Nyílt dolog volt mi a sorsom. Egy nemes söpredék lányának élete a születése percében eldőlt. Ami kimerült a következőkben: Gazdag férjt keresnek akihez hozzá mehetsz. Köszönöm apu, anyu. Igazán szerethettek. Nem törődtem bele és beálltam felderítők közé. Eltűntem a szüleim életéből. Nem kerestek, mert úgy hitték sírva megyek vissza hozzájuk. Mike Zackarias osztagvezető keze alá kerültem. Szerettem a vele való munkát. Volt egy két hülye szokása, de hihetetlenül felelősségteljes volt ha az emberei életéről volt szó. Nanaba volt az egyetlen gond. Betegesen féltékeny volt Mike-re. Nem mintha érzelem mentess lettem volna iránta, de Ő mindenkivel szakmai maradt.

-(Név)-chan.

-Jó reggelt kívánok, Osztagvezető úr.

-A mai nap elég nyugodt, van kedved kilovagolni?

-Örömmel, uram. Szabad megkérdeznem hova megyünk?

Csupán kacsintott és intett, hogy kövessem. Az istállóban már felnyergelte a lovaink. Egészen egy csodálatos napraforgó földhöz értünk. Kétségtelen a látvány fantasztikus volt. Mike kikötötte a lovaink az egyik fához. Rám emelte pasztell kék íriszeit a kezét nyújtva.

-Uram?

Kérdeztem hebegve. Ő pedig biztatóan mosolygott. A kezébe helyeztem a sajátom, már csak akkor engedte el mikor bementünk a napraforgóföld közepébe. Megállt és szembe fordult velem.

-(Név)-chan, tudom találhattam volna alkalmasabb helyett is erre, de minél régebb óta vagyunk együtt éjjel-nappal annál biztosabb vagyok az érzéseimben. Szeretlek téged.

-Osztagvezető úr...Mike...és Nanaba-chan? Ti nem..?

-Micsoda, hogy én és Nanaba? Sohasem szerettem senkit, (Név)-chan előtted nem éreztem szükségét annak, hogy kötődjek valakihez. Ha nem érzel hasonlóan akkor...

-Mike én is szeretlek!

A kabátjába kapaszkodva húztam le az ajkainak esve. A derekamra fogva ölelt egész szorosan. Mélyen csókolt nagyon mélyen. Nem számított semmi. Perceken belül már egymás gyönyöréért követelőztünk. Majd alatta vergődtem mint valami szárnya szeget madár. Azt hittem ennél boldogabb nem is lehetnék. Aztán megtudtam, fogadás volt az egész.

Haza mentem és úgy lett minden ahogy előre elrendelt. Hozzámentem a kijelölt férjemhez. Az esküvőmön sokan jelen voltak. Minden osztagból voltak akik képviselték a sajátjukat. A leendő uram felfedte az arcom, szájon csókolt és a kezemnél fogva a tömeg felé fordultunk. A második sorban ült Erwin parancsnok és Hanji osztagvezető között. A tekintette az a pasztell tekintette nem látszott, mert férfiasan ellepték a könnyek. Majd felállt a katonai rendőrség parancsnoka Nile. Ő apám nagy barátja.

-Isten áldja az ifjú párt!

-Köszönjük.

Karoltam a férjembe, sírás közepette az arcomra még így is sikerült mosolyt erőltetnem.