- Gyorsan, menjetek el! -utasította Alphys.
- Na de Dr. Alphys! Csak nem akarja... - válaszolt a géphang.
- Persze, Alphys! - szólalt meg Sans, majd el is tűnt Aelinnel eggyütt.
- Bocs kölyök. Nem találtuk meg az okát. - mondta Sans.
- Nem vészes, szerintem rá jövök magamtól. - válaszolt Aelin, és már az erkély felé tartott.
Kinyitotta a könyvét, majd kutakodni kezdett. Egészen addig, amíg nem talált rá egy piros szövetdarabra.
- Mintha Papyrusé lenne - gondolta. Aztán észrevette, hogy amióta Sansel elment, nem látta Papyrust. Sanshez kell mennie. Szerencsére valamennyire ismerte a területet és Sanset, így elsőre megtalálta. Grilbynél volt, éppen hazafelé tartott.
- Sans! Hol van Papyrus? - kérdezte kétségbe esve.
- Papyrus? Nincs otthon?
- Nincs!
- Akkor Undyne biztos meghívta főző órára.
- Nem hiszem. Ezt találtam. - mutatta Aelin a szövetet.
- Ez Papyrusé. Hol találtad? - kérdezte kissé ijedten Sans.
- Itt, a házatok előtt. Mi történhetett vele?
- Nemtudom. Semmi jó.
- Mármint? - kérdezte Aelin. Majd vissza is vonta, mert látta, hogy Sans kezd kicsit kiakadni.
- Sans, ugye nem gondolsz valami roszra.
- De.
- Ugye nem arra hogy...
- Attól félek, hogy Papyrust megölték!
- Mégis ki ölte volna meg? Biztos nincs ilyen lény, aki tenne ilyet.
- Biztos. De valami lehet.
- Úgyérted, mint egy démon, vagy ilyesmi?
- Úgy, kölyök. Sok démont ismerek, abból egyben biztos vagyok.
- Sans, biztos nem ölték meg a testvéredet. Ha megölték volna, előbb jutott volna eszünkbe keresni.
- Igazad lehet, kölyök. De semmibe nem lehetünk biztosak.
- Lehet neked van igazad. De biztos megmenthetjük. Valahogyan.
- És addig mit csináljunk?
- Meg kell keresni.
- Az se tudjuk, egyátalán él-e.
- Ne legyél ilyen Pesszimista. Megkeressük itt a környéken és ha másnapig nem találjuk, akkor segítséget kérünk. - válaszolt Aelin, majd a romok felé tartott.
Gondolta, Hopelles tud róla.

A romokban mély csend honolt.
Semmi levél, virág, vagy kőtábla, csak a lila falak. Aelin lassan a lépcsőhöz ért, ahol Toriel lakott.
Furcsa módon szintén csönd volt.
Aelin bement a nappaliba, ahol Toriel olvasott.
- Gyermekem, visszatértél? - szólalt meg Toriel, amint meglátta Aelint, és egy öleléssel köszöntötte.
- Toriel, nem tudod, mi történt itt? - kérdezte Aelin.
- Nemtudom, gyermekem. Az összes élőlény eltűnt, és lent lépteket hallottam.
- Nem jött itt Hopelles?
- Ismered őt? Nem járt itt, márpedig mindennap idejár. Folyton beszélgetünk, és egyéb dolgokat csinálunk.
- Érdekes. Azt mondta, hogy ma idejön.
- Akkor mennék vissza.
- Nem akarsz még itt maradni?
- Nemtudok, segítenem kell.
- Kinek?
- Egy barátomnak. Fontos.
- Hát menj. De kérlek gyere vissza minél hamarabb, gyermekem.
- Minél hamarabb. Ígérem. - ment Aelin. Majd ismét kiért a havas tájra. Aelin félt. Félt, hogy Sansnek igaza van. Hogy Papyrus már nincs. Elkezdett esni a hó. Aelin nem adta fel. Beljebb ment. Néha elgondolkodott, majd folytatta a keresést. Már majdnem véget ért a városnak, mikor belebotlott valamibe. Valami ami beleolvadt a hóba, fehér színe miatt.
- Papyrus... - szólalt meg Aelin. Egy koponya volt a földön, mellette pár szakadt piros szövet.
- Úgy látom, Sansnek igaza volt. Sajnálom, Papyrus, tudnám ki tette. - szólalt meg Aelin. Tudta hogy el kell mondania Sansnek. De nem akarta. Tudta, hogy aki tette, visszajön hozzájuk, mivel a romokban élő szörnyeket is ő ölhette meg. Csak várni kell. Elrakta Papyrus koponyáját, és visszament az erkélyre. Majd észrevette, hogy Undyne jött ide, eléggé feszülten.
- Hol van, Papyrus? Még sosem késett főző óráról. HOL VAN?! - kérdezte idegesen.
- Papyrus már nincs. - válaszolt bánatosan Aelin.
- Mi?
- Megölték. Ne kérdezd ki,  nemtudom.
- Biztos...
- Biztos. - vette elő a koponyát, majd odaatta.
- Tessék. Én nem akarom magamnál tartani. És kérlek, ne mond el Sansnek. - mondta Aelin.
- Ki tette?
- Nemtudom.
- TE VOLTÁL?!?!
- Nem, nem, én sose tennék ilyet.
- Francba.
- Most kérlek, menj el. Gyötör az egész. Még csak tizenkettő éves  vagyok, ilyesmit soha nem éltem meg.
- Rendben. - mondta Undyne, majd el is tűnt. A kis hópelyhek már hóviharként kavarogtak táj körül. Majd jött egy megérzése. Hogy Undyne is így végzi. Bár tudta, hogy Undyne mindekinél erősebb. Elszántság vére folyik benne. Erősebb, mint egy emberé. Egy ilyen szörnyet nehéz legyőzni. Ezt is Frisktől tudta. Kicsit elgondolkodott. De annyira, hogy megjelent benne valaki. Chara. Egy zöld pulcsis lány, egyik kezében kés, a másikban bot. Ruháján egy sárga csík volt, ami mintha kicsit megolvadt volna. Szemei nem látszódtak, de látszódtak a könnyei. Arról beszélt, hogy régen megszálta Frisket, és most tettei alapján, megbánta, amit akart tenni. De nem tud felszabadulni sose, mivel már démon, és már eldöntötte a sorsát, ezért gyilkos szándéka nem nyugszik. Azt is mondta, hogy nem ő gyilkol, hanem Gaster lelkének darabjai, csak el kellet mondania nekem, mivel ő csak az embereket tudja megszállni. Majd eltűnt, és egy tábla jelent meg:

  AELIN-----) CHARA

Yes                                  💜 No