-Erwin, nem teheted ezt! Levi hadnagy kézben tudja tartani a dolgokat. Ha mégis elbuknak, az egységnek még nagyobb szüksége lesz magára.

-Ez már el van döntve (név). Elmegyek és vezetem a Mária fal visszafoglalását.

-Még ha én kérném, hogy maradjon akkor is?

Az erős, kissé érdes kezével megsimította az arcom. Egyetlen vékony hajszál választott el a sírástól.

-(név), most tegezel vagy magázol?

-Bocsásson meg Parancsnok.

Sütöttem le tekintetem amiképpen hangtalan sírtam.

-(név) tudod, hogy mennyivel fiatalabb vagy nálam?

-Igen, tizenkilenc évvel.

Suttogtam és erőt véve magamon bele néztem az ég kék tekintetedbe.

-Nem lenne helyes ha kihasználnám az érzéseidet.

-Erwin, mond te érzel irántam valamit?

-Nézd ha szeretnélek tudnám, hogy három kanál cukorral iszod a kávéd. Mindig bort iszol. Mindig megjátszod a higgadtságot miközben majd felrobbansz. Tudnám milyen minden egyes pillantásod ami szerelemmel fűtött. Tudnám, hogy mikor zavarban vagy a alsó ajkad harapdálod. Pont mint most.

Az ajkamból már előbuggyant pár csepp bíbor piros vér. Halk szisszenéssel hagytam fel a rágcsálásával. A tekintetem nem tudtam levenni az előttem ülő férfiról.  Egyáltalán nem lepte meg mikor az ölébe ülve, kétségbe esve az ajkaiba kóstoltam. A nagy tenyerével a hátam simogatta. Kezeimmel a széles vállaiba kapaszkodtam, mint ha Ő lenne az utolsó fügefalevél.

-Ne menj el úgy, hogy nem leszek a tied. Legalább ezt az egyet ad meg nekem.

Könyörögtem s végül megkegyelmezett az asztalra fektetve adta meg nekem amire vágyom. A hajnali fény vész sikollyal jelezte, hogy búcsút kell vennünk.

-Nem is tudom mit mondjak.

Néztem fel rád s lágy mosollyal homlokon majd szájon csókolt. Smaragd zöld medálját pedig a nyakamba tette.

-Erwin?

-Ha úgy alakulna, hogy várandós lettél  ezt majd ad oda neki, ha mégsem erről mindig eszedbe fogok jutni.

-Úgy beszélsz mintha nem lenne esély a visszatérésedre.

Nem szólt hozzám újabb csókot adott és elindultunk a többiekhez. Görcsösen szorongattam a medált. Az egység tagjai méregetve nézték mit keres itt a körzet fejének lánya, ez azonban nem számít. A fal lábánál álltunk.

-(név).

A szívem kihagyott a nevem hallatán. Magához ölelve csókolt meg és szótlanul elfordult. Így én magam sem tehettem mást mint elindultam. Hatalmas öröm ujjongással kezdődött meg a Mária fal visszafoglalása. Ez az első esett mikor így indulnak el.

Kicsivel több mint egy év telt el mire visszatértek, de Erwin valóban véglegesen megpihent. Levi hadnagy és Hanji az új parancsnok jöttek el hozzám közölni a hírt. Elpityeredtem, de legbelül tudtam. A beszélgetés közben a cselédünk Dany hozta ki az alig két hónapos kisfiam.

-Ez a gyermek?-kérdezte Hanji

-Erwin-né, szakasztott olyan.-felelte Levi.

-Alexader Smith, igen. Őt hagyta hátra nekem.

-Te voltál az utolsó gondolata.

Felelte Levi és távoztak. Hanji némán sétált ami tőle szokatlan volt.

-Miért hazudtál?

-Így könnyebb lesz neki és Erwin fiának is.

-Te tudtál róluk?

-Sejtettem. Azt ugyan nem hittem volna, hogy olyan kapcsolat is van közöttük.

-Így részben, de tovább él Erwin is.

Levi lehunyta szemeit s mély levegőt vett.

-Démonná vált, mert arra volt szükség. Önzés lett volna visszarángatni a pokolba.

Hanji félszeme mosolygott Levi szavain, legbelül tudta maga is. Jól mondja, kegyetlenség lett volna visszarángatni.