Szomorúan néztem az óceán kékjét. Zeke finoman átölelt, csendben folytak a könnyei.

-Vissza kell vinned Őt. Marley-ben csak ördög lenne aki fattyút vár. Megvárunk itt.

Mondta a barna nő, Zeke is egyet értett ezzel s mikor visszatértek a Paradis szigethez felvette óriás alakját s kezébe vett.

-Nem vagyunk ördögök.

-Nem de azok akiknél többre vagyunk képesek automatikusan félnek.

-Zeke csak a te óriásod képes beszédre?

Ez teljesen új gondoltam, hiszen Eren sem képes rá.

-Igen.

A Mária fal tetején visszaváltozott s újra szorosan átölelt. Kicsit szorongva de viszonoztam.

-Visszafogok jönni értetek Shizuka.

Sóhajtottam.

-Tudod, hogy Levi mellett a helyem.

Húztam a kezét a hasamra. Még egyszer megölelt majd elindult vissza az Óceánhoz.

Shinangshima látványát ittam. Az otthonom látványa. Felemeltem a kezem és elsütöttem a zöld jelző füstöt. 15 perc, ennyit kellett várnom rád. Mióta ismerlek most először láttalak félni. Elmosolyodtam és feléd szaladtam. A karjaidba vetettem magam, az eső pedig eleredt mintha csak a könnyeink fedte volna el.

-Shizuka. Jól vagy?

-Igen, nincs semmi bajom. Viszont van valami hihetetlen amit megtudtam.

Ez azonban nem érdekelte csak szorosan ölelt és csókolt. Míg végül az egész elfelejtődött. Három éves volt a lányunk mikor Zeke visszatért. Újra választás elé késztetve.