Aelin ismét(szinte mindig) az erkélyen gondolkodott. Ő is érezte, hogy gyakrabban vonul önmagába, mint a felszínen. Meg eggyátalán nem éhes, és a köhögése is jött.
- Hogy vagy, Aelin? - kérdezte Hopelles, aki éppen a romok felé ment.
- Furcsán, elgondolkodva, félve, reménytelve ééés egyedien. Hova mész?
- Csak a napi rutinomhoz. Látogatás a romokba, fenyegetni Floweyt, beszélgetni Toriellel, Moldsmalokat simogatni ééés nézni a virágokat.
- Most utánzol?
- Nem, csak válaszoltam a kérdésedre.
- EMBER, NEM KÉRSZ A FRISSEN KÉSZÜLT SPAGETTIMBŐL? - nyitott ki Papyrus.
- HELLÓ! PAPYRUS VAGYOK. - nézett Hopellesre.
- Baj van, Hopelles? - kérdezte Aelin, amikor Hopelles már egy fél perce ledermedt.
- Ja, nem, csak kirázott a hideg. - mosolygott. Aelin erre köhögéssel válaszolt.
- Minden rendben? - kérdezte Hopelles.
- Persze. - válaszolt.
- Nos, akkor megyek. - mondta, majd ment tovább.

Hopelles ment Toriel háza felé, a folyosón. Minden kopár volt, sehol egy Whimsun, vagy egy Froggit. Kihaltnak tűnt az egész.
- Hopelles... - szólalt meg mögötte valaki.
- Ki az? - fordult meg. Egy két fejjel magasabb fekete ruhás valaki, akinek a fején két repedés volt. Szemei feketék voltak, ijesztően mosolygott.
- Nem ismersz fel? Hisz velem már találkoztál. Rengetegszer. Sőt, még le is jegyeztél.
- Gaster? - kérdezett rá félve.
- Okos hát... keverék vagy. Mivel se szörny, se ember nem vagy mégis mindkettő. Én is valami ilyesmi vagyok. Nem élek, de mégis a jelenben vagyok. És tudod miért vagyok itt?
- Hát... tudnom kéne?
- Ezt nemnek veszem. Hogy bosszút áljak Asgore-on. És persze mindenkin. Persze kívétel vagy, mivel te teszed mindenkin.
- Hogy ÉN? - kérdezte, de valami szorítani kezdte.
- Persze, hogy te! Téged senki nem bántana. Márpedig elég tapasztalt tudós voltam. Tudom hogyan kell megszállni egy lényt, mint te....

Aelin eközben továbbra is az erkélyen lógatta a lábát.
- Hali, kölyök! Megint itt? - jött Sans, valószínűleg Grillbytől.
- Mindig itt vagyok. Nem annyira meglepő. - mondta Aelin egy köhögés társaságában.
- Jól vagy?
- Igen. Miért?
- Csak mert vér folyik a szád oldaláról.
- Micsoda?!
- Meg kell mutatni egy tapasztalt szörnynek. Gyere mellém. - mondta Sans, majd máris egy körübelül Sansel egymagas narancs szörny előtt voltak.
- Hali, Alphys! - köszönt Sans.
- Sans, mit keresel itt? És ki ez az ember? - kérdezte a szörny.
- Ja, ő...
- Aelin. Aelin vagyok. - mondta.
- Rendben, és miért vagytok itt? - kérdezett ismét.
- Csak mert napok óta köhögök.
- És szerinted tudok én segíteni? Tudós vagyok, nem doktor.
- De csak nálad vannak gépek, amiből megtudhatjuk, ugye Alphys? - kérdezte Sans.
- De most nincsenek, mivel kikapcsoltam az áramot. Mettatonnak...Jaj, METTATON!!!
- Baj van?
- Igen. Mettatonnak vagy két éve nem volt ember a műsorában, és gondolom, már tudja, hogy Aelin itt van. - mondta. Amint kimondta, sötét lett.
- Ó, ne. - mondta Alphys.
- Óó, Igen! - válaszolt egy géphang a sötétségben.

A havas délután közepette egy estéjiruhás, karamellhajú, feketeszemű lány járkált, mellette véres tüskék, kezében egy szörnylélek darabjai mögötte por, és egy vörös szövet maradványai szállnak a szélben, figyelmeztettve, hogy elkezdődik
A Fajirtás.