A havas táj körüli fák csak egy utat mutattak. Aelin csak ment, aztán egy hídnál megált. Lépteket hallot.
- Ember... - hallotta a háta mögött. Aelin megijedt. Van valaki. Méghozzá itt. 
- Nem kell félned. - nyújtotta ki a kezét az illető.
- Egy új barátnak illik köszönni. - folytatta. Aelin bátrabb lett. Megfordult. Egy kék dzsekis csontváz, alig magasabb, mint Aelin. Majd megfogta a kezét.
- Hali, Sans vagyok! - mondta, majd zsebre tette a kezét.
- Howdy... Sans. Én Aelin vagyok. - mondta Aelin. 
- Rég nem láttam embert.
- Gondolom. Nem sokan tudják a barrier széttörését. Furcsa.
- Mégis mi?
- Hát...lehet érdekesen hangzik, de nekem nem volt barátom. Frisk volt az eggyetlen, akivel jóban voltam valaha.
- Nos, tudok valakit, aki biztos élvezné az itlétedet. Az én fivérem. Odaviszlek. - indult meg Sans
- Papyrus?
- Ezt honnan?
- Hallottam. 
- Mindegy is. Itt vagyunk. - mutatott egy házra.
- Kop, kop. - mondta Sans az ajtó előtt.
- KI AZ? - kérdezte bent egy hang.
- Egy ember és én. - mondta Sans fülig érő mosollyal ha lenne neki füle. (XD)
- SANS!! GYŰLÖLÖM A VICCEIDET! ÉS NEM ENGEDLEK BE! FŐZŐ ÓRÁM VAN.
- És ha igaz? - mondta Sans.
- JÓ. HA IGAZ, BEJÖHETSZ. DE ÚGYSEM IGAZ.
Sans kinyitotta az ajtót, és a konyhába ment.
- Hali Pap! - köszönt Sans egy magas csontváznak. Mellette egy kék bőrű szörny.
- TUDTAM! NINCS SEMMI EMBER!
- Hát jó. Gyere, kölyök! Nincs félnivaló. Pap jó fej. - kiabált az ajtóba Sans.
- Ez tényleg egy ember Papyrus. - mondta a kék szörny, mikor Aelin belépett.
- ÚRISTEN!!!! - mondta Papyrus.
- Papyrus, ugye tudod, hogy már nem "vadászunk" emberre, ugye?
- kérdezte a kék szörny.
- Howdy, Undyne és Papyrus! - köszönt Aelin.
- Várjunk. Tudod a nevem? - kérdezte a kék szörny.
- Persze.
- NEM VAGY ÉHES, EMBER? - kérdezte Papyrus.
- Nem. Miért?
- MERT MINDJÁRT KÉSZ VAGYUNK A......SPAGETTIVEL!
- Pap, nem próbálnátok ki valami újat? - kérdezte Sans.
- Minek? A spagetti egyszerű, és megunhatatlan. Ráadásul a nagyszerű Papyrus segít benne. - mondta Undyne. Aelin erre köhögni kezdett.
- Nem fáztál meg, kölyök? - kérdezte Sans.
- Nem, egy ideje ezt csinálom.
- Rendben. Mivel gondolom nem tudsz sehol aludni, egy ideig lakhatsz nálunk.
- Egy pillanatra kimehetek?
- MIÉRT IS NE. - mondta Papyrus, és Aelin már ment is az erkélyre.
Már sötétellet, a fák árnyéka halványodni kezdett, míg el nem tűnt. Gondolkodni kezdett. Hisz alig egy napja van a szörnyeknél, és már barátja, sőt anyja van. Míg az embereknél árvaként élt, barátok nélkül tizenkét évet. Majd magára gondolt. A lelke továbbra sötétlilán világított.
"A szörnyek tudnak valamit erről." Gondolta, mikor lezuhant. Egyátalán miért zuhant le. Hisz ott a széttört Barrier. Majd rájött hogy okkal történt ez. Minden okkal történt. És egy ajtócsapás után visszatért a valóságba. Undyne ment haza a főző órából.
- Undyne... - szólalt meg Aelin.
- Igen.
- Tudsz valamit az emberlelkekről, ugye?
- Valamennyit. Mostanában van egy legenda, hogy még egy ember le fog zuhanni Undergrounba, és sötétlila lelke lesz. Meg azt is tudom, hogy hét alap emberlélek van.
- Rendben. Akkor viszlát. - mondta Aelin, majd elaludt a korláton.