- Kicsit jobban emeld fel a fejed! - kiáltott rám Danielle, a fotósom.
- Így? - tettem, amit mondott, majd a legcsábosabb nézésemmel néztem bele a kamerába, a jobb hatás kedvéért.
- Tökéletes - állt a fényképezőgép mögé, amit már csak a szemem sarkából láttam, és ekkor hallottam a kamera kattanását is.

Nos igen, elkezdődött ez is. A munka. Eddig nem szörnyű, elmondták hogy hetente három napot fogok dolgozni, de azokat néha túlórával. Az itt dolgozók jófejeknek tűnnek, és nem bunkóznak. Remélem a fizetésem is jó lesz, és nemsokára kiköltözhetek a hotelből. Úgyhogy kezdhetek is lakást keresni.

- Tíz perc szünet! - hallottam meg Danielle hangját ismét. Elléptem a fehér vászon alól, az asztalhoz sétáltam, majd ittam egy korty vizet az előkészített pohárból.

- Nem érted meg, hogy ide tilos a belépés? - hallottam meg az egyik biztonsági őr dühös hangját az ajtó mögül.
- Márpedig én bemegyek ide - jött a határozott válasz egy túlságosan ismerős hangtól.
Ekkor ajtócsapódást hallottam, amit apró léptek követtek. Hamarosan megláttam Louist is, aki forgolódva keresett, gondolom engem.
- Harry, itt va... - mondandójában azonban megakadt, amikor rámnézett. Lassan végigvezette tekintetét a mellkasomon, majd végig a hasamon, a lábamig. - Whoa - konkrétan tátott szájjal bámult, amitől kissé feszengtem, és összébb húztam magamon a fekete bőrdzsekit.
- Mit keresel itt? - kérdeztem tőle résnyire összeszűkült szemmel, amire csak önelégülten vigyorgott.
- Fogadtunk.
- Kivel? - döbbentem le, azonban kezdett derengeni a dolog.
- Veled. Nem emlékszel? - vonta fel a fél szemöldökét. - Ha eljössz velem a buliba, eljövök veled az első fotózásra. Úgy emlékszem voltunk bulizni - csettintett a nyelvével.
- Lou, én... - kerestem a szavakat, de nem tudtam mit mondani. Tényleg így történt. - Oké, maradhatsz - forgattam meg a szemeim. Nincs értelme veszekednem vele erről. Úgyis neki lenne igaza.

Izgatottan nézett körbe, majd egy széken állapodott meg a tekintete. Közel húzta a vászonhoz, majd leült, és karbatett kézzel visszanézett a válla fölött.
- Akkor csináltok képeket? - kérdezte kíváncsian, mire csak bólintottam, majd döbbenten néztem rá.
- Most tényleg ott fogsz ülni, amíg végzek?
- Igen - vigyorgott győztes mosollyal.
- Istenem, gyere le - néztem drámaian a plafonra.
- És meddig tart a fotózás? - Lou még mindig csillogó szemmel nézett körbe a fotóstúdióban, ahol most rajtunk kívül nem volt senki - egészen eddig.

- Letelt a szünet - hallottam meg Danielle hangját, majd nemsokára az ajtó csapódását. - Kezdhetjü... oh - hallottam meglepett sóhaját, mire felé fordultam, és láttam, ahogy Louist bámulja, majd elpirulva masírozott a kamera mögé. Lou csak furcsán nézett rá, majd a combjaira térdelve nézelődött.
- Egyébként - nézett rám Danielle, miközben beálltam a szokásos helyemre. - Ő kicsoda? - suttogta felém. Mivel nem volt kedvem neki magyarázkodni, így csak intettem, hogy kezdhetjük.

- Oké Harry, akkor most csináljunk egy olyat, hogy beletúrsz a hajadba, és lefele nézel - próbáltam megcsinálni amit mondott, kissé pedig Loura sandítottam, aki tátott szájjal figyelt. - Túrj bele a hajadba - mutogatott Danielle, miközben a kamerába nézett.
Végül a fényképező kattant, és elkészült a kép.

***

Fél óra múlva Danielle közölte velem, hogy a mai napra végeztünk. Loura néztem - aki megjegyzem, egész végig tányér méretű szemekkel figyelt - és intettem, hogy mehetünk.
- Harry... én.. Izé. Hol van a mosdó? - kérdezte feszengve, mire felvontam a szemöldököm.
- Gyere megmutatom. De... - akadtam el. - Minden oké?
- Aha - válaszolt összepréselt ajkakkal. - Mindjárt megyek én is.
- Bezárják a termet, szóval most kellene jönnöd - húztam el a szám, mire kelletlenül felkecmergett a székről, és azonnal lejjebb húzta a fekete pólóját. A kezeihez néztem, és a látvány lesokkolt.

Lounak... izé. Felállt.
- Mehetünk? - kérdezte kínosan nevetve, miközben a pólóját folyamatosan huzogatta lejjebb, de legnagyobb sajnálatára már nem tudta.
- Aha - suttogtam magam elé, majd elsiettem az öltözők felé, Louisnak mutatva az utat a mosdóhoz. Megvártam amíg bemegy, ezután beléptem az öltözőmbe, és magamban sziszegve kerestem a ruháimat.
Ezt meg kéne beszélnünk Louis-val. Eddig kétszer csókolóztunk, és egyszer le is feküdtünk, de még azt se beszéltük meg rendesen. Mi ez az egész? Lou a legjobb haverom, már általános óta, és őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy tudnék rá másképp tekinteni. De vajon ez csak vágy, vagy más is?

Leráncigáltam magamról a kényelmetlen bőrdzsekit, majd épp készültem volna felvenni a pólóm, amikor kinyílt az ajtó.
- Harry, itt vagy? - nézett be Lou, mire megdermedtem. - Ugh, bocsi, nem tudtam, hogy... izé. Hogy már öltözöl - ezzel már lépett volna ki az ajtón, de megálítottam.
- Várj - gyorsan áthúztam a pólómat a fejemen, majd odaléptem hozzá, és behúztam magam mellé, és kulcsra zártam az ajtót.
- Mit csinálsz? - kérdezte, karjait összefonva mellkasa előtt.
- Lou, meg kell beszélnünk... ezt az egészet - sóhajtottam.
- Pontosabban?
- Ez így nem mehet tovább! - fakadtam ki. - Nem csinálhatunk dolgokat random, hogy aztán csak úgy elfeledkezzünk róluk.
- Dolgokat? - kérdezett vissza huncut mosollyal, majd megcsaptam a felsőkarját, mire elkapta a pólóm, és szenvedélyesen ajkaira húzott.

Guyyyyyyys:(((((((
Egy szemét köcsögnek érzem magam, hogy megint ennyi ideig nem volt rész, de már meg sem próbálok magyarázkodni. Remélem még itt vagytok azért. Csak egy dolgot szeretnék kérni. Írjatok kommentet a részekhez, vagy voteoljatok, mert olyan szinten elbizonytalanodtam a bloggal kapcsolatban, hogy az nem igaz:)))) és nem szeretném befejezni. Annyira a szivemhez nőtt ez a történet, és remélem, hogy nektek is:(
A következő részt megpróbálom hosszabbra írni, és hamarabb hozni. (Holnap kijavítom ezt a részt)
All the love as always, A.