adja ki?

Talán meg kellene néznem.

Idegesen néztem ki az ablakon mikor már tényleg megelégeltem az idegesítő hangot, s a hang irányába vezettem a tekintetemet. A régi, rozoga hintaágy előre-hátra mozogott. Lehetetlennek gondoltam, hiszen nem rég múlt el a nyár, meleg is volt és fülledt idő. Felkaptam a pólómat és a papucsomat, na meg persze a telefonomat, hogy tudjak világítani, mert ebben az isten verte házban éjszaka mindig elmegy az áram.

Nem is véletlenül ez volt a legolcsóbb ház, van egy érzésem.

Minden férfiasságomat összeszedve mentem ki a bejárati ajtón és világítottam a hintaágyra, amin alig láthatóan egy kb. velem egy idős fiú ült.

- Hahó!- szólítottam meg, de mintha meg sem hallott volna, úgy ült ott, nézve ki a fejéből.

Kicsit félve, de közelebb lépkedtem hozzá, tisztes távolságra tőle pedig megálltam.

- Ki vagy és mit keresel a kertünkben?- kérdeztem újból.- Hahó!- szóltam erélyesebben, mire viszont rám emelte a szemeit.

Valami nem volt kerek ezzel a sráccal. Tetőtől talpig fehérben volt, sőt még a bőre is falfehér volt. Hogy jobban szemügyre vegyem, az arcához tartottam a telefonon vakuját, de amit láttam, szó szerint megdermesztett. A fény átment a testén, s szinte átlátszódott minden rajta. Mintha porból lett volna az előttem ülő személy.

- Ez meg mi a fasz...?- hűtlem el teljesen.

A fiú szeméből és orrából hirtelen folyni kezdett a vér, miközben kinyitotta a száját.

- Segíts!- suttogta, majd mintha fejbe vertek volna, úgy sötétűlt el minden.

Az ébresztőm hangos sípolására keltem fel. A fejem szét akart szakadni, annyira fájt, csak úgy mint minden testrészem. Idegesen csaptam le az órát, s körül néztem, hogy hol is vagyok.

A szobámban.

De, hogy kerültem ide? Mikor elájultam akkor kint voltam a ház előtt.

Álmodtam volna?

Nem. Az nem lehet! Tisztán emlékszem mindenre.

Nehezen, de felültem és kinéztem az ablakon, ahol ugyan az a hintaágy volt, mint tegnap, de már nem ringatózott. Hirtelen bevillant az ismeretlen fiúnak a fájdalomittas arca ahogy a szeméből és orrából folyik a vér, miközben segítséget kér tőlem.

Ki lehetett ez a srác?

- EL FOGSZ KÉSNI!- rontott be anyukám, vörös fejjel.

- Alig bírok mozdulni.- nyögtem fel.

- Ne szórakozz velem!- visitott fel.

- Fejezd már be a kiabálást!- rivalltam rá.

- Szedd össze magadat vagy itthon hagylak és kaphatod az intőket!- csapta be maga mögött az ajtómat.

Egy újabb csodálatos nap.